Evangélikus Élet, 2011. január-június (76. évfolyam, 1-26. szám)

2011-04-17 / 16. szám

Evangélikus Élet EVANGÉLIKUS ÉLET 2011. április 17. !► 3 „Első lépésként meglátogatom az egyházkerület összes lelkészét!” Az első interjú Szemerei János megválasztott püspökkel ► A jelölő- és szavazatszámláló bizottság április 8-án hozta nyil­vánosságra, hogy a Nyugati (Du­nántúli) Evangélikus Egyházke­rület új püspökévé Szemerei Já­nost választották a gyülekezetek. Az Evangelikus.hu internetes portál szerkesztője bravúros gyorsasággal, még aznap inter­jút készített a Somogy-Zalai Egyházmegye - jelenleg Kapos­váron szolgáló - esperesével. Az alábbiakban mi is ennek az interjúnak közöljük a szerkesz­tett változatát.- Hogyan és kitől tudta mega hírt, hogy Önt választották meg az egyház­­kerület új püspökévé?- A püspökválasztással kapcsola­tos érdeklődés az egyházmegyei fó­rumok után is fennmaradt, és a vá­lasztás délutánján és estéjén tetőzött. Az evangélikus egyház egy nagy csa­lád. Lelkészek és presbiterek, gyüle­kezeti tisztségviselők és tagok ezer­nyi családi szálon kötődnek egy­máshoz. A gyülekezetekben megho­zott döntések, amelyek általában egy-egy szavazatot jelentettek, nem voltak titkosak. Telefonon, sms-ben és e-mailen is kaptam gyülekezeti eredményeket lelkészektől, ismerő­söktől, barátoktól és rokonoktól. Ezek egyházmegyénként és kerületi­­leg is összeálltak már estére. A nem hivatalos, „exit poll” eredmény ki­lencvenkilenc százalékos pontos­sággal már a választás estéjén eljutott hozzám is.- Mit érzett először, amikor meg­hallotta, hogy az Ön számára pozi­tívan dőlt el a választás?- Nemcsak a testnek, hanem az érzelmeknek és az értelemnek is van egyfajta tehetetlenségi ereje. Hóna­pokig tartott a ráhangolódás, amikor belül gondolkodtam, és nyilváno­san beszélhettem is a terveimről. A hivatalos eredmény kihirdetéséig azonban minden feltételes módban volt. A nem hivatalos eredmény megismerése után, az elmúlt közel két hétben a bizonytalansági elem fo­lyamatosan csökkent. A támogatás­ban megnyilvánuló bizalom örömét és a rám váró terhek súlyát érzem fő­ként. Nagyon sokat jelent, erőt ad, hogy tudom, sokan imádkoznak ér­tem, kerületünkért és egyházunkért!- Hogy gondolja, mi lehetett az, amiért az emberek többsége Önt vá­lasztotta püspöknek?- Ez a kérdés a legnehezebb. Egy kerületi választásnál már azok van­nak többen, akik személyesen nem is­merik a jelölteket. Hogy a sajtón, esetleg a nyilvános fórumokon ke­resztül milyen kép rajzolódott ki a je­löltekről, és hogy mi motiválta a gyülekezeti tagok döntését, azt pon­tosan nem tudhatom. Azt hiszem, hogy a többség emberekre figye­lő, gyülekezet­centrikus, biza­lomalapú gondol­kodást, a realitá­sokkal számoló és hazai evangélikus hagyományainkat tiszteletben tartó egyházi életet sze­retne a jövőben kerületünkben.- Úgy gondo­lom, hogy püspök­jelölt társa méltó „ellenfél” volt eb­ben a „küzdelem­ben”. Beszélt-e az­óta Bencze And­rással?- így van. Ben­cze Andrással a fórumok során végig testvéri sze­­retetben álltunk egymás mellett. Nem mindenben egyezett a véleményünk, ugyanakkor kölcsönösen megadtuk egymásnak és egymás véleményének a tiszteletet. Örültem, hogy ezt sokan észre is vet­ték. A választást követően egyszer már személyesen is találkoztunk, a múlt hét péntekén Győrben. András már akkor, a nem hivatalos eredmé­nyek ismeretében gratulált. Ma, a hi­vatalos eredmény kihirdetése után is felhívott. Sok erőt kívánt, és felaján­lotta a segítségét. Elmondtam neki, hogy vele közösen, összefogásban képzelem én is az egyházkerületi munkát.- Milyen előkészületeket igényel majd a váltás az Ön számára? Gon­dolok itt arra, hogy Kaposvárról Győrbe kell költözniük, és bizonyára családtagjaira is várnak ezáltal vál­tozások munkahely, illetve iskola te­kintetében...- Megterhelő hónapok előtt ál­lunk. Az új hivatal átvételéig itthon, a kaposvári gyülekezetben, a So­­mogy-Zalai Egyházmegyében és az eddigi közegyházi területen végzett feladataimat vinnem kell tovább. Elő kell készíteni utódaim szolgálatba ál­lását Kaposváron és az egyházmegyé­ben, és fel kell készülni az új feladat­ra is. Természetesen ez nemcsak engem, hanem családom tagjait is érinti. Gergő fiam például ősszel kezdi az utolsó évét a középiskolában. Nem szeretnénk, ha az érettségi előtti évben iskolát kellene váltania. Feleségem helyzete sem könnyű, hi­szen ő is fontos hivatásban áll. Vak gyerekeket és felnőtteket tanít, amit kellő előkészítés nélkül nem lehet be­fejezni és átadni. A részleteket illető­en több terv is van, amit az érintett testületekkel végig kell beszélni. El­képzelhető, hogy első évünk nehéz kétlakiságot fog jelenteni.- Mi lesz az első lépés, amit tenni fog amit szeretne megvalósítani?- Az első, kiemelt fontosságú tervem, hogy meglátogatom az egy­házkerület összes lelkészét, akinek az otthonában még nem jártam. Szeretnék első kézből tájékozódni, szeretném megismerni kollégáim helyzetét, terveit, gondjait és örö­meit. Ahhoz, hogy felelősen intéz­hessem lelkészek, gyülekezetek és intézmények ügyeit, közvetlen ta­pasztalatokra, helyzetismeretre, hi­teles információkra van szüksé­gem. Úgy tervezem, hogy az egyéb­ként is szoros időbeosztás mellett erre egy év kell. Viszont ez a nehéz év fontos bázisa lehet a következő esztendők munkájának. ■ Horváth-Bolla Zsuzsanna Forrás: Evangelikus.hu Kedves Testvéreim! Ezúton is köszönetét mondok azoknak, akik a püspökválasztás folyama­tában imádságos szeretettel hordoztak, és nekem bizalmat szavaztak. Há­lás vagyok azoknak, akik törekedtek arra, hogy a választást egyházhoz méltónak megőrizzék. Bocsánatot kérek, ha valakit akaratlanul is meg­bántottam volna. Köszönöm a székesfehérvári gyülekezetnek, hogy szü­lői, felnőtt szeretettel elengedett és visszafogadott. Hálát adok Istennek, hogy egyházkerületünk ügyét az ő kezébe tehettük le. Az ő elhívásának megfelelően igyekszem végezni gyülekezeti és közegyházi feladataimat. A Lélek ajándékait kérem Szemerei János testvérem szolgálatára, hogy megválasztott püspökként küldetését az egyház Urának elhívása szerint töltse be elődjének, Ittzés Jánosnak példáját követve. Erős vár a mi Istenünk! Szeretettel: Bencze András lelkész Uram, kihez mehetnénk? A papírhalmazokban való keresgélés a bosszúság mellett gyakran tartogat kedves meglepetéseket, az emlékezés örömével járó felfedezéseket is. Az ember néha órákra elmerül az emlé­keket előcsalogató halmokban, és ottfelejti magát. így került kezembe egy régi levél, benne Dutka Ákos Karácsonyi beszél­getés az Úr Jézussal 1923-ban című verse. Különös érzésekkel olvassa az ember húsvét ünnepére készülve a karácsonyi verset. Ha e beteg bolond világra, Uram, még egyszer megszületnél, Bár milliónyi templomod van, Kezdhetnél megint Betlehemnél. Szalmajászolnál rangosabb hely, Uram, tenéked ma se jutna: Soha messzibb a Te országod, „Miatyánkod” bár mindenki tudja. Ha így jönnél Názáretből Sápadtan, fázva, december este, Az ügy efogyott szenvedőkhöz Párizsba, vagy Budapestre, S leülnél az éhezők közt S abból, amit valaha mondtál Mesélnél új vigasztalásul - Elfognának a tizedik szónál. Mondjál csak új Hegyibeszédet S amit mondtál a gazdagokról S ha gyűlnének az elhagyottak S szólnál az írás-forgatókról S ha megpróbálnád Uram még egyszer Az Embert rávenni Szeretetre -Internálnának, esküszöm rá, Ha nem is vemének mindjárt keresztre. E súlyos szavakat olvasva eltűnő­dünk: változott-e valami 1923 óta? Igen, sok minden más lett, de vala­hogy mégsem sikerült növekedni a szeretetben, erősödni a hitben, és nincs kor, melyben ne lenne érvé­nyes a felkiáltás: „Ha e beteg, bolond világra, / Uram, még egyszer meg­születnél, / Bár milliónyi templomod van, / Kezdhetnél megint Betle­hemnél.” Úton húsvét felé, a nagyböjti idő­szakot ülve talán nincs nagyobb kri­tika ennél, amely megfogalmazódhat a keresztény emberrel szemben. A lé­lek megtisztításának folyamatában, az intenzív Jézushoz fordulás, a váltság­­műben való elmerülés napjaiban bi­zony kötelessége minden hívőnek el­gondolkodnia azon, hányszor szólt, cselekedett méltatlanul a krisztusi névhez. Keresztény életünk tartalma, a hit - amely része, alkotóeleme, netán dí­sze mindannyiunk életének - sokszor nem alapja, nem forrása életfolytatá­sunknak. Keret csupán, de nem tar­talom. Nem véletlen az az arab mon­dás: „Úgy hazudsz, mint egy keresz­tény!...” Krisztust követő Európa polgára, hol van hited szilárdsága, a krisztu­si magatartás, a minden korlátot át­ívelő határtalan szeretet? Beszélsz ró­la, de nem élsz általa, mint Karinthy ÉGTÁJOLÓ Frigyes Barabbás című novellájá­ban a Feltámadott igazságát követe­lő tömeg. Kiszáradt árok fenekén, el­­feketült nyelvvel vonítunk a vörös fel­hők felé, vagy nyavalyásként, min­dent és mindenkit elveszítve, bűz­­hödt mocsárba nyomva várjuk mi is a Mestert, hogy a halálból visszatér­ve kövessük őt Pilátus házáig, és új törvényt kérjünk. Megismertük Ba­­rabbást, a rossz döntés átkától szen­vedünk bénán és megcsonkítva árkok és mocsarak fenekén, ahonnan egye­dül Krisztus tud kiemelni. Hány­szor vonszoltuk mi is béna önmagun­kat a szabadulás örömével Pilátus há­za elé, s vártuk a kérdést: Kit enged­jek el? - hogy teli torokból kiálthas­suk: a Názáretit! És Pilátus kérdezett, és kérdezni fog, míg igazságot aka­runk e világban. Hát kit bocsássák el mármost, Barabbást vagy a názáretit? És ekkor ő intett nekik. És ekkor zúgás támadt, mint a mennydörgés zengett fel a soka­ság. És a sokaság ezt kiáltotta: »Ba­rabbást!« És rémülten néztek egymásra, mert külön-külön mindegyik azt ki­áltotta: »A názáretit!« A Mester pedig halovány lett, és megfordulván végignézett rajtuk. És külön-külön megismeré mindegyik­nek az ő arcát, de e sok arcból egyet­len arc lett az esti homályban, óriá­si fej, mely ostobán és gonoszul és szemtelenül vigyorgott az ő arcába, véres szemei hunyorogtak és szájá­ból büdös lé szivárgott és torkából úgy bömbölt rekedten: »Barabbást!«; mintha azt hörögné: »Halál! Halál! Halál!« Pilátus pedig zavartan lesütötte az ő szemeit, és mondá neki: »Te lá­tod...« Ő pedig bólintott fejével és csendesen felmenvén a lépcsőn, ki­nyújtotta kezeit a hóhér felé, hogy kö­tözze meg.” (Karinthy Frigyes: Ba­rabbás - részlet) Hányszor isszuk a Názáreti vérét, s prédikáljuk Barabbást? Sokszor, na­gyon sokszor. Egyénenként, de közös­ségként is komolyabban kell vennünk a lutheri óember naponkénti megöl­­döklését s az új ember felöltését. A keresztény ember nem csupán önmaga hitelességével, hanem Krisz­tus egyházának, magának Krisztusnak a hitelességével játszik. Egy piackutató cég rendszeresen közli jó néhány szakma bizalmi inde­xét. Az index alapján készült lista ta­núsága szerint az anyaországi közvé­lemény a 14. helyre utasította a pap­ságot... Ez sem tanúskodik másról, mint a keresztény hívők hitelességé­nek személyes - s kollektívvé vált - bukásáról, a szavak és a tettek inko­herenciájáról. Böjtben talán ezen kellene gondol­kodnunk, imáinkban pedig kérjük a megváltozás erejét! Minden kornak, minden generációnak végig kell za­rándokolnia a Via Dolorosát - végig kell járnunk a böjtöt, a bűnbánatot, a kereszthalált, hogy végül megérkez­zünk a feltámadás, az élet megtapasz­talásához. Itt állunk ma virágvasárnap küszö­bén. Lelkünk pálmaágakat lenget, fel­sőruhánkat földre terítjük. Az éle­tünkbe bevonuló Krisztust ünne­peljük ma, őt, aki nélkül nincs élet, nincs feltámadás az istennélküliség­ből. Megtérésünk, személyes via do­­lorosánk itt kezdődik virágvasárnap öröménél, amikor felismerjük: „Uram, kihez mehetnénk? Örök élet beszéde van nálad!” Ez a felismerés vezessen el mind­annyiunkat húsvét újjáteremtő haj­nalához! Adorjáni Dezső Zoltán püspök Erdélyi Egyházkerület

Next

/
Oldalképek
Tartalom