Evangélikus Élet, 2011. január-június (76. évfolyam, 1-26. szám)
2011-01-09 / 2. szám
Evangélikus Élet élő víz 2011. január 9. » 11 Megosztható a szeretet? Filozofikus kérdésnek látszik. Ám ha jobban átgondolom, sok megélt történet, emlék indokolttá teszi. Ahogy haladok kiszabott utamon, egyre többször gondolok a szüléimre, akik már előrementek. Apám kemény, néha érthetetlenül makacs, önmagát sem kímélő gondolatai, tettei. Anyám érzékeny, gyerekeinek a legkisebb rezdülésére is azonnal reagáló, okosan irányítgató, segítő szíve. .. Jó érzés volt tudni, hogy csak a miénk mindkettő, senki más nem számít. Csakhogy, amint a gyermeki, lassan táguló látókör engedte, izgalmas és féltékenységre sarkalló dolgokat vettünk észre. „Hátul is befutöttél?” A „hátul” nekünk tilalmas hely volt az asztalosműhely mögött. Egy évtizeddel később megláttuk, hogy egy kis lakószoba-féleség volt két ággyal, asztallal, szekrénnyel, vaskályhával. Ablakán függöny. „Ezt vidd hátra!” - és apám valami edényekkel hátrament. Nem volt ez furcsa, mert két inas és egy segéd is volt a műhelyben. De estefelé egy idegen nő és egy férfi ment ki a kapun. A gyanú idegessé tett. Hát nem csak mi vagyunk a szüléinknek? Másnap megint. Ez így ment kéthárom hónapig. Aztán egy kis szünet után két férfi. Apa és fia. Ők hosszabb ideig voltak láthatók. „Apád a szakmára tanítja őket!” Azt nem mondták, hogy miért csak esténként mozogtak, meg azt sem, hogy mitől félnek, de látható volt, hogy idegesen, félősen viselkedtek. Hat-hét éves szemmel ezt észre kellett vennem. A háborúnak „hivatalosan” vége volt... A „Tartsd a szádat!” és „A magad dolgával törődj, ne zavard a munkát!” utasításokat komolyan kellett venni, mert apám asztalostenyere tiszteletet parancsoló méretű volt. Bár néha úgy éreztem, mintha ő is félne valamitől. („Az utcán senkivel nem beszélgetsz, iskola után azonnal hazajössz!”) Aztán néhány évvel később furcsa vendég érkezett hozzánk. Sohasem láttam. Vagy mégis? Az a fehér hajú férfi, aki anyámnak könnyezve csókolgatta a kezét, az esténként sokszor látott bácsi volt. A fia valamilyen balesetben meghalt, de ő visszajött, hogy megköszönje az addig sohasem tapasztalt szeretetet, az ellátást, a búvóhelyet. Mint kiderült, tanárember volt. Megsimogatta a fejemet, majd azt mondta: „Kisfiam! A Jóisten nem felejtheti el, amit a szüleid értünk tettek!” Nem is felejtette el. Rá kellett ébrednem, hogy a cím után nem kérdőjel, hanem felkiáltójel kell! Sohase légy féltékeny, ha látod, hogy hozzátartozóid mást is szeretnek! A szeretet igenis megosztható! Minél többet adsz belőle, annál több árad vissza feléd! Ugye, Mama, jól mondom? ■ Dr. Schrott Géza Ki a régiből, arccal az új felé! Egy újabb naptári év ért véget. Sokunk számára ez a visszatekintés ideje — és persze a tervezgetésé is. Idő az összegzésre és arra, hogy céljainkat újra a középpontba állítsuk. Milyen volt a 2010-es év? Borzalmas? Átlagosan jó? Olyan év, amelyben jó és rossz dolgok egyaránt előfordultak? Kifejezetten nehéz? És mi a helyzet 2011-gyel - milyen új reményekkel és várakozásokkal vágsz neki az új esztendőnek? Nagyobb pályamódosítás vagy előrelépés a karrieredben? Jelentős fejlődés a vállalkozásodban? Új célok lelki, szellemi vagy a testi fejlődésedben? Január elseje körül gyakran úgy érezzük, hogy az új év kezdete valaminek az újrakezdésére ad lehetőséget. Vannak, akik újévi fogadalmakat is tesznek, és megígérik maguknak, hogy „Soha többé...”, vagy „Ezután mindig...” Ezek mögött a fogadalmak mögött jó szándék húzódik, azonban később, mikor először nem tudjuk őket megtartani, és elbukunk, inkább elkedvetlenítenek, mint segítenek. Ahelyett, hogy fogadalmakat tennél (melyeket oly könnyű megtörni), miért nem tűzöl ki célokat? A cél abban más, hogy irányt mutat egy elérni kívánt eredmény felé, de emellett lehetőséget ad az újrakezdésekre. Hogy segítséget nyújtsak a vissza- és az előretekintésben, a következő alapelveket ajánlom végiggondolásra. Ezek egy régi, de az idő által kipróbált és igazolt könyvből, a Bibliából valók. 1. Ne időzz túl sokat a múltban; tanulj belőle, és haladj tovább, „...de egyet teszek: ami mögöttem van, azt elfelejtve, ami pedig előttem van, annak nekifeszülve futok egyenest a cél felé, Isten mennyei elhívásának a Krisztus Jézusban adott jutalmáért’.’ (Fii 3,14) 2. Mikor tervezel, a hosszú távú befektetéseket részesítsd előnyben (melyek általában kemény munkával járnak) a rövid távú előnyökkel szemben. „A szorgalmasnak a tervei csak hasznot hoznak, de mindenki, aki elsieti a dolgát, csak ínségbe jut’.’ (Péld 21,5) „Vágyik a lustának a lelke, de hiába, a szorgalmasnak beteljesül a vágya.” (Péld 13,4; Szent István társulati fordítás) 3. Légy kész a terved módosítására - ha szükséges. „Az embernek az értelme terveli ki útját, de az Úr irányítja járását’.’ (Péld 16,9) „Bízzál az Úrban teljes szívből, és ne a magad eszére támaszkodj! Minden utadon gondolj rá, és ő egyengetni foga ösvényeidet’.’ (Péld 3,5-6) 4. A sikerért való küzdelemben lásd meg Isten szerepét. „Bízd az Úrra dolgaidat, akkor teljesülnek szándékaid’.’ (Péld 16,3) „Sokféle szándék van az ember szívében, de csak az Úr tanácsa valósul meg!’ (Péld 19.21) 5. Fontos döntések előtt kérd ki megbízható barátok és tapasztalt emberek véleményét. „Tanácsadás erősíti mega terveket, és irányítás kell a hadviseléshez’.’ (Péld 20,18) „Meghiúsulnak a tervek, ha nincs tanácskozás, de megvalósulnak, ha van sok tanácsadó’.’ (Péld 15,22) 6. Oszd meg másokkal a siker gyümölcseit. „Van, aki bőven osztogat, mégis gyarapszik, más meg szűkén méri a járandóságot, mégis ínségbe jut. Az ajándékozó bővelkedik, és aki mást felüdít, maga is felüdül.” (Péld 11,24-25). „Aki megkönyörül máson, az magával tesz jót, a saját húsába vág aki irgalmatlan’.’ (Péld 11,17; Szent István társulati fordítás) 7. Ismerd fel, hogy egy vágyott cél elérése érdekében el kell szenvedni bizonyos kellemetlenségeket. Akinek nincsen ökre, annak tiszta a jászola, de nagy jövedelmet csak erős ökör hoz’.’ (Péld 14,4; Szent István társulati fordítás) 8. Ne azzal töltsd az idődet, hogy a terveidet újra és újra „ízlelgeted” hanem fogj a megvalósításukhoz! „Minden munkának megvan a maga haszna, de akinek csak a szája jár, az ínségbe jut’.’ (Péld 14,23) 9. Vedd észre, hogy Istennek sokkal inkább a személyed és a munkád a fontos, mint a pozíciód. „Mert csak én tudom, mi a tervem veletek - így szól az Úr -; békességet és nem romlást tervezek, és reményteljes jövőt adok nektek. Megtaláltok engem, ha kerestek, és teljes szívvel folyamodtok hozzám’.’ (Jer 29,11.13) ■ Robert J. Tamasy Forrás: MondayManna Misszió - puskából- Nem zavarunk? - szólít meg egy tizenhat év körüli lány két másik társaságában a főváros egyik legforgalmasabb terén. Miközben meglepődve nemmel válaszolok, illedelmesen felemelkedem a pádról.- Maradhattál volna nyugodtan ülve - szólal meg a másik, de ekkor még közelebb lépek hozzájuk.- Csak kérdezni szeretnénk valamit - mondja zavartan a harmadik, miközben végigfut rajtam, hogy mi dolguk lehet nekik velem, az idegennel Budapest kellős közepén. Műanyag flakonos borra biztosan nem gyűjtenek, ahhoz még fiatalok, és inkább a kólát nézem ki belőlük, mint a műtrágyából erjesztett alkoholt. Talán valami diáktréfa áldozata leszek, esetleg a bálnabébik megmentésének támogatására vagy a csecsemők jogainak védelmére gyűjtenek aláírásokat - gondolkozom, majd kíváncsian biztatom őket, hogy vágjanak bele.- Azt szeretnénk kérdezni, hogy hiszel-e Istenben - olvassa egy füzetből kitépett, sok részre hajtott kockás papírlapról az egyik. Ekkor pillantom meg táskájukra illesztett halacskás névtáblájukat.- Igen - válaszolom kicsit megszeppenve, hisz soha nem tudni, hogy éppen mely kisebb felekezet tagjai próbálnak meggyőzni tanításuk tévedhetetlenségéről.- Húúú, erre a válaszra nem számítottunk - reagál csodálkozva az első lány.- Tudod, missziózunk. Jézusról szeretnénk beszélni az embereknek. És te vagy az első, aki igennel felel - világosít fel a másik.- Nem is tudom, akkor mit kérdezzünk - veszi át a szót ismét az első, majd oldaltáskájából ő is előveszi gyűrött „puskáját”.- Nagyon meglepett benneteket, hogy igennel válaszoltam? - vágok vissza nevetve, hogy kicsit oldjam zavarukat.- Mindegy. Ha már itt vagyunk, feltesszük a kérdéseinket, amiket összeírtunk - mosolyog valamelyik, és kapok néhány eldöntendő kérdést teremtésről, megváltásról és halálról.- És milyen templomba jársz? - érdeklődnek, miután rövid vázlatuk utolsó sorát is megbeszéltük.- Evangélikusba - felelem.- Az majdnem olyan, mint a miénk. Mi reformátusok vagyunk - mosolyognak rám, majd felkínálják, hogy kézzel írt igés kártyáik közül húzzak egyet. „Bízzatok az Úrban mindenkor, mert az Úr a mi kősziklánk mindörökre (Ézs 26,4)”- olvasom a lapról, majd áldott szolgálatot kívánva elbúcsúzom. Néhány percig még látom őket. Félve, izzadó markukban a kockás jegyzetlapot szorongatva, mégis valami óriási elszántsággal a szemükben keresik a gyalogos csúcsforgalom közepén azt, aki újfent nemet fog válaszolni első kérdésükre. És bár nem vagyok feltétlen híve az utcai misszió ezen formájának, csodálom őket, hogy ennyire komolyan veszik küldetésüket, és ákombákom betűkkel írt segédlettel a kezükben ugyan, de beállnak az emberhalászok kicsiny csapatába. ■ - Jenő -HETI ÜTRAVALÓ „Akiket Isten Lelke vezérel, azok Isten fiai!’ (Róm 8,14) Vízkereszt ünnepe után az első héten az Útmutató reggeli és heti igéi Isten dicsőségét hirdetik, amely Jézus Krisztusban látható; ő világosságul jött el a világba, és örök életet hozott nekünk. Mert: „Az Ige testté lett, közöttünk élt, és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét” (Jn 1,14; LK); ezért áldjátok őt, és dicsérjétek szent nevét! „Szolgáljatok az Úrnak örvendezéssel!” (GyLK 739) Igen ritkán fordul elő, de a húsvét legkésőbbi időpontja miatt ebben az évben a vízkereszt utáni mind a hat lehetséges héten hirdettetik egyházunkban a Szentháromság dicsősége. Urunk megkeresztelkedésekor is jelen volt a Szentháromság mindhárom személye: „Amikor pedig Jézus megkeresztelkedett, azonnal kijött a vízből, és íme, megnyílt a menny, és látta, hogy Isten Lelke galamb formájában aláereszkedik, és őreá száll. És hang hallatszott a mennyből: »Ez az én szeretett Fiam, akiben gyönyörködöm.«”. (Mt 3,16-17) Reá hallgassunk! A Lélek hozzá űzi Isten gyermekeit; őket Pál arra kéri, „hogy okos istentiszteletként szánjátok oda testeteket élő és szent áldozatul, amely tetszik az Istennek..!’ (Róm 12,1) De mit is jelent a teljes élet istentisztelete? A nekünk adatott különböző kegyelmi ajándékainkkal szolgáljunk egymásnak a gyülekezetben, Isten dicsőségére! Miközben Péter tanúságot tett az Úr Jézusról Kornéliusz házában, „leszállt a Szentlélek mindazokra, akik hallgatták az igét. (...) És [Péter] úgy rendelkezett, hogy keresztelkedjenek meg a Jézus Krisztus nevében’.’ (ApCsel 10,44.48) Isten dicsőségét hirdette a választott nép csodálatos átkelése is: „És mihelyt a Jordán vizét érinti a papok lába, akik az Úrnak, az egész föld Urának a ládáját viszik, a Jordán vize kettéválik (...), és mindaddig száraz volt a meder, amíg az egész nép mindenestül át nem kelt a Jordánon’.’ (Józs 3,13.17) Pál azért küzd a gyülekezet állhatatosságáért, hogy eljussanak az Isten titkának, Krisztusnak ismeretére. És akik „már elfogadtátok Krisztus Jézust, az Urat, éljetek is őbenne” (Kol 2,6)! Isten nagy gyermekeinek sem szabad elfelejteniük Jézus e parancsát: „...aki nem úgy fogadja az Isten országát, mint egy kisgyermek, semmiképpen sem megy be abba’.’ (Mk 10,15) Ezért vigyük őhozzá kisgyermekeinket is, és ne tiltsuk el őket tőle, hogy megáldja őket! Urunk azt sem titkolta el követői elől, hogy eljövetele - álbékesség helyett - meghasonlást támaszt még családon belül is. „Azért jöttem, hogy tüzet bocsássák a földre..!’ (Lk 12,49) Tudhatjuk: Isten igéje tűz és sziklazúzó pöröly (lásd Jer 23,29); „...élő és ható, és megítéli a szív gondolatait és szándékait” (Zsid 4,12). Mert az övéi „vagytok, Isten elküldötte Fiának Lelkét a mi szívünkbe, aki ezt kiáltja: »Abbá, Atya!«” (Gál 4,6) „Ti tehát így imádkozzatok: Mi Atyánk, (...) legyen meg a te akaratod..!’ (Mt 6,9.10) „Vegyük észre, hogy Isten itt mi magunk ellen imádkoztát, mert az önös akarat a legmélyebb s legnagyobb gonosz bennünk; ez a legdédelgetettebb kedvencünk” - így figyelmeztet Luther. „Dicsértessék, Uram, / Örökké szent neved...” (EÉ 61,1) ■ GaraiAndrá'’
