Evangélikus Élet, 2010. július-december (75. évfolyam, 27-52. szám)
2010-11-28 / 48. szám
Evangélikus Élet élő víz 2010. november 28. » 11 Kiadós munka mellékhatásokkal A menekülő Beszélgetés a Luther Kiadó műszaki szerkesztőjével ^ Sokéves hagyomány, hogy adventben a Luther Kiadó könyvvásárt rendez, a kedvezménnyel megvásárolható kiadványok listája pedig az Evangélikus Élet hasábjain is olvasható. Bár szerkesztőségünk vezérigéje - „...nem magunkat prédikáljuk, hanem az Úr Jézus Krisztust” (2Kor 4,5a) - kiadónkra is érvényes, a könyvvásár apropóján hadd szólaltassuk meg mégis a Luther Kiadó műszaki szerkesztőjét, Galgóczi Andreát, aki az említett könyvek legnagyobb részét tervezte. Munkáját ő is a fenti mottó jegyében végzi...- Kezdjük az elején: hogyan kerül valaki az egyik neves hazai könyvkiadó, az Osiris műszaki szerkesztői székéből az Evangélikus Sajtóosztályra - a Luther Kiadó elődjébe -, ugyanazon munkakörbe?- Most már látom, hogy fenti irányítással. 2000 végén az Osirisnál átszervezések voltak, és tőlünk, műszaki szerkesztőktől nemcsak a könyvek tervezését és a borítók nyomdai előkészítését várták el, hanem a nagyon bonyolult szerkezetű, táblázatokkal, grafikonokkal, képletekkel teletűzdelt, ötszáz oldalas belívek tördelését is ránk akarták bízni. Mivel ebben nem volt gyakorlatunk - nekem sem nagy feszültséget okozott, hogyan tudnánk egy-egy ilyen típusú tankönyvet azzal a három-négy napos határidővel elkészíteni, amellyel a profi tördelők. Vívódásaim közepette kaptam egy közös kiadású munkát - a Teológiai Irodalmi Egyesület egyik kiadványát kellett megterveznem.- Ez az egyesület pedig az Evangélikus Hittudományi Egyetemen működött, és elnöke a Magyar Bibliatársulatnál dolgozó Kendeh K. Péter volt...- így van. A főnökeim mondták is előre, hogy jön majd egy fiatal pap, aki hoz egy munkát, amit nekem kell megcsinálnom.- Pap?!- Ez egy világi kiadó, így nem voltunk tisztában a felekezetek közötti különbségekkel - nekem sem volt még akkor semmilyen egyházi kötődésem -, az egyházi nyelvezetben sem mozogtunk otthonosan...- És hogy lett az egyesületi munkából a Magyarországi Evangélikus Egyház egyetlen kiadójának műszaki szerkesztői állása?- A sajtóosztály addigi vezetője, Tóth-Szöllős Mihály - aki egyúttal az EvÉlet főszerkesztője is volt - akkor ment nyugdíjba, és az egyház illetékesei úgy döntöttek, különválasztják a kiadói és a hetilap-szerkesztői feladatokat. így került T. Pintér Károly az Evangélikus Élet főszerkesztői posztjára, míg Péter lett a sajtóosztály vezetője, noha szervezetileg az újság szerkesztősége - ma is - a kiadó része. A szerkezeti változtatás következtében új munkatársak felvételére volt szükség. Péternek tetszett az Osirisnál végzett közös munkánk, így megkérdezte, nem mennék-e mellé dolgozni.- Profiljánál fogva a Luther Kiadó elsősorban az egyházzal, a keresztény hittel kapcsolatos könyveket jelentet meg. 2001 óta a kiadványokban - kevés kivételtől eltekintve - Galgóczi Andrea neve szerepel műszaki szerkesztőként. Másként tervez az ember egy egyházi kiadványt, mint egy világit?- Maga a tervezés folyamata nem más, de a tartalom nyilván befolyásolja a formát. Örömmel tapasztaltam, hogy a Luther Kiadónál teljes tér nyílt szakmai fejlődésem előtt; azelőtt nem készítettem olyan nagy kreativitást igénylő, gazdagon illusztrált kiadványokat, mint például a Szabó Lajos által szerkesztett meditációs sorozat vagy az Áldáskönyv. De említhetném még a teljes hittankönyvsorozatot, amely végre - egységes koncepciót követve - mind a tizenkét évfolyamra elkészült. A szerzőknek és a szerkesztőknek köszönhetően színesek, és valóban a gyermekekhez szólnak, az ő szintjükön. Szerettem a Tarisznyakönyvet is, amelyben Polgár Rózsa kárpitművész alkotásait költőnők versei egészítik ki. Ezek a szép feladatok segítettek hozzá, hogy a tördelés elsajátításától se idegenkedjek: immár nyolc éve többnyire én tördelem a kiadványokat. Az itt töltött közel tíz év alatt jó néhány érdekes és értékes emberrel találkoztam, akiktől szintén sokat tanulhattam. Kiemelem Hübner Dorka grafikust, könyvtervezőt - vele az Új evangélikus templomok című albumon dolgozhattam együtt.- Olvasóink közül talán kevesen tudják, hogy a 2001-ben megjelent és azóta el is fogyott Visszhang - Imádságok, olvasmányok című kötetet nevezték az év legszebb könyve versenyre.- Idén pedig a Vinczellér Imre festőművész munkásságát bemutató albumunkat jelölte a Pro Typographia Díjra a Gyomai Kner Nyomda. Sajnos nem nyertünk, mégis jó érzés volt, hogy olyan kiadványt készítettünk, amelyről mások azt gondolták, érdemes indulni vele egy ilyen tekintélyes megmérettetésen.- Ez mindannyiunk büszkesége lehet. De mindezeken túl osszuk meg az olvasókkal az itteni munka személyes vonatkozásait és hatásait is!- Ahogy már említettem, nem vallásos családból származom. Viszont idekerülésem után kíváncsiságból egyszer-kétszer elmentünk a pestújhelyi gyülekezetbe, ahol akkor - félállásban - Kendeh K. Péter volt a lelkész. A Lelkipásztor című lelkészi szakfolyóirat készítésekor pedig bele-beleolvastam a szövegbe, és nemegyszer ki is kerestem az adott bibliai szakaszokat. Ha kérdésem volt, akkor bátran fordulhattam egyes munkatársaimhoz, akik otthonosan mozogtak a hit és az egyházi szokások világában. Az első jelentős lépés az volt, amikor az - akkor hat-, illetve tízéves - kisfiúnk és lányunk elment a gyermek- és ifjúsági osztály által szervezett nyári gyerektáborba. Ezt pedig az Ötlettár című, gyermekmunkásoknak szóló kiadványnak „köszönhetjük” ugyanis a munka során sokat beszélgettem a kiadvány szerkesztőjével, az akkori gyerekreferenssel, Balog Eszterrel, ő ajánlotta ezt a lehetőséget. Azóta nemcsak hogy konfirmáltak a gyermekeink, de Zsófi tavaly a fóti ökumenikus gimnáziumban érettségizett. Számomra nagyon sokat jelentettek a Tamás-misék, ezek hatására egy időben magam is szervezője voltam az Új találkozás nevű istentiszteleteknek. Stílusukban ezek nagyon hasonlóak a Tamás-misékhez, csak helyi kezdeményezések: a pestújhelyi, a rákospalotai és az újpesti gyülekezet fiataljai szervezték őket elsősorban a kerületükben élőknek, akik Istent és a hitet keresik. Összességében hálás vagyok a sorsnak, hogy ennek a munkahelynek köszönhetően az életem más, jobb, „minőségibb” lett, és mélyebb értelmet kapott. ■ Boda Zsuzsa Új kezdet a Fébében Amint korábban az Evangélikus Élet olvasói is értesülhettek róla, Taschner Erzsébet diakonissza, a Fébé Evangélikus Diakonisszaegyesület főnök asszonya 2010. június 10-én befejezte földi vándorlását. (Temetése június 22-én volt Újpesten, a Megyeri temetőben.) Egyesületünket ezzel nagy veszteség érte, hiszen Erzsébet testvér csaknem hetven évvel ezelőtt, 1941. július í-jén lépett be a Fébébe. Tanúja volt a diakonisszamunka háború előtti felvirágzásának, kiteljesedésének, majd 1951-ben elszenvedője volt a feloszlatásnak, az 1991-es újraindulástól fogva pedig, szinte élete utolsó napjáig, ismét tevékeny és fáradhatatlan munkása volt a Fébének. A Fébé Evangélikus Diakonisszaegyesület november 6-án megtartott közgyűlésén a választmány javaslatára dr. Visnyei Orsolyát, választmányunk tagját nagy többséggel megválasztotta az egyesület társelnökévé. Dr. Visnyei Orsolya régi evangélikus család sarja, a Semmelweis Egyetem klinikai orvosa, felkérésünkre elvállalta - e sorok írójának oldalán - a társelnök tisztét. Isten áldása legyen szolgálatán, amely - mondjuk immár így - új kezdet a régi Fébében! ■ Veperdi Zoltán igazgató lelkész Hármas keresztelő várt ránk azon a vasárnapon: anyuka a két gyermekével. Az előkészületek során mindenről beszélgettünk, de egyvalami csak az utolsó napon derült ki: nevezetesen, hogy Marci - óvodás tanítványom - mély ellenérzésekkel viseltetik a víz iránt. A család naptárában vastagfekete betűkkel vannak számon tartva azok a napok, amikor hajmosásra kerül sor, mert a fiatalember a feje közelébe se enged semmiféle folyékony anyagot.- Ez azért biztos megoldható - mondta a szintén keresztelésre váró anyukája, de a hangja nem sok jóval biztatott. Gondoltam, tegyünk egy kis próbát előtte. Behívtam a sekrestyébe. Elétettem az ezüst keresztelőkancsót.- Nézd, Marci - próbálkoztam -, ez az a kancsó, amiből majd megkeresztellek. Tegyünk bele vizet! Odamentünk a csaphoz.- Most dugd bele az ujjad! Arra gondolni sem mertem, hogy ráöntsem a vizet, legalább a kezemről hadd kerüljön a homlokára. Nagy csodálatomra még azt is megtette, hogy saját maga csöppentett a fejére, sőt még nekem is megengedte, hogy az ujjammal benedvesítsem. Megy ez, mint a karikacsapás. Csak a szülők aggodalmaskodtak túlzottan. Kezdődött az istentisztelet. A keresztelőnél elsőként az édesanya körül zajlottak az események, de aztán jöttek a gyerekek is. Bajt sejtettem, ugyanis Marci nem akart odajönni. Az oldalhajóban keresett menedéket a szentség elől. Akkor egy kis hideg futott végig a gerincemen. Kezdtem aggódni, mi lesz ebből. Gondoltam, amíg a kistestvérét megkeresztelem, addig majd előkerül, hiszen mindent megbeszéltünk rendesen. De a helyzet nem javult. Már az egész család keresztény volt rajta kívül. Ott álltam, kancsóval a kezemben, a gyülekezet némi derültséggel figyelte, hogy mászom ki ebből. Az édesapa megpróbálta az erő szavát hallatni. Ez csak olaj volt a tűzre. Marci, aki eddigre már a padok között volt, befeszült a két sor közé. Ez persze még mindig jobb volt, mintha a padok alatt próbálkozott volna, mert akkor végképp elveszítjük a nyomát. Az édesapa feladta a reményt. Én is. Akkor jött az édesanya. Odament, és súgott valamit a fiúcska fülébe. Nem lehetett hallani semmit, de Marci elmosolyodott, és szégyenlős vigyorral beállt a többiek közé. Megkönnyebbülve mostam le a bűneit a keresztséggel. Aztán arra gondoltam, Isten is így csalogat minket magához. Lemond az erőről, hogy nekünk szóló, hívogató szavakat súgón a fülünkbe, amelyeket csak mi értünk és ő. Mi pedig egyszer csak feladjuk görcsös menekülésünket, szorongásunkat, hogy az övéi legyünk. A kapunál aztán nagyon csapott a tenyerembe Isten legújabb báránykája, de hogy mi fordította a keresztség felé, talán sose tudjuk meg. ■ Koczor Tamás HETI ÚTRAVALÓ „Királyod érkezik hozzád, aki igaz és diadalmas” (Zak 9,9) Advent első hetében a 280 (!) éves Útmutató reggeli és heti igéi felszólítanak: készítsétek az Úr útját, és térjetek meg! Ennek az új egyházi esztendőnek a kezdetén immár nyolcadik éve adatik meg, hogy egyedül azt az Urat kínáljuk fel e rovatban állandó heti útravaló gyanánt, akit „lógónk", a hal görög szavának öt betűje így jelez: Jézus Krisztus Isten Fia, Megváltó. Karácsony böjtjében ő királyként érkezik hozzánk. „Készítsétek az Úrnak útját, mert megjelenik az Úr dicsősége, és mindenek egyszerre meglátják - így szól az Úr.” (Ézs 40,3.5; LK) Jézus Urunk beteljesítette a próféták jövendölését, és üdvözítőül jött el e világba. „Jobbítsátok meg élteteket, keresztyének, mert ím elközelgett a mennyeknek országa.” (GyLK 686) Luther örömmel hirdeti: „Krisztus a te Királyod, kit Isten egyenest neked ígért, kinek tulajdona vagy, hogy csak ő uralkodjék rajtad - lélekben, nem testi értelemben. ímhol jő Királyod! Mindezt az ész nem látja, és a természeti ember se éri föl; csak a hit egyedül!” Első eljövetelekor - a nagyhét nyitányaként - a názáreti Jézus bevonult Jeruzsálembe, és ezt kiáltotta a sokaság: „Segíts! Ments meg! Üdvözíts!" - azaz: „Hozsánna a Dávid Fiának! Áldott, aki jön az Úr nevében! Hozsánna a magasságban!’ (Mt 21,9) Az Úr eljövetelének sürgető közelségére tekintettel Pál felszólít: „...öltsétek magatokra az Úr Jézus Krisztust”, s „egymást szeressétek”; mert a „szeretet a törvény betöltése. De mindezt valóban tegyétek is...” (Róm 13,14.8.10.11) Akik már Isten gyermekei a belé vetett élő hit és a keresztség által, azok Krisztust öltötték magukra (lásd Gál 3,27), így lettek örököstársaivá. Azokat, akik már elérték hitük célját, lelkűk üdvösségét - mert Isten újjászülte őket irgalmából -, Péter így bátorítja: „...elméteketfelkészítve, legyetek józanok, és teljes bizonyossággal reménykedjetek abban a kegyelemben, amelyet Jézus Krisztus megjelenésekor kaptok” jíPt 1,13) A szentíró nemcsak a zsidóknak idézi a prófétákat (lásd Ézs 26,20; Hab 2,3- 4), hanem a hűségeseknek is; mert még „egy igen-igen kevés idő, és aki eljövendő, eljön, és nem késik. Az én igaz emberem pedig hitből fog élni, és ha meghátrál, nem gyönyörködik benne a lelkem!’ (Zsid 10,37-38) Ők már boldogan hirdetik ezt Pállal: az Úristen „szabadított meg minket a sötétség hatalmából, és ő vitt át minket szeretett Fiának országába, akiben van megváltásunk és bűneink bocsánata” (Kol 1,13-14). De hogyan várjuk Krisztus eljövetelét? Éberen, józanul, és „vegyük magunkra a hit és a szeretet páncélját, és mint sisakot, az üdvösség reménységét” (iThessz 5,8). A Király megcsúfolása ma is tart, s akik hitetlenül elutasítják őt - ahogyan kétezer éve is gúnyolták -, akaratlanul is az igazságot mondják ki: „Üdvözlégy, zsidók királya!” (Mt 27,29) Az Úr érkezésekor ez a két lehetőség van: „de ti nem akartátok” őt befogadni, vagy ezt mondjátok: „Áldott, aki az Úr nevében jön!” (Mt 23,37.39) „Ádventi csendben téged várunk. / Jöjj, Urunk Jézus, maradj nálunk!” (EÉ 148) Bízd újra életed Krisztusra ebben az egyházi évben! ■ Garai András
