Evangélikus Élet, 2011. január-június (76. évfolyam, 1-26. szám)
2011-02-06 / 6. szám
Evangélikus Élet MOZAIK 2011. február 6. » 15 Februári gondolatok... ► Február elején már nagyon várjuk a tavaszt. Igaz, az időjárás még szeszélyesen változó - egyszer a kikeletet érezzük, aztán szedhetjük elő újra a korcsolyákat vagy a sítalpakat. Havat lapátolunk, néhány nap múlva pedig az előbújó hóvirágnak örvendezhetünk. Ha figyelünk a természetre, sok mindent tanulhatunk is tőle: a változékonyság mellett a változatosságot és az alkalmazkodást, az érzékenység mellett a szívósságot is. És megérthetjük az érte való felelősségünket is. Az utak mellett vigasztalan látványt nyújtanak a szeméthalmok. Sok főútvonal mellett zsákszámra gyűlik a hulladék - úgy tűnik, vannak, akik rendszeresen és nagy mennyiségben helyezik el a szemetet ezeken a helyeken. A zsákokat megbontják az állatok, tartalmuk pedig szétterül az útpadkán, az árokpartokon és a földeken. A műanyag flakonok és zacskók ezreit hordja szét a szél, látványnak is borzalmas. És borzalmas kínok között pusztul el az az állat, amelyik megeszi a műanyag zacskót. 2011 az önkéntesség európai éve. Nagyszerű lehetőség arra, hogy az önkéntes munkát a környezet- és a természetvédelem terén is kihasználjuk! Az elsődleges feladatok közé tartozhat a szeméthalmok megszüntetése, amelyben az önkormányzatok segítségét lehet és kell is kérni - vannak esetek, amikor hatóságilag kell fellépni a környezetkárosítás ellen. De ugyanilyen fontos annak a tudatosítása, hogy mindannyiunk felelőssége és érdeke a tiszta környezet. Az oktatási reformok tervében szerepel, hogy a jövőben kötelező lenne a középiskolásoknak önkéntes munkát végezni. Ha ez megvalósul, talán a környezet- és természetvédelem terén is sokkal több fiatal végez ÜZENET AZ ARARÁTRÓL Rovatgazda: Sánta Anikó majd önkéntes munkát, ezen keresztül pedig az élet- és környezetszemléletük is a fenntarthatóság irányában formálódik. * * # Néhány éve még veszélyben voltak a hóvirágok az erdőkben. Ott, ahol hatalmas, hófehér telepekben pompáztak, megjelentek a haszonlesők is, akik már-már ipari módszerekkel és mennyiségben szedték ki a földből a hagymákat. Kiszállították Hollandiába, ahonnan becsomagolva hozták vissza hozzánk, hogy szép haszonnal eladják. A szép, nagy példányokat igyekeztek megszerezni, így a kisebbek, satnyábbak maradtak meg a földben, az állomány genetikailag leromlott. Emiatt vált szükségessé a hóvirág védelme, amelyet 2005-ben törvénnyel biztosítottak: a hóvirág azóta természetvédelmi szempontból jelentős növényfaj, veszélyeztetett, védett, eszmei értéke 10 000 forint. Ha a kertünkben is gyönyörködni szeretnénk bennük, a kertészeti áruházakban ma már olyan hagymákat vásárolhatunk, amelyek elvileg termesztett állományból származnak, vagyis nem dúlták fel miattuk a természetes élőhelyüket. Az erdőben ne szakítsuk le a virágot, figyelmeztessük és tanítsuk meg erre gyermekeinket is, hiszen igazán ott szép, ahol kibújt a földből. * # * Világszerte egyre fontosabb feladat a biológiai sokféleség megőrzése, amelyben egyelőre sajnos vesztésre állunk. Éppen ezért örülhetünk egy-egy olyan hírnek, amely egy régen eltűnt állat- vagy növényfaj újra megjelenéséről tudósít. Nemrég nagy riadalmat keltett a Bükkben megjelent farkas. A természetvédők és a szakemberek örülnek, ha újra megjelennek a korábban kihalt állatok, mert ez azt jelenti, hogy az élőhelyeik újra megfelelőek a fajfenntartáshoz. * * * Míg a farkas csak ritkán bukkan föl erdeinkben, az aranysakál egyre inkább elterjedőben van. A népnyelvben nádi farkasnak, toportyánnak vagy toportyánféregnek is nevezett, a Kárpátmedencében őshonos állat 1942-ben tűnt el Magyarországról, ekkor lőtték ki az utolsó példányát. Körülbelül tizenöt éve települt vissza, azóta pedig folyamatosan növekszik az állománya. Nem védett, vadászható is ez a rókánál kicsit nagyobb termetű állat. Jelenlétének az állattartók és a vadászok sem örülnek maradéktalanul, attól félnek ugyanis, hogy a haszonállatokat és a vadállományt is megtizedeli ez a ragadozó. Tény azonban, hogy az aranysakál élelmének több mint hetven százaléka a kisemlősök, a rágcsálók közül kerül ki (ez az arány a rókánál hatvan százalék), fő tápláléka a kártékony mezei pocok. Megérdemli tehát a figyelmet és a teljes körű védelmet a nádi farkas, ahogyan Arany János is nevezi a Toldiban. ■ SA E héttől az Ararát rovat cikkéhez kapcsolódóan egy-egy kérdést teszünkfel Olvasóinknak. A megfejtést a 20/824-8100-as telefonszámon várjuk, ugyanerre a számra sms-ben, illetve az aniko.santa@lutheran.hu címre e-mailben is elküldhetik. A megfejtők között környezet- és természetvédelemmel kapcsolatos ajándékokat sorsolunk ki. E heti kérdésünk: Az arany sakál szerepel egy közmondásunkban is az egyik népnyelvi nevén. Melyik ez a közmondás? A naptevékenység maximuma felé Anyabolygónkhoz, a Földhöz legközelebbi csillag a Nap. Isten adta hő- és fénysugárzása az élet alapvető feltételeit biztosítja. A földi megfigyelő által észlelhető látszólagos égi mozgása a napok és évek folyását, időszámítási rendszerünket jelöli ki. Mint minden csillag, hatalmas atomkohóként, termonukleáris reakciók révén maga termeli energiáját. Bonyolult folyamatok során több millió fokos magjában a hidrogén héliummá alakul, és ennek mintegy melléktermékeként szabadul fel a később kisugárzott energia. Központi csillagunk működése tizenegy éves periodicitást mutat. Évmilliók óta naptevékenységi minimumok és maximumok követik egymást. Ennek legjellegzetesebb megjelenési formái a felszínén, a fotoszférában látható napfoltok számának változása, illetve légkörének, a koronának kiterjedése-összehúzódása, melyet az 1999-es napfogyatkozás során kiválóan megfigyelhettünk. A számított értékhez képest hosszúra nyúlt előző minimumidőszakot követően a naptevékenység 2010-ben megindult a maximum felé. Ennek nyomán egyre több és több napfolt látható. A foltok a maximum kezdetén először az alacsony szélességi körök mentén jelennek meg, majd idővel a Nap egyenlítőjéhez közelítve bukkannak fel. A hatezer Celsius-fokos felszínhez képest „hűvösebb”, négyezer-ötszáz fokos területek születése mágneses tevékenységgel függ össze. A foltok sötét központi résszel, umbrával és világosabb, szálas szerkezetű külső tartománnyal, penumbrával bírnak. Feltűnhetnek önállóan, de gyakran csoportokat alkotnak. A Nap „sebhelyei” kisméretű pórusként jönnek létre, majd nagyobb méretű foltokká fejlődnek, és hosszabb-rövidebb idő után, esetleg a Nap több fordulatát is megélve eltűnnek, a naptevékenységi maximum felé haladva átadva helyüket újabb és újabb foltoknak. Sajnos a január 4-i részleges napfogyatkozás megfigyelését az országosan borult ég lehetetlenné tette, így csak egy-egy rövid pillanatra vált láthatóvá a természeti jelenség. De a napfoltok megfigyelésével nem kell vámunk a következő, 2015-ös fogyatkozásig. Derült időben, megfelelő védő- és hegesztőszemüveggel felszerelkezve (vagy védőfóliával ellátott távcsővel) magunk is megpróbálkozhatunk megpillantásukkal valamelyik bemutató obszervatóriumban vagy csillagászati népszerűsítést végző egyesület (Albireo Amatőr Csillagász Klub, Magyar Csillagászati Egyesület) szervezett programján. ■ Rezsabek Nándor EVÉL&LEVÉL 2017-re készülünk Karácsony előtt beszélgetést olvashattunk az újságban Ittzés János püspök úrral A lutheri teológiának nincs alternatívája címmel. Nem a püspök úrral akarok vitatkozni, hiszen sokban egyetértek avval, amit ő mint püspök képvisel. Ezt a címben szereplő mondatot szeretném viszont értelmezni. (...) A kérdés valójában az, hogy az evangélium hirdetésében, Krisztus szolgálatában mennyire kell megőrizni lutheránus identitásunkat, vagy bizonyos esetekben mennyit lehet abból feladnunk. Egészen konkrétan a mai magyar valóságban az a kérdés, hogy reformátusok és evangélikusok meg tudjuk-e majd méltóképpen együtt ünnepelni a reformáció ötszázadik évfordulóját. Mindkét felekezet vallja a reformátori teológia lényegét: egyedül a Szentírás alapján, egyedül Krisztusért, egyedül kegyelemből. Erre épült fel a századok folyamán - különböző társadalmi, politikai, földrajzi és egyéb körülmények befolyása alatt - két különböző felekezet, melyek Magyarországon különösen is eltérő módon és irányban fejlődtek. Ezek a különbségek általában nem a lényegből adódnak, hanem külsőségekből, sokszor csak eltérő szóhasználatból. Természetesen vannak teológiai különbségek is, melyek a Szentírás értelmezéséből fakadnak, de ezek nem jelentősebbek, mint azok a különbségek, melyek egy felekezeten belül is megtalálhatók. Legtöbbjük három-négyszáz évvel korábban feltett kérdésekből ered. A bennünket körülvevő világ ma viszont egészen más kérdéseket tesz fel nekünk, más kihívásokkal szembesít bennünket, melyekre válaszolnunk kell, és ezt közösen valószínűleg jobban tudnánk megtenni. Bennünk, evangélikusokban természetesen rögtön felmerül az aggodalom, hogy egy esetleges együttműködés során a református többség elnyelne minket. Lehetséges, hogy bizonyos dolgokat fel kellene adnunk. Másrészt viszont az is valószínű, hogy általunk változhatnának és gazdagodhatnának a református gyülekezetek. Gondolok elsősorban az istentiszteleti liturgiára, melynek megújulására már több jelet lehet látni reformátusok között is. Talán azt is el lehetne érni, hogy a reformkor nyelvtani formái helyett a mai magyar nyelvhasználat legyen általános. Vagy miért ne lehetne megpróbálni legyőzni a reformátusokban meglévő „iszonyt” a kereszt jelétől? A probléma az, hogy sokszor külsőségeket, öröklött szokásokat tekintünk lutheri vagy kálvini identitásnak, holott azoknak teológiai alapjuk alig van. Fájó tapasztalat volt egy reformációi ünnepi istentiszteleten, melyet református templomban tartottunk: az úrvacsoraosztásnál az evangélikusok külön ostyát vettek. Valóban két Krisztus lenne, egy kenyérben, egy pedig ostyában? Vagy lutheri teológiánk csorbulna, ha kenyérrel és nem ostyával vennénk az úrvacsorát egy református templomban? Ha nem ülve, hanem állva imádkoznánk, és nem oltár, hanem úrasztala lenne templomunk középpontjában? Elsődleges célunk nem lehet az, hogy egyházi szokásainkat maradéktalanul megőrizzük az utókornak. Részletekbe itt nem lehet belemenni, de az akarat, az egymás iránti készség meglehetne. Sajnos voltak időszakok, amikor kálvinistákat üldöztek lutheránus többségű országokban és viszont. Sajnos még ma is vannak, akik fintorogva vesznek részt a másik felekezet istentiszteletén. Nem volna itt az ideje annak, hogy tegyünk valamit azért, hogy 2017-ig előre tudjunk lépni, és ne csak lélekben ünnepeljünk együtt, hanem a Krisztusban megélt egységet a két felekezet kézzelfoghatóbb módon is megvalósítsa? Szilas Attila nyugalmazott lelkész (Várpalota) A médiatörvény vitájának margójára Nem vagyok a téma szakértője, de mára mindenki azzá lett. Én akkor döbbentem meg igazán, amikor pár évvel ezelőtt láttam egy nézettségi mutatót: több mint másfél millió ember volt kíváncsi a Győzike nevével fémjelzett műsorra... Persze több irányból tehető fel kérdés: Mivé tette az egyébként felkészült, jellemes, megalkuvást nem ismerő magyar embereket ez a gaz, idegen érdekeket képviselő médiaszörny? Mivé lett a történelem folyamán ez az egyébként felkészült, tehetséges, jobb sorsra érdemes nép, hogy így meg lehet vezetni? Miért veszítette el ez az egyébként már-már makulátlan társadalom azt a képességét, hogy váltani tudjon az értékes és értéktelen műsorokat sugárzó adók között? Hogyan juthat el egy magát népnek, nemzetnek identifikáló közösség odáig, hogy elfelejtse azt az ősi igazságot, hogy hazát is csak úgy lehet építeni, miként a házat, templomot: téglánként, alulról felfelé? Tehát a médiában tapasztalható visszásságok csak torz, görbe, kicsit hibás tükrei, de mégiscsak tükrei a saját valóságunknak. Ha változtatni akarunk, akkor nem a tükröt kell összetörni, újrakeretezni, hibáztatni, hanem valódi megújulást kell kezdeményezni. A törvényen inneni és túli valóságban. Miért gondolják azt az új médiatörvény kitalálói, hogy a törvény erejével meg lehet szüntetni azt az értékválságot, amely mondjuk a 8. parancsolat megszegéséből következik: „Ne tégy felebarátod ellen hamis tanúbizonyságot!” Pozitív megfogalmazásban: Védd meg mások becsületét. Ma az a valóság, hogy az jut előre, annak van perspektívája, aki átgázol mások becsületén. A média eszközeit is kihasználva. Politikában, üzletben, munkahelyen, sokszor még az egyházban is. Csak akinek van tapasztalata a szabályokon túli szeretet végső hatalmáról, az tudja, hogy - például - mások becsülete mindennél fontosabb. Nem azt állítom, hogy nincs szükség (média) törvényre. De nem hiszek azoknak, akik azt állítják, hogy minden rossz gyökere az, hogy nem volt megzabolázva a sajtó a rendszerváltás óta. Az értékek világában hosszú évtizedek óta nincs meg a magyar társadalomban a legkisebb közös többszörös. Ezt a helyzetet lehet ostorozni, lehet a mindent elsöprő többség erejével egy illúzió mentén alkotmányosan átalakítani. A helyzet mégis az, hogy akkor járunk helyes úton, ha elfogadjuk, hogy ma a különböző értékek, identitások szövete valóság. Van benne felemelő és lesújtó, vállalható és vállalhatatlan, szép és torz, nemes és nemtelen, mélyen emberi és embertelen. Mégis ezzel a kevert anyaggal kell házat és hazát építeni, szívós következetességgel alulról felfelé. Felülről lefelé csak légvárat lehet építeni. Laborczi Géza lelkész (Nyíregyháza)
