Evangélikus Élet, 2011. január-június (76. évfolyam, 1-26. szám)
2011-03-27 / 13. szám
Evangélikus Élet MOZAIK 2011. március 27. !► 15 A kétévesek technológiája Jelen írás annak a prezentációnak a „zanzája” amely a Protestáns Újságírók Szövetsége által szervezett múlt hét végi médiaműhely vasárnapi záró előadásán hangzott el e sorok írójától. Bár a vetítés a Prezi.com rendkívül látványos bemutatót lehetővé tévő rendszerével készült, nem tartalmazott sokkal többet egyszerű szócsoportoknál. Ezek a hívószavak azonban olyan fogalmakat jelöltek, amelyek mindegyikéről külön előadást lehetett volna tartani, hiszen internetes kommunikációnk mai állását nemcsak fejlesztői oldalról, de akár történeti, akár szociológiai szempontból is érdekes és érdemes vizsgálni. A web, a web2.o és a web3.o, azaz a szemantikus web A webes kommunikáció hajnalán ugyanazok a médiacégek váltak tartalomszolgáltatóvá, amelyek korábban is ebben az üzletágban mozogtak, így számukra az új technológia csupán egy új platformot jelentett. Az a. modell, amelyben kevesek szolgáltattak, és a többség csak fogyasztotta az információkat, a web2.o beköszöntével változott meg. Az „új korszakot” leginkább talán a blogok elterjedése fémjelezte, ennek viszont az a csaknem tíz évvel ezelőtt történt támadás adott lendületet, amelyben romba dőlt a New York-i World Trade Center. A netes tartalmak létrehozása egy csapásra került át azoknak a kezébe is, akik eddig csupán olvasók voltak... Az azóta eltelt tíz évben a rendelkezésre álló eszközök megsokszorozódtak. Virágkorát éli a Twitter, amely mindössze 140 karakteres üzenetek írását teszi lehetővé, ám épp ezért kiváló eszköz arra, hogy rajta keresztül hírekre mutató linkeket vagy rövid gondolatokat osszunk meg másokkal. Hasonlóképpen a Facebook „hírfala” is ideális felülete a gyors élmény- és tartalommegosztásnak, míg a klasszikus blogforma megmaradt a saját arculat kiala-EGYHÁZ ÉS VILÁGHÁLÓ Rovatgazda: Nagy Bence kítására vágyó és hosszabb írásokat publikáló szerzők terepének. A web jövőjeként emlegetett szemantikus web egyelőre kevésbé jól körülírható fogalom, ám az egyértelműen látható, hogy fő jellemzője a publikálási-fogyasztási folyamatban megjelenő mesterségesintelligenciamegoldások megjelenése lesz. Előképe ennek például a Google levelezője, a Gmail, amely már ma is képes különbséget tenni a számunkra fontos és kevésbé fontos levelek között, de utalhatunk akár a Facebook hírfolyamára is, amely az ismerőseink - számunkra - leginkább érdeklődésre számot tartható bejegyzéseit válogatja külön. Digitális bevándorlók, digitális bennszülöttek A netes használati szokásokban majdhogynem pontosan olyan különbségek fedezhetők fel, mint amilyenek egy adott terület őslakosainak és az oda bevándorlóknak a kultúrája között vannak. A digitális bevándorlók az internetkorszak előtti idők gyermekei, akik még magnókazettákat másolva cserélgették egymás között kedvenc zenéiket. Ezzel szemben a digitális bennszülöttek már olyan közegben szocializálódnak, amelyben minden számukra fontos információ és adat elérhető a neten, így on-line jelenlétük adja alapját hobbijaik, szórakozásaik döntő részének is. így az internetezés számukra nemcsak egy eszköz, amellyel elfoglalják magukat, hanem olyan eszköz, amely minden virtuális elfoglaltságuk gyűjtőhelye. Talán a mostanában egyre nagyobb számban terjedő táblagépek hozták el az informatika azon korszakát, amelyben már megszűnik a belépési korlát a felhasználók előtt. Az érintőképernyő pofonegyszerű felhasználói felületet és könnyű kezelhetőséget nyújt, az erre kihegyezett operációs rendszereket pedig szinte nem is kell kitanulni. A jövőben gyakorlatilag nem is lesz már értelme digitális bennszülöttekről beszélni, mivel ezeket a táblagépeket már azok is tudják használni, akik nemcsak hogy az analóg és a digitális technológiák közötti különbséggel nincsenek tisztában, de még a szavakat sem tudják hibátlanul kiejteni - vagyis, mondjuk, a kétévesek. Szörfözés, böngészés és jelenlét A weboldalak linkekkel kapcsolódhatnak össze, így az olvasásuk nem is feltétlenül mindig lineáris, hiszen folyamatosan ugrálunk egyik honlapról a másikra. Az erre a tevékenységre használt szörfözés kifejezés azonban már most kiveszett a használatból, ugyanis netes tartalomfogyasztásunk már nem ezt a mintát követi. Sokkal inkább jellemző rá az a fajta böngészés, amelynek során egy adott gyűjtőoldalról ruccanunk ki egy-egy rövid látogatás erejéig. A különböző hírgyűjtő oldalakat vagy hírfolyammal rendelkező szolgáltatásokat használva pedig jó eséllyel juthatunk el a - számunkra - legérdekesebb anyagokhoz. A Facebook és a Twitter esetében ráadásul már nem is az oldalak meglátogatásáról van szó, hiszen ezeket a közösségi oldalakat már a gép indulásakor megnyitjuk, és gépünk kikapcsolásáig be sem zárjuk őket. Ezek a szolgáltatások - félig vagy teljesen automatikusan - folyamatosan frissítik aktuális eseményekkel a megjelenített tartalmat, így segítve elő, hogy a látogató állandóan jelen legyen az oldalon, és ne is érezzen késztetést arra, hogy újra kimerészkedjen az internet nyílt vizeire. ■ Nagy Bence Mennyire keresztény nevek a mai keresztnevek? ► A névválasztást ne a véletlen vagy a pillanatnyi szeszély határozza meg, hiszen a keresztnév - ha valóban keresztény név - azt fejezi ki, hogy a megkeresztelt ember a Szentlélek erejéből újjászületett, a természetfeletti rendbe lépett, kapcsolatba került Istennel. A keresztségben kapott név a földi és az örök élet közötti kapcsolatra utal. Az amerikai sajtó nemrégiben foglalkozott vele, hogy a Mária megfelelője, a Mary - amely 1910 és 1965 között folyamatosan az első vagy a második helyen állt a női nevek népszerűségi listáján - 2009-ben kiszorult a száz leggyakoribb női név közül. Magyarországon hasonló a helyzet: a 20x0 januárjában kiadott statisztika szerint a leggyakoribb női név ugyan még mindig a Mária, de az újszülött leányoknak legszívesebben adott száz név között már nem szerepel. Utóbbiak közül legnépszerűbb a Jázmin, de Jézus anyjának ,r\eyejn,él kedveltebb a Bianka, a Fruzsina, a Ramóna, a Melissza, a Zsanett, a Vanessza, a Lara, a Dzsenifer, az Evelin,az Amira, a Cintia és a Mercédesz is. A férfineveknél is hasonló tendencia figyelhető meg. A jelenleg leggyakoribbakat - László, István, József - újszülött gyermekük számára ma már jóval ritkábban választják a szülők: a László név az újszülöttnevek tavalyi népszerűségi listájának 18. helyére, az István a 30. helyre, a József a 41. helyre szorult vissza. A legszívesebben választott száz név közt szerepel ugyanakkor a Roland, a Kevin, az Alex, a Rikárdó, a Brendon, a Noel, az Adrián és a Rómeó. A szüléinktől kapott név életre szóló ajándék - vagy éppen teher. Életünk során több milliószor halljuk, hiszen mindenki ezen a néven szólít. Akit szülei olyan névritkasággal sújtanak, mint Ajád, Anicét, Beriszló, Árlen, Edda, Anakin, Főnix, Cserjén, Béda, Febrónia, Delfina vagy Tegza - valamennyi engedélyezett név arról a neve alapján esetleg nem fogják tudni, férfi vagy nő, de legalábbis visszakérdeznek a bemutatkozáskor: „Hogy tetszett mondani?” A gyermek neve nem olyan, mint egy e-mail cím, amelyet ki-ki a fantáziája szerint kitalálhat. Valamiképpen kapcsolódik a személyiségéhez, egy életen át elkíséri, sőt - a Szentírásból tudjuk - maga Isten is komolyan veszi. Ő adta Ábrámnak az Ábrahám, Sárainak a Sára, Jákobnak az Izrael, Simonnak a Péter nevet. Ő mondta Zakariásnak, hogy fiát Jánosnak, Józsefnek pedig, hogy Mária fiát Jézusnak nevezze. Az Isten képmására teremtett Ádámnak hatalmat adott, hogy nevet adjon a teremtményeknek. Valakinek nevet adni megszentelt cselekedet, Isten teremtő tervében való részesedés, vagyis komoly felelősség. A gyermeket váró pároknak érdemes átgondolniuk, mit fog szólni leendő gyermekük évek múlva a nevéhez, és mit gondol majd, miért éppen ezt választották számára. Talán egy kedves családtag emlékére vagy azért, hogy ily módon egy példás életű személyhez kössék - vagy minden személyes kötődés nélkül, pusztán azért, mert jól hangzik? M A Magyar Kurír nyomán Forrás: catholicpreaching.com, nevnaptar.eu, www.nytud.hu EVÉL&LEVÉL&LEVÉL aoi7-re készülve komolyabb lutheránus identitás volna kívánatos 2017-ben ünnepeljük a lutheri (!) reformáció elindulásának fél évezredes emlékünnepét. A jeles időponthoz közeledve Szilas Attila az Evangélikus Élet március 13-i számában kifejtette azt az óhaját, hogy a készülődés jegyében kívánatos volna, ha egyházunk szorosabbra fűzné a kapcsolatát a református egyházzal (2017-re készülve szorosabb protestáns együttműködés volna kívánatos, 15. o.). Közös hitoktatást, megegyező szövegű énekeskönyvet, sőt közös istentiszteleti ünneplést is vizionált. Egy közösséget kétféleképpen lehet megtörni: erővel és csendes aknamunkával. Az előzővel hazánkban az ellenreformáció idején megpróbálkoztak a katolikusok, sikertelenül. Bocsánatot kértek érte, mi pedig - remélem - megbocsátottunk nekik. A másik módszer sokkal veszélyesebb, ez pedig egyértelműen református irányból veszélyezteti egyházunkat. Egyházunknak elsőrendű problémája jelenleg az, hogy nincs megfelelő lutheránus identitásunk. A református „nagy testvér” olykor igencsak fenyegető árnyékában élünk legalább háromszáz éve, és sokak számára evangélikusnak lenni mindössze annyit jelent, hogy nem vagyunk római katolikusok. Szánalmas azonosságtudat... Történelmi tény, hogy a 16-17. században az uralmon lévő katolikus felekezet fegyveresen is üldözte/üldöztette a magyar evangélikusságot. Ugyanígy történelmi tény azonban az is, hogy már ez idő alatt, később pedig még markánsabban jelentkezett a református befolyás egyházunkban. Ma éppen ettől kell féltenünk a saját azonosságunkat. A református befolyás egyértelmű jelei - tudom, unalomig lerágott csont, mégis igaz - a fehérre meszelt templomfalak, az egyoldalúan igehirdetés-központú, az úrvacsorát csak nagyünnepi és bűnbánati (!) függelékként megtűrő istentisztelet, a világi elem túlsúlya az egyház kormányzásában minden szinten. Ennek semmi köze a lutheri kegyességhez, egyházfelfogáshoz, tanításhoz. Szilas Attila fájlalja, hogy hazánkban az evangélikus és a református egyház nincs olyan közel egymáshoz, mint például Németországban. Való igaz, Németországban helyenként a két egyház ténylegesen szervezeti egységben, unióban él - minthogy ezt a 19. század elején a református Hohenzollern-uralkodó ráerőltette az országában élő lutheránus közösségre. Ez is történelmi tény. „Az Úr Jézus hűséges szolgáit, hitvalló papjainkat katonasággal hurcoltatta börtönbe; mindenfelé, de különösen Sziléziában vértanú-időket élt újra az egyház” - írja erről a korszakról Jánossy Lajos nemrég újra megjelent, kitűnő doktori disszertációjában {Az evangélikus liturgia megújhodása történeti és elvi alapon, 102. oldal, 366. jegyzet). Ez nem az a fajta „ökumené” amely az egyház javát és a testvéri egység megerősödését szolgálja... Csak remélhetjük, hogy ezek az idők valóban elmúltak, egyszer és mindenkorra. 2017-ben a lutheri (!) reformáció elindulásának ötszázadik évfordulóját fogjuk ünnepelni, amelyet éppen úgy nem volna szabad összemosnunk a kálvini reformációval, mint a Szentháromság-tagadó irányzatokkal vagy éppen a tridenti zsinattal. Közös hitoktatás, közös énekek, közös istentisztelet? Nem a testvéri - tehát kétoldalú és kölcsönös! - közeledés ellen vagyok, de a lutheri hitvallásokhoz való, esküvel vállalt hűségem értelmében nem tudok nem evangélikus szemmel nézni és tanítani bármilyen bibliai történetet akár gyerekeknek is. Mint ahogyan nem szabad nem lutheri módon értelmeznem a Szentírást, és így prédikálnom a szószéken vasárnaponként, akkor ti, ha a gyülekezet soraiban esetlegesen ott ülnek a nem lutheránus test is. Ugyanígy nem tudom vállalni jó lelkiismerettel például az úrvacs vételét sem református istentiszteleten, tudván, hogy a kálvini tanítás összeegyeztethetetlen a lutheri szentségfelfogással - mint ahogyan nem hívom segítségül valamely szent közbenjárását sem abban az esetben, ha éppen katolikus közösséggel ünnepelek együtt. Egyébként énekeskönyvünket sem kellene a református igényekhez igazítanunk. Amit fájón elmondtam az identitásunkról, az erre is érvényes. Egyáltalán meg kellene ismernünk, tanulnunk és használnunk az énekeskönyvet, amely ugyan idestova harminc esztendeje a kezünkben van, ám sok gyülekezetben mindössze a 40. énekszámtól kezdik el ma is lapozgatni... A jó ökumené nem jelenthet arctalanságot és elvtelenséget. Nem hiszek a csak „protestáns ökumenében” mint ahogyan nem tudom teológiai alapon elfogadni azt a tévhitet sem, hogy az evangélikus egyház a református egyházhoz olyan közel áll, hogy csak egy hajszál választ el tőlük. Amiért Luther és Zwingli annak idején nem tudott megegyezni egymással, azok az akadályok ma is fennállnak. 2017-re készülve nem lehetünk nem lutheránusok! Ha nem a saját hitvallásunkat képviseljük következetesen, azzal éppen az ökumenikus mozgalmat és az egész egyházat szegényítjük meg. Remélem és imádkozom is azért, hogy 2017-ben mi ne valamilyen arctalan „protestantizmust” ünnepeljünk, hanem a lutheri (!) reformációt - és hogy ennek nyomán megerősödött identitásunkkal lehessünk hasznára az ökumenikus mozgalomnak, nemcsak református testvéreink, hanem az egész anyaszent - egyház javára, mindenekelőtt pedig Krisztus Urunk legnagyobb dicsőségére. Tubán József lelkész (Csorna) A titkok titkához A revideált Károli-fordítás szerint Lk 17,21 így hangzik: „...Isten országa ti bennetek van.” A protestáns új fordítás javított kiadásában (1990) helyesen: „közöttetek van” - entosz hümón. (Varga Zsigmond J. újszövetségi görög-magyar szótára szerint „ezen az egy helyen [fordul elő]: »az Isten országa köztetek van« Lk 17,21: semmiképpen sem »bennetek«, már csak azok miatt sem, akiknek Jézus ezt az igét mondja [ti. azok farizeusok], hanem »közöttetek«, ti. Jézus személyében [...] vö. héber betök.”) Az Evangélikus Élet március 13-i számában Varga Péter novellájában {A titkok titka, 11. o.) Prohászka Ottokárnak, az erdélyi evangélikus költő, Remény ik Sándor által is nagyra becsült fehérvári püspöknek a szava tükröződik: „Mi Atyánk, aki a szívünkben vagy!” - Ámde Isten csak annak lehet a szívében, aki a hangzó vagy írott ige által szívébe fogadta Jézust, őt, aki bűneinket vérével eltörli, életünket Szendéikével megújítja, és folyton újítja. Isten országa, királysága, királyi uralma a Jézust befogadottak számára hit által mindenütt fölismerhető; a természet és a történelem bámulatos jelenségeiben a nem önhitt szakember megsejti, többet-kevesebbet meglát belőle; a magát istenítő vagy teremtményt istenítő ember vak meglátni. Dr. Zsigmondy Árpád (Budapest)
