Evangélikus Élet, 2011. január-június (76. évfolyam, 1-26. szám)
2011-01-16 / 3. szám
4 •« 2011. január 16. KULTÚRKÖRÖK Evangélikus Élet Jegyzetlapok (Napló 2011) Üstökös az orgona felett Ostermayer Jeromos emlékére Január. Az ünnep harangjai elnémultak; a hajnal mély csendjében az ablakhoz álltunk, s a múló időben az életre és a halálra gondoltunk. Iszonyú és csodálatos volt az előző évem. Mit akarok még? A magam dolgai már nem érdekelnek, inkább gyerekeim jövője izgat. E kis ország sorsa. Mi az élet értelme? A kristálytiszta igazság! Az örök kérdések és feleletek mögött közös értelem sugárzik. Már nem hiszek semmi másban. Emelt fővel viselem a világ ostromát. Imával, kéréssel mondom; Vegyél karjaidba, idő, úsztass végtelen óceánodban, és hagyj ott sziklák között az örvényes part közelében. * * * Éjszakai olvasmány. Mindennap egy-két oldal a Bibliából. Az apámtól kapott öreg, kopott könyvből. Csak úgy találomra fölütve valahol és - régi szokás szerint - az ujjammal követve az ódon szépségű sorokat. A mélyrétegei ennek a csodálatos műnek mindig titokzatosak és szívszorítóak. Itt nem az apostolok, az emberek beszélnek, hanem Isten mondja millió év alatt megfogalmazott üzenetét. * * * Megdönthetetlen emlékek. Újabb fájó-szép könyv a halálon túlról. A négy éve eltávozott Sütő Andrásról az Officina ’96 Kiadó jelentetett meg igényes életrajzi albumot. A 20. század erdélyi magyar irodalmának jeles alkotóját újból nyomon követhetjük, színes és fekete-fehér fotók idézik fel a sokáig veszélyek közelében kanyargó életutat. Pusztakamarásról indulunk, az egyszerű szülőháztól, hallgatva az édesanya történeteit. Azután a kisiskolást kísérjük; ott vagyunk a híres nagyenyedi kollégiumban... Látjuk a mindig loholó újságírót, a szerkesztőt... 1970-et írunk: megjelenik az Anyám könnyű álmot ígér, 1986- ban bemutatják Budapesten az Advent a Hargitán című színművét. Három évre rá kitör a romániai forradalom, majd márciusban Sütő elveszti egyik szemét. Új, összegző drámák születnek; szállóigévé válik mondata: „Maradtam, aki voltam.” Maradt a magyar irodalom egyik legnagyobb vigasza. Mind a határon belüli, mind az azon kívüli magyarságnak üzent reményszavakkal. * * * A virágárus. Az üzletben a régi, kedves hölgy. Valami különös közösség tagja: hajában kis kendő, mellette bibliai válogatás. Sokáig nézegetem, mi is legyen az egy szál virág a szépen becsomagolt könyv mellé. Rózsa, de milyen színű? Fizetéskor most is beszélgetünk. „Milyen volt a mai forgalom?” - kérdezem. „Néhány szegény szerelmes” - feleli hűvös egyszerűséggel. „Fiatalok?” - folytatom a faggatást. „A tegnapi nap jó volt” - csukja be a pénztárfiókot. „Négy temetés! Az egyik a város szépfiúja.” És ábrándosán néz maga elé elkomoruló arccal. * * * Kései ajándék. A posta zsúfolt raktáraiban kallódott, aztán végül megérkezett a dunántúli kedves barát csomagja. Saját öntésű gyertyák, aszalt gyümölcsök illatoznak a hosszú papírdobozban. Mézeskalács fenyők, házikók, harangok, csillagok ragyognak. Aki beleszippant az édes, fehér szegélyes, végtelen türelemmel elkészített remeklésekbe, boldogan látja: vannak még, akik őrzik őseink ügyes kezét és türelmét. „Nem is mester a mézeskalácsos, hanem poéta - írta Mikszáth A fekete városban. - Hangulatot ébreszt, mosolyt fakaszt az ajkakon, elpirulásra kényszeríti az arcokat a süteményeivel.” Egy kicsit mi is újra gyerekké változtunk, töprengtünk, mivel is tudnánk viszonozni a távol élő barát figyelmességét. * • «* Csillagüzenet. Rokonok, barátok emlékeztek tavaly novemberben az egy éve elhunyt Lossonczy Tamásra. A Párizsi Kék Szalonban újra megcsodálhattuk a jeles festőt: túl a századik évén is fáradhatatlanul lobogott teremtő képzelete! Sokan idézték utolsó beszélgetését: „A festő meghal, elfelejtik. Azután eltelik egy idő, és egyszer csak felfedezik. A felfedező művészettörténésznek óriási érdemei vannak. Persze az már egy más festő lesz: másként értik, másként értelmezik. És talán ez így helyes. Akár igen, akár nem, ilyen a világ.” Egy biztos, szüntelen munkálkodása, pályatársai iránti szeretete, a legapróbb részletekre is kiterjedő érdeklődése a világ iránt örök példa marad a fiatalok számára. * # # Gyász. Az ezermester meghalt. Öreg volt már, álmában érte a jó halál. Most üres és elárvult a környék, a hosszú utca, ahol naponta végigsétált, hogy figyeljen és javítson. Mert egész élete az észrevétlen jobbítás volt. Fölszedte a letört ágakat, az eldobott szemetet, lépcsők mozgó tégláit rögzítette, olcsón vállalt favágást, drótkerítés-javítást. Legjobban azért a gyerekeknek hiányzik: mindig volt nála zacskóban csokoládés-mogyorós cukorka, abból vehettek néhány szemet, s szaladtak tovább vidám hangoskodással. * # * Pihenő szemek. Éjjel keveset pihenek. Álmodom néha, újakat és visszatérő gyötrő régieket. Azt a másikat, a nappalit, egyre többször látom. Villamoson, autóbuszon, tereken és könyvtárakban, templomokban és színháztermekben. Leülnek az emberek, és behunyják a szemüket. Pihentetik fáradt arcukat. Iszonyatosan elcsigázott az ország. Reményvesztett a nemzet! # * * Keresők. Mindig messze keresik Istent. Hatalmas dolgokban, a mindenség legtávolabbi csillagán a legnagyobb távcső segítségével. Pedig az egészen kis dolgokban van, a jelentéktelenekben, az örökké tartó pillanatokban. Emlékszem a régi decemberi éjjelre, mikor egy hónap után hazatértem Varsóból. Fáradtan jöttem át a téren, repülőtéren átvirrasztott két éjszaka után, hatalmas hátizsákot cipelve. Hirtelen megpillantottam a távoli erkélyablakból kiszűrődő fényt, azután anyám integető kezét! És megvillant a világ, megenyhült a téli hideg is: ez az a perc, mikor egyszerű és tiszta lett minden. Fölénk hajol Isten. És tudjuk azt is, elmondhatatlan csoda ez. Több mint hit és tagadás. Talán nincs is erre szavunk, csak a szelíd némaság. * * * Téli szélvihar. Néha jólesik kiállni a viharba, fedetlen fővel, kigombolt kabátban. Várni a jeges szél ostorcsapását, farkasszemet nézni az elsötétülő éggel. Érezni, hogy Valaki kezében tartja a világot, tenyerével óvja a csillaggyertyák millióit, a kisvárosokat, az apró falvakat a behavazott völgyekben. ■ Fenyvesi Félix Lajos Az emberiség történelmének legnevezetesebb üstököse a Halley-üstökös. Legutóbb huszonöt esztendeje járt felénk. A jeles eseményre mind a szakemberek, mind az amatőr csillagászok, mind pedig a csillagászat szépségei iránt érdeklődők nagy várakozással készülődtek. A Neoton família elnevezésű popegyüttes még fülbemászó slágert is komponált a kométa visszatérésének tiszteletére. Mindez azt mutatja, hogy 1986-ra talán megváltozott az üstökösökhöz való viszonyulás - feltűnésüket korábban ugyanis rossz előjelnek, háború, éhínség, járványok hírnökének tekintették. A Halley ezt megelőző, 1910-es látogatásakor az akkor ötesztendős Kulin György - később országosan ismertté váló csillagász - esténként elbújt rémületében, mert olyan hírek kaptak szárnyra, hogy a Föld áthalad az égi vándor mérges gázokat, többek között ciánt tartalmazó csóváján, és biztos pusztulás vár az emberiségre. Ezek a baljós képzetek az ókortól a középkoron át az újkorig meghatározták az üstökösökről kialakult képet. S bár a keresztény vallással összeegyeztethetetlenek a babonás képzetek, az efféle gondolatok nemcsak a széles néprétegek, hanem a középkori uralkodó osztály és az egyházi hierarchia szintjén is mélyen beivódtak a közgondolkodásba. A Halley periodikus visszatértének egyik középkori lejegyzője Ostermayer Jeromos (Hieronymus). Születési dátuma az idő homályába vész, születési helye történészi viták tárgya. A Szinnyei-féle Magyar írók élete és munkái, illetve a Deutsche Biographie az erdélyi Szeben vármegyében található Nagycsűrt (németül Großscheuern, ma Sura Maré, Románia) említi. Újabb kutatási eredmények ezt kétségbe vonják; Ostermayer életrajzírója, tökös Péter a népszerű internetes lexikonnak, a Wikipédiának e témában folytatott szerkesztői vitájában megjegyzi, hogy ez valójában a bajorországi Scheyern városa. A Deutsche National Bibliothek regisztere alapján a 15. század utolsó esztendejében született, de a legtöbb forrás nemhogy hónapot vagy napot, még pontos évet sem ad meg. Ne feledjük, ekkor még a kötelezően előírt anyakönyvezés korszaka előtt járunk. Brassó város tanácsa a zenei tehetséggel megáldott Ostermayert 1530 adventjének első vasárnapjától az ekkor már evangélikus Fekete-templom orgonistájaként alkalmazta. Mint minden bibliofilnek, e sorok írójának is vannak a könyvtárában olyan kötetek, amelyekre a legféltettebb kincseiként tekint. Az egyik ilyen egy Ostermayerhez is kapcsolódó kiadvány. Annak ellenére a féltve őrzött könyvek közt szerepel, hogy fakszimile kiadásról van szó, nem pedig több száz éves relikviáról. Ráadásul a Ceausescu-időszak romániai könyvkiadására jellemző, finoman szólva nem túl jó minőségű papírra, nem kifinomult nyomdatechnikával készült. Hazánkban kuriózum, mégis ezer szállal kötődik hozzánk, evangélikus gyökereinkhez: az 1983-ban németül és románul a bukaresti Musikverlagnál megjelent Odae Cum Harmoniis ez a kötet. Az 1548-as eredetű reprint tartalmazza Honterus iskolai énekgyűjteményét, az első magyarországi hangjegyes nyomtatványt, amely harminckét latin énekszöveget és huszonegy négyszólamú egyházzenei kompozíciót foglal magában. Szerkesztője Astrid Philippi, valamint napjaink legelismertebb határon túli Honterus-kutatója, Gernot Nussbácher brassói levéltáros, muzeológus, történész; az utóbbinak személyes ajánlását és dedikációját is tartalmazza a könyv. A kötetet a Régi magyar nyomtatványok 1473-1600 71B Brassó. 1548. azonosítójú bejegyzése alapján mind nyomtatott, mind a fametszetes formában Csomasz Tóth Kálmán vizsgálta a dallamok szempontjából. Honterus szerepét a gyűjtemény összeállításában nem látta egyértelműen bizonyítottnak, ezért még több, a zenében járatos brassói személy, Georg Heiner, Andreas Lucillus, továbbá az orgonista Ostermayer közreműködésének lehetőségét vetette fel. Ostermayer nemcsak muzsikusként él a köztudatban. A zene mellett krónikaíróként is számon tartják. A Chronik des Hieronymus Ostermayer című, az 1520-1561-es esztendőket felölelő, német nyelvű mű Szinnyei leírása alapján „krónika, melyet az eredetiből 1796. Teutsch János rektor másoltatott Benkő József számára s melyből az 1540. és 1541■ úgy az 1551. események hiányzanak, ebből adatott ki és különösen azért nevezetes, mert az egykorú brassói eseményeket mint szemtanú írta le (...). Ezen történetet Hedjesch folytatta 1562-1570!’ A krónika a Magyar Királyság és az önálló Erdélyi Fejedelemség, Brassó városa, az erdélyi szászok és az erdélyi reformáció vonatkozásában tartalmaz ma már forrásértékű feljegyzéseket. Mindemellett pedig megismételhetetlen természettudományos jelenségekről közöl adatokat. Ostermayer művében ugyanis nemcsak a Halley-üstökös feltűnéséről írt. (Itt érdemes megjegyezni, hogy e csóvás égi vándor jóval később nyerte az elnevezését, a neves angol csillagász, Edmond Halley után, aki megállapította, hogy egy és ugyanazon kométa látszik hetvenhat évenként periodikusan visszatérve.) A brassói krónikás több látványos csillagászati, légköroptikai és földtani jelenséget jegyzett le. Farkas Gábor Farkas (az Országos Széchényi Könyvtár Régi Nyomtatványok Tárának munkatársa) gyűjtése alapján tudjuk, hogy személyesen látott több üstököst, vagy megbízható forrásból tudósított róluk: az iP/i53i Pl, a C/1556 Di, a C/1558 Pl jelű és egy manapság már csak bizonytalanul azonosítható, csak koreai források által megerősített 1549-es üstökösről van szó. A bibliai párhuzam miatt fontos szivárványokat (1536,1549), illetve a felsőlégkörben lebegő kristályokon megtörő fény okozta halojelenséget, úgynevezett melléknapokat és a Napot övező érintő íveket említ (1536, 1546, 1561), valamint egy 1550. október 2-án éjjel 2-kor Brassóban látható jelenséget, melynek mivoltát ma már nem lehet megállapítani. Talán fényes meteor vagy a Nap halojelenségeivel rokon, de az éjszakai égen a Holdat övező halo lehetett. A Vasárnapi Hírek 1910. május 29-i száma a Halley-megfigyelés kapcsán említi az Ostermayer által feljegyzett 1531-es földrengést, melyet 1880- ban a neves geológus, Koch Antal az Orvos-Természettudományi Értesítőben, Az erdélyi földrengések összeállításában megerősít: „Brassóban erős f. rengést éreztek.” Ostermayer Jeromos négyszázötven esztendeje, 1561-ben Brassóban hunyt el. Fia, Ostermayer György (Georgius, Georg) lépett örökébe, ugyancsak orgonistaként folytatva apja mesterségét az erdélyi városban, utóbb német földön, Tübingenben. Életére vonatkozó - nagyon szerény - adatokat gróf Apponyi Sándor Hungaricájában, az 1782-es sorszám alatt találunk. Akit mélyebben érdekel az üstökösmegfigyelő orgonista személye, bele-beleolvasna krónikájába, annak ajánljuk a Lőkös Péter előszavával a Kriterion Kiadó gondozásában 2005-ben megjelent kiadást {Erdélyi krónika 1520-1570 - Dácia rövid története 1143-1571). ■ Rezsabek Nándor
