Evangélikus Élet, 2011. január-június (76. évfolyam, 1-26. szám)

2011-05-22 / 21. szám

Evangélikus Élet »PRESBITERI« 2011. május 22. » 13 Láthatatlanul a Teremtő felé vezetni Beszélgetés dr. Mézes Zsolt László művészeti vezetővel ► Létezik Hajdú-Bihar megye székhelyén egy olyan színház, amelyben a színészeket révé­szeknek hívják, a nézőket vándo­roknak, ráadásul ők a darab fő­szereplői. Az előadásra azért sem lehet ülőhelyet biztosító jegyet váltani, mert nincs néző­tér, a díszletet pedig mindenki maga alkotja meg - a képzeleté­ben. Merthogy az sincs. De ha lenne is, a nézők, vagyis a darab főszereplői, azaz a vándorok úgysem látnának belőle sem­mit. Ugyanis bekötött szemmel élik végig a maximum félórás előadást. Dr. Mézes Zsolt Lász­lóval, a debreceni Láthatatlan Színház művészeti vezetőjével beszélgettünk.- Mit mondana annak, aki még so­sem vett részt ilyen előadáson, miért jó ez a színházi forma?- Ez egy nagyon különleges műfaj, amelyben „nézőink” bekötött szem­mel élnek át hétköznapi vagy kevés­sé hétköznapi szituációkat, ám ezek lá­tás nélkül katartikus élménnyé válhat­nak. A résztvevő szó szerint a bőrén érzi, érzékszervein keresztül tapasz­talja a történteket. Színjáték részévé válik az élete, sőt vele történik minden. A játék jóságát és szépségét az adja, hogy befelé és felfelé képes vezetni.- Hogyan zajlik egy-egy előadás?- A darabok több jelenetből - ahogy mi hívjuk: stációkból - állnak. Minden stációban mindig csak egy „néző” vesz részt, így ők nem egyszer­re jönnek, hanem előzetesen egyez­tetett időpontokban. Miután a ván­dor megérkezik a helyszínre, né­hány perces csendes várakozással ráhangolódik az előadásra. Ezután a színház előszobájában bekötjük a szemét, és elkezdődik a vándorút. Az adott történet dramatizálásának hely­színén a bekötött szemű vándort a ré­vészek segítik, mozgatják, vagy be­szélnek hozzá a darab mondanivaló­ja szerint.- Ez a vándor szemszögéből na­gyon védtelen és kiszolgáltatott hely­zet, hiszen nem látja, mi történik ve­le és körülötte. Ezek alapján nevezhet­nénk akár a bizalom színházának is.- Valóban, ez a bizalom színháza. Nagy nyitottságot kérünk vándora­inktól, hogy merjenek ránk hagyat­kozni, ugyanakkor mérhetetlen ta­pintatot követelünk meg önmagunk­tól e bizalom megőrzése érdekében. Éppen ezért nyugodt szívvel mond­hatom, hogy csapatunkra nem a „társulat” hanem inkább a „közösség” meghatározás illik, mert olyan, egy­házakhoz tartozó fiatalokból áll, akik nem visszaélnek a műfaj kínálta sa­játos bizalmi helyzetekkel, hanem él­nek velük, tapintattal, érzékenység­gel, figyelemmel.- Ha a vándor végigjárta az összes stációt, mi történik?- Az előadás után az úgynevezett Csendteremben „csenghet le” a meg­hitt hangulat. Ha a vándorok igény­lik, a Jelenlétszobában egy révészünk segítségével módjuk van arra, hogy kifejezzék, megosszák az átélt él­ményeket. Nemegyszer órákig tartó beszélgetésnek lesznek így a részesei - vagy éppen hallgatásnak...- A Láthatatlan Színház műfaja nemcsak hogy magyar, de evangélikus eredetű is - Lénárt Viktor evangéli­kus lelkészünk volt az egyik kitaláló­ja; Budapesten azóta is működik egy színházi csoport. Ön a jogi egyetem befejezése után elvégezte az Evangé­likus Hittudományi Egyetemet, ahol most doktoranduszkéntfolytatja ta­nulmányait. A pesti élmények alap­ján öt évvel ezelőtt hívta életre a deb­receni csoportot. Mennyire egyházi­­as ez a műfaj?- A régebbi korokban a szakrális művészetek sokkal nagyobb teret kaptak, sokkal természetesebben voltak jelen a mindennapokban. Fo­galmazhatnék úgy is, hogy az Isten­nel való kapcsolat mindennapos volt. Mára ez - sok esetben - egynapos­sá vált. És ma az egyházak azzal a problémával is küzdenek, hogy mi­ként tudnák az embereket megszó­lítani. A Láthatatían Színháznak ere­dendően van egy üyen megszólítási, megérintési képessége. Ezért na­gyon jó lenne, ha az egyház tudato­sabban támogatná, akár ösztönözné is minél több ilyen jellegű csoport lét­rejöttét. Szívem szerint el tudnám képzelni egy missziós vándorszínház megalakítását is, amely ezt az „érin­tést” vinné közelebb minél több em­berhez. Jézus a tanítványait a világba küld­te ki, hogy hirdessék az örök üzene­tet, tegyenek tanítvánnyá minden embert. Ez hatalmas felelősség. Ta­nítvánnyá tenni valakit, vele lenni, megérinteni, érlelni, érni hagyni. Nagyon szép az érintés szavunk gyö­kének ez a többletjelentése: ér, érint, érlel, érni hagy... Mi a darabjainkkal ennek próbálunk megfelelni. És egy olyan, érzékszerveken túli látást megnyitni, amely a befelé és a felfe­lé vezető irány megtalálását segíti. Legszebb élményeim azok, amikor egy-egy vándor azokkal a szavakkal köszön el, hogy szeretné, ha minden istentiszteletről így jönne ki, mint ahogy tőlünk. Mert a Teremtő felé tudtuk vezetni. Hitem szerint egyéb­ként nincs vallástalan ember, mert előbb vagy utóbb mindenki találko­zik az élet nagy kérdéseivel. És ezek a kérdések vallásos természetűek. Darabjaink pedig segíthetnek a saját személyes válaszaink megtalálásában.- Egy, a hit dolgaiban kevéssé já­ratos vándor másként éli meg a debreceni Láthatatlan Színház elő­adásait, mint akinek már van szemé­lyes hite?- Eddigi tapasztalataink alapján mondhatom, hogy sokkal elementá­­risabb erővel hatnak a darabjaink azokra, akik ritkábban jutnak spiri­tuális élményhez. Az előadások után kibontakozó beszélgetések is mu­tatják, mennyire kinyílnak az embe­rek, a kérdéseik őszinte érdeklődést mutatnak. Ezért is tartanám indo­koltnak, hogy az egyház jobban az ügy mögé álljon, használja, éljen ve­le. De ez más segítő foglalkozásokra is igaz. Ugyanis a mi munkánk a Ma­gyar Pasztorálpszichológiai Társaság 2008-as éves konferenciáján vett mélyebb fordulatot. Amikor az otta­ni szakemberek, lelkészek, pszicho­lógusok, orvosok végigjárták és átél­ték ezt a műfajt, nagyon megérintőd­­tek. Többen közülük sokéves ta­pasztalattal a hátuk mögött elisme­rően nyilatkoztak a módszerben rej­lő átütő erőről. Tomcsányi Teodóra professzor, a Mentálhigiéné Intézet vezetője egyenesen a spirituális érzé­kenységet berobbantó módszernek nevezte, és többen is ösztönöztek műiket, hogy csináljuk, mert nagy re­mények fűződnek hozzá nemcsak egyházi, de más területeken is. Dok­tori kutatásom pontosan ennek a tu­dományos elmélyítését célozza.- Ejthetnénk néhány szót a dara­bokról?- Négy saját előadásunk van. Az első a Kezdetben címet viseli. A négy alapelem - tűz, víz, föld, levegő - és a mindezeket összetartó ötödik elem jellemzőinek bevonásával a teremtés gondolatkörébe kalauzolja vándo­rainkat. Karácsonyra hangol az Ad­vent csöndje című előadás. A Nem vagy egyedül címe magáért beszél. A legújabb darabunknak, az Érinté­seknek két verzióját is kidolgoztuk. Másként adjuk elő egyházi berkeken belül, és másként, ha világi hely­színre hívnak.- Miért?- Jézusról nyíltabban, más szó­­használattal beszélhetünk azoknak, akik rendelkeznek „egyházi foga­lomkészlettel”, de sokkal tapintato­sabban kell azokhoz szólnunk, akik nem mozognak otthonosan ilyen közegben. Célunk, hogy a hozzánk betérő vándorok elsősorban egy óvó, szerető légkört éljenek és tapasztal­janak meg, és „meglássanak” valamit abból a láthatatlan kincsből, amely már itt, a földi létben bárkinek a tu­lajdona lehet.- „Amikor beültem, azt gondoltam: fogalmatok sincs, ki vagyok, hogy vagyok most, honnan jöttem épp, és máris szerettek, gondoskodtok ró­lam, vigyáztok rám”, „Mikor elin­dultam, először féltem, de azok a me­leg biztató kezek, hangok bátorságot adtak. Mintha csak angyalok érintet­tek volna meg... Aztán világosodni kezdett, és »kinyílt a menny kapuja«” - ezek az idézetek abból a Vándor­naplóból származnak, amelybe a résztvevők írhatják véleményüket az előadások végén...- Mindig örülünk, amikor pozitív visszajelzést kapunk, mert az azt je­lenti, hogy sikerült azzal az igényes­séggel megvalósítanunk egy-egy elő­adást, amelyet célként tűztünk ki magunk elé. Bár nem vagyunk sokan, és egyelőre mindannyian csak szabad időnkben tudunk a Láthatatían Szín­házzal foglalkozni, igyekszünk minél többször lehetőséget teremteni az előadásokra. Hetente vannak próbá­ink, havonta előadásunk. Távlati cé­lunk egy olyan állandó helyszín kiala­kítása, ahol minden érdeklődő szá­mára rendszeresen átélhetővé te­hetjük ezt a „kincset”. Az is nagy öröm számunkra, hogy egyre több helyre hívnak bennünket, és elkezdtük a módszer egyéb irányú felhasználásait is kidolgozni. Folynak a közösségépítő, terápiás szárnypró­bálgatásaink. Ha egy mondatban kellene összefoglalni az élményt, amit vándorainknak adunk, azt mon­danám: „Bekötik szemed, megtöltik lelked, kinyitják szíved.” ■ Boda Zsuzsa A Láthatatlan Színházról és a társu­lat egyéb tevékenységeiről bővebben a Jelenlét Műhely Egyesület honlap­ján olvashatnak: www.jelenletmu­­hely.hu Felnőttoktatás a napirenden ■ Bak Péter „A jó pap holtig tanul” - tartja a köz­mondás. Ez nyüván így is van, de va­jon csak a papokra vonatkoztatható ez az igény vagy kötelesség? Tudjuk, hogy nem, hiszen ma már számos olyan szakma és foglalkozás léte­zik, ahol a folyamatos képzésben való részvétel elengedhetetlen. Gon­doljunk csak az orvosokra, pedagó­gusokra vagy a pénzügyi területen dolgozókra. A 21. század elejére az oktatás fo­galma és időtartama is jelentősen ki­bővült: a gyermekek és fiatalok isko­láztatását az úgynevezett life-long learning azaz az egész életen át tar­tó tanulás váltotta fel, a felnőttek ok­tatásának szükségessége és lehetősé­gei új távlatokat kaphatnak. Az idézett közmondást alapul vé­ve úgy is fogalmazhatunk, hogy „a jó egyháztag is holtig tanul”. Mindjárt felmerül egy sor kérdés: Mit? Kitől? Hol és hogyan? És ezek csak az első nekirugaszkodás kérdései. Mielőtt nekilátnánk a válaszok keresésének, nézzünk körül, hogy mások ezt ho­gyan csinálják. Talán elég, ha a nagy testvérek példáit tekintjük át. A katolikus egyházban elsősorban a hitre jutásra, a hit erősítésére, elmé­lyítésére fektetik a súlyt, ezt eltérő méretű csoportokban, imaközössé­gekben igyekeznek megvalósítani, nem kis sikerrel. Mi a helyzet református testvére­inknél? Ők már évekkel ezelőtt hoz­záláttak a felnőttoktatás rendszeré­nek kidolgozásához, s ma már ko­moly eredményeket tudhatnak ma­gukénak. Különválasztották a gyüle­kezetek közvetlen munkájához kap­dik egyre jobban, s maholnap már hagyományt teremtő tanfolyamok­ról beszélhetünk. Nemcsak a most első körét befejező révfülöpi presbi­terképzésre, vagy a D. Szebik Imre püspök által elindított s ma már vi­déken is működő gyülekezetimun­­katárs-képzésre gondolok, hanem a már hagyományait őrző EKE Biblia­iskolára vagy a szarvasiak által szer­vezett tanfolyamokra is. Szintén említésre méltóak a diakóniai osz­tály tanfolyamai. Mégis Arkagyij Rajkin mondása jut az eszembe: „Válámi ván, de nem áz igázi.” A felsorolt - és a nem em­lített további - oktatások, tanfolya­mok mind-mind önállóan, egymás­tól függetlenül, egymással nem össze­hangolt módon jöttek létre és mű­ködnek. Jobbára egy-egy, a maga teljes lelkesedését és energiáját bele­adó személy meghatározó szerepétől függ a kezdeményezés léte... Mi tehát a dolgunk? Ha nem is olyan méretű és hatás­körű szervezet létrehozására van szükség, mint a reformátusoké, de va­lamiféle oktatási koordináció szük­séges. Ezen belül három irányt célszerű megkülönböztetni. 1. Hitmélyítő, egyházismereti (teo­lógiai) oktatások, mint például pres­biterképzés, bibliakörök stb. A tan­anyagokat egy minimumelvárás sze­rint alakítják ki, illetve a megfelelő szinten lektorálják. A tanfolyamok az egyházszervezet különböző szintje­in tarthatóak, átjárhatóak, a tudás­szintek egymásra épülnek; kellő szor­galom esetén a hallgatók akár az Evangélikus Hittudományi Egyetem levelező szintjéig is eljuthatnak. 2. Az egyház intézményeihez kap­Presbiterképző tanfolyam Révfülöpön csolódó képzéseket. Ezeket a Re­formátus Presbiter Szövetség szerve­zi különböző szinteken (gyülekezet, megye, kerület stb.), a presbiterkép­zéstől a gyülekezeti munkatársak felkészítéséig mind a hitbéli, mind a gyakorlati fejlődést segítő oktatá­sok terén. Az éppen most húszéves, Presbiter című folyóirat is segíti ezt a munkát. Egy másik szervezet az egyházhoz (gyülekezeti vagy országos szinten) kapcsolódó intézmények munkatár­sainak a képzésével, felkészítésével foglalkozik. Ezekben az oktatási for­mákban, segítve a munkába állás, munkahelymegtartás nehézségeivel küszködő híveket, végzettséget adó (OKJ-s) bizonyítványt szerezhetnek a résztvevők. Az egyházban szerepel a tervek között ennek az oktatási for­mának a kiszélesítésé. Hol tartunk mi, evangélikusok? Nem kell szégyenkeznünk. Szá­mos kitűnő kezdeményezés erősö­csolódó oktatások. A megszerezhető tudást a tanfolyam bizonyítvánnyal elismeri (OKJ). Az oktatás több hely­színen és szinten folyhat, a tanfolya­mok átjárhatóak, a tudásszintek egy­másra épülnek. 3. Az egyház tagjai számára egyéb ismeretek, szakmák oktatása és/vagy az oktatás megszervezése. A tanfolya­mok szervezésével segíti az egyház a gyülekezeteket és a híveket. Erre biztat minket az Élő kövek egyháza - Az evangélikus megújulás stratégiája által is meghatározott öt stratégiai csoport egyike: Képző egy­ház - közoktatás, felsőoktatás, fel­nőttképzés, hitoktatás, tudomány. Mindez első olvasásra nem kis feladatnak tűnik, mégis úgy gondo­lom, hogy mielőbb hozzá kell látnunk ehhez a munkához. A szerző a Dél-Pest Megyei Egyház­megye felügyelője

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom