Evangélikus Élet, 2011. január-június (76. évfolyam, 1-26. szám)
2011-03-27 / 13. szám
2 ■m 2011. március 27. FORRÁS Evangélikus Élet Oratio oecumenica Mennyei Atyánk! Szemünk rád néz, kezünk kitárjuk feléd, mikor kéréseinket terjesztjük eléd. Kérünk, tekints ránk, töltsd be szükségeinket! Könyörgünk egyházunkért és az egész kereszténységért. Kérünk, vonj minket közelebb magadhoz és egymáshoz, hogy követeid lehessünk, és életünkkel, cselekedeteinkkel rólad tehessünk tanúbizonyságot. Könyörgünk az emberiségért. Kérünk, segíts, hogy minden cselekedetünket a szeretet vezérelje, és úgy tekintsünk embertársainkra, mint a te szeretetre méltó teremtményeidre. Könyörgünk a teremtett világért. Tégy késszé minket, hogy nyitott szemmel és szívvel tudjuk fogadni minden ajándékodat, és megbecsüljük őket. Kérünk, hogy ne az elégedetlenség szava kapjon teret az életünkben, hanem tudjunk mindig hálát adni mindazért, amink van. Tudjuk, hogy milyen sok az éhező ember világszerte és országunkban egyaránt. Add, hogy felelősséggel viseltessünk szükséget szenvedő embertársaink iránt, és készségesek legyünk a segítségnyújtásban. Kérünk, hogy amikor kilátástalannak látjuk az életünket, amikor csüggedés költözik a szívünkbe, rád figyelve akkor is új reményt kaphassunk. Imádkozunk a munkanélküliekért, az otthontalanokért, a sanyarú körülmények között élőkért, az üldözöttekért - te mutasd meg nekik a kivezető utat! Együtt érző szívvel hozzuk eléd a természeti katasztrófák és a háborúk elszenvedőit, viselj gondot róluk, adj erőt a nehézségek leküzdéséhez és az újrakezdéshez. Imádkozunk azért, hogy a házasság és a család legyen megbecsülve. Add, hogy a házastársak ne csak a jóban, hanem a rosszban is kitartsanak egymás mellett. Imádkozunk az özvegyekért, az árvákért, a betegekért, a halállal küzdőkért és a gyászolókért, te adj nekik erőt keresztjük elhordozásához. Hallgass meg minket, Atyánk, és teljesítsd kéréseinket a mi Urunk Jézus Krisztus által! Ámen. SEMPER REFORMANDA „Félelem és alázatosság nélkül senki sem kedves Isten előtt. Azért így szól [a zsoltáríró]: Istennek az a szokása, hogy szívesen meghallgatja a sírókat és panaszkodókat, de nem a biztosakat és szabadokat. Azért a jó élet nem külső cselekvésből és látszatból áll, hanem sóhajtozó és töredelmes lélekben nyilvánul meg.” N Luther Márton: Bűnbánati zsoltárok - A hatodik zsoltár (Schulek Tibor fordítása) www.myluther.hu BÖJT 3. VASÁRNAPJA (OCULI) - JN 1,29-30(31-34) íme, az Isten Báránya Állok a kiállítás elsötétített termében. Szemben velem egy fehér zsírkőből készült szobor. Mark Wallinger alkotása. A címe: Ecce homo. Lenyűgözve nézem. Nem vagyok hajlandó élőnek tekinteni, de mélységesen hat rám. Szédelegve lépek ki a Szépművészeti Múzeumból. Egy egyszerű fiú, töviskoronával. Olyan magas, mint én. Semmi szakrális nincs rajta. Csak áll kiszolgáltatottan. Olvastam, hogy Londonban egy köztéren állították fel így. A tömeg naponta ment el mellette. Senki nem mondta: íme, az Isten Báránya. * * H( Egy egyszerű bárányt? Mózes megrendülve hallgatta az Urat. Az elmúlt hetek eseményei örökre beírták magukat az emlékezetébe. A kilenc csapás látványa végleg megfosztotta őt a kívülmaradás ártatlanságától. Öregnek és fáradtnak érezte magát. Miközben a körülötte levő világ darabjaira hullott szét, aközben az Úr egy egyszerű asztalt tett elé. Arról beszélt, hogy kell a bárányt levágni, hogy csontja ne törjön, hogy a vére szabályosan folyjon a tálba, ahonnan majd fel kell kenni az ajtók félfájára. Milyen hétköznapi, milyen egyszerű! A bárány vére válik páskává; amikor jön a pusztítás angyala, a befestett ajtókat elkerüli majd. Végtelen lesz a gyász, de a mieink megmenekülnek. Gyerekek és anyák sikoltása tölti majd be ezt az éjszakát, de a festett ajtók mögött életben maradnak az ott lakók. íme, az Isten Báránya! * * * Érzünk valami mély belső késztetést, hogy az életünkben felgyűlő terhet valahogy letegyük. Szinte minden vallás, kultusz ismer valamilyen rituálét arra, hogy a régit el lehessen hagyni, hogy meg lehessen tisztulni, hogy új életet lehessen kezdeni. Olykor működik is. Tragikus valóság, hogy azok a sorsok, melyek ezeket a tisztulási folyamatokat nem ismerik, végül összeomlanak, nem bírva az elviselhetetlen terheket. A kultuszok segítik a közös vágyat, hol durva kínok között, hol szelíd szenvedéssel. Mi pedig átélhetjük a szabadulást, az új út kezdetét, új reményt kapunk további életünkhöz. Életelemünk ez a vallás. * * * Mi lebegett Ézsaiás szeme előtt, amikor az Úr szenvedő szolgájáról írt? „Nem volt neki szép alakja, amiben gyönyörködhettünk volna, sem olyan külseje, amiért kedvelhettük volna. (...) Pedig a mi betegségeinket viselte, a mi fájdalmainkat hordozta. (...) Mint a bárány, ha vágóhídra viszik, vagy minta juh, mely némán tűri, hogy nyírják, ő sem nyitotta ki száját” (Ézs 53,2.4.7) Ezer évekkel később mi már csak a keresztet látjuk és Krisztus meggyötört testét. A Golgotán ezek a szavak kikerülhetetlen képpé váltak. Ugyanakkor lehet, hogy a régi próféta egészen mást élt át. Talán egy meggyalázott, kikötözött embert látott, vagy egy beteget, amint elhagyottan fekszik az ágyában, vagy egy előkelő családból származó koldust, akit mindenki gúnyol? Nem tudhatjuk. Jézus halála mindent megfordított: a mondatok ott, Jeruzsálem határában teljesültek be, de egyidejűleg értelmezték a régi látomást is. Az Úr Szenvedő szolgája így vált Krisztussá, íme, az Isten Báránya! Ht Ht * Az Isten Báránya kifejezésnek sok jelentése van. János evangéliuma első-A VASÁRNAP IGÉJE sorban a páskabárány jelentést erősíti fel olyannyira, hogy még a szenvedéstörténetet is kész kicsit torzítani, hogy végül Jézus kereszthalála arra az időre kerüljön, amikor a szokások szerint a családoknak le kellett ölniük a húsvéti bárányt. Más iratok azzal a báránnyal hozzák összefüggésbe, melyre a családtagok rátették a kezüket, mintegy a vétkeiket, aztán kizavarták a pusztába. Ez a bűnbak. Ézsaiás ilyen értelemben szól az Isten emberéről, az Úr szenvedő szolgájáról. Életelemünk ez a teológia. Ht * * A fiatalemberre, aki megjelent a folyóparton, nem volt igaz az, amit Ézsaiás írt: inkább megnyerő külsejű, egyszerű ember volt. Ruhája, mint a többieké. Nem volt sem túl magas, sem túl alacsony. Kinézetre talán nem is keltett volna feltűnést, mégis volt benne valami különleges. A körülötte állók egyidejűleg érezték, hogy jó lenne a közelében lenni, ugyanakkor valami tiszteletteljes távolságot is kellett tartaniuk. Itt minden Istenről szólt. Keresztelő János nagy hatású beszédei sok érdeklődőt gyűjtöttek a Jordán mellékére. Később kijöttek a városból a „szakértők” akiknek az volt a dolguk, hogy felfedezzék, ki Isten embere, talán a messiás maga. Jánost faggatták, de ő elhárította a kérdéseket. A hivatalos vizsgálat ellenére mindenki érezte, hogy van itt a levegőben valami mérhetetlen feszültség. Olykor az emberek önkéntelenül is az ég felé néztek. Aztán jött ez az egyszerű fiatalember. Valaki azt mondta, ács Názáretből. János azonban felnézett, és így szólt: íme, az Isten Báránya! Hí Ht Ht Saját sorsom elmerül évezredes kultuszok világában, vallásom felfedezéseiben, nagy gondolkodók értelmezésében, ahogy a Bibliát olvasták és értették. Kész vagyok vitetni magam ezzel a sodrással. Nem érzem magam becsapottnak, hogy része leszek a megtisztulási rituáléknak, még ha tudom is, hogy ez olykor primitív egyszerűségű vallásosok reflexe is. Nem érzem magam kijátszva, ha az értelmezések olykor a maguk ellentmondásosságában lesznek csak igazzá. A régen látott szoborra gondolok: valahogy el kell képzelnem. Arc nélkül lép hozzám ma mégis. Ismeri terheimet. Kész megtisztítani. Nem szobor, nem kép, nem kő. Nem hagyomány és nem liturgia pusztán. Nagyon is élő és cselekvő. Minden vallás minden jelentésével, minden teológia minden magyarázatával férkőzik közel hozzám, hogy lássak. Megérinti vak szemeimet. Leveszi hályogos bűneimet, így vezet ki a fényre. Oculi vasárnapja van: láss! íme, az Isten Báránya. ■ Koczor Tamás Imádkozzunk! Mózesként vágyunk valami hatalmasra, égig érőre, közben te itt vagy az egyszerűben, a közérthetőben, az elérhetőben. Isten Báránya, te elveszed a világ bűneit: irgalmazz nekünk. Elfordítjuk szemünket a szenvedés elől, pedig ézsaiási nyitott szemekkel kellene néznünk téged. Isten Báránya, te elveszed a világ bűneit: irgalmazz nekünk. Vak koldusként ülünk az út szélén. Állj meg előttünk, tedd ránk kezedet! Isten Báránya, te elveszed a világ bűneit: adj nekünk békét. Ámen. ► Böjt harmadik hetében klasszikus koráljaink egyike, a Jöjj, hogyha bűnöm éget (EÉ 416) segíthet bennünket az elmélyülésben. A harmincéves háború utolsó előtti évében, 1646-ban Justus Gesenius, heti énekünk szövegének írója, valamint David Denicke énekeskönyvet adott ki az elcsüggedt hívek vigasztalására. A Hannoverben megjelent gyűjtemény egyéni elcsendesedés céljára készült, ám hamarosan olyan népszerűvé vált, hogy 1657-től az istentiszteletek hivatalos énekeskönyveként kezdték használni. Előszava, valamint az egyes fejezetcímek („ínségben” „Háborúságban” „Pestisjárvány idejére”, „Az ember nyomorúságáról”...) sokat elárulnak arról a vészterhes, háborútól sújtott korszakról, melyben a kiadvány készült. Az általunk elsősorban bűnbánati énekként ismert Jöjj, hogyha bűnöm éget a hannoveri gyűjtemény passiós fejezetében kapott helyet. Az eredetileg nyolc versszakos szöveg tartalmilag két részre oszlott: első szakaszában Krisztus megváltó tette kerül a középpontba, a másodikban pedig a megváltott élet gyümölcsei. Az eredeti szöveg retorikailag is gondosan felépített formáját a mai énekeskönyvünkben található rövidített, öt versszakos alak sajnos már nem tudja elég jól szemléltetni. Justus Gesenius (1601-1673) hannoveri prédikátor és szuperintendens Jöjj, hogyha bűnöm éget CANTATE cyrjtd: Egod éitzcrünc, nagy tisztelettel viseltetett Luther szellemi öröksége iránt. Munkáiban- 1660-as katekizmusában, az ugyanebben az évben kiadott passiós prédikációgyűjteményében, de már énekeskönyvének előszavában is - világosan érezhető Luther Hogyan szemléljük Krisztus szent szenvedését? című írásának hatása. Énekszövegének gondolatmenete is annak mentén halad, és tanít a passió helyes szemléletére. A lutheri szöveg - Szent Ágoston egyházatyához visszanyúlva - kettős módon értelmezi a passiót: szentségként s egyben a keresztény ember számára adott példamutatásként is. Ezt az elhívatásunkat már Péter apostol is említi: „...Krisztus is szenvedett értetek, és példát hagyott rátok, hogy az ő nyomdokait kövessétek..!’ (íPt 2,21) Ezt a kettős tartalmat- a szakramentum és a példamutatás gondolatát - fedezhetjük fel énekünk szövegében is. A dallam eredetéről kevés adat áll rendelkezésünkre. A szövegnél korábbi, 16. századi keletkezésű tétel valószínűleg az 1545-ös Babst-énekeskönyv számára készült. Hypodór hangneme, mely a középkori zeneelmélet szerint a komor, tragikus tartalmak hordozója volt, hűen támasztja alá a szöveg passiós és bűnbánati tartalmát, imádságos karakterét. A mind Magyarországon, mind Európában népszerű dallamot J. S. Bach is feldolgozta Orgelbüchlein című gyűjteményében (BWV 624). Korálelőjátékának meghallgatása haszonnal segítheti böjti elcsendesedésünket! ■ Fekete Anikó Böjti csoda Kiváltságos embereknek tartjuk azokat, akik csodát élhetnek át. így tekintünk Jézus kortársaira, a feltámadást átélő tanítványokra, mindazokra, akik megtapasztalhatták Isten erejének nagyságát a világ minden bajával, betegségével, múlandóságával szemben. Látták a visszakapott látást, a visszakapott lépteket, a visszakapott életet. De aki mindezt átélte, látott mást is. Látta a főpapok és a nagytanács igaztalan ítéletét, látta a római katonák öncélú kegyetlenkedését, látta a megalázott, összetört, megvetett Jézust meghalni. Látta az önfeláldozó, mentő szeretet legtökéletesebb megnyilvánulását. Aki szívvel énekli a hét énekét, bár nem annak a kornak a gyermeke, nem szemtanú, az mégis látja, átéli a legnagyobb csodát: az emberre találó Istent, a megszabadított életet. A nehéz út és a végén a kereszt fája nem valaminek a végét jelentette, hanem új kezdetet. Nem a Mester felfelé ívelő pályájának derékba törését, hanem a lejtőre került ember után nyúló isteni szeretet kétségtelen jelenvalóságát. Ennek a csodának meglátására, átélésére mindennap szükség van. Bűneink, hibáink, mulasztásaink fájón pérzselik lelkünket, nem hagyják elfelejteni elveszettségünket. Kell, hogy valami más is frissen éljen életünkben, hitünkben. Kell, hogy valami másra is tudjunk emlékezni, ami gyógyulást hoz életünk mindig kiújuló égési sebére. Kérdőn kutatjuk, hogy létezik-e olyan dolog a világban, amely ugyanúgy össze tud forrni életünkkel, mint emberlétünk minden magunkban hordozott töredékessége, és mindennap fel tud emelni, tovább tud lendíteni. Békességet adó választ kapunk, ha észrevesszük böjt csendes, szenzáció nélküli, de legmélyebben emberi csodáját: azt, amit ő tett velem, a tiszta szeretet indíttatásából fakadó önfeláldozást. A hét igéje (Lk 9,62) kemény beszédnek tűnik, hiszen annyira sok kísértés vesz körül bennünket, annyi minden elvonja figyelmünket az örök értékek, az örök cél felől. De minden kísértés, minden botlás megerősíti bennünk: nincs más reményem. A tekintet mindig egyenesen rá irányul, a szem mindig előre tekint. Arra, aki ott áll előttünk mint megfeszített, értünk szenvedő Megváltó. Arra, aki minden körülmények között, soha meg nem fásuló, konok szeretettel hív és vár országába. Az utolsó percig jó az irány, ha az úton járó mindig felé törekszik: az élet vándora így marad a másik emberrel szeretetben, Istennel örök békességben. ■ Ördög Endre
