Evangélikus Élet, 2010. július-december (75. évfolyam, 27-52. szám)

2010-07-18 / 29. szám

Evangélikus Élet MOZAIK 2010. július 18. *• 15 A status quo megváltoztatása Elég volt az idei parlamenti választá­sokkor megtörtént fiaskó ahhoz, hogy a televíziózás közeli haláláról le­hessen beszélni. A kampánycsend szerencsétlen meghosszabbítása nemcsak azzal járt, hogy a tévékészü­lékeken csak meddő beszélgetést vagy pótmegoldásként kiválasztott filmeket lehetett nézni, hanem az in­ternetes közösségi oldalak hírközlé­si csatornaként való használata is be­bizonyította működőképességét. Rá­adásul éppen nemrég jelent meg egy kutatás, amely kimutatta, hogy az egyetemista korosztály mintegy negyven százaléka már egyáltalán nem néz tévét. Ők valószínűleg már a focivébé eseményeit is a neten kö­vették élőben, hacsak nem valame­lyik kerthelyiséggel rendelkező szó­rakozóhely kivetítőjén figyelték. És akár vissza is tudják nézni a legszebb gólokat. És ez jó. Elsősorban persze nem azért jó, mert a fiatalok egy passzív függőség­ből egy aktívba kerülhetnek, ha­nem mert részt vesznek a jelenlegi status quo megváltoztatásában. A tömegmédia uralma ugyanis éppen a televíziózás háttérbe szorulásával szűnik meg, hogy valami sokkal személyesebb és emberközelibb váltsa fel. A marketingeseket már régebben megérintette a változás szele, ugyanis tévéreklámokkal már korántsem érhető el annyi ember, mint régebben. Márpedig az eddig EGYHÁZ ÉS VILÁGHÁLÓ Rovatgazda: Nagy Bence használt recept viszonylag egyszerű volt: minél több pénzt költünk rek­lámra, annál hatékonyabbak le­szünk. A televíziózok egykori hatal­mas, homogén tömegének nagy ré­szét azonban ma már a neten kell keresni, ráadásul teljesen szétap­rózódott kis közösségekben. Ame­lyekbe már nem lehet pénzzel beha­tolni, csak egy hihető történettel, amely elég érdekes és értékes ahhoz, hogy rávegye őket az interakcióra. Mindez persze nem új probléma, és valójában nem is kell új megoldá­sokat keresni rá. A Pál apostol korá­ban létezett világ ugyanis kevésbé tér el a maitól, mint a televíziózás kor­szakától. A hitetlen Saulból lett egy­házépítőnek ugyanis az ókorban kis csoportok és gyülekezetek között kellett hirdetni az evangéliumot, és a ma embere is így érhető el az inter­netes közösségekben. Saul pálfordu­­lása ráadásul olyan történet, amely mellett nehéz közönyösen elmenni. Seth Godin (http://sethgodin.type­­pad.com/) egyik előadását olyan sze­mélyek fotóinak bemutatásával kezd­te, akik lufiból hajtogattak különfé­le vicces figurákat, majd azt mond­ta, hogy ezek az emberek pontosan tudják, mivel foglalkoznak, míg a je­len lévő, többnyire vezető pozícióban dolgozó személyek valószínűleg nem. De egyben a segítségükre is sietett: ők valószínűleg azzal töltik minden­napjaikat, hogy megváltoztassák a status quót. Hogy megváltoztassanak valamit a világon, ami szerintük nem működik jól. És ehhez nem kell feltétlenül Pál vagy Luther Márton kaliberű törté­nelmi személyiségnek lenni, külö­nösen az internet világában, ahol nagyon könnyen megtalálhatók a hasonló érdeklődésű és értékrendű személyek. Annyi kell csak, hogy ki­nézzük magunknak a világ egy ap­rócska szeletét, amelynek szüksé­ge van a változtatásra, és fogjunk hozzá. Nem jelenthető ki, hogy az idei Szélrózsa történelmi lehetőség, de vi­tathatatlan, hogy az evangélikus egyháznak egy-két évtized múlva már ezekre a fiatalokra kell építenie. Több ezer lutheránus ifjú egy helyen pedig több mint egy jó buli. Alkalom arra, hogy életre keltsük bennük a rejtett lázadót, aki a mai korszellem­mel ellentétben hajlandó hitét kép­viselni a világban. Akik megváltoz­tatják a status quót, ahogyan annak idején Pál apostol tette. Nem is hangzik rosszul. ■ N. B. Rómában jártam Rómában jártam. Életemben har­madszor. Első alkalommal még teo­lóguskoromban dr. Szentpétery Péter teológiai tanár vezetésével juthattam ki mint az Evangélikus Hittudomá­nyi Egyetem küldöttségének tagja. Ta­valy soltvadkerti gyülekezetünk ifjú­ságának kis csoportjával jártam ott. Idén a jubiláló, húszéves óvodánk pe­dagóguskarával vághattam neki az útnak. Van, amit most először láttam, van, amit már harmadszor, mégis él­mény volt. Úgy hiszem, végigjárni a Via Crucist, megállni Pál apostol monumentális szobra előtt, látni a Laterán ősi falait nem lehet elégszer. egyházi műkincseire épített, pro­fesszionálisan megszervezett idegen­­forgalmi látványosság. Bizonyosan az is. Mégis, kétségtelenül nagy a hí­vő zarándokok száma. És érezhető a Lélek is - tömegével jönnek a hívek. Érdekes volt ezt szemlélni annak fényében, hogy egyházunk közvélemé­nyét erősen foglalkoztatja a soron kö­vetkező népszámlálás, amelyben vé­gül rákérdeznek az egyházi-vallási hovatartozásra is. Legutóbb még át­léptük a bűvös 300 ezres határt, fé­lő, hogy most jóval szerényebb lesz ez a szám. És amíg a történelmi feleke­zetek közül a római katolikus vagy a református egyház szinte meg sem egyházban tűzön-vízen át, átvitte az egyházat az elmúlt negyven éven, mindenen hűséggel... Tudjuk, hogy a római katolikus egyház is küzd a maga problémáival - de Rómában, a tömegben mégis éreztem azt, hogy ők elindultak vala­merre. Nem akarják megvárni és nem akarják megélni, hogy egyszer csak ki kelljen mondaniuk; „Hát ma senki nem jött templomba, szüntes­sük meg ezt a gyülekezetei.. Szeretném leszögezni, én azt írom most le, amit a Szent Péter-baziliká­­ban „éreztem”, amikor láttam a Fü­­löp-szigeteki vagy az afrikai csopor­tokat, az embereket, akik sírtak, hogy Mégis, ami leginkább elgondolkodta­tott - akár a pápai audencián, akár másutt, templomokban, szakrális te­rekben -, az a városban hullámzó tö­megvolt. Természetesen a turisták tö­mege, de a zarándokok tömege is. Egy turista nem áll két órát a tű­ző mediterrán napon a Szent Péter téren, hogy meghallgassa a pápa szavait, hanem tizenöt perc után otthagyja. Egy turista nem áll sor­ba fél napot, hogy bejusson a Vati­káni Múzeumba, hogy láthassa a Sixtus-kápolnát, hanem fogja ma­gát, és visszajön másnap, más idő­pontban. Aki járt már Rómában, mondhat­ja, hogy mindez üzlet - kétezer év érez - mondjuk - néhány tízezres csökkenést, addig nekünk ez már tragikusan sok volna. Mert beesünk egy olyan létszám alá, ahol már súlytalanná, majdhogynem komoly­talanná válunk. Vannak szép intézményeink, tevé­kenykedünk az oktatás, az idősgon­dozás területén, viszont - pár kivétel­től eltekintve - gyülekezeteink nagy többségében bizony kevesebben ülnek a templompadokban, mint öt vagy tíz éve. Mondhatjuk persze azt, hogy a társadalmi folyamatok minket is el­érnek, ezek elől nem tudunk kitérni. Lassan kihal az a nemzedék, amely a harmincas évek ébredési mozgal­mán nőtt fel, és amely kitartott az eljuthattak oda... És nem más beszél belőlem, mint a féltő szeretet, és tu­dom, hogy sokan nagyon sok mindent megpróbálnak. Egyszerű vidéki lelkészként nem tisztem az egyház távlati stratégiá­ját megalkotni, abba beleszólni. Egy­szerűen együtt gondolkodni szeret­nék: mi a kitörési pontunk? Misszi­ói gyülekezetek létrehozása? Valami 21. századi ébredési mozgalom indí­tása? Ev'angélizáció? Lelkészeink ösztökélése? Elköltöző híveink nyo­mon követése?Mi az, ami nem a las­sú beletörődést vizionálja elénk, ha­nem lélekkel telt, épülő evangélikus egyházat? ■ Homoki Pál EVÉL&LEVÉL Egy kis gyülekezet nagy eseménye Az ország déli részén fekvő Ambrózfalva-Csanádalberti-Pitvarosi Evangé­likus Egyházközségben július elején került sor az éves hittantáborra. Ennek az eseménynek köszönhetően feltámadni látszik ez az igen kis létszámú gyü­lekezet, hiszen a táborban harmincöt gyermek vett részt. A táborvezető lel­késznő, Csonka Zsuzsanna munkáját nagyban segítette a kilenc felnőtt, ki a konyhában, ki az énektanulásban. A gyerekek reakcióját látva: egy nagyszerű hét telt el a lelkésznőnek kö­szönhetően. A tábor fénypontja a gyopárosfürdői kirándulás volt, amelyen szerencsére - az előző napi borús, esős időhöz képest - nagyszerű időnk ke­rekedett a fürdéshez. A lelkésznő munkáját segítette még, hogy két óvónő is részt vett a táborban; a sok kisgyermek között nagy szükség volt tapasz­talatukra. Magassy ZsófiiA Evangélikus (házas) élet gemtmssä Bár lapunkban természetesen „nem magunkat prédikáljuk”, időnként megesik, hogy a szerkesztőségünk háza táján zajló, számunkra örömteli ese­mény hírét is megosztjuk olvasóinkkal. Ilyen volt múlt hét szombatján sze­retett szerkesztőségi titkárunk esküvője. Vitális Judit és az ugyancsak evan­gélikus Zsolczai Balázs a kecskeméti evangélikus templomban fogadott örök hűséget egymásnak. Az ifjú párra Isten áldását kérjük! Hibaigazítás • Lapunk múlt heti számának 15. oldalán, a Köszönet és gra­tuláció Nádasd evangélikus lelkész asszonyának című olvasói levélben helytelenül „tájoltuk be” Nádasd községet. Nádasd valójában már nem Zala, hanem Vas megyében fekszik. A hibáért az érintettek és olvasó­ink elnézését kérjük. - A szerk. HIRDETÉS ___________________________________________________________ Nyitott templom éjszakája Ismét egy rendhagyó estére tárják szélesre templo­muk ajtaját a pusztaföldvári evangélikusok július 23- án, pénteken, amikor immár harmadszor rendezik meg a „nyitott templom éjszakáját”. A program ♦ 18 óra: Bemelegítő játékok kicsiknek és ljtM M... nagyoknak ♦ 19 óra: Az Immánuel zenekar zenés bizonyságtétele ♦ 20 óra: „Élő kövek ünnepe” - interaktív istentisztelet. Igét hirdet: Ribárszki Ákos lelkészszentelés előtt álló teológus ♦ 21 óra: Esküvőiruha-bemutató Zalainé Kaczkó Ágnes nőiszabó-mes­­ter (a gyülekezet felügyelője) munkáiból • 21 óra 30 perc: „Kis éji zene” - rapid orgonakoncert (közreműködik: Deák Gabriella) • 22 óra: Filmvetítés • 23 óra 45 perc: Napzáró gyertyafényes áhítat, éjszakai éneklés és áldás • Egész este: Kincskereső (meditációs templomtorony) A gyülekezet tagjai harapnivalóval és frissítővel várják az érkezőket. A rendezvény blogja az interneten: http://nyitotttemplom.blog.hu Nyitott ajtókkal és nyitott szívvel várnak mindenkit a pusztaföldvári evan­gélikusok.

Next

/
Oldalképek
Tartalom