Evangélikus Élet, 2010. július-december (75. évfolyam, 27-52. szám)
2010-11-14 / 46. szám
Evangélikus Élet élő víz 2010. november 14. » 11 Ahol a boldogságot találjuk 1946-ban, amikor diakónusi szolgálatra készültem Felvidéken, kezembe került Szabó Aladár Jézus élete című, igen értékes könyve (Budapesten, Nagy Sándor könyvnyomdájában adták ki 1907-ben). Ebben a szerző részletesen foglalkozik az emberi boldogsággal. Hol keressük? Hol találjuk meg? E kérdéseket akkor már úgy tanulmányoztam Isten gyermekeként, hogy a helyes választ továbbadhassam a boldogságot kereső testvéreimnek. Sok esetben ez eredménnyel is járt. Sikerült az élet vándorait a helyes út felé irányítani. Ez mindig különös boldogsággal töltött el. Ezért vettem kezembe újra ezt a könyvet, hogy értékes gondolatait megosszam a boldogságkeresőkkel. Ma is sok a boldogtalan ember, aki keresi a boldogságot, de igazán nem tudatosan, csupán vágyódik utána. Nem tudja, hogy „a boldogság az emberi élet küzdelmeinek vezércsillaga. Fény, amely rendesen távol van, de legalább vonzza a földi embert. Nem tudja, hogy a boldogság emberi.” Amikor Jézus a boldogmondásokban a boldogságról szól Máté evangéliumának 5. részében, az emberi szív vágyaiból indul ki. Azt állítja, hogy van boldogság. Szavaiból az is kitűnik, hogy a boldogság itt e földön elérhető, mert akiknek ő boldogságot ígér, azok mind itt élnek a földön: itt vannak sírók, igaz életre vágyódok, igaz életet éhezők és szomjúhozók. Ez a földön található boldogság elérhető. Gyakran küzdelemmel, mert sok csalódásunk a kétségbeesés felé hajt bennünket, és már-már le is mondunk arról, hogy a földön megtaláljuk a boldogságot. Pedig a sok csalódásunk abból ered, hogy nem jó helyen keressük. Elfelejtjük, hogy a boldogság, ha földi is, ha emberi is, mindenesetre lelki kincs. És Jézus erre hívja fel figyelmünket az említett bibliai részben. Aki komolyan olvassa, annak rendkívül becses tanítás ez. Igazán akkor értjük meg, ha Jézusra figyelünk. Jézus szerint a boldogság nem gyönyör, nem élvezet, nem önzés, nem földi termék, hanem Isten adománya, olyan „égi növény” amely az emberi szívbe ültetve emberivé lesz, de azt egyúttal át is alakítja, megszépíti. Mit kell tehát tennünk? Már az első lépésnél Istenre kell irányítani figyelmünket. Mert ki a lelki szegény? Bizonyára nem az, akinek kevés okosság jutott. „Lelki szegény az, akinek a mértéke a nagy, a hatalmas, a gazdag Isten. Az olyan ember, aki Istenhez közeledik, és látja, hogy mily csodás szeretet van őnála, azt érzi is, és az tudja, hogy Isten nélkül az ember szegény és nyomorult. Ezért ha megnyitja az Úr előtt a szívét, lelkét, s betelik az Isten országának javaival, boldogságot talál.” Csakhogy Isten országa nem egyszerre lesz a miénk. A lelki szegény sír és kesereg, amikor a saját nyomorúságának tudatára ébredt, az Isten országát pedig távolról látja csak. Boldog sírás ez, mert ezeket a könnyeket Isten letörli. Ezek után a lélekbe csodálatos nyugalom, békesség és szelídség költözik. Az Istentől megvigasztalt lélek a továbbiakban már nem vágyódik a földi javak után. Boldog, ha azt, amire földi életében szüksége van, Isten kezéből veheti, mint örökös az örökhagyó akarata szerint. Az ilyen lélek sóvárog az Istennel való helyes viszony, az igaz, helyes magatartás után. Nemcsak az igazság után, hanem az igaz élet után is, mert erről van szó Mt 5. és 6. részében. Az Isten pedig kielégíti az ilyen sóvárgást, s a lelket mindjobban magához kapcsolja. Az irgalmas Istenből azután átáradnak az emberbe az irgalmasság erői, s az ember, aki azelőtt önző és kapzsi volt, másokkal szemben is tud irgalmasságot gyakorolni. A boldogságot, amelyet megszerzett, másokkal is meg akarja osztani. így a lélek mindig jobban megtisztul a bűnös szenvedélyektől, az önző gondolatoktól, a gonosz vágyaktól, s lelki szemeink örömmel látják, hogy Isten vezet bennünket. Éppen ezért arra törekszünk, hogy az áldott békét, amelyet Isten adott, terjesszük. Sőt készek leszünk háborúságot is szenvedni, hogy Istennel való helyes viszonyunkban megmaradhassunk. Ez tehát az egyre magasabbra szálló boldogság útja! El kell ismernünk, hogy sokan nem ezen az úton keresik a boldogságot. Ide olyan erők kellenek, amelyek lelkünket felfelé irányítják. Az Úr Jézus a természeti ember előtt ismeretlen forrásokat tár fel. Ha végül Jézus útmutatása alapján az ember ezt a boldogságot megtalálta, akkor erőt, bölcsességet és szentséget nyert. Az Istennel való közösség és az Isten által adott igazi boldogság lehetővé teszi, de egyúttal kötelességünkké is, hogy másokra is sugároztassuk a kapott erőket. Jézus azt kívánja híveitől: legyenek a föld sójai s a világ világossága. Mutassanak utat az élet sötét éjszakájában tévedezőknek. Ne tartsák meg maguknak az Istentől nyert kegyelmet. Óvják a lelkeket a romlástól, mint ahogy a só óv a rothadás ellen. Érvényesítsék a nyert isteni erőt cselekedeteikben, s így kényszerítsék az embereket, hogy Isten jóságának és kegyelmének nagyságát elismerjék, és az Urat dicsőítsék. Életükben Isten legyen az első, mert ő a legbecsesebb kincs! Az ő szent neve mindenek felett való. Jézus szerint tehát a boldogság igazi forrása: Isten. A tőle kapott rendeltetésünket pedig csak akkor teljesítjük, amikor az égi fényből annyit tudunk venni, hogy vissza is tudjuk sugározni szóval, amikor Istenről bizonyságot teszünk, Istent dicsőítjük. Jézus előtt nincs földi gát. Ő a lelket oly magasra emeli, ahol nincs más, mint Isten és az ő országa, s ahol az Úr és az ő gyermeke közötti szeretetteljes összeköttetést semmi meg nem akadályozza. Vizsgáljuk meg magunkat, hogy így keressük-e boldogságunkat! Egyáltalán milyen boldogságot keresünk? A földi örömök boldogságát vagy Isten megmentő hatalmának, bennünket átölelő megváltó szeretetének boldogságát? Amikor én ezt a boldogságot megtaláltam, magamévá tettem, túláradó öröm töltötte be szívemet, s nem tudtam magamban tartani. Sokaknak adtam tovább, s ez tette teljessé boldogságomat. Azt is tudom, hogy ennek végső fokozatát ott fenn a boldogság szép hazája teljesíti be, hol szívem örökké örülni fog. ■ Szenczi László Reményik Sándor Csak azt ne... Csak azt ne engedd meg, én Istenem, Hogy másba belelássam, átvigyem A rosszat, ami bennem van csupán. Bűnök burjánja vert fel engemet, De közelemben rózsaligetek Illatoznak igazak udvarán. Égek a magam fűtötte pokolban, De jobbra s balra tőlem mennyország van: Ó, Isten, e hitem el ne vedd. Szentek veszik a máglyámat körül, S bár eloltaniok nem sikerül, Lángomba hullatják könnyeiket. (1930. október) HETI ÚTRAVALÓ „Mindnyájunknak leplezetlenül kell odaállnunk a Krisztus ítélőszéke elé!’ (2Kor 5,10) Szentháromság ünnepe után az utolsó előtti héten az Útmutató reggeli és heti igéi felszólítanak: reménységgel várjuk az Úr visszajövetelét! Ő a királyok Királyaként fog mindenen uralkodni. „Tökéletesen reménykedjetek abban a kegyelemben, amelyet Jézus Krisztus megjelenésekor kaptok.” (íPt 1,13; LK) Az Apostoli hitvallás új kezdetet hirdet:„Hiszem (...) a test feltámadását és az örök életet.” „Ha elenyészik is a testem és a szívem, szívemnek kősziklája és örökségem te maradsz, Istenem. Oly jó nékem Isten közelsége! Reménységemet az Úrba vetem!" (GyLK 723,10-11) „Amikor pedig az Emberfia eljön (...), így szól a jobb keze felől állókhoz: Jöjjetek, Atyám áldottai, örököljétek a világ kezdete óta számotokra elkészített országot’.’ (Mt 25,31.34) Mert „aki hallja az én igémet, és hisz abban, aki elküldött engem, annak örök élete van; sőt ítéletre sem megy, hanem átment a halálból az életbe” (Jn 5,24). Pál Isten gyermekeinek reménységét hirdeti: „Mert üdvösségünk reménységre szól. (...) Ha pedig azt reméljük, amit nem látunk, akkor állhatatossággal várjuk’.’ (Róm 8,24.25) „A hit pedig a remélt dolgokban való bizalom, és a nem látható dolgok létéről való meggyőződés’.’ (Zsid 11,1) Hegyi beszéde végén Urunk Isten akaratának cselekvésére hív, s a kősziklára épített ház képével szemlélteti az okos ember örök sorsát: aki nemcsak meghallotta az ő igéjét, de meg is cselekedte, és életét Jézusra alapozta, benne hitt, csak az „megy be a mennyek országába” (Mt 7,21). Ám aki szándékosan vétkezik, „Isten Fiát lábbal tapodja, (...) és a kegyelem Lelkét megcsúfolja”, arra Isten ítélete vár: „Félelmetes dolog az élő Isten kezébe esni!’ (Zsid 10,29.31) Urunk figyelmeztet: akik e földön meg nem térnek, elvesznek az ítéletben! Ezt példázza a terméketlen fügefa sorsa is; bizony, lejár a kegyelem ideje: „...hátha terem jövőre, ha pedig nem, akkor vágd ki’.’ (Lk 13,9) Pál emlékeztet az Úr jövetelére: „...amikor az Úr Jézus megjelenik a mennyből, (...) bosszút áll azokon, akik nem ismerik Istent, és nem engedelmeskednek (...) evangéliumának. Ezek majd örök pusztulással bűnhődnek..!’ (2Thessz 1,7-9) A főpap e kérdésében benne volt a válasz is: „...vajon te vagy-e a Krisztus, az Isten Fia!” A felelet: „Te mondtad. Sőt azt mondom nektek: mostantól fogva meglátjátok az Emberfiát, amint a Hatalmas jobbján ül, és eljön az égfelhőin’.’ (Mt 26,63.64) János láthatta a megnyílt eget és a Messiás eljövetelét: „És láttam egy nagy fehér trónust és a rajta ülőt (...) a halottak (...) a trónus előtt állnak (...). Ha valakit nem találtak beírva az élet könyvébe, azt a tűz tavába vetették’.’ (Jel 20,11.12.15) Luther vallja: csak Krisztus által van menetelünk az Atyához, s Ura nevében szólva hirdet reménységet: „Meglásd, ha erős hittel, szíved minden bizodalmával rám bízod magad, én leszek a híd, mely téged a halálból a másik életbe visz.” Kérheted: „Ó, Jézus, ama nagy napon (...)/ írd élet könyvébe nevem, / Vígy teljességre, ámen.” (EÉ 502,5) ■ Garai András
