Evangélikus Élet, 2011. január-június (76. évfolyam, 1-26. szám)
2011-01-16 / 3. szám
Evangélikus Élet »PRESBITERI« 2011. január 16. *■ 13 „Csak eszköz vagyok az Úristen kezében” Beszélgetés dr. Blatniczky László gyermekorvossal ► Szaktudása, megbízhatósága és precizitása olyanok körében is közismert, akik személyesen nem ismerik őt, vagy nem is érintettek a témában. Az a hír járja róla, hogy a hivatalos munkaidőn kívül, sőt még külföldön is elérhető, és ha másképp nem tud, hát telefonon keresztül próbál segíteni a kis betegeken. Egy orvos, akinek nem szakmája, hanem hivatása van - dr. Blatniczky László gyermekgyógyásszal, endokrinológussal, az orvostudomány kandidátusával, a Budai Gyermekkórház tizenkét éven át volt főigazgatójával, a Deák téri gyülekezet presbiterével családjáról, hivatásáról és a hitről beszélgettünk.- Doktor úr apai és anyai ágon egyaránt lelkészcsaládból származik. Mit jelent ez az Ön számára?- Egy olyan örökséget, amely áldás is, mert a családi hátterem gyerekkorom óta meghatározta az életemet, pályámat. Anyai ágon az 1800-as évek elejéig visszavezethetően megtalálhatók a családban az evangélikus lelkészek. Az elsőt Stúr Dánielnek hívták. Az utána következő minden generációban lett követője. Életem és kialakuló mentalitásom egyik legmeghatározóbb személyisége édesanyám testvére, idősebb Kendek György volt. Ő jelentette számomra a tántoríthatatlanságot és a megalkuvásnélküliséget. Ő adta számomra a rend szeretetét. Apai ágon körülbelül százötven évre visszamenőleg találunk lelkészeket. Erről az ágról a lágyszívűséget, a néha már a naivitást súroló, nagyon szeretetteljes vonásokat örököltem, mindenekelőtt édesapámtól, Blatniczky Jenőtől.- Ilyen családi háttérrel nem gondolt arra, hogy ön is lelkész legyen?- A pályaválasztás korszakában önkritikusan be kellett vallanom, hogy nem érzek olyan mély elhivatottságot, amely ebbe az irányba indítana.- És miért éppen az orvosi pályát választotta?- Mert ugyanakkor bennem volt az igény, hogy olyan területet találjak, ahol szolgálni kell. Ma már világosan látom, hogy eszközök vagyunk az Úristen kezében. Ez azt jelenti, hogy ő hív el a feladatra, nekünk pedig azon a területen kell megpróbálnunk - a képességeinkhez és lehetőségeinkhez mérten - a maximumot nyújtani.- De honnan lehetfelismerni egyegy döntés esetében, hogy valóban eszköz vagyok, vagy csak én gondolom, hogy az általam tervezett lépés a helyes?- Kétszer fordult elő az életemben olyan szituáció, amikor én akartam valamit változtatni. Egyik sem sikerült, mert azt én akartam, és nem velem akarta az Úristen. A kérdésére a válaszom az, hogy nem tudom pontosan, hogyan történik, de egyszer csak spontán megoldódnak a dolgok, vagy bevillannak a megoldások.- Gyermekorvosként szakterülete azi-es típusú cukorbetegség korai, illetve a 2-es típusú diabétesz gyermekkori felismerése és kezelése. Hogyan jutott el ehhez a területhez?- Az első munkahelyeimen, Pécsett és Budapesten öt évig elméleti területen dolgoztam: anatómusként a hasnyálmirigy inzulintermelő béta-sejtjeinek regenerációs képességét kutattam. Ezután kerültem a Budai Gyermekkórházba, ahol elkezdtem a diabéteszgondozással foglalkozni. Ma már a tevékenységemnek a nyolcvan százalékát ez teszi ki. Ebben is az Úristen tervét látom.- Gondolom, elég sokkoló lehet szülőként szembesülni azzal a ténnyel, hogy cukros lett a néhány hónapos vagy pár éves gyerekem. ..Mit tud tenni ilyenkor a szakember?- Igen, ez sajnos egy életre szóló kórkép. Épp ezért a betegség diagnózisa szinte gyászreakciókat vált ki a hozzátartozókban. Ezt kell oldani a családtagokban úgy, hogy az első tíz-tizenkét napos kórházi időszak után úgy menjenek haza, hogy már tudják a megoldást.- Hogyan lehet ezt elérni?- A legfontosabb a korrekt tájékoztatás, még ha nem is könnyű szembesíteni őket azzal a ténnyel, hogy ez a betegség egy életre szólóan külső inzulinkezelést igényel. Amikor elmúlik az első néhány napos sokk, és túljutnak az első lelki harcon, akkor elkezdjük felkészíteni őket a további teendőkre. Ez napi legalább hatórás, jól felépített elméleti és gyakorlati tanulást jelent. Az esetek kilencvenöt százalékában az érintettek úgy hagyják el a kórházat, hogy látják: megoldható, kezelhető helyzetről van szó.- A hit mennyire segíti a szülőket a gyerek betegségével járó krízis lelki feldolgozásban?- Több évtizedes tapasztalatom az, hogy a kialakult helyzetnek az egyik szülő fogja vinni a súlyát. Sajnos fennáll a veszélye annak, hogy egy idő múlva már nem marad energiája a többi gyerekre, a házastársára, és a végén válás lesz belőle. Döbbenetes, hogy ez alatt a harminc év alatt milyen sokszor találkoztam az ilyen családokban válással! Statisztikailag kimutatható, hogy a diabéteszes gyerekek állandó kezelésének a problémája következtében a magyar populációban nő a válások száma — szemben például a finnekkel, ahol csökken. Azt látom, hogy hazánkban a hívő párok könnyebben elhordozzák ennek a betegségnek a terhét.- Evangélikus orvosként Ön mennyire szokta a hitet megoldásként ajánlani?- Nem érzem magam elég erősnek ahhoz, hogy misszionárius is legyek. Én azoknak a hitével és meggyőződésével akarok élni, akiknek van erre affinitásuk. A beszélgetések során néhány mondatból meg tudom állapítani, hogy a velem szemben ülő párnak van-e kötődése az Isten ügyéhez vagy sem. Bár nyíltan nem említem, de mindig érzékeltetem, hova tartozom. Néhány évvel ezelőtt írtam egy könyvet Cukorbeteg a gyermekünk! címmel, amely röviden összefoglalja mindazokat a tudnivalókat, amelyeket a kórházban meg is tanítunk. Ezt mindenki megkapja, hazaviheti, így a benne szereplő mottót is elolvassa, amely így hangzik: „Nem a félelemnek lelkét adta nekünk az Isten, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét!’Ebből elég egyértelműen kiderülhet a világnézetem, és ha valaki nyitott erre, akkor nagyon szívesen beszélek erről is, hiszen ez adja a legnagyobb segítséget és erőt a gondokban.- Volt rá példa, hogy rákérdeztek, és éltek is ezzel a lehetőséggel?- Hogyne!- A hit mennyire segíti Önt a nehéz orvosi helyzetekben?- Egészen biztos, hogy nagyon. Bár azt is hozzá kell tenni, hogy a gyerekgyógyászat - szemben például a belgyógyászattal - egészen „szerencsés” szakma, mert szinte csak sikerélményünk van.- De nehezebb is megállapítani a kórt, mivel a kis betegek sokszor még nem is beszélnek.- Idővel kialakulnak azok az érzékek, amelyek segítenek a diagnosztizálásban, amikor a gyerek nem tudja elmondani, hol fáj. Az én esetemben itt is égi irányítást látok, mert a pályám elején évekig mikroszkóp segítségével kellett felfedeznem - a morfológia területén - bizonyos (el)változásokat. így kialakult bennem egy olyan megfigyelőkészség, amelyre a gyerekgyógyászatban nagyon nagy szükség van. Emellett számtalanszor átéltem már, hogy azokban az esetekben, amikor szakmailag megakadtam, egyszer csak bevillant a megoldás. Megkaptam fentről a kellő segítséget, és újra eszköz lehettem.- Most este nyolc óra van, ennek ellenére nem doktor úr otthonában beszélgetünk. A héten ez lett volna az a szabad estéje, amikor hét óra előtt szokott hazaérni. A családja hogy viseli a hivatását?- Nagyon hálás vagyok az Úristennek, hogy a feleségem és a gyermekeim ennyire megértők és támogatók. E nélkül a családi háttér nélkül valóban nagyon nehéz lenne elvégezni azokat a feladatokat, amelyek rám bízattak. ■ Boda Zsuzsa HIRDETÉS Felvétel az Evangélikus Hittudományi Egyetemre a 2011/2012-es tanévre Az Evangélikus Hittudományi Egyetem (EHE) felvételt hirdet a 2011/2012-es tanévre a következő képzésekre: 1. Teológus, lelkész szak: egységes, osztatlan mesterképzés Képzési idő: 12 félév. Megszerzendő kreditek száma: 360. A képzés Budapesten, nappali tagozaton folyik. A képzés célja: felkészítés a teológia tudományának művelésére és az evangélikus lelkészi hivatás betöltésére. A szak a keresztény teológiai hagyomány egészére épülő alapismereteket nyújt és követel meg, felkészíti a hallgatókat az önálló, evangélikus szemléletű teológiai gondolkodásra, továbbá az evangélikus egyházban, de elsődlegesen a Magyarországi Evangélikus Egyházban végzendő lelkészi munkára, és kialakítja bennük az ehhez szükséges jártasságokat, készségeket és szemléleti jellemzőket. 2. Katekéta-lelkipásztori munkatárs alapszak (BA) Képzési idő: 6 félév. Megszerzendő kreditek száma: 180. A képzés Budapesten, nappali és levelező tagozaton folyik. A képzés célja olyan felkészült gyülekezeti hitoktatók, illetve lelkészi munkatársak képzése, akik gyülekezeti lelkész vagy hittanár felügyelete mellett önálló hitoktatói szolgálatot láthatnak el, illetve segíthetik a lelkész adminisztratív, lelkigondozói, gyülekezetépítési munkáját. 3. Kántor alapszak (BA) Képzési idő: 6 félév. Megszerzendő kreditek száma: 180. A képzés Budapesten, nappali tagozaton folyik. A képzés célja felsőfokú elméleti és gyakorlati ismeretekkel és kompetenciákkal rendelkező kántorok képzése, akik jól hasznosítható alapozást kapnak a teológiai alapismeretek, az orgonajáték és a karvezetés mellett a pedagógia, az ifjúsági zene és a gyülekezetépítés területén is. 4. Hittanár-nevelő tanári mesterszak (MA) Képzési idő: 5 félév. Megszerzendő kreditek száma: 150. A képzés nappali tagozaton, az EHE és az ELTE PPK közös képzése keretében Budapesten történik. A mesterképzés azoknak nyújt továbbtanulási lehetőséget, akik katekéta-lelkipásztori munkatárs vagy kántor alapszakon végeztek, továbbá akik főiskolai hittanári oklevéllel vagy egyetemi szintű teológus-lelkész oklevéllel rendelkeznek. A jelentkezésnél feltétel nélkül elfogadott a katekéta-lelkipásztori munkatárs BA oklevél. A jelentkezéshez feltétellel elfogadott oklevelek a következők:- teológus-lelkész egyetemi oklevél;- főiskolai szintű hittanár/hitoktató oklevél;- kántor BA oklevél. Az utóbbi három esetben előfeltétel 10 kreditnyi pedagógiai-pszichológiai modul elvégzése, amelyet szükség esetén az ELTE PPK biztosít. Más alapszakokról való jelentkezés esetén a belépés feltétele legalább 50 kredit megszerzése az alábbi ismeretkörökből: alapozó rendszeres teológiai és/vagy filozófiai ismeretek, történeti teológiai ismeretek, biblikus teológiai ismeretek, gyakorlati teológiai ismeretek. 5. Teológus mesterszak (MA) Szakirányok: biblikum; szociáletika. Képzési idő: 4 félév. Megszerzendő kreditek száma: 120. A képzés levelező tagozaton, Budapesten történik. A képzés célja olyan értelmiségiek képzése, akik a teológia tudományát magas szinten művelik, és be tudnak kapcsolódni az egyes egyházak, vallási közösségek szellemi vezetésébe. A jelentkezéshez feltétel nélkül elfogadott oklevél:- teológus BA oklevél;- katekéta-lelkipásztori munkatárs BA oklevél. A jelentkezéshez feltétellel elfogadott a nem teológus szakon szerzett legalább alapfokozatú (BA) oklevél. Az utóbbi esetben feltétel, hogy a jelentkezőnek a kredit megállapítása alapjául szolgáló ismeretek - felsőoktatási törvényben meghatározott - összevetése alapján elismerhető legyen legalább 30 kredit a teológus BA képzés törzsanyagának ismeretköréből. A biblikum szakirányra jelentkezők számára feltétel továbbá bibliai héber vagy görög nyelvismeret igazolása (egyetemi záróvizsga vagy állami nyelvvizsga). Ezek hiányában a felvételi alkalmassági vizsgával egy időben a görög- vagy hébervizsga letehető. * * * További információk az Evangélikus Hittudományi Egyetem honlapján (http://teol.lutheran.hu) találhatók. A mellékletekkel ellátott kitöltött saját jelentkezési lapnak, valamint a piros postautalványon feladott 4000 Ft felvételi eljárási díjnak február 15-ig kell az Evangélikus Hittudományi Egyetem Rektori Hivatalába beérkeznie (1141 Budapest, Rózsavölgyi köz 3., tel.: 1/469-1051, fax: 1/363- 7454, mobil: 20/824-9263). HIRDETÉS__________________________________________________________________________________ Első evangélikus várandóshétvége Sok szeretettel várunk az alkalomra minden érdeklődő kismamát, apukát, kistestvért a piliscsabai Béthel Evangélikus Missziói Otthonba január 21. és 23 között. Az MEE Női Missziói Szolgálatának támogatásával rendezendő hétvégén előadások hangzanak el a várandósságról, a gyermekgondozás kérdéseiről, a kisgyermekes családok spirituális életéről. Kiscsoportokban nyílik mód a hallottak elmélyítésére, illetve a szakemberek nyújtotta személyes tanácsadásra. Jelentkezni és bővebb információt kapni a következő címen lehet: Balogh Márta, 70/606-9231, illetve varandos@freemail.hu.