Evangélikus Élet, 2011. január-június (76. évfolyam, 1-26. szám)
2011-06-19 / 25. szám
Evangélikus Élet EVANGÉLIKUS ÉLET 2011. június 19. 3 Jóllehet igehirdetés ma már csak magyarul hangzik a kétszáz éves templom falai között, a pünkösdhétfői délután hátralevő részében még finnül is hangzott el köszöntés. kösdre eső jubileum apropóján - megcsillantak a Deák térből „nyolcrét szakadt” mai pesti gyülekezetek értékei. ■ BZs ► Folytatás az 1. oldalról Jóllehet a budapesti Insula Lutherana (evangélikus sziget) történetét feldolgozó kötetek szerkesztőinek jóvoltából az egyházközség múltja viszonylag igen részletesen feltárt, a Magyar Tudományos Akadémia jelenlegi elnöke igencsak meglepte hallgatóságát azzal, hogy előzetesen papírra vetett beszédet nélkülözve idézett tucatnyi vonatkozó adatot... Az összesen mintegy háromórás együttléten szót kaptak az egyházközség erdélyi és bajor testvérgyülekezetének lelkész képviselői, és köszöntötte a gyülekezetét a „szomszédos” Kálvin tér református közösségének gondnoka is. Három kültéri emléktábla leleplezésével zárult a jubileumi ünnepség. A templom bejáratához közel magát az épületet „hirdeti” egy tábla magyar, német és szlovák nyelven, két másik pedig az Evangélikus Országos Múzeum oldalfalán tiszteleg Székács Józsefnek és Győry Vilmosnak, illetőleg annak a Kollár Jánosnak (Ján Kollár) az emléke előtt, aki szlovák lelkészként volt mintegy harminc éven át a Deák téri gyülekezet pásztora. (Ján Kollárra egyébként azon a budapesti Szlovák Ajkú Evangélikus Egyházközségben vasárnap délután rendezett nemzetközi konferencián is megemlékeztek, amelyen - többek folytatta: „Kezdetben egyértelmű német többség, szlovák kisebbség és kevés magyar. Ez érvényes volt az egyes nyelvi csoportok anyagi erejére is. Minden nyelven volt szolgálat, németül és szlovákul minden vasárnap, magyarul csak évente négyszer.” Az ünnepségen a Deák téri kézimunkakörnek és a nők testvéri szövetségének képviselői is nyújtottak át ajándékot: a „születésnapos” templom oltára, szószéke és olvasópultja gyarapodott egy lila és fehér színű terítőgarnitúrával. „Mi akar ez lenni?” - tette fel a nap elején a kérdést Győri Gábor esperes. Nos, összességében egy olyan együttlét sikeredett, amelyben - egy pün-Jubileumi pünkösd a Deák téren között - Milan Krivda és Gáncs Péter püspök is részt vett, s amelyről részletesebben lapunk jövő heti számában tervezünk beszámolni.) ■ TPK * « * ► „Mi akar ez lenni?” - tette fel a kérdést Győri Gábor esperes a Deák téri templomban pünkösdhétfő délelőttjén - Ézs 44,1-5 alapján tartott - prédikációjának legelején. Meghökkentő kérdése nemcsak az első pünkösd kérdését idézte fel, hanem a „pesti nyolcak” közös istentiszteletére is vonatkozott. Merthogy erre a rendhagyó ünnepi alkalomra a korábban a Deák téri gyülekezetből önállósodott evangélikus közösségek képviselői gyűltek össze „az ország templomában”. Nemcsak azért volt rendhagyó a június 13-ai együttlét, mert az angyalföldi, a fasori, a ferencvárosi, a józsefvárosi, a kőbányai, a szlovák és a zuglói hívek - lelkészeik vezetésével - közösen ünnepeltek, hanem mert az Insula Lutherana udvarán egy hársfa közös elültetésével jövőbe vetett reménységüket is kifejezték. Az úrvacsorái istentiszteleten, amelyen más pesti gyülekezetből is szép számban vettek részt, az oratio oecumenica is szokatlan többlettartalommal bírt. A pesti nyolcak mellett a Deák tériek testvérgyülekezeteinek lelki vezetői is imádkoztak közösségeikért. A templomba bevitt és elültetés előtt álló hársfa ágaira így - egy-egy ima elhangzása után - a csákvári, az apácai, az eberni és a porvooi testvérgyülekezetek neveivel ellátott piros szalagok is felkerültek. Az istentisztelet végén az összetartozást jelképező fa a jubiláló templom udvarán talált új „otthonra” A közös ebéd után a hársfától néhány méterre felállított színpadon folytatódott az ünneplés. A jeles évfordulóra készült el Zászkaliczky Péter szerkesztésében az Oltalom a zivatarban - Gyülekezet a világvárossá fejlődő Budapesten című könyv. A szép kivitelű kiadványt, amely a pesti evangélikusok 19. századi történetét foglalja össze, Zalán Péter mutatta be. „Sosem felejthetjük, hogy háromnyelvű gyülekezet történetét tartjuk a kezünkben” — emlékeztetett a Deák téri másodfelügyelő, majd így A gyermekek szabadok? Vége a tanévnek, itt a szabadság! Már akinek! - sóhajthatnak fel keserűen sokan. Hiszen nem kevés azok száma, akiknek anyagi, egészségi vagy egyéb okból a nyár sem a várva várt boldog szabadság ideje. Vajon mit kezdhetnek ők a címben idézett jézusi ígérettel, mely szerint: „Akkor tehát a fiák szabadok" (Mt 17,26)? Mikor van az „akkor”? Igazán éppen most, pünkösd ünnepének felszabadító közelségében találhatunk választ életünknek erre a sorsdöntőén fontos kérdésére. Megtapasztalhatjuk, hogy az apostoli bizonyságtétel 2011-ben is igaz: „Ahol az Úr lelke, ott a szabadság’.’ (2l<or 3,17) Ahol a Szabadító, azaz Jézus közösségében vagyunk együtt, ott a külső körülményektől függetlenül boldogan tapasztalhatjuk Isten gyermekeinek örömét. Ehhez nem kell drága pénzen távoli, egzotikus tájakra repülni... Elég volt például elzarándokolnunk Bonyhádra, ahol az egyházkerület majálisán, a néhai cipőgyári műhelyből a szabadság, a közösség, a sport és a játék profán/szent templomává átlényegült atlétikai csarnokban megélhettük, mit jelent, ha valóban szabadok a gyermekek! Természetesen ebben az esetben a gyermekség nem életkorfüggő, kinőhető, múló állapot. Az istengyermekség azok örök kiváltsága és méltósága, akik a keresztség által az Atya, Fiú, Szentlélek, Szentháromság egy igaz Isten családjának tagjaivá lettek. A pünkösd utáni vasárnap, Szentháromság ünnepe mintegy összefoglalja Isten ajándékainak szédítő gazdagságát, és újra beleölel minket Isten háza népének boldog közösségébe. Az egyházkerületi missziói nap igei üzenete egész nyarunkat intonálja, szükség esetén át is hangolhatja. Sőt a képnél maradva: ha lehangoltak vagyunk, felhangol minket. Ezt a csodát élhettem át pünkösdhétfőn, amikor a Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézet I. objektumában, ismertebb nevén a „Markóban” tarthattam istentiszteletet közel hetven fogvatartottnak. Vajon nem cinizmus szabadságról beszélni azoknak, akik rács mögé kerültek? Hogyan lehet egyáltalában pünkösdöt ünnepelni börtönben? Minderre ékes válasz volt, hogy megérkezésünkkor a börtönkápolna rácsos, de utcára nyitott ablakán keresztül messzire zengett az istentiszteletre készülő gyülekezet éneke: „Drága Szentlélek, jöjj, vigasztalónak jöjj!” (Új ének 99) Korábban, országos missziói lelkészként, rendszeresen szolgáltam a Kozma utcai gyűjtőfogházban. így többször megtapasztaltam, hogy a ÉGTÁJOLÓ cellákból érkező igehallgatók számára egészen új töltést, más súlyt kapnak a nekünk talán már-már kissé kiüresedett, megszokott bibliai mondatok. Többek között az igehirdetéseket bevezető apostoli köszöntés: „Kegyelem néktek és békesség..!’ A Krisztus által felkínált békesség ajándékát vittem a Markó utcai gyülekezetnek is, amelynek János evangélista sajátos pünkösdi történetéről prédikáltam (Jn 20,19-23). A jól ismert, „agyonprédikált” textus egészen új fényben ragyogott fel a börtönkápolnában. Jánosnál, eltérően a lukácsi tudósítástól (Ap- Csel 2), nincsen látványos tömegjelenet, nincsenek a Lélek szele és tüze által lángra lobbant tanítványok. Júdás és Tamás nélkül mindössze tíz riadt tanítvány gubbaszt zárt ajtók mögött, mert félnek a külvilágtól, félnek az emberektől, félnek a múlt és a jövő árnyaitól. Nem tudják elképzelni, hogy mi történik, ha mégis igaz az asszonyok híresztelése az üres sírról. Mi lesz, ha az általuk is elárult, megtagadott, cserbenhagyott Úr valóban visszatér?! Milyen számonkérés, felelősségre vonás következik majd? Talán különösebb erőltetés nélkül felfedezhetünk némi párhuzamot az egykori tanítványok és a mai fogvatartottak lelkiállapota között. Mi is erősen zárt ajtók mögött gyűltünk össze a Markóban. A rácsok, a lakatok arra a kölcsönös félelemre utalnak, amely ott feszül az úgynevezett szabad világ és a börtönzárkák lakói között. A jó hír, hogy van valaki, aki át tudja törni a szorongás, a bűntudat, a félelem vastag falait. Van valaki, aki egyaránt otthonosan mozog kinn és benn. Aki életünk üresen maradt centrumába lépve középre áll, és így köszön ránk: „Békesség néktek!” Nem üres jókívánság ez, hanem célzottan nekünk szóló teremtő ige, amely felkínálja a kiengesztelődés, a megbékélés, az újrakezdés lehetőségét Istennel éppúgy, mint az embertárssal. S nem utolsósorban önmagámmal, hiszen nem ritka, hogy leginkább saját magunkkal nem tudunk kibékülni. Nem „maszek”, „privatizált” önző belső béke ez, amely csak az enyém. Ez a békesség a feltámadott Krisztust középpontba engedő közösségnek szóló ajándék, amely csak akkor maradhat az enyém, ha kész vagyok másokkal is megosztani. Jézus ezért ismétli meg köszöntését, kiegészítve küldetésünk parancsával, melynek tartalma éppen a békesség, a bűnbocsánat lehetőségének meghirdetése. Mindehhez kapcsolódik az újjáteremtés csodálatos aktusa, amikor a Feltámadott, rájuk lehelve, saját leikéből kínálja meg az övéit: Megyeiek Szentleiket!” A pünkösdi lélek kiáradása nem csupán a jeruzsálemi sokaság egyszeri ajándéka, hanem immár kétezer éve ebből él Krisztus népe, a keresztény anyaszentegyház. Ezt a lelket nem lehet bezárni a templom falai közé, és 2011 pünkösdhétfőjén megtapasztalhattam, hogy nem lehet kizárni a börtön falai közül sem. „A szél arra fúj, amerre akar..!’ - bátorít mindannyiunkat Jézus ígérete... Gáncs Péter püspök Déli Egyházkerület
