Evangélikus Élet, 2011. január-június (76. évfolyam, 1-26. szám)
2011-05-01 / 18. szám
Evangélikus Élet PANORÁMA 2011. május í. !► 9 APJA - ANYÁK NAPJA Várnai Zseni Fiam Édesen alszol dajkáló ölemben, harmatos arcú, drága magzatom, körülragyog a napnak glóriája s lágy pihegésed lesem, hallgatom. Elnézlek hosszan, könnybeborult szemmel és ahogy nézlek, megnő a szívem, érzem, a karom végtelenre tárul s egész világ a keblemen pihen. Egész világot táplál az én vérem, ha kicsiny ajkad mellemre tapad, lelkemmel egy világot csókolok, ha téged, fiam, megcsókoltalak. Hogyha enyhítem a te szenvedésed, ha könnyeidet fölszáríthatom, minden szenvedők bánatát enyhítem, minden szenvedők sebeit gondozom. Mi bennem örök, az mind benned lángol, nem élek másként, csak teáltalad, ó, mindent odaadtam a világnak, amikor, fiam, téged adtalak! Olyan vagyok e boldog anyasággal, mint föld, mikor virágok nyílnak rajta, mikor szívének illatát és mézét s gyümölcseit az embereknek adja. Hosszúfalusi Hoporty Mostohámért Rongyokba tekerve találtak rám, lehettem ennyi - mutatta anyám. Hosszú évekig ringatott, mígnem emberré lettem, s így hagyott itten. Nem volt Ő szülőm, én sem a magja, vérünknek nem volt közös patakja. Vonásunk még csak nem is hasonlott, rokonságunk tán égtől való volt. Szunnyadta álmát, riadt sírásra ágyamnál termett első hívásra. Ételből mindig legjobbat kaptam, annyit evett O, amennyit én hagytam. Felnőtt fejjel, lásd, köszönni jöttem. Lelkem ölelő, mint nyugvó földed. Simítom arcod, e hideg fejfát. Hálából gyújtok érted most gyertyát. Alázattal a születés csodája előtt Interjú Baráth Károly szülészorvossal ► Anyák napja alkalmából kopogtattam be a dunaújvárosi Szent Pantaleon Kórház szülészeti osztályának ajtaján, hogy az osztály főorvosával, Baráth Károllyal a születés csodájáról beszélgessünk. S hogy a kórháztól negyed óra alatt az egyházig jutottunk, az annak tudható be, hogy a doktor úr egyben a dunaújvárosi evangélikus gyülekezet felügyelője is.- Ön naponta átéli egy új élet világra jöttének a csodáját - mit jelent az ön számára a születés?- Egy igével szeretném kezdeni a válaszom: „A föld még kietlen és puszta volt, a mélység fölött sötétség volt, de Isten Lelke lebegett a vizekfölött. (..) Azután ezt mondta Isten: Legyen boltozata vizek között, hogy elválassza egymástól a vizeket’.’ (íMóz 1,2.6) A mostani világunkat is így képzelem: Isten Lelke itt lebeg közöttünk, és amikor egy kisgyerek kibújik erre a világra, és felsír, az számomra olyan, mintha az Isten Lelke költözne belé így öltve testet. Nekünk utána már csak ennek a születési folyamatnak az emberi teendőit kell befejezésül hozzátennünk: letisztítjuk a kicsinek a szemét, ellátjuk a köldökét, végül a kismama boldogan megfoghatja és felteheti a keblére. Amikor túl vagyunk a szülés gyönyörű, de nehéz folyamatán, és mindenki megnyugodott, akkor én mindig ezzel a gondolattal megyek el a szülőágytól: „Most bocsátód el Uram, szolgádat beszéded szerint békességgel, mert meglátták szemeim üdvösségedet’.’ Az orvoslás nagyon sok ágában átélhető egyfajta újjászületés a betegségből való felépülés során, de ennek & Lukács evangéliumából származó gondolatnak az üzenetét mégis a szülészeten tapasztaljuk meg igazán. Hiszen mégiscsak egy új élet érkezik közénk.- Egy szülészorvos számára ad valami pluszt a hite a szülőszobában?- Alázatot. Alázatot ad a szülő nővel szemben, a gyerekkel szemben és az egész folyamattal szemben. 1974- ben végeztem az egyetemen, és azóta sok olyan anyával találkoztam, akik nem istenhitben nőttek fel. A szülőágyon viszont mindenki bepillantást nyer a teremtés csodájába és az isteni kegyelem ajándékába. Amikor a kismamák a szülés után hálálkodva azt hiszik, én tettem valami csodálatos dolgot, akkor azt mondom nekik, hogy ne nekem köszönjék, hanem a Jóistennek, mert én is csak ugyanolyan egyszerű szolgája vagyok az Úrnak, mint bárki más. Számtalanszor látom ilyenkor rajtuk, hogy elgondolkoznak a mondatomon, és meg is értik.- Az Önnél szült kismamák ezt a hozzáállást is értékelhetik azzal a sok pozitív kommenttel, amelyek a különféle internetes orvoskeresőfórumokon olvashatók - a hozzászólók láthatólag örömmel osztják meg a többiekkel a saját jó tapasztalataikat. Szülészorvosként Ön hogyan élte meg a saját gyerekeinek a világra jöttét?- Mindig lerágtam a körmöm, mire végre üzentek, hogy lemehetek megnézni a babát...- Azt akarja ezzel mondani, hogy nem Ön volt a szülést levezető orvos?! .- Nem hát! Egyrészt az ember ne legyen a saját családjának az orvosa, másrészt pedig akkoriban még nem is engedélyezték az apás szülést.- Egy jó ideje pedig inkább az jellemző, hogy az apa is bent van a szülőszobán. Orvosként ön melyiket támogatja?- Engem személy szerint a legkevésbé sem zavar, ha mindketten ott vannak. Azonban kétélű a dolog. Ha egy szülésnél minden rendben megy, az utána egy szép emlék maradhat. Ha azonban menet közben komplikáció lép fel, és orvosilag dönteni kell egy bizonyos kérdésben, azt egy apa másként éli meg, mint az az orvos, akinek a szakmája részeként ezek a helyzetek mindennaposak. Azt is őszintén hozzá kell tenni, hogy a szülés nagy fájdalommal jár, és nem minden férfi alkalmas arra, hogy végignézze, hogyan szenved a szeretett társa. Nemegyszer előfordult már, hogy a férjet annyira megviselte az élmény, hogy utána jó darabig nem tudott a feleségéhez nyúlni... Számos esetben a kismamák elkövetik azt a hibát, hogy már az első fájásoknál behívják a férjüket, és mire nyolc-tíz óra múlva megszületik a baba, az apuka már annyira fáradt testileg és lelkileg, hogy nem is tud igazán örülni az újszülöttnek. Meg kell tehát válogatni, melyik férfi alkalmas erre az élményre és melyik nem, hiszen sokszor „szültünk” már olyan férjekkel, akik nagyon jól helytálltak a szülőszobán.- Számomra jelképes az, hogy főorvos úr egy olyan evangélikus gyülekezetnek a felügyelője, amelynek a temploma tojás alaprajzú, és az épület melletti, kör alakú kis épületet a tojás csírájának nevezik. Nem véletlenül tartják benne a gyermek- és ifjúsági órákat is.- A dunaújvárosi az egyik legfiatalabb evangélikus gyülekezet hazánkban. Bár a település régi, mezővárosi részén, Pentelén mindig is volt egy maroknyi lutheránus, az első szocialista város, Sztálinváros megépülése finoman szólva nem segítette elő a hitélet fellendülését. 1980-tól a dunaújvárosi közösség Kisapostag szórványa, majd a kilencvenes évektől társult gyülekezete lett. 1991-ben került hozzánk Reisch György lelkész, aki nagy lelkesedéssel vágott bele a templomépítkezésbe. A tervek készítésénél Nagy Tamás Ybl-díjas építész valóban az életet szimbolizáló tojást vette alapul.- A tapasztalat is azt mutatja, hogy egy ilyen történeti múlttal rendelkező városban van és lehet lelki újjászületés?- Soha nem fogom elfelejteni a rendszerváltás utáni két év szentestéjét. .. Reisch lelkész úrral fel voltunk rá készülve: lehet, hogy csak egy-két emberrel leszünk együtt, de hála Istennek, nem ez történt. Akkoriban még csak a templomfalak álltak, de évről évre egyre többen jöttek istentiszteletre. Nemcsak a templom épült, de a gyülekezet is! Számomra a szülőszobán átélt élményeimhez hasonlított: a falakba beköltözött a Lélek. Tizenkét éve Stermeczki András a lelkészünk, akivel igazi testvéri közösségben tudunk együtt dolgozni és nagy reménységgel előretekinteni. Ahogyan ön is említette, a templomba járásnak nincs nagy tradíciója Dunaújvárosban. Viszont András nagyon nyitottan, sokféle rendezvénnyel igyekszik a templom és a gyülekezeti terem ajtajait szélesre tárni. Ennek köszönhetően folyamatosan vannak új arcok a közösségünkben.- Főorvos úr az interjú során többször beszélt a hitéről, ami egy gyülekezeti felügyelőtől természetes, de az első szocialista város kórházában harminchat éve dolgozó orvostól egyáltalán nem.- Nem is tudom, hogyan tudnak emberek hit nélkül élni! A hit annyi örömet és bátorságot ad! Olyan erőt kapunk általa, amely az élet mindennapi feladataihoz nélkülözhetetlen! A dédapám Rimaszom§ hatban esperes-lelkész < volt, a papi székét örökölte a nagyapám. 1948-ban I egyedül őt telepítették ki a gyülekezetből, mondjö ván, a pásztor nélküli nyáj |£ majd úgyis szétszéled. Akkor került Perkátára, az innen néhány kilométerre levő településre, mert apám már akkor ott volt háziorvos. Ez katolikus falu volt, benne talán húsz református és körülbelül tizennégy evangélikus családdal. És egy év múlva felépült a perkátai kis evangélikus templom! Igaz, nagyapa utána meg is halt, de a templom megmaradt, és rendszeresek voltak benne az istentiszteletek, mi pedig a testvéreimmel templomba járókként nőttünk fel. A családunkban természetes volt evangélikusnak lenni - keresztapám is lelkész volt, Nemescsón szolgált évtizedekig -, én pedig büszke vagyok a felmenőimre. ■ - bodazs -
