Evangélikus Élet, 2010. július-december (75. évfolyam, 27-52. szám)

2010-07-25 / 30. szám

Evangélikus Élet MOZAIK 2010. július 25. » 15 72 perc segítség Evangéliumi műhely Kapolcson Szemétszedésre és mozgássérült fesztiválozók segítésére jelentkez­hettek fiatalok a 72 óra kompro­misszumok nélkül elnevezésű prog­ram népszerűsítésére szervezett akción. A vállalkozó szelleműek ezúttal 72 percen keresztül dol­goztak másokért. Muntag Márton­tól, a Magyarországi Evangélikus If­júsági Szövetség munkatársától ÜZENET AZ ARARÁTRÓL Rovatgazda: Jerabek-Cserepes Csilla megtudtuk, hogy néhány órán be­lül gazdára talált a segítőknek szánt mintegy két tucat ajándék póló, az Erzsébet ligetet pedig tízzsáknyi szeméttől szabadították meg a je­lentkezők... Hubai Tamás doktoranduszhall­­gató kérdésünkre elmondta, hogy gyorsan eltelt az a 72 perc, amíg két mozgássérült fiatal segítőjeként tevé­kenykedett. Nehezebb munkára szá­mított: jóízűt beszélgetett a kerekes székesekkel, amíg vitte őket egyik programhelyszínről a másikra. ■ Lukács Gabi felvétele Immár tizedik alkalommal szervez­nek evangélizációs missziói szolgá­latot a Művészetek Völgye fesztivál­hoz kapcsolódóan július 23. és au­gusztus 1. között Kapolcson és Tali­­ándörögdön. A történelmi és szabadegyházak összefogásában megvalósuló evangé­liumi műhely programjai során - má­sok mellett - Lackfi János költő, va­lamint a váci börtön jelenlegi és volt fogvatartottjai tesznek bizonyságot hitükről. Korányi András teológiai ta­nár - egyházunk zsinatának lelkészi elnöke - Korai egyház - igaz egyház? címmel tart előadást, Szabó György dunántúli egyházkerületi felügyelő pedig a Tűzálló című film alapján ve­zet beszélgetést a házasságról. Visky András Júlia című monodrá­máját - Dér András rendezésében - Dér Denisa adja elő; Babits Mihály Jónás könyve című művét pedig Ban­ka Gabriella tolmácsolásában hall­gathatják meg az érdeklődők. Kiss Já­nos születésének kilencvenedik évfor­dulója alkalmából koncerttel emlé­keznek a néhai kapolcsi evangélikus lelkészre. Ezenkívül színdarabokkal, komoly- és könnyűzenei koncertek­kel, filmvetítésekkel, kiállításokkal és mindennap istentiszteleti alkal­makkal várják az érdeklődőket. A program evangélikus szervezé­sű alkalmai magánadományokból, a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerü­let, az Evangélikus Missziói Köz­pont és a helyi evangélikus gyüleke­zet támogatásával valósulnak meg - tájékoztatta szerkesztőségünket Ve­ress István felelős szervező, a Kővá­­góörs-Révfülöp-Kapolcsi (Sión) Evangélikus Egyházközség lelkésze. N EvÉlet-infó Berlin-Szarvas gyorsjárat, avagy tizennyolc óra a Szélrózsán ► A középkezdés hírére az egyko­ri ifjúsági referens, a ma ezer ki­lométerre állomásozó emigráns is hazarohant egy napra. Mi­ért? Mert szüksége van a vissza­térésre az origóhoz. Rendezni magában, ki ő, honnan jött, ki­hez tartozik. ■ Frenyó Anna Két és fél éve tartó önkéntes berlini emigrációm kezdete óta mindennap lejátszom ezt a meccset a Mesterrel, mert csak a forráshoz vissza-vissza­­térve tudok életben maradni lelki­szellemi értelemben. A naponkénti személyes megtérésen kívül azonban kell a közösségi (hit)élmény is - a kis­pályán való mérkőzések után elmen­ni a nagypályára, és örülni annak, hogy mennyi csapattársunk van még! Mi a Szélrózsa? A Szélrózsa számomra visszatérés hi­tem fejlődésének állomásaihoz. Talál­kozás a kilencvenes évek gyenesi és révfülöpi táborainak egykori vezető­ivel, akikre annak idején megilletőd­­ve tekintettem. Találkozás az egyko­ri tizenévesekkel, akikkel az „evangé­likus ifjúság jellegzetes útját” járva megváltottuk a világot a Balaton­­parti éjszakában, és együtt sírtunk a nagy nyári táborok és Szélrózsák vé­gén, örökre szóló barátságot fogadva egymásnak. Találkozás egykori lelké­szeimmel, akiktől az elmúlt huszon­nyolc évben kaptam egy-egy moza­ikdarabkát a Nagy Képből - egy bá­torítást, egy jó gondolatot, örökre a véremben lüktető Krisztus rock and rollt vagy éppen mély barátságot. Ezek a találkozások ma megerősítést jelentenek. Megerősítést hitünkben, identitásunkban. Visszatérést a gyö­kerekhez, hogy aztán újra felmászhas­sunk a fa tetejére, és onnan hirdethes­sük az Isten országát a mindennapi életünkben - Bakonybélben, Berlin­ben vagy éppen Timbuktuban. Szarvasi filmkockák Pár nap erejéig most Szarvasra helye­ződött az origó, az oázis, és ebben az oázisban az első ember, akivel talál­kozom, Mesterházy Balázs (ma sop­roni iskolalelkész), egykori gyenesi tá­borvezetőm, aki éppen kislányát vi­szi lefektetni, amikor a csütörtök esti kánikulában megérkezem az Er­zsébet ligetbe. A régi útitársak talál­kozására jellemző, hogy nem kell sokat beszélni - pár szóból s legin­kább a szemeinkben sejlő fényből tudjuk a lényeget: örülünk, hogy látjuk egymást, és azt, hogy ezer ki­lométerek távolságában is egyazon nagy hajóban evezünk. Régi poénok, öregedési komplexus A regisztráción izzadó szorgalmas munkásokkal - régi jó ismerőseim­mel - szintén örömmel üdvözöljük egymást. Kapok szállást egy forró, de ízléses „lakosztályban", majd irány a nagyszínpad. A Köröst keresztezve futok össze másik nagy kaliberű egy­kori táborvezetőmmel, Buday Bar­nával (jelenleg Arnót-Újcsanálos lelkipásztora, illetve miskolci egyete­mi lelkész), aki azóta szintén megsza­porodva, negyedmagával halad át a hídon. „Kézit csókolom!” Hol is kezdjük a beszélgetést? A régi viccek * ' nem változtak, a rossz poénok meg­maradtak - legfeljebb szaporodtak az öregedési komplexus szólamaival -\ de azért a „Szevasz, jó, hogy látlak” őszintesége megkérdőjelezhetetlen. Amit a másik érteni fog A legjobb helyszínnek - a Szalóki Ági-koncert zenei aláfestésével - az Azték kávézó bizonyul, ahol egy hideg sör társaságában várakozom^ és sorban jelennek meg azok az em­berek, akikkel találkozni akartam. így cseréljük ki a volt ifistársakkal és' egyéb kedves emlékű arcokkal a hí­reket, kit merre sodort az elmúlt két évben (az előző Szélrózsa óta) az élet. Az Aztékban töltött este tetőpontja a T. Pintér Károllyal való találkozás - Berlinben ugyanis felismertem, hogy újságíró szeretnék lenni, és azóta az Evangélikus Élet közelében töltött évek különösen is felértéke­lődtek számomra. Az egykori fő kritikusommal való eszmecsere so­rán most sok olyan, az elmúlt két év­ben gyűjtött tapasztalatot osztunk meg egymással, amelyekről tudjuk, hogy a másik pontosan fogja érteni és értékelni.... Krisztus a világvándorok között Az éjszaka szívet melengetőén zárul: Egy csapat, számomra nagyjából is­meretlen tizen-huszonéves gitározik és énekel dicsőítő énekeket a már ki­ürült és bezárt Azték közepén, el nem múló lelkesedéssel. Odaállok mellé­jük néhány dal erejéig, és azt érzem, mosolyog a világvándor Krisztus, és ritmusra ingatja a fejét. Kávé és Krisztus-központ Az ájult alvás után negyven fok éb­reszt, és a reggeli áhítat közben kikö­­nyörgök a KIE-kávézóból egy kávét, amin Macival (Huszák Zsolt egyko­ri kollégámmal), az egyik főszervező­vel osztozunk. Lovas András biblia­tanulmányát már az ereimben terjen­gő koffeinnel hallgatom, és mélysé­gesen egyetértek szavaival, amikor mindent relativizáló világunkban a Krisztus-középponthoz való vissza­térésre int. C. S. Lewist idézi és a megtévesztő tükröt, amelyen ke­resztül a Kísértő hamis utakra tájol, és Krisztus helyett önmagunkat he­lyezi az origóba. Igen, ez az ember tu­lajdonképpeni bukásának oka. Kútvíz és árvíz Kútvízzel locsolom a fejemet, úgy hallgatom a Lehetőségek piacán az ár­vízről szóló beszélgetést, melynek so­rán egy érintett - Buday Barna - és egy segélyszervezeti munkatárs - Gáncs Kristóf — számol be a termé­szeti katasztrófáról és az azt követő munkáról, amelyet csak képekről is­mertem. A hallgatóság döbbenten fi­gyel, az aktivitási kedv nő - a vége­ken még sok újjáépítő munkásra van szükség! Összekapaszkodás a tragédiában Nemrég tragédia ért az amerikai Delaware folyón egy csapat moson­magyaróvári fiatalt, ketten odavesz­tek. Bárányay Csaba és Mesterházy Balázs lelkésszel régóta együtt dol­gozunk az Atlantic Bridge nevű ke­resztény missziói szervezettel, amely a magyaróváriak útját is szervezte. Mielőtt a Csendsátorban a most el­hunyt lelkésztársukra, Kovács Imré­re emlékeznek, mi Csabával és Ba­lázzsal egy pillanatra összekapaszko­dunk, megrázva a két fiatal elveszté­sének hírétől. Nem értjük, hogy Is­ten miért engedte ezt így történni, de azt tudjuk, hogy az ő látószöge há­romszázhatvan fokos, a mienk pedig csak száznyolcvan. Nem adom fel! A hűvös eleganciájú Barthel-Rúzsa Zsolttal hatalmas mosolyokkal kö­szöntjük egymást, és pár percben mindent elmondunk, ami fontos, miközben a Nemadomfel együttes dobjai egyre hangosabban szólnak a nagyszínpad felől. Megkapó, ahogyan az értelmileg akadályozott zenészek kitörő elánnal, jó hangszereléssel és magával ragadó előadói képességgel énekelnek arról, hogy az ő életüknek is Krisztus az értelme. Aki kivezet a dzsungelból És ekkor meglátom Smidéliusz Gá­bort. A Szélrózsát szervező Tízek atyjaként egykori lelkészemre rend­kívül sok felelősség hárul. Fáradtan, de mosollyal az arcán üdvözöl. Ta­lálkozásunkban erő van: számára lendületet ad, hogy tizennyolc órá­nyi „szélrózsázás” miatt ezer kilomé­tert utaztam, én pedig látni akartam, hogy Deák téri csapattársam hogyan boldogul a nagy találkozóval. És boldogul. Jó ez a Szélrózsa. Más, mint a töb­bi, mást tesz lehetővé a helyszín, de jó. Itt vagyunk, és itt van köztünk ő, aki kivezet a dzsungelbői. És ebben maradunk Smidéliusz Gáborral. Hogy mi, akik megismertük őt, aki ki­vezet a dzsungelbői, minden erőnk­kel őhozzá ragaszkodunk, róla szól az életünk szétszóródva is, és őbenne va­gyunk egyek. Erről szól Szarvas is. Most pedig mennem kell, indul a re­pülőgép - repít a szélrózsa egyik irá­nyába! FOTÓ: LUKACS GABI

Next

/
Oldalképek
Tartalom