Evangélikus Élet, 2011. január-június (76. évfolyam, 1-26. szám)
2011-04-17 / 16. szám
Evangélikus Élet KULTÚRKÖRÖK 2011. április 17. *• 5 Amíg Isten erőt ad Születésnapi beszélgetés Medveczky Ádám karmesterrel ^ Szombat délután az Operaházban. A lépcső melletti falon az elmúlt évszázad nagyjai: világhírű énekesek, karmesterek képei. Az apró szobákban zongorafutamok, áriák hangzanak, a folyosó végén fiatal balett-táncosok melegítenek, a színpadon díszletet szerelnek... Lázas készülődés az esti bemutatóra, pedig messze még a kezdés időpontja. Pontosan fél kettőkor nyílik az ajtó, és kedvesen invitál, hogy a gyorsan lepergő esztendőkről beszélgessünk. A két kerek évfordulóról: ötven éve van a pályán, és közeledik hetvenedik születésnapja. A gazdag életutat betetőző rangos elismerésről sem feledkezünk meg: március 15-én Kossuth-díjjal tüntették ki Medveczky Ádámot. Reggeltől késő estig a zene izzásában él. Hol az Operaházban dolgozik, hol a Zeneakadémián tanít (1974 óta), vagy éppen az állomásra siet hatalmas táskákkal, Győrbe utazik, hogy a város filharmonikus zenekarával próbáljon. Fölfelé suhanó csillagként robbant be a legjobbak közé: 1974-ben a Magyar Televízió első karmesterversenyén második díjat nyert. Hatvanegy operát, valamint a klasszikus zeneirodalom remekműveit vitte diadalra. Csak fél óránk volt a beszélgetésre, így sietve tettem föl neki az első kérdést.- Milyen érzések kavarogtak Önben, mikor átvette a művészeti alkotó tevékenységért kapható legrangosabb díjat?- Ezek megfogalmazhatatlan dolgok. Jó, hogy muzsikus vagyok, mert a zene is olyasmivel foglalkozik, amit szóval nem lehet kifejezni. Nemcsak azt a pillanatot, amikor kimentem, de az egész ünnepet... Nem számítottam arra, hogy elkap a torkomat szorongató meghatottság. S nem csak ott, már előtte is, mikor megtudtam, hogy Kossuth-díjat fogok kapni. Az egész világ felbolydult, akikkel együtt élek, a család, és akikkel már nem - a szüleim, egyik testvérem, anyósomék -, ők mind részesei voltak a segítségükkel, hogy a legrangosabb elismeréshez hozzájussak. Édesanyám, aki erre a pályára terelt, és úgy állt mögöttem, hogy nem is vettem észre... Az emberben ez lerakódik, s mint egy sötétben rejtőző kép a színpadon, reflektorfényt kap, hirtelen megvilágosodik. Ezek nagy pillanatok az ember életében. Arról a fantasztikus fogadtatásról nem is beszélve, amit kollégáimtól, zenekaroktól kaptam.- Hogyan tekint vissza a fél évszázados pályára?- Nagyon nehéz és változatos volt. Fél évvel az érettségi után, 1960-ban kezdtem, tényleg isteni segítséggel. Pont akkor üresedett meg egy hely az Állami Hangversenyzenekarban. Próbajátékot rendeztek, rám esett a választás, s elmondhatom, feledhetetlen éveket töltöttem el ott üstdobosként. Egy közösségben lenni, együtt muzsikálni európai hírű művészekkel, karmesterekkel, világot látni a kilenc év alatt - nem adatik meg mindenkinek. Megismerni a zeneirodalmat; azt az „operai kenyeret”, amit otthon kaptam. Ebben az időben csodálatos művek ivódtak belém. Miután az ütőhangszeren való játékot abbahagytam, megmondom őszintén, hiányzott, hogy olyasmit csináljak, aminek az eredményeként a hangszer fizikailag megszólal. Szép dolog a vezénylés, az ember az egész mindenséget akarja körülfogni a gesztusaival. A zongora mindezt kompenzálja, s ahhoz, hogy hangot adjak ki, nélkülözhetetlen.- Mindenki azt szerette volna, hogy megnyerje az első tévés karmesterversenyt...- Egy ilyen hatalmas versenyen és egy olyan első díjazott mellett óriási eredmény volt a második hely. Elismerem, Kobajasi rendkívüli személyiség, a nyugati műveltség és a keleti szuggesztivitás van benne és fantasztikus tudás. Ez a második díj éppen elég volt; nagyon sok feladat szakadt rám, s meg kellett kapaszkodnom, hogy a csodálatos áradatban meg tudjam állni a helyemet.- Karmester, tanít, állandóan úton van. Honnan veszi az erőt?- Ezt csak pontos beosztással lehet bírni. Fegyelem kell hozzá és lemondás, hogy az ember magánéleti programot állítson össze, vagy a családjával egy-egy fél napot egyeztessen, a gyerekekkel, akik hál’ Istennek már felnőttek, ki itt, ki ott él, nevelik a nyolc unokát... A hobbiról nem kellett lemondanom, mert nekem az a hobbim, amit csinálok. Persze, ha több időm lenne, akkor járnék múzeumba, színházba, olvasnék kedvemre.- Hogyan lehet egy nagyzenekart irányítani? „Ihletetté” tenni?- Legfontosabb a szakmai tudás. A zenei képzettség, irányítókészség, a hibátlan karmesteri technika. Lényeges, hogyan próbál az ember, hogyan hozza ki azt, amit el akar érni. A másik: a sugárzás, az átadó erő. Át kell adni valamit, ami az embernek a sajátja, amiben hisz. Az ember úgy kel föl, hogy Isten segítségét kéri, hogy mindezt meg tudja csinálni.- Többször említette Istent. Kérdezhetem a hitéről?- Szüleim és én evangélikusok vagyunk. Édesapám meghalt négyéves koromban, nevelőapám és húgom reformátusok, gyerekeim és családom katolikusok. De a lényeg: a hit. Persze fontos, hogy melyik felekezetnek tagja az ember, hiszen az indulás meghatározza az egész életét. Napközben mindig beugróm valamelyik templomba. Mivel az evangélikus ritkán van nyitva, elmegyek a terézvárosi katolikus templomba vagy az egyetemibe. Sokszor csak egy percre van időm, de az is nagy ajándék... Édesanyám járatott hittanra, bátran, az ötvenes években. Három vagy négy iskolából összesen nyolc evangélikus gyerek jött össze az órákra. A fasori gimnáziumban kezdtem a tanulmányaimat. Második osztályos voltam, amikor 1948-ban azt mondta a tanárunk, aki az új világban igazgató lett: „Gyerekek, most nem a Miatyánkkal kezdjük a tanítást, hanem a mókusról fogunk beszélni.” így tapasztaltam meg az államosítást. Még néhány évig hagyták létezni az iskolát, azután megszűnt, pedagógiai intézet lett, majd a kilencvenes évek elején újból megnyílt. Ott voltam a szép és megható ünnepségen, és megyek, ha új találkozóra hívnak.- Kire emlékszik még?- Ott konfirmáltam; Pásztor Pali bácsira meleg szeretettel emlékszem. Később elhelyezték, mert összetartotta a fiatalságot, és abban az időben ez volt a legnagyobb bűn. Elüldözték valahová Észak-Magyarországra, egy kis bányásztemplomba, sokunk szomorúságára.- Említette, hogy ma is templomba járó ember...- Nagy ünnepeken mindig elmegyek a Deák téri templomba, úrvacsoraosztásra. Úgy tizenhét-tizennyolc éves koromban formálódott ki a hitem. Észrevétlen találkozás volt ez, ahogy Ady Endre írta: „Csöndesen és váratlanul / Átölelt az Isten.” Amire én magam rádöbbentem, az Beethoven gyönyörű zenéjében, az Örömódában is ott van: itt valahol valakinek kell lenni, aki irányítja az életet! A hit az meggyőződés, nem sejtelem. Maga a bizonyosság. És ebben az 1956-os forradalom is segített: a nemzeti érzés és a hit együtt épült ki bennem, erős fundamentummal.- Hogyan látja e kis ország jövőjét?- Reménykedem, hogy jóra fordul a sorsa. Ami most van, mindenképpen jobb, mint a régi. Az persze illúzió, hogy ebből egy csapásra kilábalunk, és itt lesz a Kánaán. Hosszú évekig tart, amíg ezt a folyamatot megállítjuk, megint sok év kell, amíg elkezdhet valami fejlődni, és azután valamikor elérhetünk oda, hogy kicsit megpihenhetünk. A pusztítás a hatvanas években kezdődött, amikor az értékeket a fejük tetejére állították. Humanizmus, nemzeti érzés, hit, család - ezeket teljesen félretolták. Nem esett róla szó. A közélet, a média igénytelensége, mocska generációkat csonkított meg, akik most felnőttként nevelik gyermekeiket. De bízom benne, hogy fokról fokra, türelemmel kilábalunk ebből, elmozdulunk a mélypontról, és újból látunk majd boldog embereket, főleg fiatalokat.- Hetvenedik születésnapján visszatekint-e a megtett útra?- Nem készítek különösebb számvetést, mondhatni, munkával ünnepelek. Úgy érzem, amíg az Úristen erőt ad, amíg bírja az elmém a sok munkát, a megszámlálhatatlan karmesteri mozdulatot, addig csinálom. ■ Fenyvesi Félix Lajos Ä ‘Magyar Örökség-díjjaí kitüntetett Csíksomlyói magyar passió Misztériumjáték zenével - Az Evangélium Színház és a Forrás Színház közös produkciója Szereposztás: Jézus - Szarvas Attila ♦ Luciper - Dörner György érdemes művész ♦ Annás - Mucsi Sándor ♦ Kajafás - Farkas Tamás ♦ Mária - Szőcs Erika • Deus Pater - Lukács József (Aase-díjas) • Júdás - Krizsik Alfonz ♦ Poncius Pilátus, Ádám - Lénárt László • Péter - Horváth László ♦ János - Rékai Nándor • András, Gábriel - Horváth György • Tamás - Czár László ♦ Durumo, Farizeus, Hadnagy - Ács Tamás • Kirika - Molnár Anikó ♦ Plútó, Farizeus, Százados - Papp Attila ♦ Éva, Házasságtörő asszony - Szlúka Brigitta ♦ Kántor - Dibusz Ferenc ♦ Dobos - Kecskés Tamás / Kecskés János Rendező - Pataki András ♦ Zene - Szarka Gyula (Kossuth-díjas, Magyar Örökség díjas) • Koreográfia - Demcsák Ottó (Harangozó-díjas) • Jelmez - Húros Annamária Helyszín: Duna Palota, 1051 Budapest, Zrínyi u. 5. Időpont: április 17., vasárnap 19 óra; április 24., vasárnap 15 óra; április 29., péntek 19 óra; május 15., vasárnap 15 óra; május 17., kedd 15 óra és 19 óra; május 21., szombat 15 óra, május 22., vasárnap 15 óra. Jegyértékesítés: hétfőn, szerdán és pénteken 14-től 17 óráig a Duna Palotában. Előzetes jegyrendelés telefonon: 70/266-6544. Egyéb információk: szortka@gmail.com. Helyárak: földszint 1-10. sorig: 3000 Ft; földszint 11-15. sorig: 2500 Ft; erkély: 2000 Ft. Nyert a jó hír! A Jóhír-mondó nyerte a Magyarországi Evangélikus Egyház reformációi emlékbizottsága és országos irodájának oktatási osztálya által 2010 végén - a Reformáció és nyilvánosság címet viselő évben - kiírt, iskolaújságok közötti versenyt. A Békéscsabai Evangélikus Gimnázium, Művészeti Szakközépiskola, Kollégium és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény lapja a Kossuthdiákot (Nyíregyházi Evangélikus Kossuth Lajos Gimnázium) és a Térképet (Az Evangélikus Egyház Aszódi Petőfi Gimnáziuma és Kollégiuma) megelőzve végzett az élen. A beérkezett pályaműveket Fabiny Tamás médiamunkáért felelős püspök - a reformációi emlékbizottság elnöke -, Hajdó Ákos, az oktatási osztály vezetője, K. Sebestyén Nóra, a Deák Téri Evangélikus Gimnázium magyartanára, Zászkaliczky Zsuzsanna művészettörténész, a Credo című folyóirat főszerkesztője és az Evangélikus Élet szerkesztőségének munkatársai értékelték. A zsűri a pályázókat százhuszonötezer, százezer, illetve hetvenötezer forint lapkiadási támogatással díjazta. Versenyen kívül érkezett be a Deák téri gimnázium 5. osztályának Frissítő című lapja, melyet a zsűri dicséretben és tízezer forint jutalomban részesített. N EvÉlet-infó Az Európában is egyre leplezetlenebből terjedő agresszió miatt indított, Békehullámok a Dunán elnevezésű nemzetközi rendezvénysorozat magyarországi központi programja: Ellentámadás - lefegyverző szelídség! (Róm 12,21) Találkozzunk április 20-án a budapesti Deák téren, a Magyarországi Evangélikus Egyház (MEE) szervezésében 18 órakor megrendezendő ökumenikus istentiszteleten és az azt megelőző konferencián! Konferencia: 15.00-17.30 Helyszín: Deák Téri Evangélikus Gimnázium díszterme Istentisztelet: 18.00-19.00 Helyszín: Deák téri evangélikus templom Előadók/szolgálattevők: Balog Zoltán, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára • Claudia Dunckern, a bajor tartományi evangélikus egyház referense, a Békehullámok a Dunán rendezvénysorozat főszervezője • Gáncs Péter, az MEE elnök-püspöke • Reinhard Guib, a Romániai Evangélikus Egyház (szász) püspöke • Milos Klátik, a Szlovákiai Evangélikus Egyház elnök-püspöke • Kránitz Mihály teológiai tanár, az Ut Unum Sint Ökumenikus Intézet elnöke • Mészáros Kálmán, a Magyarországi Baptista Egyház elnöke • Réthelyi Miklós miniszter (Nemzeti Erőforrás Minisztérium) • Steinbach József, a Dunántúli Református Egyházkerület püspöke • Víz Péter, a CSI Magyarország igazgatója • ...és még sokan mások.
