Evangélikus Élet, 2010. július-december (75. évfolyam, 27-52. szám)

2010-08-08 / 32. szám

Evangélikus Élet EVANGÉLIKUS ÉLET 2010. augusztus 8. !► . nagygyűlés Ezerarcú világ Emberek, kultúrák, nyelvek kavalkádja Afrika. Egy szín, egy dallam, egy hangulat? Dehogy. Amikor kicsit kö­zelebbről kapcsolatba kerülünk vele, csak ámulunk és bámulunk, hogyan lehet ennyire sokarcú kultúra, ennyi­re változatos világ: számtalan nyelv és dialektus, különböző viseletek, tán­cok, ritmusok. Zsinati hangulat Krisztus után az első évszázadokban az ismert világ minden keresztény közösségéből összegyűltek püspö­kök és presbiterek. Hitvitákba bo­nyolódtak, és többórás, -napos, oly­kor évekig is húzódó polémiák után fogalmaztak meg kikristályosodott hitvallásokat. Gondok, tisztázan­dó kérdések azóta is újra és újra elő­bukkantak. A Lutheránus Világszövetség stuttgarti nagygyűlésén is a szélró­zsa minden irányából érkező egyhá­zak püspökei és küldöttei tanácskoz­tak hosszú órákon át. Idejük legna­gyobb részét a gyűlésteremben töl­tötték. Ugyanannál a mikrofonnál szólt hozzá a beszélgetéshez az in­diai püspök és a norvég küldött, az afrikai ifjúsági küldött és a brit püs­pöknő. A gondok ma mások, a vita más témákról zajlik, mint másfél évez­reddel ezelőtt. De a gyűlés végén itt is született egy dokumentum. Ez al­kalommal nem egy hitvallás, hanem egy üzenet, amely összefoglalja, mi­lyen fontos kérdésekkel kíván foglal­kozni a világszövetség. Lutheránus arcok Délelőtt fél tíz. Bibliatanulmány. Lassan szállingózik a csapat a kijelölt helyre. Tíz perc múlva összeverődik a társaság. A csoportvezető El Salva­dort teológus fiú. Számára az evan­gélikus egyház az, ami segít országa lakosságának nyomorúságban tengő­dő tömegein. Jézus nyomán haladva tettre készen várja, hogyan és mit vál­toztathat, hogy minél hitelesebb egy­ház tagja lehessen. Az elhalasztott meghívás történe­téről zajlik a beszélgetés. Dán, német, magyar, finn teológushallgatók vi­tatkoznak. Az idők végén mindenki részesül Isten szeretetében, és üdvö­­zül? Szót kér az indonéz evangélikus, a kis japán egyház tagja... És ott van a csapatban egy fekete lány is, aki Chi­cagóban tanul. Isten szeretete határ­talan. Hogyan utasíthat el bárkit is? Valóban határtalan a szeretete, és minden nemzetet, emberfajtát orszá­gába vár. A Szentírás tanúsága szerint az Isten országába való jutáshoz a Jé­zusba kapaszkodó hit szükségeltetik. A csapat is tapasztalhatja, hogy Isten szeretete végtelen. Válogatás nélkül minden nemzetből megszólít valakit. Ők minden különbözőségük elle­nére is Jézusban bízó evangélikusok. Bíznak abban, hogy Isten a hitetle­neknek is gondjukat viseli, és valaho­gyan mindenkinek esélyt ad az ő megismerésére. Az alkalmat egy pa­lesztin lány zárja, aki az arab Útmu­tatóból olvassa fel a napi igét. Dicsérjétek az Úr nevét! Mindenki áll, és zengő hangon énekel. A rendszeresen tartott áhítat veszi kez­detét. Reggelente egy-egy kontinens képviselői jutnak szóhoz. Minden nép és temperamentum dalai felcsendül­hetnek. Az afrikai daloknak van egy különlegességük. Némelyek egy őser­dő hangulatát tudják megidézni. Köz­ben a mennyezeten gyönyörű, csillo­­gó-villogó csillár díszeleg. Ki így, ki úgy, de minden nemzet a maga adottsága­ival dicséri azt, aki az egész teremtett­­ségnek életet adott. Isten képmásának pompás sokszínűsége Izgatott készülődés, szaladgálás. Az es­te folyamán minden kontinens be sze­retné mutatni nagyszerűségét. Nem­zetközi ifjúsági konferenciákon a kul­turális est a hét egyik fénypontja. Az est programjára készülve mindenki azon töri a fejét, hogyan tegye érdekesebbé a bemutatkozást, mit és hogyan tárjon a többiek elé országáról, kontinensé­ről, a számtalan jellegzetesség közül mit emeljen ki. A bemutatkozás alkalmá­val énekek, finomságok neve, földraj­zi adatok röpködnek a levegőben. Az LVSZ drezdai előtalálkozóján a fiataloknak nem kellett sokat fáradoz­niuk, hogy ámulatba ejtsék egymást és az egész nézőkö­zönséget. Annyira különböző kul­túrákhoz tartoz­tak, hogy minden hang, szín megle­petésként hatott. Az ázsiaiak hihe­tetlen sokféle és színpompás ruhá­ban vonultak fel. Az indonézeknek, indiaiaknak, japá­­<r noknak, kínaiak-LU n nak különleges k nemzeti viseletűk < van, nem szólva a o pápua új-guineai­­£ akéról. A nyugat-euró­paiak játékosan cáfoltak rá a velük szembeni előítéletekre. Az amerikai­ak napjaink legjellemzőbb slágereire mutatták be tánctudományukat, amely valóban meglepetés volt a németek ke­­ringője után. A tánc terén igazán lát­ványos volt a sokszínűség. Az afrika­iak törzsi táncot jártak, végül pedig a dél-amerikaiak - miután megmutat­ták, hogy nekik mennyire jól megy a tánc -, megpróbáltak az egész közös­ségnek salsát tanítani. Az észak- és a kelet-európaiak más oldalát villantották fel a közös kultú­rának. Rövid történelmi drámajátékok születtek, amelyek a dán, a finn, a svéd és a norvég történelmet mutatták be. Kelet-Európábán a közös történelem a húsz évvel ezelőtti kommunizmus ideje. Amikor sorban álltak, suttogtak, félve jártak templomba... A kultúrák és színek kellemes hangulatúvá varázsolták az estét. Álmunkban sem gondoltuk, hogy ennyire színes és pompás a lutherá­nus egyház közössége. ■ Kálit Eszter A nagygyűlés ifjúsága 25 perces prezentáció keretében tárta ötleteit a plénum elé Történet Kenyából És az ínségnek is más és más az arca. A gyógyít­hatatlan immun­rendszeri beteg­ségről mi is tu­dunk, és tudjuk azt is, hogy épp Afrika az a konti­nens, ahol leg­gyakrabban for­dul elő. Ám hogy ez társadalmi mé­retekben valójá­ban mit jelent, nemigen tudjuk átérezni. A nagygyűlé­sen nap mint nap lehetősé­günk nyílt jóízű beszélgetésekre. Beszélgettünk egyházainkról, hét­köznapjainkról, jövőnkről. Már ja­vában társalogtunk egy kenyai ifjú­sági küldöttel, amikor feltűnt, hogy családjáról, otthonáról egyetlen szót sem ejt. Rákérdeztem. Lélegzetvétel nélkül hallgattam válaszát. Szülei 43 és 47 éves korukban haltak meg AIDS-ben. A hét testvér közül a leg­kisebb követte őket. Három testvé­re családot alapított, kettő a nyolc­van körüli nagymamánál él, és pró­bálnak tovább tanulni. Ő maga a fő­városban él és dolgozik, ha van mit. Emellett pedig utcagyerekeknek vi­seli gondját. Afrika. Ámulatba ejt a kulturális sokféleség, érdekesség - a szív össze­szorul, a szó elakad, ha a valódi ínség arca is elővillan. Lutheránus hangyaboly Hasonló az ülésterem ahhoz a sző­lőskerthez, melyben együtt, vidáman serénykednek a szőlősgazda ven­dégmunkásai. Legyenek bár ma­gas vagy alacsony beosztásúak; vi­seljenek akár egyszerű, zöld egyen­­sálat vagy elegáns selyem nyakken­dőt, rövidnadrágot vagy szmokingot: a szünetben végül mindannyian egyazon pultnál és egyenlő mérték­ben részesülnek a kávébab elmét frissítőfőzetének aromájából. Egy másfél ezer résztvevőt meg­mozgató világesemény nem nél­külözhet olyan alapvető „végrehaj­tó egységeket”, amelyeknek szerepe leginkább a hangyabolyban a ki­rálynő körül sürgölődő katonákéhoz hasonlítható. Nem hiába, Isten végtelenül színes kertjében min­denkinek megvan a maga felada­ta. Kinek az, hogy az előadóterem egyik végéből a másikba lósson-fus­­son a legfrissebb, a plenáris ülés ak­tuális témájául szolgáló dokumen­tumokkal, kinek pedig hogy névre szóló asztalánál ezeket átvegye, s fe­lettébb elmélyedve morfondíroz­zon rajtuk. Utóbbit szokás delegált­nak, előbbit pedig „önkéntesnek”, pontosabban stewardnak (ejtsd: sztyuárd) nevezni. Bár egyik sem egyszerű feladat, Mark S. Hanson leköszönő LVSZ- elnök stewarddefiníciója elég egy­értelmű ideológiai fölénnyel ru­házza fel önkéntes testvéreinket. Szerinte ugyanis nem kisebb felelős­ség jutott a stewardoknak osztály­részül, mint a Szentlélek nemes fuvallatát megtestesíteni, mégha e világi környezetben is. Egy steward ugyanis akkor jó stew­ard, ha ő maga láthatatlan, keze munkája viszont annál inkább nyil­vánvaló; ha légies mozdulatokkal szökell sorról sorra naprakész infor­mációkkal, veszi észre egy pillantás­ból a kimondatlan kéréseket, tart te­repszemlétfáradhatatlanul elveszett delegáltak tekintetét fürkészve, cserél elemet a tolmácsgépben, számlál sza­vazatot, mosolyog nem trécsel, kon­centrál, s mond nemet illedelmesen a feladatkörét meghaladó óhajokra. Min­dezek mellett pedig végtelenül eredeti is, hiszen divatot teremt az amúgy telje­sen jellegtelen uniformis sál viseletéből S hogy miért ilyen aktív? Ki tudja, a következő vagy az az utáni nagygyű­lésen nem ő fogja-e zöld vagy piros lappal jutalmazni delegálttársai in­dítványait? ■ Horváth-Hegyi Dénes

Next

/
Oldalképek
Tartalom