Evangélikus Élet, 2011. január-június (76. évfolyam, 1-26. szám)

2011-04-17 / 16. szám

Evangélikus Élet »PRESBITERI« 2011. április 17. *■ 9 Bármit mond, tegyétek, bármit tesz, mondjátok! Révfülöpi tavasz - avagy a presbiterképzés munkás napjai és ünnepe Nem a rügyező bokrokról, a korán vi­rágzó mandulafákról vagy a gyö­nyörű holland tulipánjainkról szeret­nék írni. Bár ez sem lenne utolsó té­ma. Boldoggá tesz, hogy a holt ter­mészet újra életre kap. De hát ezt megszoktuk: Isten teremtett világá­ban ez a dolgok menete. „Természe­tes” hogy Isten életpárti, és még a holt anyagból is tud élőt formálni, a meg­semmisülni látszót is életre tudja kelteni, hiszen a Mindenhatónak semmi sem lehetetlen. Tudom, hogy a tél után tavasz jön. Ez így van rendjén. Isten rendje ez: a halálból az életre. A semmiből érték jön létre. Tavaszi friss levegő áradt a révfü­löpi Ordass Lajos Evangélikus Okta­tási Központban, és fújt a Lélek sze­le az elmúlt napokban. Csodálatos él­mény tapasztalni a megelevenedést, az új kezdetet. Rácsodálkozni a test­véri közösségre, örülni egymásnak, szeretni a testvért, felelősen gondol­kodni a jövőről (és nem keseregve rá­meredni a gondokra-bajokra). Új, friss levegő, igazi tavaszi illat és fel­frissülés. De hát nem ez a természe­tes? Ahol emberek ügyködnek, nem! De ahol Isten munkálkodik, ott ne csodálkozzunk: megújul minden. Hisz ő Mindenható! És mégis csodaként éltük meg az első presbiterképző tanfolyamot. Két alkalommal: októberben és áprilisban találkoztunk a népes (közel százfős) csapattal. Az ország minden részéből érkeztek presbiterek, akik vállalták, hogy az egyház képezze őket a vállalt szolgálatukra. Lelkes előadócsapat végezte a munkát: dr. Fabiny Tibor, dr. Gard­ái Péter, G. Lábossá György, Sefcsik Zoltán, Sztrókay Attila, Tubán József, Vető István és jelen sorok írója vállal­ta, hogy tudását, tapasztalatát átad­ja az arra nyitott, újat befogadni kész gyülekezeti vezetőknek. Kemény munkával töltöttük a két hétvégét. Nyolc tárgykörben hang­zottak az előadások: ószövetségi és újszövetségi ismeretek és teológia, egyháztörténet, hitvallási iratok, egy­házismeret, liturgika, gyülekezetis­meret és misszió. A magas színvona­lú előadások egyike sem volt élettől elrugaszkodott elméleti anyag. Éppen ellenkezőleg: az igényes presbiteri szolgálat mindennapjait kívánta meg­alapozni. Mindkét találkozást úrvacsorái istentisztelettel kezdtük és zártuk. Ez jól összecsengett G. Lábossá György előadásának mottójával: a keresz­tény ember szolgálata az oltártól in­dul, és az oltárhoz érkezik meg. A Révfülöpön töltött napokat pe­dig reggel és este közös imádság ke­retezte. Sokat énekelhettünk együtt - megtapasztalva a Krisztus-éne­kek közösségteremtő erejét. De ez a testvéri közösség sok minden másban is megvalósult: a közös tanulásban, a folyosói beszélgetésekben, a jó hangulatú fórumban, a fehér asztal mellett eltöltött percekben s a közös felelősségvállalásban. Ez utóbbinak volt megható példá­ja az, ahogyan Varga József sárvári presbiter „elöl járva” gyűjtést indított egy jelen lévő presbitertársunk kilá­tástalan anyagi helyzetének megol­dására. A példás összefogás és a „jó­kedvű adakozók” huszonnégy óra alatt megteremtették annak lehető­ségét, hogy egy kisgyermekes család ne kerüljön az utcára, hanem fedél­lel a feje felett új életet kezdhessen. így (is) vált valóra az, amiről Ga­­rádi Péter budaörsi felügyelő a misszióról szóló előadásában be­szélt. A gyülekezet és a keresztény közösség akkor életképes, akkor van jövője, ha nem magával van elfoglal­va, hanem - még rizikót is vállalva - másokért él, másoknak szolgál azzal, hogy az evangéliumot hirdeti és éli. Isten megáldja az önzetlen szolgála­tot az egyén életében éppen úgy, mint a gyülekezetében. Ebben a szellem­ben és ezzel a Lélekkel gondolkodott együtt a jelenlevők csapata a saját gyülekezetben végzett és végzendő feladatokról. Gáncs Péter elnök-püspök a záró istentisztelet igehirdetésében - a templomtisztítás történetének János evangéliumában található verziója alapján - arról szólt, hogy mitől félti és mitől tisztogatja Jézus az egyházat. Egyre inkább tapasztaljuk, hogy a vi­lág beszűrődik az egyházba, pedig a fordítottjára van szükség: hogy az egy­ház kincse „kiszivárogjon” a világba, és az evangélium elterjedjen. Míg a szakaszt megelőző történet (a kánai menyegző) lényege Szűz Mária Jézus­ra mutató szava: „bármit mond, te­gyétek” addig az „első botrányt” jelen­tő templomtisztítás nyomán így fogal­mazhatunk presbiteri szolgálatunk­ra nézve: „bármit tesz, mondjátok, hirdessétek” E kettő együtt öleli fel a jövő egyházának küldetését. A résztvevők közül számosán há­zi dolgozatot készítettek, s minden­ki egy huszonnégy kérdésből álló teszt segítségével adhatott számot fel­­készültségéről. A vasárnapi búcsúzás előtt így az egyház vezető püspöke közel hetven presbiterképzési okle­velet adhatott át. Ahogy mondta: ez nem a tanfolyam záródokumentuma, hanem az új kezdet okmánya, hogy hazatérve ki-ki megújult erővel vé­gezze presbiteri hivatását. A tapasztalatok kiértékelése után már készülünk meghirdetni az ősszel kezdődő második országos presbiterképző tanfolyamot. Hogy ismét elindulhassunk az őszből a ta­vaszba... Garádi Péter péntek esti igehirde­tésében egyszerre szólaltatta meg a krisztusi evangéliumot és mandátu­mot. Jézus mondja: „Nem ti válasz­tottatok ki engem, hanem én vá­lasztottalak ki és rendeltelek titeket arra, hogy elmenjetek, és gyümölcsöt teremjetek..!’ Tavasz volt Révfülöpön: az Úr úgy döntött, hogy nem vágja ki a fát, s most a megkegyelmezett fákat a ta­vasz virágba borította. De bármily szép a virágzó fa, minden a gyü­mölcstermésért van. Bármily szép napot tölthettünk is el a révfülöpi ta­vaszban, minden azért van, hogy gyümölcsöt teremjünk, az Isten sze­­retetének gyümölcseit, másoknak: íz­letesét, táplálót, életet jelentőt. ■ Dr. Hafenscher Károly Evangélikus „színezetű” közösségi rendezvények Soltvadkerten Negatív utópiák és gázturbina Motorosok a templomban ► Immár ötödik alkalommal ren­dezték meg a Soltvadkerti kon­ferencia című előadás-sorozatot a helyi művelődési házban. A so­rozat évekkel ezelőtt indult, hogy fórumot biztosítson a he­lyi értelmiségnek, pontosabban a helyi és az elszármazott, de né­ha hazalátogató, diplomás vagy éppen még tanuló embereknek. Az április elején tartott ese­ménynek evangélikus színezete is volt. Az elsőként a pulpitushoz lépő ifj. Szávay László evangélikus teológus - és filozófus doktorjelölt - A vallás mint politikai eszköz a negatív utópi­ákban címmel tartott előadást (képünkön). A nyolc további előadó közül több ugyancsak a helyi evangélikus gyü­lekezet tagja: Pánczél Erika a soltvad­kerti idegenforgalom kitörési lehető­ségeit taglalta, Gáspár Tibor témája a gázturbina volt, míg Dimitrov An­dor a gazdaságos és környezetbarát energetikai rendszereket hozta közel a közönséghez. Lakatos Áron Debre­cenbe képzelt el egy olimpiát, előadá­sában ennek költségeit, illetve meg­valósulási lehetőségeit szemléltette. A borok és a kunsági borvidék presz­tízsének helyzetét elemezte Galán­­tai Norbert, akinek édesapja, Galán­­tai Károly már az Evangélikus Élet­nek is többször nyilatkozott borászati kérdésekben... Az előadások között a levezető el­nök mutatta be röviden a soron kö­vetkező előadót. Beszédet mondott - magyarul és németül - Káposzta Lajos nyugalmazott esperes-lelkész. A záró előadást a katolikus egyház­­község egyik régi tagja, dr. Kemény Lajos bőrgyógyász, egyetemi tanár tartotta Hitek és tévhitek a bőrbeteg­ségek diagnózisában címmel. El­mondta például, hogy a szolárium­ra - szerinte - abszolút nincs szük­sége az ember bőrének... Az előadó külön fejezetet szentelt egy másik népbutításnak, a „rábeszélő ügynö­kök” által terjesztett „csodalámpák­nak”, melyek mindent tudnak (leg­alábbis a hozzájuk mellékelt leírás szerint). Például a „magas vérnyo­másból alacsonyát, az alacsonyból magasat produkálnak” - azt azonban, hogy ez lehetséges lenne, az orvos­­tudomány erősen megkérdőjelezi. Az esemény kínált alkalmat egy közeli tanyán élő osztrák festő, Manf­red Rottmar kiállításának megnyitó­jára is. ► Négy évvel ezelőtt kezdődött: mintegy két tucat soltvadkerti motoros túrázó Isten áldását kérte erdélyi útja előtt a soltvad­kerti evangélikus lelkésztől, Ho­moki Páltól. Ez akkor közvetle­nül az indulás előtt a fák alatt meg is történt. Azóta pedig a Soltvadkerti Motoros Baráti Kör minden évben megszervezi ezt a „szezonnyitó áldást” a város központjában. Az idei rendez­vény mottója - talán nem min­den célzás nélkül - ez volt: „Érj haza!” És ki hinné, hogy amiként az apró mag fává nő, úgy az összejövetelen részt vevők ma már hovatovább tömeget alkot­nak? Múlt szombaton mintegy kétszáz motor és a hozzá tarto­zó motoros érkezett az ország minden pontjáról az eseményre. Az örömteli találkozás mellett ingye­nes reggeli és vacsora, KRESZ-teszt, biztonságiöv-próba, motoros ügyes­ségi verseny, véradás, elsősegélypró­ba, Illés Tóni hangutánzó és a Kereszt­apa rockzenekar koncertje szere­pelt a programban. És persze az ál­dás a közelben álló evangélikus temp­lomban, ahová ezek a marcona (ki­nézetű, de belül csupa szív) alakok már fél órával az istentisztelet kezde­te előtt (azaz délután két óra körül) tömött sorokban megindultak. Beültek a padokba, és hallgatták az orgonaszót. Majd amikor a gyüleke­zet kántora belefogott az „Áldjad, én lelkem” kezdetű ének tanításába, ak­kor énekeltek is. Ki így, ki úgy... Mert ének nélkül nincs istentisztelet. A lelkész - aki azonos az ügyet a kezdetekkor felvállaló gyülekezeti lelkésszel - János apostol egyik leve­léből idézett, amikor e szavakkal ve­zette fel a prédikációt: „Akinekpedig van miből élnie e világon, és elnézi, hogy az ő atyjafia szükségben van, és elzárja attól az ő szívét, miképpen marad meg abban az Isten szeretete?” Vajon mit kell és mit szabad mon­dani azoknak, akik ilyen különös hobbinak, életmódnak hódolva áldást kérnek? Az igehirdetésben legin­kább az (élet)út közben is kísérő/kí­­sértő felelősségre és a szeretetre esett a hangsúly. Az oltár előtti imád­ságban pedig az elmúlt évben örök­re eltávozott motoros társakra emlé­kezett a gyülekezet. A templomból kijőve a cukrászda elé vonult a csapat. Korántsem a híres fagylalt miatt! A soltvadkerti szervezők egy verset, „motoros fo­hászt” helyeztek el egy márványtáb­lán a cukrászda bejáratánál. Éppen ott, ahol az érkező motoros turisták adott esetben beállnak a sorba. Ezt a táblát avatta fel a közkedvelt, helyi származású debreceni református lelkésznő, Arany Tímea. Lírai önval­lomásában az „itthon” és az „otthon" árnyalatnyi különbségére hívta fel a figyelmet. Ő már mindkét városban odahaza van. A motorosok pedig úton vannak: vagy otthonról, vagy haza. Neki az a kívánsága, ami a táb­la alján is olvasható: „Érj haza!” A leleplezésben a szervező csapat vezetője, Fodor Sándor segített a lel­késznőnek, majd mindenkit felszó­lított, hogy pattanjon fel a motorra, és kezdődjék a felvonulás. Sajnos a motorok katolikus rész­ről történő megszentelése - amit ugyan mindenki várt, és a tavalyi év­hez hasonlóan készült rá - elmaradt. De talán majd jövőre... ■ Ifj. Káposzta Lajos

Next

/
Oldalképek
Tartalom