Evangélikus Élet, 2010. július-december (75. évfolyam, 27-52. szám)
2010-08-01 / 31. szám
Evangélikus Élet KERESZTUTAK 2010. augusztus í. » 5 NOBEL-DÍJAS TÉTEL Korlátlan lehetőségek vannak minden emberben ► Találós kérdést is játszhatnánk ezzel a mondattal: „Korlátlan lehetőségek vannak minden emberben.” Ki mondta? Hol és mikor? Azt gondolom, nagyon kevesen találnák el a helyes választ. Még ha csak a szerző foglalkozása volna a kérdés, akkor sem lenne könnyű dolgunk. „Becsapós” kérdés. Talán sokan mondanák azt, hogy pszichológus szájából hangzott el. Vagy tanáréból. Vagy valamilyen vallási vezetőéből. Az is lehet, hogy a jézusi magvetőpéldázat magyarázataként mondta valaki annak illusztrálására, hogy az elvetett mag, amelyik a jó földbe esik, százszoros termést hoz. De ezek a válaszkísérletek - bár logikusak - távol állnak a valóságtól. A fenti mondat ugyanis ez év július 7-én hangzott el a budapesti Művészetek Palotájának színháztermében Muhammad Junusz Nobel-díjas bangladesi közgazdászprofesszortól. ■ Gömböcz Elvira A közgazdászok többnyire olyan kategóriákban gondolkodnak, mint a befektetés, költség, haszon, profit, GDP és így tovább. Racionális számítások előzik meg a döntéseiket. Hogy lehet hát, hogy egy Nobel-díjas közgazdászprofesszor nem a hagyományos logikát követi? Hogy lehet, hogy ez a meggyőződése - „korlátlan lehetőségek vannak minden emberben” - adja elméletének alapját és kidolgozott rendszerének sikerét? Az Erste Bánk és a Social Business Tour által szervezett budapesti előadás hallgatói választ kaptak erre. Segélyezés helyett valódi segítség Junusz professzor története az 1970- es években kezdődött, amikor Bangladesben éhínség tört ki, és az ország lakosságának nyolcvan százaléka a létminimum alatt élt. A professzor ekkor közgazdasági elméleteket tanított az egyetemen, és mélyen átélte, hogy az elméletek nem érnek semmit, ha nem tudnak megoldást adni egy éhínségtől sújtott országban az alapvető gazdasági problémákra. Ezért az előadásai után mindennap kiment a falvakba beszélgetni az emberekkel, hogy lássa, milyen problémákkal küszködnek. így találkozott egy családdal, amely az uzsorások csapdájába került, és nem tudott megszabadulni tőlük. Junusz huszonhét dollárt adott nekik kölcsön, és ez elég volt ahhoz, hogy kiszabaduljanak a mélyszegénység börtönéből. Ezután a professzor elgondolkozott azon, hogy ha ilyen kis összeggel ilyen könnyen boldoggá lehet tenni embereket, akkor ezt folytatni kell, és másoknak is lehetőséget kellene adni arra, hogy kis összegű hitelt kapjanak. A hitelt legegyszerűbben a bankok tudják folyósítani, hiszen ez a dolguk. Azonban a mai hagyományos bankok logikája szerint csak az kaphat hitelt, akinek van fedezete, van munkája, megfelelő jövedelme, tehát az, aki megbízható hitelfelvevő, aki biztosra vehetően visszafizeti a felvett összeget. Junusz professzor úgy fogalmaz, hogy a mai bankok annak adnak csak pénzt, akinek úgyis van. A világ lakosságának kétharmada azonban, mintegy 4,5 milliárd ember nem hitelképes a hagyományos banki feltételek szerint. Éppen ezért a mai pénzügyi rendszer megváltoztatásra szorul. Olyan rendszert kell kiépíteni, amely nem a kizárásra, hanem a befogadásra alapoz, és amely annak ad pénzt, akinek szüksége van rá, mégpedig olyan tevékenységekre és vállalkozásokra, amelyekben a profittermelés nem cél, hanem eszköz. A gazdasági tevékenységnek vissza kell kapnia eredeti célját és lényegét, vagyis hogy társadalmilag szükséges és hasznos tevékenység érdekében folytatják. Ha olyan vállalkozások Muhammad Junusz jönnek létre, amelyek jó minőségű termékeket vagy szolgáltatásokat állítanak elő, és amelyek társadalmi problémákra jelentenek megoldást, akkor a segélyezés gyakorlata helyett - a segélyezésre fordított összegek töredékéből - sokkal több ember fog valódi segítséget és lehetőséget kapni. Más logikával - a rendszert kell megváltoztatni Ezzel az érveléssel küzdött Junusz a bangladesi bankvezetőkkel a hetvenes években, míg végül elindult a hitelezés, és létrejött a Grameen Bank, a szegények bankja. Az évtizedes tapasztalatok Bangladesben azt mutatják, hogy az ügyfelek kilencvenhét-kilencvennyolc százaléka visszafizeti a hitelét. Az Egyesült Államokban 2008-ban, a válság évében indítottak el mikrohitelprogramot; ott 99,5 százalékos volt a visszafizetési arány. Mi a titka ennek a magas aránynak? Mi a titka annak, hogy 2008-tól kezdve a „nagy” bankok válságba sodródtak, a csőd szélére kerültek, a szegények bankja pedig, ahol egy koldus és egy hajléktalan is kaphat hitelt, sőt még bankjogászt sem alkalmaznak, virágzott? A titok nyitja kettős. Az egyik, hogy Junusz „bankja” bízik az emberekben. Hisznek abban, hogy korlátlan lehetőségek vannak minden emberben, és e lehetőségeket ki is tudja bontakoztatni, ha megkapja rá az esélyt. A szegénységet ugyanis nem az emberek teremtik, hanem a rendszer, amelyben élünk. Ha megváltoztatjuk a rendszert, akkor Junusz szerint nem lesz több szegény ember, és húsz év múlva majd „szegénységmúzeumokat” kell létrehozni, hogy a gyerekeinknek meg tudjuk mutatni, mit jelent szegénynek lenni. A második titok pedig az üzleti logika megváltoztatása. Az üzlet ma azt jelenti, hogy a pénzből még több pénzt csinálunk. Lényegében a több pénz létrehozása a fő cél, vagyis a profit maximalizálása. Junusz logikája pedig azt mondja, hogy olyan tevékenységeket kell hitellel támogatni, amelyek egy-egy komoly társadalmi problémára adnak megoldást, és a társadalmi, valamint a környezeti hasznot maximalizálják, nem pedig a profitot. Például Bangladesben az ivóvíz ihatatlan, sőt mérgező, ezért létrehoztak egy olyan vállalkozást, amely ivóvizet szállít a családoknak. Hasonlóképpen az élelmiszerek tápértéke sem megfelelő, ezért létrejött a vitaminozott Danone joghurtokat gyártó vállalkozás, amely versenyképes áron kiváló minőségű termékeket állít elő. így megfelelő, tápláló élelmiszerhez jutnak még a legszegényebb családok gyermekei is. Az ember nem pénzcsináló gépezet A mai üzleti logika szerint először a meggazdagodás a cél, utána majd lehet adakozni is a felhalmozott vagyonból. Junusz professzor felhívta a figyelmet ennek a logikának a hibás voltára. Az ember nem pénzcsináló gépezet. Az ő rendszerében a pénz csupán eszköz arra, hogy a létező társadalmi problémákat üzleti vállalkozások segítségével megoldjuk. Ehhez nyújt hitelt a szegények bankja. Az ő rendszere tehát nem segély, nem jótékonykodás, hanem üzlet. Igaz, egy másfajta logika szerint, mint eddig megszoktuk. Az élet és a gyakorlat azonban visszaigazolja ezt a logikát. Új lehetőséget kaphatnak ezáltal családok, egyének, közösségek. Junusz professzor hangsúlyozza, hogy az emberek nem „egydimenziósak”, ahogy a közgazdasági modellek próbálják leegyszerűsíteni. Az emberek nemcsak önzőek és önérdeküket követik, hanem ugyanakkor önzetlenek is. Az emberekbe vetett bizalom és az egymásra figyelés filozófiája alapján a professzor által elindított hitelezés nyolcmillió ember életét változtatta meg pozitívan. Ha a családtagokat is beleszámoljuk, akkor a mikrohitelezés csak Bangladesben negyvenmillió embernek hozott változást az életébe, és segített nekik kijutni a mélyszegénység csapdájából. A modell világszerte terjed, idén már Magyarországon is elérhetők lesznek a mikrohitelek. Jó reményünk van arra, hogy a nemzetközi példák alapján ez itthon is nagy segítséget jelent majd a társadalmi problémák megoldásában. A szerző közgazdász, az Evangélikus Hittudományi Egyetem Gyakorlati Teológiai Tanszékének tanársegédje Paul, Mani és a szivárvány ■ Ribár János Vége a foci-világbajnokságnak, s vége lehetne az emberi józanságba, értelmességbe vetett emberi bizodalmunknak is. Eleinte úgy véltem, hogy csak játék, tréfa, s ha otrombának tartottam is, nem véltem se komolynak, se hihetőnek a hírt. Ám egyre többen, egyre nagyobb meggyőződéssel bombáztak. Szólt róla a hazai - a kereszténységgel nem túlzottan szimpatizáló - médiumok egész sora. Komoly hírt közlő hangsúllyal és még komolyabb arccal hangoztatták a fenomenális hírt, hogy egy puhatestű, soklábú polipjószág előre megmondja a meccsek végeredményét. Médiumok tömege terjesztette, hogy a németországi Oberhausen oceanáriumában élő polip tévedhetetlen. Csak az etetőkbe kellett helyezni a focicsapatok zászlóit, és ez az okos polip csalhatatlanul kiválasztotta a győztesét. Elképesztő egy meccsjós. Talán felesleges is volt a meccseket lejátszani, a zseniális polip tanácsára kellett volna kiosztani a dicséreteket, a helyezéseket és az érmeket. Mert hát a polip megmondá - minek akkor küzdeni. Döbbenetes, és senki nem szégyelli magát. Se a legendát kitalálók és a nagy közönségetetők a médiavályú mellett, se a híreket hallgatók. Felvilágosult, szekularizált, materialista, ateista, racionalista, humanista, liberális, relativista emberiség tagjaiként bárgyú módon hajtogatják a hírcsinálók és híresztelők ezt az elképesztő, megalázó, nevetséges zagyvaságot. Igaz, kritikai érzék is van, mert megbukott a szivárványmodell-jósda, a Szingapúrban élő, Mani nevű papagáj is melléfogott a jóslásban, s készséggel elismerték a tudatformáló emberfaragók, hogy ezek csak szélhámosságok voltak. Nem.így Paul, a soklábú tudor, a jövőbe látó polip, aki olykor gondolkodva, olykor kapásból megmondta a tutit. íme a felvilágosodott emberiség! Isten nem, de a polip igen. Isten igéje nem, de a polip lábai igen. Felrémlik-e a Pál apostol közvetítette szent ige, az ókori világ híres fővárosában élő gyülekezet számára írt levelének passzusa, rögtön az elején, az első fejezetben?,,...«; halhatatlan Isten dicsőségétfelcserélték emberek és madarak, négylábúak és csúszómászók képével’.’ (Róm 1,23) Pál apostol tévedett: a polip nem négylábú. Az ókor Pál apostol korában többségében nem tartotta magát ateistának, sőt Jézus önfeláldozásra, mártíriumságra kész követőit nevezték a nép között felháborodva vagy gúnyolódva ateistának; az „aszebeia" - erkölcsi ítéletre képtelen - jelző mellett ezt tartották a legnagyobb sértésnek (Róm 1,18). De minket nem így neveltek. Istent, egyházat, Bibliát meg kellett mosolyognunk hajdani, bölcsnek vélt tanítóink instrukciói alapján. Sokan a mai napig is fitymáló lenézéssel tekintenek a kezüket összekulcsolva vagy összetéve bensőségen imádkozókra. Az ünnep megszentelésére törekvő hívőket gátlástalanul merik megszólni, kifigurázni, sőt - állítólag - a keresztényeket katakombákba szorítani szándékozók is szép számmal futkosnak médiastúdiók felé. Kit kell megkérdezni? S a válasz attól függ, hogy miről szól a kérdés. Jósáfát - Júda királya - mondta Izrael királyának: „Kérdezd meg előbb az Úr igéjét!” Nem egy focimeccsről volt szó persze, hanem a választott nép sorsáról: harcoljanak-e, vagy se (íKir 22). Ám Izrael királya válogatós volt, neki nem felelt meg az a próféta, aki csak rosszat mondott neki és róla. Emberek - még ha király volt is az illető — már akkor úgy bátorkodtak a jövendőbe látó eszközökben válogatni, hogy nekik kedvező legyen. Vajon miért kellett volna tudni a meccsek eredményét? S ezzel árnyék borul a foci szép játékára: a sze-Paul, a „csodapolip’’ rencsejátékosok milliói klikkeltek különféle portálokra, és elképzelhetetlen pénzáradat önthette el a fogadásból élő vállalkozásokat. De nem a játék iránti szenvedély a legfőbb tét ebben a kérdésben, hanem egy büszke és felvilágosult, Bibliát, egyházat, szentségeket, keresztény ünnepeket megvető, istentagadó világ szellemi lealacsonyodása mélyen a polipok alá. Mert nincs fontosabb a gazdasági győzelemnél, mert a Mani bálványa - az ókori aranyborjú mintájára - eksztázisig szédítette meg felvilágosult, haladó világnézetű kortársainkat. S az már csak Isten humora, hogy a polip neve éppen Paul, Pál, a keresztények legnagyobb apostolának neve, és az is Isten humora, hogy a Mani névre hallgató szingapúri papagáj neve a pénzisten egyik megnevezése (angolul money a pénz). Jézus szavára a mammonnal kapcsolatosan csak utalunk, hiszen a Názáretinek ennél fontosabb mondanivalója is volt a bűnbocsánatról, megváltásról és örök üdvösségről... Cinikus kiszólás, hogy nem a jövő érdekel, hanem a holnapi megélhetés, mert ezzel a bölcsnek látszó szellemi fricskával csak a lényegről tereljük el a figyelmet, és navigáljuk rossz révbe életünk hajóját. S ha készek vagyunk felmérni, hogy mi a legfontosabb életkérdésünk, akkor mindezt a múlandó idő és az örökkévalóság kereszteződésében kellene eldöntenünk. Ott, ahol Isten szólít, hív és vár, nem pedig egy Paul nevű polip vagy egy Mani nevű papagáj, amely ráadásul még mellé is fogott; és nem is a szivárványmodell segít az örök jövőbe látni, de még csak nem is jósok vagy sorselemzők, hanem az, aki így szólt:„. ..aki hisz énbennem, ha meghal is, él..!’ (Jn 11,25) A közeljövőt fürkészők szivárványmodell-javaslatát csak hallomásból veszem, de tudhatunk egy igazi, egy mennyei szivárványról: „...szivárványívemet helyezem a felhőkre, az lesz a jele a szövetségnek, melyet én a világgal kötök!’ (íMóz 9,13) így szólt az Isten! Szólt, hogy rá hallgassunk! A szerző evangélikus lelkész, a Nyugat-békési Egyházmegye esperese
