Evangélikus Élet, 2010. július-december (75. évfolyam, 27-52. szám)

2010-12-12 / 50. szám

Evangélikus Élet élő víz 2010. december 12. *• 7 Az égi jóság benne jő ■ Szabóné Mátrai Marianna Adventhez hozzátartozik az éneklés. Gyanítom, nincs is advent éneklés nélkül. Manapság Magyarországon na­gyon tudjuk, hogy a fenyő hozzátar­tozik. Minden helyen, minden szin­ten. Hatalmas fenyőfát állítanak üz­letközpontok előcsarnokaiba, vá­rosok főterére - mi más lenne raj­ta, mint aranyszínű papírba csoma­golt, aránytalanul nagy dobozok? Ajándék legyen! Jó nagy! - üzeni az aranydoboz. De fenyőkoszorút teszünk az asz­talra is, dicséretes módon egyre több otthonban. A gyertya is az adventhez tartozik. Manapság Magyarorszá­gon ezt is tudjuk. Feszesre csomagolt mécsesdobozzal térünk haza ezekben a napokban, beszerezzük a kellő mennyiséget, ki ne fogyjon. Illatosat is kapni újabban. Fahéj és alma - ez illik adventhez. S ha valaki mégsem tudná, hogy adventhez gyertya való, az egész biztosan értesül róla a rádi­óban elhangzó figyelmeztetésből, amely már nemcsak karácsonyfatü­­zektől óv, hanem adventikoszorú-tü­­zektől is. Persze mi az én Ids mécsesem meg négy gyertyám - még ha illatos is - a sarki házhoz képest?! Már napok óta fényárban úszik. Két éve még csak egy nagyobbacska égősor díszí­tette az erkélyrácsot. Tavaly vagy húsz. Beborították az erkélyt, sőt körben az ablakkeretet is. Idén, mondhatni, becsomagolták az egész házat. Van vagy ezer kis égő, persze színesek. Kékek, sárgák, pirosak. Várom, mi lesz jövőre. Minimum vil­logni fognak. Mi, keresztények ilyentájt hajlamo­sak vagyunk soviniszta érzések dédel­­getésére. Utáljuk, hogy ellopják az ünnepünket. És micsoda méretek­ben! Bőröndnyi aranydobozokkal és fényárba csomagolt házakkal. Persze a szűkkeblű, kesernyés érzésekre mindig mi magunk fizetünk rá. Ezért sem érdemes dédelgetni őket. Nem fogjuk megkérdezni a sarki ház tulaj­donosától, tisztában van-e vele, mi­ért pazarolja az áramot. Inkább mor­­gunk, és azon morfondírozunk, elő se vesszük az ablakba tehető kis mé­csesünket. De ez a legrosszabb megoldás. Ráadásul teljesen fölösleges, mert ka­rácsony is, advent is elsődlegesen a mienk. El sem vehetik tőlünk. És ma­radjon is a mienk minden szokásával, a rátapadt illatokkal, színekkel, édes­séggel. Mindenestül. Mert a mienk. Viszik a külsejét, mint a cukrot, ám sejtelmük sincs a bensőről. Úgy meg nem sokat ér. Gyújtsuk meg a gyertyákat szép sorban, mert azt a keresztény meg­győződést hirdetik, amely a legna­gyobb bajban is tudja, jön a szabadu­lás. Amikor még befelé tart a sötét­ségbe, már ott motoszkál benne a sej­tés: jön a világosság. Még sorolja pa­naszait Istennek, elsírja fájdalmát és kétségbeesését, de már hozzáteszi: tudom, hogy te szabadító Isten vagy. Reménykedni a baj közepén kell el­kezdeni. Később már nem kunszt. Gyertyát a legsötétebb napokon kell gyújtani, hogy hirdessék: mi tudjuk, Isten semmilyen vonatkozásban nem hagy sötétben, gyászban, elhagyatot­tan minket. Ezt a hitet hagyták ránk őseink, az igazságát ezerszer tapasz­taltuk már életünkben, akárhány évesek vagyunk is, és ezt szeretnénk továbbadni unokáinknak. A szabadí­tó Isten arcát, aki már elindult, és jön felénk, hogy fényt és vigaszt hozzon. Ezért nem elég a fenyő, és ezért ke­vés a gyertya. Énekelni kell. Nem elég hallgatni, fújni kell. Saját hangon. Ha nem kristálytiszta, nem nagy baj. Legközelebb jobb lesz. Amikor gye­rek voltam, adventben esténként át­jöttek hozzánk a nagynénémék. Le­vettük a polcról az énekeskönyveket, és elkezdtük énekelni szép sorban az adventi énekeket. Ők persze a húsz centi vastag, kapcsos Tranosciust is kinyitották. Dallamfoszlányok ma­radtak a fülemben és értelmeden szó­tagok. De nekem ma sem elég ad­ventben zenét hallgatni. A leggyönyö­rűbb és a legértékesebb sem elég. Ne­kem magamnak kell énekelnem. „Jöjj, népek Megváltója”, „0 jöjj, ó, jöjj, Immánuel”, „Jer, tárjunk ajtót”, „Várj, ember szíve, készen”. Sokaknak lehet az enyémhez ha­sonló emlékük, mert Európa-szerte felfedezik az emberek az adventi éneklés gyönyörűségét. Templomok telnek meg húsz percre, fél órára dél­utánonként, és semmi más nem tör­ténik, csak énekelnek. Templomi énekeskönyvből adventi korálokat. Mert hordozza a szöveg, és viszi a dallam mindazt, amitől karácsony a karácsony: „Hű támasz és hű gyámol ő, /Az égi jóság benne jő, /És nála vár az oltalom, /Mert kormánybotja ir­galom. / A búnak, gyásznak vége lesz, / Az ég s föld hálát zengedez: / Légy áldva szüntelen, /Megváltó Is­tenem!” (EÉ 137) Lehet, hogy a hang kiszűrődik az ablakon. Tán épp erre jár a sarki szomszéd. Remélem, a morgásomat nem hallotta. És csöndben remélem, most tán lelassít az ablakunk alatt. Hitformálás másodkézből Kettős meglepetés - ez a két szó ju­tott eszembe, amikor kiolvasva be­csuktam a legutóbbi századforduló amerikai keresztény bestsellerei kö­zé tartozó, magyarul nemrég megje­lent kötetet. Már több könyvet olvastam Philip Yanceytől - az ötödik kötetét foghat­juk kezünkben magyar nyelven -, de ez a műve nagyon eltér a többitől. Megszoktam, hogy „első kézből” ka­pom tőle az őszinte és mély gondo­latokat a kereszténység alapvető és ki­kerülhetetlen kérdéseiről. Mindeze­ket olyan megfogalmazásban, amely teljes mértékben lefedi a jézusi bib­likus valóságot, mégis a mi nyel­vünkön szól. A stílus és az értékes gondolatok maradtak, de ebben a kötetben „má­sodkézből" kapunk mindent: tulaj­donképpen a szerző szűrőjén ke­resztül ismerhetjük meg más embe­rek hitét, életét. Nem klasszikus életrajzokkal találjuk tehát szembe magunkat, sokkal inkább impulzív személyes vallomásokkal, nagyon különböző hátterű emberek életének egy-egy szakaszáról. Yanceyhez és so­kunkhoz hasonlóan a könyv alanyai is olyan boldogságkeresők, akiknek sorsát Jézus állította új útra, mert a vele való találkozás felforgatta az életüket. A szerző számára ezek az emberek példaképek. Példaképekre mindenkinek szük­sége van, vallási meggyőződéstől, fe­lekezeti hovatartozástól, kortól és nemtől függetlenül. Tőlünk, keresz­tényektől azonban azt várják el a kí­vülállók, hogy egyetlen példaké­pünk Jézus legyen. Ez önmagában még nem baj, de azt ne felejtse el senki, hogy mindannyiunknak szük­ségünk van olyan, közöttünk élő, tö­kéletlen személyekre is, akik hatás­sal vannak ránk, akik alakítják hitün­ket, mert találkozásuk Jézussal mind­egyikük életét alapvetően megváltoz­tatta. Azok, akikről Philip Yancey szól, különböző szakterületeken dol­goznak, a saját területükön kimagas­lóan a legjobbak, s ezt ők mind hi­tüknek tulajdonítják. A szerző azon­ban rávilágít az európai, ázsiai, ame­rikai kulturális és vallási összefüggé­sekre és az ezekből fakadó hibákra, amelyekbe „szereplői” is beleestek olykor. A tizenhárom név közül nem biz­tos, hogy mindegyik ismerősen cseng az olvasó számára. Ezek közé tartozik például Robert Colesé és C. Everett Koopé. Robert Coles elis­mert amerikai pszichiáter, aki meg­figyelte, hogy a próféták és Jézus ta­nításai miként elevenednek meg például az Egyesült Államok déli államaiban egyre inkább tért nyerő polgárjogi mozgalom prédikátorai­nak tüzes beszédeiben. C. Everett Koop pedig sebészorvos, volt orszá­gos tiszti főorvos, akit egyszerűen „Amerika internetes háziorvosa­ként” ismernek a tengerentúlon: hite segítségével próbál józan döntéseket hozni. Martin Luther Kingről vagy Mahatma Gandhiról is jó újra olvasni egy új megközelítésből, hiszen egyes hívő körökben nem tekintik őket egyhangúlag Isten eszközeinek. Tolsztoj és Dosztojevszkij éle­tének és irodalmi munkásságá­nak vizsgálata során Yancey provokatív, ugyanakkor fájdal­mas kérdést boncolgat - saját­ját és sokakét: miért nem műkö­dik olykor a hit a gyakorlatban, miért uralkodik még mindig a gonosz a világon? Bizonyos, hogy Yancey vas­kos kötete kontinenseket átíve­lő, izgalmas hitkérdéseket fe­szegető találkozások sorozata. Azt azonban ne várjuk tőle, hogy máso­két megismerve saját vívódásainkat könnyebb lesz megélni. Abban viszont megerősödhetünk, hogy jé­zusi boldogságkeresőnek lenni a legértelmesebb létforma. ■ Grendorf-Balogh Melinda Philip Yancey: Kerülő utak a boldog­sághoz. Harmat Kiadó, Budapest, 2010. Ára 2900 forint. Martin Luther King C. K. Chesterton Paul Brand Roben Coles Lev Tolsztoj Dosztojevszkij Mahatma Gandhi C. Everett Koop John Donne Annie Dillard Frederick Buechner Suszaku Endo Henri Nouwen Philip Yancey a boldogsághoz Folyóirat-ajánló Megjelent az Ordass Lajos Alapít­vány független evangélikus teológi­ai és kritikai lapjának, a Keresztyén Igazságnak az őszi száma. Folyóiratunk jelen számában ifj. Zászkaliczky Pál kiadói beköszöntő­je, Ittzés János püspök Felülről való útvonal-módosítás című igehirde­tése és id. Zászkaliczky Pál titkári je­lentése lényeges változásról ad hírt. Szeptember 30-án a tagság egyhan­gú döntése alapján az Or­dass Lajos Baráti Kör jog­utód nélkül feloszlott. En­nek megtörténte előtt azon­ban minden vagyonát és jogait - így a Keresztyén Igazság alapítói és kiadói jo­gát is - adományként átad­ta az előzőleg megalakult Ordass Lajos Alapítvány­nak. Tette ezt abban a meg­győződésben, hogy az ala­pítvány a baráti kör minden munkájátkorszerűbben és eredményesebben folytatja. A Tanulmányok rovat­ban A reformáció ma: egye­dül a hit című előadás köz­lésével emlékezünk a tíz éve elhunyt Dóka Zoltánra. Ittzés Gábor értekezése, a Melanchthon halk léptei ar­ról szól, hogyan fogadta az Ágostai hitvallást Luther Márton. Hafenscher Károly a Tanfe­gyelem és liturgia című, több egyház­megye lelkészei előtt elhangzott elő­adásában azt hangsúlyozza, mennyi­re összefügg a tiszta tanítás a liturgi­kus renddel, és viszont. Böröcz Eni­kő pedig az Ötven éve történt sorozat­ban négy teológusnak az Evangélikus Teológiai Akadémiáról történt eltá­volításáról számol be. Végül a recenziók sorában Ko­vács László lelkész Isó Dorottya Ke­resztyén etika - mindenkinek című könyvét, ifj. Zászkaliczky Pál pedig ifi. Joób Olivérnek édesapja, Joób Olivér lelkész életéről szóló művét - Tenger harcon át - méltatja és ajánlja olva­sóinknak. A folyóiratszám ára 400 forint. Kapható a Huszár Gál papír- és könyvesboltban (1054 Budapest, Deák tér 4., tel.: 1/266-6329), vagy megrendelhető az Ordass Lajos Alapítványnál (1171 Budapest, Len­­keház u. 7.). e 0 KERESZTYÉN IQAZSÁQ AZ ORDASS LAJOS BARÁTI KÖR FOLYÓIRATA Új folyam 87. szám 2010.i5SZ HETI ÚTRAVALÓ „Építsetek utat a pusztában az Úr­nak! Az Úr jön hatalommal’.’ (Ézs 40,3.10) Advent harmadik hetében az Út­mutató reggeli és heti igéinek köz­pontjában Keresztelő János személye s szolgálata áll; ő Krisztus hírnöke. „Isten valamennyi ígérete Jézus Krisztus­ban lett igenné, és általa lett ámenné Isten dicsőségére.” (2Kor 1,20; LK) Bízz, Urunk érkezése közeli „íme, a mi Urunk, akit mindannyian várunk, ő meg­szabadít minket, alleluja.” (GyLK 727) De senki meg ne tévesszen minket; a Szabadító érkezik, reá mutat János: „íme, az Isten Báránya, aki hordozza a világ bűnét!” (Jn 1,29) Ki is volt ez az előfutár dr. Luther szerint? „Kiáltó szó vagyok. Hírnök, kit Ura előreküldött sürgetni, hogy ti készítsetek utat ma­gának az Úrnak, aki mögöttem jön. Rakjatok le minden bűnt, a durváját is, de főként a lelki bűnöket, amelyek, bár rajtuk a szentség látszata, leginkább gátolják a Királyt hozzátok jöttében!” A börtönben ezt kérdezte az ítélőbí­ró Urat váró János: „Te vagy-e az Eljövendő, vagy mást várjunk?” S Jézus üze­nete: „...boldog, aki nem botránkozik meg énbennem’.’ (Mt 11,3.6) Ám nem ítélte el Jánost, hanem Isten követének és a saját útkészítőjének tekintette (lásd Mai 3,1). Pál - aki magát Isten titkai hűséges sáfárának tartja - sem ítél­kezik, ezt az eljövendő Úrra hagyja. „0 majd megvilágítja a sötétség titka­it, és nyilvánvalóvá teszi a szívek szándékait, és akkor mindenki Istentől kap­ja mega dicséretet!’(íKor 4,5) Keresztelő János a pusztában azt hirdette, amit - az ő fogságba kerülése után - Jézus: „Térjetek meg mert elközelített a mennyek országa!” (Mt 3,2; 4,17) A Keresztelő így tett bizonyságot az eljö­vendő Úrról: „Én vízzel keresztellek titeket, hogy megtérjetek, de aki utánam jön, erősebb nálam: ő majd Szentlélekkel és tűzzel keresztel titeket!’ (Mt 3,11) A két testvér példázatával Jézus Urunk leleplezi az Istennek csak szavakkal, de tettekkel nem engedelmeskedőket: „Mert eljött hozzátok János az igaz­ság útján, de nem hittetek neki”, sőt „még később sem gondoltátok meg ma­gatokat, hogy higgyetek neki" (Mt 21,32). Ugyanis „aki megveti Keresztelő Já­nost, az elzárja önmaga előtt a Jézushoz, az Isten országába vezető utat” (lásd Biblia - Magyarázó jegyzetekkel, 1140. o.). Jézus ezt is mondja a prófétánál is nagyobb útkészítő előfutárról: „És ha akarjátok, fogadjátok el, ő Illés, aki eljövendő volt. Akinek van füle, hallja!” (Mt 11,14-15) Hat hónappal Keresz­telő János születése előtt Isten - Gábriel angyal által - megígérte József je­gyesének Jézus születését: „Nefélj, Mária, mert kegyelmet találtál az Isten­nél! íme, fogansz méhedben, és fiút szülsz, akit nevezz Jézusnak.” (Lk 1,30- 31; lásd Ézs 7,14) A hatalommal érkező Úr eljövetelére előretekintve Pál ezt kéri gyülekezetétől: „Mindenkor örüljetek, szüntelenül imádkozzatok, min­denért hálát adjatok, mert ez az Isten akarata Jézus Krisztus által a ti java­tokra’.’ (iThessz 5,16-18) Te pedig kérheted: „Ó, jöjj, megváltó Jézusom, / A szívem néked megnyitom. (...)/ Szentlelked által járj velünk, / Míg hozzád mennybe érkezünk, / S ott mondunk majd neked / Dicsérő éneket!” (EÉ 137,5) ■ Garai András

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom