Evangélikus Élet, 2010. július-december (75. évfolyam, 27-52. szám)
2010-07-25 / 30. szám
Evangélikus Élet EVANGÉLIKUS ÉLET 2010. július 25. » 3 Szinten tartott szervezet ► Mi tagadás, az érintettek körében nem igazán talált kedvező fogadtatásra az a meghívó, amely július 17-re invitálta - történetesen Szarvasra - a Magyar Evangélikus Konferencia (Maek) választmányának tagjait. Az alapszabály értelmében kétévenként esedékes küldöttgyűlés ugyanis a városban rendezett nyolcadik Szélrózsa országos evangélikus ifjúsági találkozó utolsó teljes napjára esett... A Szarvas-Ótemplomi Evangélikus Egyházközség gyülekezeti házában mindazonáltal délelőtt 11-kor határozatképes számban jelentek meg a szavazati joggal rendelkezők, akiket - a Jn 3,6-8; és Lk 11,13 alapján tartott áhítatában - Adorjáni Dezső Zoltán erdélyi püspök figyelmeztetett a Lélek általi megújulás szükségességére. A Kárpát-medencében és a diaszpórában élő magyar anyanyelvű evangélikusokat szervezetileg egybefogmányban, indokolttá vált, hogy elnöki teendőinek ellátásában egy ügyvezető elnök segítse. Erre a posztra a mellett - az elmúlt két esztendő nem sok esélyt adott az eredményesebb működésre. A bel- és külpolitikai feszültségek közepette igazi áttörést még nem sikerült elérni a szlovák-magyar egyházi kapcsolatok terén, a délvidéki magyar evangélikusság részéről viszont - vélhetően az ottani egyházvezetés tartózkodása miatt - nem mutatkozott igény a kapcsolatok felvételére. Időközben feloszlatta magát a Maek egyik alapító szervezete, a Külföldön Élő Magyar Evangélikus Lelkigondozók Munkaközössége (KÉMELM), és a magyar diaszpóra nyugaton élő evangélikus közössége általában is zsugorodik. A fórumbeszélgetés résztvevői (balról jobbra): Adorjáni Dezső Zoltán és Gáncs Péter püspökök, Rácz Zsuzsanna, a clevelandi magyar evangélikus gyülekezet pénztárosa és Srna Zoltán, a százd-ipolyszakállosi gyülekezetfelügyelője ni hivatott konferencia elmúlt két esztendőben végzett tevékenységéről id. Zászkaliczky Pál titkár adott számot. Beszámolója előtt azonban egy újabb tisztség létrehozására tétetett javaslat. Tekintettel arra, hogy a Maek elnöke, a Magyarországi Evangélikus Egyház (MEE) országos felügyelői tisztét is betöltő Prőhle Gergely a közelmúltban - helyettes államtitkári minőségben - fontos (és időigényes) külügyminisztériumi megbízatást vállalt az Orbán-korküldöttek - ellenszavazat és tartózkodás nélkül - Benczúr Lászlót, az MEE Északi Egyházkerületének felügyelőjét, a Maek egyik alelnökét választották meg, aki a halaszthatatlan elfoglaltsága miatt erről a küldöttgyűlésről is távol maradni kényszerült Prőhle Gergely helyett a továbbiakban az ülés levezetését is átvette. Ami az önkritikus titkári beszámolót illeti, id. Zászkaliczky Pál nem rejtette véka alá, hogy - a szervezet működésének sikeres szinten tartása A konferencia előtt álló kihívások ennél is markánsabban fogalmazódtak meg a küldöttgyűlést záró fórumbeszélgetés során. Némi optimizmusra csupán a Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház püspökének szavai adhattak okot. Adorjáni Dezső Zoltán nem csupán a Maek választmányának tolmácsolta meghívását Kolozsvárra, de jelezte, hogy egyházkerülete 2012-ben kész vendégül látni a Szélrózsa találkozót is... ■ TPK HETI ÚTRAVALÓ „Éljetek úgy, mint a világosság gyermekei. A világosság gyümölcse ugyanis csupa jóság, igazság és egyenesség” (Ef 5,8-9) Szentháromság ünnepe után a nyolcadik héten az Útmutató reggeli és heti igéiben Isten a sötétségből világosságra hív: „.. .jöjjetek, járjunk az Úr világosságában!” (Ézs 2,5) „Az Úr Isten szeretet: és aki a szeretetben marad, az Istenben marad, és az Isten is őbenne.” (íjn 4,16; LK) Az Úr gyermekei Krisztus szeretetével szeretnek; ő Isten újjáteremtő szeretetének tanúja a világban; az Úr Jézus a világ világossága (lásd Jn 8,12). Ám Jézus az ő követőit is annak nevezi, mivel ő a fényforrás, s mi az ő fényének a visszatükröződései kell, hogy legyünk, mint ahogyan a hold visszaveri a nap dicsőségét: „Úgy ragyogjon a ti világosságotok az emberek előtt, hogy lássák jó cselekedeteiteket, és dicsőítsék a ti mennyei Atyátokat” (Mt 5,16) Valóban érette ragyogunk? Szavaink, tetteink és egész életünk a világosság jó gyümölcse? Ezért kérjük: „Áldott Úristen, segíts meg minket, a te nevednek dicsőségéért szabadíts meg minden gonosztól!” (GyLK 759) Heti igénket folytatva Pál egy ókeresztény himnuszt idéz: „Ébredjfel, aki alszol, támadj fel a halálból, és felragyog neked a Krisztus” (Ef 5,14) - életet adó világosságával, hogy te is Isten szeretete fényének hordozója lehess; só és világosság! A világosság gyümölcsét kéri számon rajtunk Jakab: „Mert ahogyan a test halott a lélek nélkül, ugyanúgy a hit is halott cselekedetek nélkül’.’ (Jak 2,26) Pál felelősségre vonja a világosság gyermekeit; „...mert mi köze egymáshoz az igazságnak és a gonoszságnak, vagy mi köze van a világosságnak a sötétséghez? Vagy mi azonosság van Krisztus és Beliál (a sátán) között?” (2Kor 6,14-15) E kérdések helyes s bölcs megválaszolásához kérjünk mennyei bölcsességet! „A felülről való bölcsesség (...) irgalommal és jó gyümölcsökkel teljes (...) és nem képmutató. Az igazság gyümölcse békességben vettetik el azoknak, akik békességet teremtenek’.’ (Jak 3,17-18) Jézus figyelmezteti követőjét: „Vigyázz tehát, hogy a benned levő világosság sötétséggé ne legyen!” (Lk 11,35) Ha beengedted őt az életedbe, hagyd, hogy átjárjon tiszta fényével! A korábbi főpap, Annás előtti kihallgatásakor is jót mondott Jézus, mégis ütést kapott érte: „Én nyilvánosan szóltam a világhoz (...), titokban nem beszéltem semmit. Miért kérdezel engem?” (Jn 18,20-21) Őt kérdezzük, a világ világosságát! Ez Pál apostol tanácsa: „.. félelemmel és rettegéssel munkáljátok üdvösségeteket, mert Isten az, aki munkálja bennetek mind az akarást, mind a cselekvést az ő tetszésének megfelelően!’ És a vértanúhalálra gondolva mégis erre kér: „... örüljetek ti is, és örüljetek velem együtt’.’ (Fii 2,12-13.18) Dr. Luther ezt írja: „Boldog az a szív, amelyben megvan a Léleknek ez az öröme, mert bizonyos abban, hogy Krisztus a mi Üdvözítőnk és Főpapunk. Nem csoda, ha ez az öröm kiül az arcra, és meglátszik a beszéden is!” „Jézus, örömmel fogadlak, / Áldott légy, hogy eljöttél; (...) / Hozzád köt a szeretet / Mindörökké engemet!” (EÉ 143,1-5) Téged is?! ■ Garai András IXOYC Megkésett lusztráció, avagy az alkotmánybíróság diszkrét bája Nem tudom, hogy és miként, de szeretett hazám, Románia régebbi és újabb története arról híres, hogy európai szomszédaihoz képest szépen szólva fáziseltolódásban van. Ezt egy általam és sokak által igen nagyra becsült irodalomtörténész és kultúrszociológus, Eugen Lovinescu sokkal egyszerűbben úgy fogalmazta meg, hogy tudniillik Románia, pontosabban a románság fejlettsége az európai civilizáció ütemtervéhez képest aszinkronban van. Mint írta, megkésett nemzet vagyunk a kontinens délkeleti sarkán, két civilizáció határán. 1920 óta számunkra, a valamikori „Tündérkert” lakói számára is keserű evidencia lett, hogy itt valahogy mindig minden később történik. Az is igaz, hogy van ennek nemcsak rossz, de - némély, kormányoptimizmustól és hazaszeretettől túlfűtött politikus szerint - kimondottan jó oldala is. Merthogy így van ez azzal a rengeteg rosszal, szennyel, beteges jelenséggel, ilyenolyan társadalmi őrültséggel is, amely az alkonyra ítélt Nyugaton beüt, s aztán csak jóval később, talán „letisztult”, „erőtlen” formában érkezik hozzánk. Itt van például a szörnyű gazdasági válság esete is. Két, ha nem három évvel ezelőtt keményen megrázta Amerikának és Európának az északnyugatibb felét. Mintegy két éve történelmi vetélytársunk, Magyarország is megkezdte gazdasági ámokfutását; mára talán látja a túlsó partot, és képes lesz felfelé ívelő pályára állni. Mi pedig éppen most kezdjük, nyilván picit később. Az előrejelzésekből és a már érezhető tünetekből máris arra lehet következtetni, hogy a „várva várt” gazdasági válság nemcsak hogy két évet késett, de ami itt van, az hatványozott erejű, és itthoni rátermettséggel tökéletesített formában fog lecsapódni. Ami a késlekedést illeti, van ez úgy is, hogy míg Európa boldogabbik felén, például a szomszédban autópályák sokaságán gyorsan és kényelmesen el lehet jutni a célhoz, addig mi, hagyományápolók a kátyúk, illetve különféle csatangoló állatfajták kerülgetésével sajátítjuk el a jobbfajta vezetés technikáját. Lám, minden rosszban van valami jó is. Aztán itt van ez a lusztrációs, múltátvilágítási hisztériahullám. Hagyományainkhoz híven a rendszerváltást követő huszadik évben jöttünk rá, hogy most már nemcsak retorikai, de valahogy jogi szinten is „szembe kellene nézni a múlttal”. Ez egyébként hálás téma, mert látva a magyarországi fejleményeket az az érzésem támadt, hogy ez az egész „megtisztulási” jó szándék hasonló a kutyakölyköknek odadobott gumicsonthoz, amely folytonosan rágható, de nem emészthető. Nálunk arra gondoltak, hogy ne csak a vonatok késsenek egyre rendszeresebben meg a civilizáció - le-ÉGTÁJOLÓ gyen ez így a lusztrációval is, amely ha pozitív eredményt nem is nagyon, frusztrációt annál többet fog eredményezni. Húsz év után azt is mondhatnánk, hogy egy kicsit elkésett a lusztráció. Ha emlékezetem nem csal, 1990 márciusában a temesvári forradalom szellemét és célkitűzéseit ápoló Temesvár Társaság kiadott egy tizenhárom pontos nyilatkozatot. Nyolcadik pontja arról szólt, hogy az első három törvénykezési ciklusra meg kell tiltani a volt kommunista vezetők, aktivisták és a volt Securitate (a hírhedt román titkosrendőrség) tisztjeinek a megválaszthatóságát. Ez akkor nagy zajjal, csinnadrattával, balkáni ügyeskedéssel szépen meghiúsult, a kérdés politikailag szublimálódott, átalakult, erőtlenül lecsengett. Most, amikor szinte okafogyottá vált, újra elővették, hadd legyen még egy kis rágni való gumicsont a többségnek. Bár a híres politikatörténész, Samuel P. Huntington szerint a rendszerváltás első két évében, frissiben és melegében kellett volna lebonyolítani az egész átvilágítást - titkosrendőrséget, kommunista pártot, a titkos és félig titkos levéltárakat -, ez valahogy, egy-két kivételtől eltekintve, sehol sem történt meg a valamikori béketáborban. Az egész morális tisztulás kérdése - véleményem szerint - egyfajta társadalmi utópiává változott, sokkal inkább a politikai játszmák, leszámolások és zsarolások eszközévé vált. Ugyancsak Huntington állította, hogy a diktatúrákból kikerülő, felszabadult, rendszerváltó társadalmak általában kétféleképpen viszonyulnak a régi rendszer uraihoz: az egyik a vád és büntetés, a másik a bocsánat és feledés. Románia lusztrációs ügyködése ennek látszik valamelyest ellentmondani. Mi afféle harmadikutasok lettünk. Ha már vád és büntetés nem lett, nem lehetett, inkább a régi apparatcsikok hazafiasságát méltató kitüntetések és kiemelt nyugdíjak következtek, és - magyarországiasra lefordítva - Biszku-féle „bűn és büntetlenséget” a magyarországihoz hasonló „rózsadombi lakhatási akciókat” láthattunk. Másrészt bocsánat sem lehetett, mert ugyan bűn volt, a kommunizmust elítéltük keresztül-kasul, csak bűnös nem került, akinek megbocsáthattunk volna. Feledésről sem igen lehetett szó, mert amit eleve nem tudunk, s akik eleve nem léteztek, azt és azokat elfelejteni elég nehéz lett volna. Mi maradt? A harmadik út, a tradicionális Romanian way: kivárni, elkésni. S mire a „nem létező” esetleges vádlottak húsz év múltán boldogan élvezhetik kiemelt nyugdíjukat, értékes utódaik pedig elfoglalták az új rendszer kulcspozícióit, nyilván az egyedül őket megillető, jól jövedelmező, biztos helyeket, már jöhetett a lusztráció. Egyes naivak örömére május 19-én elfogadta a parlament a lusztrációs törvényt, azzal a felkiáltással, hogy jobb későn, mint soha. És ekkor következett az igazi csoda, a huszárvágás, olyan balkáni módra. Június 7- én az alkotmánybíróság, kőkeményen indokolva, alkotmány- és demokráciaellenesnek minősítette a törvényt, és hatályon kívül helyezte. Ezek után mindenki csak vonogatta a vállát, csodálkozott, és következtek a végtelen „Miért?"-ek. Sok-sok miértünkre Székely Ervin politikai elemző válasza sikeredett talán a legsommásabbra, aki igencsak fején ütötte a szöget. Hogy tehát miért is? Egyszerűen azért, mert Bálint katona, a macska szőrös, és nem borotválkozik. Adorjáni Dezső Zoltán püspök Erdélyi Egyházkerület
