Evangélikus Élet, 2011. január-június (76. évfolyam, 1-26. szám)
2011-01-16 / 3. szám
2 -m 2011. január 16. FORRÁS Evangélikus Élet Oratio oecumenica VÍZKERESZT ÜNNEPE UTÁN 2. VASÁRNAP - ZSID 13,20-21 Emberformáló isteni akarat [Lelkész:] Mennyei Atyánk, aki Jézus Krisztusban mérhetetlen szereteted jelét adtad nekünk, hallgasd meg könyörgésünket! [Lektor:] Mennyei Atyánk, könyörgünk egyházadért. Add, hogy minden megpróbáltatás között meg tudjon maradni szereteted vonzerejében. Tartsd meg egyházadat a benned való hit világosságában. Ne engedd, hogy szeretetlenségünk akadályozza azt, amit te egyházadban és egyházad által adni akarsz ennek a világnak. Jézus Krisztusért kérünk... [Gyülekezet:] Urunk, hallgass meg minket! [Lektor:] Mennyei Atyánk, könyörgünk azokért, akik nem érzik mérhetetlen szereteted valóságát az életükben. Köszönjük neked, hogy Fiadban közösséget vállaltál velünk az emberiét minden mélységében, és ott is velünk vagy, ahol mi már tehetetlenek vagyunk. Segítsd meg azokat, akik a szenvedés, a magány, a meg nem értettség terhétől nem látják szereteted jeleit. Jézus Krisztusért kérünk... [Gy.:] Urunk, hallgass meg minket! [Lektor:] Mennyei Atyánk, könyörgünk hazánkért. Taníts minket a békesség útján közeledni egymás felé, hogy a nekünk adott lehetőségekkel és felelősséggel építeni tudjunk. Áldd meg mindazok munkáját, akik itteni életünk tisztaságán, egészségén fáradoznak. Jézus Krisztusért kérünk... [Gy.:] Urunk, hallgass meg minket! [Lektor:] Mennyei Atyánk, Fiadban emberré lettél közöttünk; kérünk, add továbbra is szereteted éltető jeleit az egész teremtett világban. Gátold meg a gyűlölet, a közöny, a békétlenség hatalmát. Oltalmazd azokat, akik mások bűnei, hibái miatt szenvednek. Jézus Krisztusért kérünk... [Gy.:] Urunk, hallgass meg minket! [Lelkész:] Mennyei Atyánk, köszönjük neked, hogy szeretetedből mindannyiunk életét és üdvösségét munkálod, és szüntelenül velünk vagy Jézus Krisztus, a mi Urunk által. [Gy.:] Ámen! „Az a [törvény] feladata és hivatala, hogy a tudatlannak és a vaknak fényt gyújtson, de olyan fényt, amely betegséget, bűnt, gonoszságot és halált, poklot és az Isten haragját tárja szeme elé. De nem segít, és nem szabadít meg ezektől, hanem megelégszik azzal, hogy ez nekünk kinyilatkoztatott. Ekkor a bűnének nyomorúságát felismerő ember megszomorodik, elcsügged, sőt kétségbeesik. A törvény rajta nem segít, a szabad akarat még kevésbé. Egy másik világosság szükséges, amely az üdvösséget tárja szeme elé. Ez az evangélium hangja, amely Krisztust mindezekből való megváltójaként neki kinyilatkoztatja. Ezt sem az értelem, sem a szabad akarat nem mutathatta volna meg. Hogyan is tehetné, amikor ő maga is sötét, és a törvény világosságára szorul, amely szeme elé tárja betegségét, amelyről azt hiszi, hogy egészség, és amelyet saját világosságától képtelen meglátni.” H Luther Márton: A szolgai akarat (Jakabné Csizmazia Eszter, Weltler Ödön, Weltler Sándor fordítása) Mit akar Isten? Mit akar a világgal, az emberiséggel, személyesen velünk? A körülöttünk történő események, a körülöttünk élő emberek élete, gyakran saját életünk egy-egy fordulata újra meg újra felszínre hozza ezeket a kérdéseket. Kérdezünk, mert véges értelmünk nem tudja a végtelen dimenziójában látni azokat az eseménymozaikokat, amelyek kiadnak egy egészet, azokat az eseményláncszemeket, amelyek egy hosszú folyamatba illeszkednek. Könnyen megszületik a vád: Isten nem szeret, hanem ver minket. Könnyen felébred a kétségbeesés: Isten magunkra hagyott bennünket. Könnyen úrrá lesz rajtunk a rémisztő bizonyosságérzet: üres ég alatt küszködünk - egyedül. A vízkereszti ünnepi idő azonban az égen ragyogtat egy csillagot, amely jel örök időkre: Isten akaratát - ahogyan a napkeleti bölcsek is rátaláltak - a betlehemi jászol kisgyermekében láthatjuk meg! Őbenne rejtőzik a csoda: Istennek van szava, van kinyújtott, segítő keze a tőle elsodródó ember számára. Egyetlen akarata az, hogy az ember visszataláljon teremtőjéhez, mert ott van a helye, ott teljesedhet ki, ott van igazi élete. Vízkereszt ünnepi időszakának ez a világossága ragyogja be a Zsidókhoz írt levél szerzőjének búcsúmondatait. Amikor elköszön, minden jóra, Isten akaratának teljesítésére hívja gyülekezetét, de tudja, hogy ez nem emberi nagyságból kell hogy fakadjon. Imádsággá formálódik a felszólítás: az tegye képessé az embert a jóra, akinek hatalma van arra, hogy igazi megújulást hozzon. Nem felszínes cselekedetekre, nem kényszeredett törvényességre, hanem a t A vízkeresztet követő második hét igéje: „A törvény Mózes által adatott, a kegyelem és az igazság Jézus Krisztus által jelent meg!’ (Jn 1,17) Ahogy ez az ige egymás mellé helyezi a törvény és a kegyelem gondolatait, úgy áll párban a vasárnap graduáléneke (Ki dolgát mind az Úrra hagyja - EÉ 331) és a heti ének (Bízom benned, szent Úristen - EÉ 437): kegyelemre hagyatkozás és igyekezet a törvény megtartására. A vasárnap témája e szavakkal teremti meg a gondolatok közötti egyensúlyt: Jézus Krisztusban látható Isten akarata. Tagadhatatlan, hogy a Bízom benned, szent Úristen enyhén moralizáló stílusban emlékeztet arra, hogy keresztény életünk zsinórmértéke ma is a Tízparancsolat. Az eredetileg harminc versszakos ének mára jócskán megrövidült, de így is kiolvasható belőle szerzője szándéka: figyelmeztetni akarja az egyház népét, hogy a törvényszegés kárhozatra visz. De mi is volt az eredeti harminc versszakban? A bevezetés a mindent tudó Istent szólítja meg, majd hosszasan sorolja a vers az ószövetségi Szentírás sok-sok borzalmát, büntetését, amelyet tisztességes életvitellel szeretnénk elkerülni. Olvashatunk itt Noétól kezdve a kegyetlen Jezábelen keresztül s a félelmetes Góliáton át egészen a borivástól gutaütött Nábálig sokféle isteni bünszeretet és a hit szabadságára tette képessé az embert a hozzá lehajtó Isten. Ő az, aki rövid igeszakaszunk tanúságtételében úgy mutatja meg magát, mint a békesség, a szövetség és a megújítás kiapadhatatlan forrása. Már a betlehemi éjszakában angyalének hirdette a békességet. Nem az akkori kor embere számára ismerősen csengő „pax romanát” amely nem volt több a birodalom hatalmi kompromisszumaitól és az isteni magasságba emelt császártól függő, ingatag látszatnyugalomnál. Nem is békediktátumról vagy fegyverszünetről hallhattak a pásztorok. A békesség Istene valódi megbékélést küldött a világnak, hiszen ő maga tette meg az első lépést afelé, hogy ne félelemmel, gyűlölettel, de ne is kétségekkel teljen meg az ember szíve, ha arra gondol: mit akarhat Isten a világgal? Az igazi békesség az, ha láthatjuk a felénk kegyelemmel, erővel, bátorítással közeledő Urat. Az a felismerés vesz el minden félelmet, hogy valóban minden áldozatot megérünk Isten számára. Elveszi kívülről támadó és belülről marcangoló félelmeinket, békességünk legnagyobb ellenségeit. Ez a békesség szabadít fel arra, hogy olyan önzetlenséggel, áldozatos szeretettel cselekedjük a jót, amilyennel a békesség Istene viseltetett irántunk, amikor ígérete szerint cselekedett, és az ember örök sorsára vonatkozó akaratát kinyilvánítva Megváltót küldött a világnak. Ezt az akaratát már nem kell kutatnunk: ez az isteni békeakarat megjelent a világban, és számunkra is az élet forrásává lett. A békesség mellett igénkben a szövetség gondolata is fontossá válik. Krisztus dicsőségének megjelenése nem egyszeri történelmi szentetésről. Találkozhatunk a sóbálvánnyá vált Lótné nevével és Jeroboámmal, akit a bételi oltár felavatásakor ért büntetés: „száraz kolika (értsd: görcs) karjába löveték”. A komoly üzenet ellenére ma már megmosolyogtató fogalmazású versszakok így sorakoznak egymás után és érkeznek el a kérésig: „Tsatold lántzra az ördögöt, / tartsd száján a poklos dögöt, / ne próbáljon gyarló embert, / mint szent Jóbot, kinn erőt nem vehetett.” A versfők megőrizték a szerző nevét: a költemény Sármelléki Nagy Benedek alkotása. Nagy Benedek a 17. század elején kőszegi tanítóként heves vitában volt Pázmány Péterrel, s írásaikat olvasgatva bizony nem lepődünk meg ezen a kemény stüuson: egymást is olyan jelzőkkel illették, mint itt magát a sátánt. Az ének dallamáról keveset tudunk. A Zengedező mennyei kar című énekeskönyv nótajelzése azt írja, hogy e szöveget a Hatalmas Isten, könyörgünk dallamára (RÉ 456) kell énekelni. Daliami összevetéssel kimutatható, hogy az általunk használt újabb kori változat valószínűleg ebből a régi, 1590-ben már ismert énekből származik. Az igen ritka sorszerkezeten kívül (8 + 8 + 8 + 11) megegyeznek az énekek sorvégi kadenciái is. A dallam alkalmazkodott az időközben megváltozott zenei ízléshez, a barokk dallamossághoz (A, A5; kupolás dallamvonal, egyértelmű irányú dallamvezetés) és az újabb kori ritmikai igényekhez. ■ Bence Gábor záció. A rátalálás örömét átélő bölcsek, a békesség hírét vevő pásztorok, később pedig a Jézussal találkozók minden gyógyulása is kevés lett volna ahhoz, hogy célba érjen Isten embermentő akarata. Nagyobb távlatot kapott a tér és az idő, amelyben Isten találkozni akar az emberrel, és amelyben meg akarja tartani őt maga mellett. Palesztina helyett az egész földkerekség, messze történelmi homályba vesző néhány év helyett az idők végezetéig hátralevő minden perc: ez az a távlat, ez az a valóság, ahol felragyoghat az emberiség számára és számunkra is a világ világossága. Ha kell, itt és most, mert élő közösséget találni Istennel örök lehetőség. A golgotái kereszt nem pusztán az önfeláldozó szeretet mindent felülmúló bizonyítéka. Az örök szövetség jele is egyben: előremutatott, hogy ne legyen kor és ne legyen hely a földön, ahol ne érezhetné meg a kereső, hogy közel van hozzá a megoldás. A bizalomvesztést egyre több helyzetben megélő ember számára nagy ajándék, ha biztosan maga mellett tudhatja azt, aki igazán fontos a földi élet teljességéhez. A világ Megváltójában, aki övéi Pásztoraként fordul hozzánk, „örök szövetségesre” találhatunk. Ő nem ismeretlen, bizonytalan létező, hanem életünk Megtartója, akire életünket, hitünket és cselekedeteinket naponta bátran alapozhatjuk. Békességünk van tehát, de nem azért, mert belenyugodtunk a változtathatatlanba, hanem mert állandó, eleven közösségük van Istennel. Ez tesz alkalmassá arra, hogy életünket naponta őrá hangoljuk. Az emberek számtalan szellemi és fizikai technikát alkalmaznak azért, hogy életük, Vízkereszti bizalom Tudom, hogy mit kell tennem. Tudom, hogy miként kell élnem. De legfőképpen azt tudom, hogy amikor számvetést készítek, annyiszor, de annyiszor elbizonytalanodnak biztosnak tűnő mondataim. Tudom, hogy mit kellene tennem. Tudom, hogy miként kellene élnem. De nem sikerült, mert mást cselekedtem, mert más úton indultam, mert másban bíztam. A törvény, a Mózes által adatott ige kíméletlen, torzítás nélkül való tükröt tart elém, és én meglátom: hiába tudtam az élet rendjét, nem azt hittem, nem azt tettem. Mégis, mindennek ellenére felzeng a bizalom éneke, amely egy egész élet imádságává válik. Honnan a ráhagyatkozásnak ez a bátorsága? Honnan az a merészség, hogy abba kapaszkodom, akinek annyiszor hátat fordítok, akinek kinyújtott, segítő kezét annyiszor ellököm, akinek hangját meghallva befogom a fülem? Nem saját bátorság ez, nem is a végső pontra jutott ember halálos szerencsejátéka: dupla vagy semmi. Ez a vízkereszti örömüzenet felemelő ereje: megjelent a kegyelem, mindenkinek. Lehajolt az emberhez az Isten kegyelme. Nem szabott feltételeket, nem válogatott, nem zárt ki senkit. Jött, mert ez maradt az ember egyedüli lehetősége. Az Isten emberre találása olyan távlatot nyitott, amely egy igazán emberhez méltó élet után még a mulan-A VASÁRNAP IGÉJE személyiségük külső és belső harmóniát találjon az őket körülvevő világgal. Példaképnek kikiáltott személyek életének egyszerű utánzásától a lélek mélységéig hatoló meditáción át az egészségesebbnél egészségesebb életmódok váltogatásáig minden szerepel a palettán. A békességet hirdető, örök szövetséget kötő Úr azonban itt egészen mást kínál fel: életformát. Olyan életformát, amelyet nem nekünk kell kimunkálnunk, hanem a vele való közösségből fakad, és éppen így válik az egyedül az övéit jellemző belső tulajdonságunkká. Lehet, hogy idegenül, lehet, hogy idejétmúltan hangzik: olyan életformát kínál, amely „kedves őelőtte” Botladozunk ezen az úton is, és újra kell tanulnunk a jó irányt? Igen, emberségünk esendősége megmarad. De a megújulás, az újrakezdés csodája mindennap átélhető. Nem un ránk az Isten? Nem elégeli meg, hogy minden ajándéka ellenére képesek vagyunk akárhányszor rosszul dönteni, rossz úton indulni? Amikor válaszainkban már lemondanánk magunkról, ő konok szeretettel megint csak a csillag fénye felé fordítja tekintetünket, és szeretetének minden hatalmával munkálja bennünk az új életet, az élhető életet, Isten gyermekeinek megváltott, boldog életét. ■ Ördög Endre Imádkozzunk! Mennyei A tyánk! Kérünk, hogy életünk mindennap tükrözze azt a világosságot, amelyet Jézus Krisztus hozott a világba: a kegyelem, a békesség az örök élet világosságát. Ámen. CANTATE dóság feletti győzelmet is felajánlja. Végre tudunk olyan dolgokért könyörögni, amelyekre igazán szükségünk van nekünk magunknak, de környezetünknek, az egész világnak is. Az égi csillag tiszta fénye mutat rá arra, hogy elsősorban nem nagy emberi eszmékre, hanem a Szentlélek erejére van szükség. A világba érkezett Isten világosságában látjuk, hogy irigység és kevélység helyett az áldozatos szeretet és önzetlenség fog békét teremteni ember és ember között. A vízkereszti ragyogásban lesznek vállalhatatlanná szavaink és tetteink, amelyek könnyűnek találtatnak az igazság és a tisztesség mérlegén. Életünk zsinórmértéke - „amint szól az Úr törvénye” - sokszor irgalmatlan nehezet, bukást hozót parancsol. De szívünkben felragyog a remény, hogy az irgalom mindig felemel, és a bukás után újra lehet kezdeni. Az ének egyszerű, erős hite a végére visszatér a kezdő sorok Istenre hagyatkozó felkiáltásához. A Szentháromság megjelenése olyan, mint egy liturgikus forma a gyülekezet istentiszteletében: az Atya, Fiú, Szentlélek nevében vagyunk együtt. De itt már az élet-istentiszteletet fejezi ki az éneklő ember szava: a bölcsőtől a koporsóig a Szentháromság teljessége hordoz, mert ő adott életet, ő váltott meg, és ő nyitotta rá szememet erre a csodára. ■ Ördög Endre Bízom benned, szent Úristen
