Evangélikus Élet, 2011. január-június (76. évfolyam, 1-26. szám)
2011-02-13 / 7. szám
Evangélikus Élet EVANGÉLIKUS ÉLET 2011. február 13. » 3 „Olyan, mint egy hosszú imádság” Aki válaszol: Muntag Lőrinc, a ferencvárosi vesperások vezetője Ünnep az északi kerület legfiatalabb templomában- Vízkereszt ünnepe óta a Gát utcai templomban, a ferencvárosi gyülekezetben polifon vesperást tartanak vasárnap esténként hat órakor. Mit kell tudni erről a liturgiáról? - kérdeztük Muntag Lőrinc zeneszerzés szakos akadémistát.- A protestáns egyházak a középkori zsolozsmahagyományból a reggeli - prima - és az esti - vesperás, illetve kompletórium - imaórákat vették át. A reformáció hazai terjedésével párhuzamosan sorra jelentek meg az ország különböző helyein ezeknek a liturgiáknak a magyar nyelvű kötetei. Ezek az énekeskönyvek az anyanyelvű istentisztelet első és legértékesebb forrásai. Később ez a forma háttérbe szorult az - úrvacsorás - istentisztelettel szemben. Az utóbbi tíz-húsz évben több kezdeményezés indult felélesztésére. Megjelent például a Protestáns graduál és a Gyülekezeti liturgikus könyv, ami hozzáférhetővé teszi a gyülekezetek számára ezt a repertoárt. Budapesten jelenleg Kelenföldön és a budafoki református gyülekezetben zajlik rendszeres protestáns vesperásozás.- Mi a különbség a vesperás és a „hagyományos” istentisztelet között?- A vesperás „gerincét” a zsoltározás adja. Az énekeskönyv elején található zsoltárokhoz hasonló formában, de sokkal nagyobb terjedelemben éneklünk zsoltárokat. Ezeknek a szövegeknek kiemelt jelentőséget tulajdonítottak már az ókeresztény időkben is. Úgy tartották, hogy kiválnak az Ószövetségből azzal, hogy egyetemes keresztény mondanivalót fogalmaznak meg. A vesperás második felének középpontjában a Magnificat áll. Az Újszövetség három kiemelt - és napszakhoz kötött - canticumából (a Benedictas, Nunc dimittis mellett) az egyik, Mária hálaéneke. Ezt mindig állva énekeljük, és hasonlóan a gyülekezeti énekhez, a kórussal felváltva.- Az ökumenikus imahét záróalkalma is erre a liturgiára épült, amelyben a római katolikus gyülekezet is aktívan vett részt. Összességében mennyire „evangélikus liturgia” ez, ha lehet ilyet kérdezni?- Annyiban teljesen, hogy évszázadokig használatban volt, az egyház specifikumaival - például az igehirdetés beiktatásával -, saját repertoárjával, anyanyelvűséggel. Viszont azt is látni kell, hogy a zsolozsma nem tartalmaz semmi olyat, ami a történelmi egyházakat elválasztja, tehát összességében ökumenikus alkalomnak tekinthető. Ami a protestáns repertoár különleges értékét jelenti, az a tételek reformáció korabeli anyanyelvűsítése, még a középkor „melegében”. Ugyanez a munka katolikus részről a „modern” 20. században zajlott le, fele olyan érzékenységgel.- Kik a résztvevők?- Alapvetően evangélikus egyetemistákból áll a kör, amelyben először körvonalazódott az igény egy hasonló alkalom létrehozására. Az egyházzene tanszakról, ahonnan sok segítséget kaptunk a kutatómunkában, szintén van állandó résztvevőnk, de a többség laikus. Mostanra szerencsére kialakult egy olyan bővebb csapat, amelynek tagjaiból rugalmasan meg tudjuk oldani az állandó jelenlétet. Lelkészünk, Koczor Tamás a Bence Gábor vezette nyári kántorképző tanfolyam lelkészeként már szerzett tapasztalatot a zsolozsmázásban, és kellő vállalkozó kedv volt benne ennek a formának a hétről hétre való végzésére. Olykor a Pesti Nyolc gyülekezeteinek lelkészei is vállalnak szolgálatot.- Kiket várnak a vesperásra?- Először is mindenkit, aki még nem vett részt hasonló alkalmon, hogy megcsodálja ennek a formának a különleges hangulatát és szépségét. A vespera bizonyos értelemben aktívabb részvételt kíván a gyülekezettől, másrészről meditatívabb jellegű - olyan, mint egy hosszú imádság. Aki megismeri, és megtanulja ezt sajátjaként mondani, annak igazán felemelő élmény, hétről hétre ünnepivé tudja tenni az ember életének ezt a mintegy harmincöt-negyven perces szakaszát. ■ -R-S ► „Amikor eljött a templomszentelés ünnepe, Jeruzsálemben tél volt!’ (Jn 10,22) Erdőkertesen pedig örömében nulla fok fölé szökkent a hőmérő higanyszála február első hétvégéjén, amikor az evangélikus templom ötödik születésnapjára gyűltek össze a hívek hálaadó istentiszteletre. Zsúfolásig megtelt az Északi Egyházkerület legfiatalabb, klasszikus és modern stílusjegyeket egyaránt magán viselő temploma, melyet a Tihanyi-Halmos és Társai Építészeti és Mérnöki Iroda tervezett, és D. Szebik Imre püspök szentelt fel 2006-ban. Meg kell becsülni ezt az öt évet - mely „éppen csak évfordulós” ünneplésre ad okot -, a templomot nem az évek száma, hanem a gyülekezet teszi széppé - mondotta igehirdetésében dr. Fabiny Tamás. A püspök Jn 10,22-30 alapján hangsúlyozta, hogy az egykori és az eljövendő Jeruzsálem között élő mai közösségek saját Jeruzsálemeikben élnek, ahol Isten felkiáltójelként van jelen, hogy tudassa: követésre hív minket. „Engedjétek, hogy átöleljen benneteket! Hiszem, hogy Istennek terve van veletek itt Erdőkertesen” - hangzott a biztatás. A domonyi énekkar istentiszteletet záró szolgálata után Sághyné Kiss Katalin lelkész köszöntötte a megjelent egyházi és városi vezetőket, akik a templom alagsorában rendezett szeretetvendégségen találkozhattak, és folytathattak tartalmas beszélgetéseket. A templomi együttlét utolsó akkordjaként Benczúr László egyházkerületi felügyelő mondott igei köszöntőt, kiemelve az Istentől jövő békesség fontosságát. „Minden építkezés sok gonddal és felelősséggel jár” - állapította meg, majd hozzátette: „Legyünk ezeken túl, és örüljünk annak, hogy Isten élő kövekből akarja építeni a közösséget.” Az erdőkertesi szórványban január í-jével új korszak indult, hiszen az eddigi gödöllői gondozásból átkerült Domonyhoz. így több mint ezer evangélikus tartozik az új összetételű gyülekezet területéhez, amelyen a lelkipásztori feladatokat Sághyné Kiss Katalin látja el. Jelentős változás továbbá az is, hogy február második vasárnapjától az istentiszteletek délelőtt tizenegy órakor kezdődnek a Nemes utca 2. szám alatti hajlékban. ■ Horváth-Hegyi Áron A szerkesztőség türelmével szinte már visszaélve van úgy, hogy csak kedden tudom leadni a rovat esedékes cikkét. Számomra azonban a keddi napnak sajátos varázsa van, különösen is Áprily Lajos szép metaforájának tükrében. A költő Kalács, keddi kalács című versének csak az első három versszakát idézem ezen a helyen: „Már szombat este megsütötte / anyám. És reggel már adott. / Az aranya besugarazta / a harangos vasárnapot. // Vasárnap estig nem fogyott el, / fénye áthullt az ünnepen. / Még hétfőn is jutott belőle. / És kedden is. De csak nekem. // Ma sem tudom, hol rejtegette, / melyik fiókból jött elő, / de olyan áldott volt az íze, / olyan hétköznap-szentelő.” Elmondhatom, hogy a verset édesanyám ismertette meg velem, természetesen a kaláccsal együtt. Hadd alkalmazzam most ezt a lelki táplálékra, az élet kenyerére, amelyet vasárnaponként, prédikáció keretében kívánok alkalomról alkalomra megosztani a gyülekezetekkel. Magam is azon vagyok, hogy szombat estére már „megsüljön a kalács” vagyis elkészüljön az igehirdetés. Abban bízom, hogy a hívek nem távoznak éhesen a templomból, sőt adott esetben egész hétre magukkal vihetnek ilyen „hétköznap-szentelő” falatokat. A lapzártához közeledve e „keddi kalácsot” kívánom az olvasóval megosztani. Nem fogom most - még csak vázlatosan sem - leírni az igehirdetésemet, amelyet a kijelölt igéről (iThessz 2,9-13) a budagyöngyei kápolnában és a Bécsi kapu téri templomban tartottam; csupán egy gondolatát fejtem ki. Azt sem bánom, ha közben önkéntelenül is bepillantást engedek készülési módszerembe: semmi okom nincs arra, hogy bármilyen sütési-főzési fogást Keddi kalács titkoljak. Hiszen itt nem valamiféle boszorkánykonyháról van szó... Ezen a héten a család jelenti a keddi kalácsot. Egyházunk ugyan nem hirdette meg - a katolikusokhoz kapcsolódva - 2011-et a család éveként, ám nyilván mindenkor szívügyünknek kell tekintenünk ezt a kérdést. Az adott igeszakaszban Pál előbb testvéreinek nevezi a thesszalonikai gyülekezet tagjait (2,9), majd egy patriarchális jellegű képet használ: „... mint gyermekeit az apa, mindenkit egyenként intettünk és buzdítottunk..’.’ (2,11-12) A készülés - mondjuk úgy, hogy „a tészta dagasztása” - során feltűnt, hogy nem sokkal korábban Pál az édesanya tevékenységét alkalmazza önmagára: „...olyan szelíden léptünk fel közöttetek, mint ahogy az anya dajkálja gyermekeit’.’ (2,7) Férfiember részéről ez igazán meglepő kijelentés. Ám egy másik levelében még tovább megy az apostol, hiszen mintha egyenesen a szülő nő helyzetébe próbálná magát beleélni: „.. .gyermekeim, akiket újra és újra fájdalommal szülök meg míg ki nem formálódik rajtatok a Krisztus” (Gál 4,19) Ezekre a szokatlan képekre is utal az amerikai teológus, Beverly Roberts Gaventa könyve, amely a merész Our Mother Saint Paul (Anyánk, Szent Pál) címet viseli. (Szolgálati közlemény a kalács reménybeli fogyasztóinak: ne féljenek attól, hogy egy-egy ilyen szokatlan íz tönkreteszi a tésztát. Némileg hasonló metaforát Ézsaiás is használt, ő ráadásul egyenesen Istenre ÉGTÁJOLÓ vonatkoztatva: „Ahogyan az anya vigasztalja fiát, úgy vigasztallak én titeket..” - Ézs 66,13) Pál apostol képi világában tehát egyaránt hangsúlyos az anya és az apa szerepe: az egyik gyengédsége mellett szükség van a másik határozottságára. (Milyen tragikus, hogy bizonyos országokban a gyerekek irataiban nem az apa és az anya, hanem az „1. számú szülő” és a „2. számú szülő” adatai szerepelnek!) Az apostol szóhasználatában közvetett módon pedig az a remény is megfogalmazódik, hogy a hívek lelkiekbenszellemiekben növekednek, hiszen a dajkált állapotból önálló döntésre képes emberekké válnak. Pál egy más helyen a szülő-gyermek viszony kiegyensúlyozottságát ábrázolja, amikor az egyik féltől ezt kéri:„...ne ingereljétek gyermekeiteket, hanem neveljétek az Úr tanítása szerint”, a másiktól pedig ezt: „...engedelmeskedjetek szüléiteknek az Úrban..” (Ef 6,1-4) A gyermek felnőve is kötődik a szüleihez. Petőfi ezt írja édesanyjáról: „S én csüggtem ajkán... szótlanúl... / Mint a gyümölcs a fán” (Füstbe ment terv), édesapjához való ragaszkodását pedig így fejezi ki: „Alig várom, hogy lássalak újra / S megcsókoljam örömtől reszketve / Kezedet. .’.’(A vén zászlótartó) Az apa és az anya szerepe mellett a testvérkapcsolat is megjelenik az igeszakaszban: „...emlékeztek, testvéreink, a mi fáradozásunkra és vesződségünkre...” (2,9) Az itt szereplő görög adelphos kifejezés „ugyanabból a méhből való"-t jelent, ám a szó hamar jelképes értelművé is vált, és a vér szerinti kapcsolaton túl a lelki közösséget is jelentette. Ennek radikális értelmezése már Jézusnál megjelenik, hiszen amikor arról értesül, hogy édesanyja és testvérei keresik, akkor a körülötte ülőkre tekintve mondja ezt: „íme, az én anyám és az én testvéreim. Aki az Isten akaratát cselekszi, az az én fivérem, nővérem és az én anyám”(Mk 3>34b—35) A magyar nyelvben különösen is mély értelmű a testvér kifejezés, ám jó, hogy nemenként külön is használunk erre szavakat. Végtelen kedvesség és az egymásrautaltság szépsége árad például Weöres Sándor verséből: „Ha vihar jő a magasból, / Ne bocsáss el, kicsi bátyám. t Ha falomb közt telihold lép, / Kicsi néném, te vigyázz rám.” (Ha vihar jő a magasból) E keddi kalácsnak talán különleges ízt adhat Esterházy Péter néhány sora, amelyben ő Kosztolányi Dezsőt bátyjának tekinti: „Kosztolányi [...] nem mester. Hanem mi? Megmondom. Kosztolányi a bátyánk. Előbb elmondom, mit értek bátyon, elsőszülött vagyok, megszolgáltam ezt a fecsegést. A báty talán olyan, mint anyánk, de mégiscsak férfi, viszont nem béklyózza annyi minden, mint apánkat szegényt. Vagy... vagy átmenet egy zseniális apa és egy zseniális nagybácsi közt, közel van hozzánk, miként az előbbi, ám nem oly édes link, miként az utóbbi. De ne kerteljünk: a báty az, aki mindent tud.” (A kitömött hattyú) Ugyanígy meg lehet tölteni tartalommal a nővér kifejezést is: mennyivel más, ha egy ápolóban valóban segítő nővért látunk, nem pedig csak „nővérkét”. És akkor még nem szóltunk azokról a sajnálatosan kiveszőiéiben levő formákról, amikor valakit „kedves bátyámnak/öcsémnek” vagy „édes nénémnek” szólítunk. Az Újszövetségben a keresztény közösség számos esetben mint helyettes család jelenik meg. Ennek jegyében találhat otthonra a gyülekezetben az özvegy és az árva, az egyedülálló és az elvált is. A bibliai példák nyomán az volna ideális, ha családjaink kis gyülekezetként élnének. Nem véletlenül szerepel egyik énekünkben ez a sor: „Imádkozunk, mint egy család” (EÉ 72,1) Ha ez bármi okból nem valósulhat meg, arra akkor is törekednünk kell, hogy gyülekezeteink mint kisebb-nagyobb családok működjenek. A kalácsot is szeretjük közösségben, családi körben fogyasztani: vasárnap vagy akár kedden is. Fabiny Tamás püspök Északi Egyházkerület
