Evangélikus Élet, 2011. január-június (76. évfolyam, 1-26. szám)
2011-05-08 / 19. szám
Evangélikus Élet »PRESBITERI« 2011. május 8. !► 13 A presbiterek kátéja - anno 1937 ► Bármilyen témakörben kutatom a barcasági evangélikus gyülekezetek történetét, a csernátfalusi gyülekezet levéltára megkerülhetetlen. (Hogy minek köszönhető, hogy ott az elmúlt kétszázhatvan évnek rengeteg dokumentuma fennmaradt, miközben a körülötte lévő gyülekezetek iratanyaga fokozatosan megsemmisült, arról témánk szempontjából nem szükséges szólni. Ráadásul az ott szolgáló lelkészek nemcsak gyűjtöttek és megőriztek, hanem gyarapították is az állományt, tudniillik rengeteget írtak.) A fájdalmasan fiatalon eltávozott lelkész, dr. Kiss Béla (1908-1951) gyülekezeti munkája mellett az egyház és a gyülekezeti élet megreformálására helyezte a súlyt. De vajon tudták-e a mindenkori presbiterek, hogy pontosan mi is a kötelességük? Ebben igazított el Kiss Bélának Az evangélikus presbiter kötelességei című füzete, amelyben meghatározza a presbiter fogalmát, feladatkörét és magatartását. Bár e helyütt arra nincs módunk, hogy a teljes szöveget közöljük, az alábbiakban kiemelt pontok alighanem a mai gyülekezetek presbiterei számára is elgondolkodtató, tanulságos olvasmányul szolgálnak... Előszó Talán soha annyi veszedelem nem fenyegette evangélikus egyházunkat az emberi bűn ezerféle kísértése által, mint napjainkban, és soha olyan nagy szükség nem volt presbitereink komoly munkájára, mint ma. A presbiterek hitének öntudatosítását akarja szolgálni e kis füzet. Egyetlen kívánságom, hogy bárcsak presbitereink annyira ismernék a Szent írást, hogy e füzet feleslegessé váljon. A káté beosztását és némely gondolatát a református kátéból vettem át az egyházkerület engedélyével. K. B., Csernátfalu, 1937. Miért tartotta meg az egyház a presbiteri tisztséget? A presbiteri tisztséget nem cifraságból tartotta meg az egyház, hanem azon célból, hogy a presbiterek intézzék a lelkipásztorral karöltve az anyaszentegyház ügyeit, hogy Isten országa munkájuk révén hatalmasan növekedjék a gyülekezetben. Mire kell ügyelni a presbiterválasztásnál? A presbiterválasztásnál arra kell ügyelni, hogy csak olyan hívőnek jusson ez a szent tisztség, akinek „jó bizonysága” van, azaz aki komoly keresztyén életének gondolkozásban, beszédben, érzésben és cselekedetben bizonyságát adta, akiről tudjuk, hogy teljes erejéből egyházáért, Krisztus uralmáért fog harcolni a gyülekezetben Isten dicsőségére. Ki nem lehet presbiter? Nem lehet presbiter az olyan egyháztag, aki olyan életmódot folytat, amely az evangélikus hittel nem egyeztethető össze: Isten Igéjével nem törődik, a templomot kerüli, az ünnepnapot nem szenteli meg, erkölcstelen életet él, iszákos, káromkodó, önző, aki nem hajlandó önzetlenül egyháza szolgálatára adni magát. Mert a jó presbiterről meg kell látszódjon, hogy ő Krisztus szolgája. Mit kell a presbiternek szem előtt tartania egész életében? A presbiternek egy pillanatig sem szabad szem elől tévesztenie, hogy ő Isten választott szolgája, elhívott munkatársa, és ezért élete olyan kell legyen, amilyent Isten az Ő szolgáitól vár! Milyen a presbiter családi élete? Az igazi presbiter családjában is megmutatja, hogy ő Krisztus szolgája. Nemcsak a megélhetés képezi gondját, hanem az is, hogy családja minden egyes tagja, még cselédei és szolgái is lelki táplálékhoz jussanak az Ige hallgatása által, és szakadatlanul vigyáz arra, hogy Krisztus neve köztük ne káromoltassék. Ezért gyakran maga köré gyűjti családja tagjait, olvastatja Isten Igéjét, és együtt imádkozik velük Isten uralmáért, szeretteiért és ellenségeiért! Feleségét megbecsüli. A ma annyira divattá lett kicsapongásokat, erkölcstelenséget, paráznaságot kerüli. Szitkozódás, veszekedés a jó presbiter házából nem hallatszhatik! Vigyáz arra, hogy hitét minden családtag komolyan vegye! Nemcsak családi boldogságot fog ezáltal elérni, hanem népe jövőjét is segít biztos talajra állítani. Hogyan neveli gyerekeit? Gyerekeit Isten félelmében neveli. Vigyáz arra, hogy az iskolát, vasárnapi iskolát pontosan látogassák, a templomból sohase hiányozzanak. A gyermeket kikérdezi arról, amit hallott, tanult, és ezáltal a gyermek buzgalmát fokozza. A tanulástól el nem vonja semmi szín alatt! Tisztán, rendesen járatja őket. Minél nagyobb gondot fordít gyermekei testi, szellemi és lelki nevelésére, annál jobban fogják gyermekei őt is becsülni. Az egész otthoni életét jellemezze az az igazság, hogy Isten országa fontosabb a mindennapi kenyérnél is. Ez az igazság kell vérré váljon gyermekeinkben! Az istentiszteleten Családjával együtt lehetőleg mindig megjelenik az istentiszteleten. Nemcsak példaadásképpen, nem is kötelességből - ámbár ez egyike a presbiter legfőbb kötelességének -, hanem azért, mert tudja, hogy Isten igéjét hallgatni életszükség; mint a test, úgy a lélek is megköveteli a maga táplálékát, és akinek „nincs ideje” templomba menni, annak lelke üres, elégedetlenkedő, félénk, erőtlen lesz, aminél nagyobb csapást alig lehet elképzelni. Ha gúnyolódásokat kell hallani társai, a „szabad gondolkozású” emberek részéről az ő templomba járása miatt, bátran mutasson rá arra, hogy a sok zúgolódásnak, egyéni és közösségi bajoknak, a világ szörnyű állapotának, romlottságának és nem utolsósorban a sok gyáva öngyilkosságnak semmi más magyarázata nincs, mint az, hogy a lelkek üresek, bűnösek, félénkek az Isten igéjének megvetése miatt! Éppen ezért nem hátrál meg, hanem példája, erős hite által igyekszik a gúnyolódókat elnémítani. És még inkább keresi az alkalmakat, melyek által lélekben gazdagodhatik (úrvacsora vétel!). A gyülekezet tagjai között Ha összegyűl társaival (nem kocsmában, azt kerüli), igyekszik úgy viselkedni, amint hivatásához illik. Isten dolgairól beszélni nem szégyell, hanem a legnagyobb komolysággal társait is inti az evangélium hallgatására, bizonyságot téve arról, hogy anélkül üres és boldogtalan az élet! Ha beszédét éretlen viccek, gúny tárgyává teszik, nem riad vissza, mert tudja, hogy Krisztusért szenvedni a legnagyobb jutalom! A presbiteri munka kettős iránya A presbiteri munka kettős irányú: vonatkozik a presbiteri gyűlésekre és a gyülekezetre. a) A gyűléseken: 1) A jó presbiternek a gyűléseken pontosan meg kell jelennie, a tanácskozásban komolyan kell részt vennie. Nem szabad szem elől tévesztenie, hogy az anyaszentegyház ügyei fontosabbak kell legyenek előtte, mint a saját dolgai. 2) Ha a gyűlésen heves szóváltás, illetlen szavak, személyeskedések, sértések hangzanak el, a presbiter kötelessége figyelmeztetni a feleket, hogy Isten színe előtt állanak, és erre tekintettel legyenek. 3) A presbiter az egyes ügyek tárgyalásánál és döntésénél legyen tekintettel az egész gyülekezet nevelésének érdekére. Nem teheti meg azt, ami sajnos gyakran fordul elő, hogy az egyház pártolásának ürügye alatt az egyházi intézmények (iskola!) ellen dolgozik, hogy az egyháznak legyen pénze. Szem előtt kell tartania, hogy Isten a gyülekezetét nevelni akarja, és az a tény fontosabb, mint az, hogy az egyháznak pénze legyen! Azt sem teheti meg, hogy „spórlásból” az egyházi intézményekkel (ifjúsági egylet stb.) járó kiadások miatt hangulatot igyekezzék teremteni az egyház vezetői ellen, ellenkezőleg, ő kell társait figyelmeztesse arra, hogy Isten országa érdekéért minden áldozatot meg kell hozni! 4) A gyűlésen véleményét őszintén megmondja. Nem fordulhat elő az az eset, hogy bent kétszínűsködik, helyesel, a kapu előtt meg a korcsmában ő a leghangosabb ellenzék! 5) Nehéz ügyekben való döntésnél, főleg anyagi természetű dolgoknál, sem gyávaságból, sem kétszínűségből el nem marad. Nincs ellenszenvesebb dolog, mint amikor egy presbiter csak azért, hogy magának kellemetlenségeket ne szerezzen, inkább el sem megy a gyűlésre. Tudnia kell, hogy az anyaszentegyházért mindenkinek, de elsősorban neki magának áldozatot kell hozni, és az áldozathozatalban soha meg nem szabad restülnie. 6) Ha észreveszi, hogy társai hibásan akarnak határozni, teljes bátorsággal igyekszik őket meggyőzni felfogásuk helytelenségéről. Megint nincs szégyenteljesebb dolog, mint mikor megszólás, megsértés, esetleg társai gyűlölete miatt gyáván megfutamodik, és többet nem hajlandó tekintélyét kockára tenni. Gondoljon ilyenkor az őskeresztyén egyház presbitereire, akik egytől egyig vérüket hullatták hivatásukért. Az anyaszentegyház a nép megtartója, és ha vesz, a nép is vele bukik. Ez késztesse újabb és újabb harcra az egyházért. b) A gyülekezetben: A presbiter a lelkipásztor munkatársa. Ezért neki is, mint a lelkipásztornak, legfőbb gondja kell legyen, hogy a gyülekezetben Isten akarata uralkodjon, és az Ő neve megszenteltessék. Ezért a gyülekezet tagjait, rokonait, barátait, ismerőseit szüntelenül Isten akaratára figyelmezteti, és annak követésére buzdítja. Evégből azonban arra van szüksége, hogy ő maga ismerje Isten akaratát. A Szent írás ismerete nélkül senki sem lehet presbiter! Különösen harcolnia kell az anyagias gondolkodás, népünk eme legnagyobb betegsége ellen, a közömbösség, a hitetlenség ellen. Szünet nélkül hangoztatnia kell, hogy Isten nemcsak testet, hanem lelket is ad az embernek, és a lélek elhanyagolása rettentő következményeket von maga után: az ember örökké zúgolódó, békéden, boldogtalan marad. (Öngyilkosság!) Harcol az ünnep megszenteléséért, viszályok megszüntetéséért, a hívek áldozatkészségéért, a szűkölködők támogatásáért, egyházi összejövetelek látogatásáért, bűnösök megjavításáért, gyermekek neveléséért, a családi élet tisztaságáért (egyke, gyermektelenség!). Általában minden ember minden gondját igyekszik magára venni (de azokat el nem fecsegni), mindenkit erősíteni, vigasztalni és Krisztushoz, életünk alapjához vezetni. Mit kell tennie az egyház tisztaságáért? Jó szolgálatot tehet végül a presbiter öntudatosítása terén azzal is, hogy egyházi lapjainkat olvassa és terjeszti. Harcol azáltal is, hogy abban a környezetben, melynek gondozásával őt a közgyűlés megbízta, látogatja a családokat, Isten Igéjének hallgatására buzdítja, és ahol bármily természetű hibát, nyomorúságot lát, kéri, hogy mindenekelőtt keressék fel a lelkipásztort, aki talán tud segíteni a baj orvoslásában. Ha oly dolgokat lát, amelyek evangélikus hitünkkel nem egyeztethetők össze (kapzsiság, anyagiasság, mértéktelenség, erkölcstelenség, ká-. romkodás, szeretetlenség), az illetőket a jó útra vezetni iparkodik. Nem ítél el senkit, mert tudja, hogy Krisztus a bűnösökhöz jött, hogy őket megkeresse és megtartsa. Ebben a munkában a presbiter kell legyen a segítőtárs! Mi e munka jutalma? A keresztyén lelkületű presbiter mind e munkájáért semmiféle jutalmat sem pénzben, sem dicsőségben, sem az emberek elismerésében, dicsérésében nem kér és nem vár, mert egyedüli „fizetségnek” tartja, hogy Isten őt az Ő gyermekei gondozójául, az Ő munkatársául hívta el. Viszont az olyan presbitert, aki dicsőséges hivatását elhanyagolja, Istennek az ítélete éri, melyet a gonosz és hűtelen szolgára mond ki. * * * „Az egyháztanácsosok közül sokan úgy viselik azt a tisztséget, mint Cirenei Simon a Krisztus Keresztjét. Közömbösen nézik, hogy hullanak a téglák, vesznek a lelkek, üresedik, omlik a templom és iskola, kivesz a lelkekből az istenfélelem és felebaráti szeretet. Talán nem tudják ezek a presbiterek, hogy mi a kötelességük? Akkor tanulják meg a fentnevezett kátéból. Ha pedig tudják és mégsem teljesítik, akkor rázza fel őket kárhozatos közömbösségükből az Isten Szentlelke” - írta Mátyás Béla egykori pürkereci lelkész 1937. augusztus 15-én dr. Kiss Béla - káténak titulált - füzetéről. írhatta volna ma is? ■ Veres Emese-Gyöngyvér Hálaadás kilencven esztendőért „Emlékszem arra a karácsonyi istentiszteletre, amikor a templomba jövet Marica néni eltörte a bokáját. Négykézláb mászott fel az orgonához, és úgy játszott végig az úrvacsorás alkalmon, hogy senki nem vette észre, mi történt. Ez csak egy epizód abból, mit jelent számára a szolgálat” - idézte fel egyik emlékét Kis János lelkész azon az ünnepségen, amelyet dr. Majthényi Béláné Sántha Marianna születésének kilencvenedik és kántori szolgálatának hatvanadik évfordulója alkalmából tartottak április 28-án a kecskeméti evangélikus templomban. A nap útmutató igéi - Zsolt 121,8 és Róm 14,8 - arról szóltak, amiről az ünnepelt élete is: mindent hálával fogadhatunk Isten kezéből. A rokonok, irodalomkedvelők és gyülekezeti tagok körében rendezett hálaadás egyben irodalmi összeállítás is volt, melyen a költő édesapa, Sántha György versei is elhangoztak. Megragadó zárójelenet volt, amikor Marica néni ragyogó arccal - a Jézus című verset szavalva - tett bizonyságot megváltó Uráról... ■ Hulej Enikő felvétele Marica nénivel készült interjúnk az Evangélikus Élet 2009. május 10-i számában olvasható: http://www. evangelikuselet. hu/lapozgato/2009-19. Dr. Kiss Béla gyülekezetének csángó ruhás ifjai körében