Evangélikus Élet, 2010. július-december (75. évfolyam, 27-52. szám)
2010-07-11 / 28. szám
Evangélikus Élet élő víz 2010. július 11. 11 Isten útja a legjobb útvonal Családi konferencia Piliscsabán Zeneszótól voltak hangosak a templomok ^ Különleges kegyelem, hogy a felgyorsult világ forgatagából az ember elmehet olyan helyre, ahol elcsendesedhet, és lehetősége van az Úrral való személyes kapcsolat elmélyítésére. Nincs élet Jézus nélkül! Keresni kell, és mint éltető táplálékot - amely nélkül értelmetlen élni - az embernek magához kell venni. Ennek jegyében rendezték meg Isten áldott jelenlétében a Budai és a Pesti Egyházmegye családi konferenciáját. Piliscsabán, a Béthel Evangélikus Missziói Otthonban június 28. és július 3. között közel hatvan fő figyelt a heti igére: „Engem keressetek, és éltek!” (km 5,4) A reggeli áhítatokat Horvát-Hegyi Olivér és Hu lej Enikő lelkészek osztották fel egymás között. Az Úr, aki gondoskodó és szerető Isten, formálja gyermekeit, útmutatást ad és kegyelmi ajándékokkal halmozza el őket. Hogyan élünk ajándékainkkal? Nem csupán a megfogható tárgyi dolgok az értékek és ajándékok. Ajándék az együttlét, a nagy család, a beszélgetés, a bizonyságtétel, az imaközösség és a közös éneklés is. Ezen ajándékok rengetegét árasztotta Isten erre a konferenciára. „Kegyelemből léphetünk be szent jelenlétedbe...” - hívogatott sokszor az ének az alkalmak előtt, melyek az Úrral és az egymással való közösségre teremtettek lehetőséget. Az ember a tökéletességre törekszik. Csak jóra, szépre vágyik, olyanra, ami hibátlan, ép. Ám egyedül Isten tökéletes, és ha tőle kérjük, hogy hasonlóképpen magához formálja életünket, akkor arra a napra, amelyet ígér a gyermekei számára, bevégzi munkáját - hallhatták az egybegyűltek az áhítatokon. Nem elégedhet meg az ember a néhol barnuló, romló gyümölcs elfogyasztásával, hiszen van tökéletes. Csakis a teljesen ép, egészséges táplálék tart életben. Táplálék nélkül és éltető víz nélkül nem lehet élni. Jézus a forrás! A délutáni előadók - Ittzés András és Szilvia, dr. Rab Ferenc Levente, Horváth Miklós, Gáncs Péter, Horváth-Hegyi Olivér - az elköteleződésről beszéltek. Elköteleződés a család, a hivatás, az élet, a gyülekezet és Jézus Krisztus mellett. Az ember választhat. Hozhat döntéseket, melyeknek a következményeit viselnie kell. Miért ne akarnánk azon az úton járni, amelyet Isten tervezett egyen-egyenként mindenkinek, hiszen az a legjobb útvonal! Csak követni kell. Bízni a tökéletes Vezetőben. Mellette dönteni. Az esti evangélizációsorozatot Zsarnai Krisztián lelkész tartotta, Bír 7,7b alapján: „így szól az Úr: ...megszabadítlak benneteket’.’ Isten megmutatta hatalmasságát, csodáját, erejét Gedeonnak. A hétköznapok forgatagában a ma embere is számtalan csatát vív, hasonlóképpen Gedeonhoz. Mi is tudhatjuk: nem kell egyedül küzdenünk.„Nefélj!”- erősít minket is számtalanszor az ige. Merjünk ráállni az Úr ígéreteire! A héten a konferencia résztvevői megtapasztalhatták, hogy Isten szerető és gondoskodó Atya, aki nem < hagy minket magunkra, hordoz, táp- D! Iái, gondoskodik rólunk, és győzelemre vezet. A heti ének soraival zárom e beszámolót: „Élet van tebenned, / Erő van tebenned, / Remény van tebenned, ó, Jézus!” ■ Bittó Viktória Harminc fiatal vett részt idén az országos evangélikus fúvóstáborban június 24. és július 4. között Kismányokon Johann Gyula szakmai irányításával. A gyerekek fele első alkalommal érkezett a tíznapos programra, ami jelzi, hogy a tábor életében immár elérkezett a generációváltás ideje. A több éve visszajáró réz- és fafúvósok már maguk is részt vettek a kisebbek tanítgatásában, felügyelésében. A próbák és a Makán Hargita lelkésznő által vezetett áhítatok mellett - szabadidejükben - előszeretettel sportoltak a gyerekek. A hagyományoknak megfelelően idén is felléptek a mucsfai és a kismányoki istentiszteleten, illetve koncertet adtak a majosi templomban. Plusz felkérésként a bonyhádi evangélikus gimnáziumban megrendezett konfirmandustáborban és az evangélikus pedagóguskonferencián is bemutatkoztak a zenészek, közöttük a BrassCom zenekar tagjai. ■ Máté Réka felvétele Engedd, hogy kijavítsák a hibáidat! „Egy író soha nem jobb, mint a szerkesztője.” Minden jó tollforgató tudja, hogy műve „korrekciós kezelést” igényel. Talán nyelvtani hiba van benne vagy elírás; esetleg egy kifejezés vagy egy mondat nem világos; vagy a szerkesztő talán arra biztatja az írót, hogy vizsgálja meg az írás kiindulópontját. A javítás fontos ahhoz, hogy az olvasóink megértsék, amit valóban mondani akarunk nekik. Korrigálni azonban gyakran nem könnyű. Csalódottá, reményvesztetté tehet bennünket, néha még megalázó is lehet, ha csak azt látjuk, hogy a „csodálatos” sok munkával és szeretettel megalkotott opuszunk messze nem olyan színvonalú, amilyennek terveztük, amilyennel lenyűgözhettük volna az olvasóinkat. Tehát két lehetőségünk marad: vagy tekintettel vagyunk a szerkesztők szemléletmódjára, és megfontoljuk javaslataikat; vagy figyelmen kívül hagyjuk őket, mert meg vagyunk győződve róla: ők egyszerűen nem értik meg, hogy mi milyen irodalmi zsenik vagyunk. A korrekció - amelyet néhányan konstruktív kritikának neveznek - azonban nem kötődik kizárólag az íráshoz, az írott művekhez: bármilyen más munkahelyen is alkalmazható. Még a legtehetségesebb dolgozónak is (legyen akár mesterember, üzletkötő, menedzser, akár csúcsvezető) tanulnia kell, fejlesztenie szakmai képességeit, hogy a csúcson maradhasson. Ebben segítségére van, ha valaki - egy kívülálló, objektív megfigyelő - képes észrevenni a gyengéit, korlátáit, és aztán javaslatot tud tenni arra, hogyan fejlődhet tovább. Sajnos nem mindenki fogadja el, ha kijavítják; időnként ez a tevékenység ellenállásba és visszautasításba ütközik. A visszautasítás mögött lehet büszkeség is, ami azt jelenti, hogy az illető képtelen az alázatra. Súlyos következménye lehet, ha valaki megfontolni sem hajlandó a javító szándékú észrevételt. Talán éppen ezért foglalkozik az ószövetségi Példabeszédek könyvének tizenötödik fejezete több szakaszon át ezzel a témával. Bolond, aki figyelmen kívül hagyja, ha hibára, hiányosságra hívják föl a figyelmét. Fájdalmas lehet, amikor kijavítanak bennünket, de saját érdekünkben érdemes erre odafigyelni. ,A bolond megutálja az ő atyjának tanítását; a ki pedig megbecsüli a dorgálást, igen eszes’.’ (Péld 15,5; Károli-fordítás) Ha nem figyelünk a korrekciót célzó jelzésre, annak komoly következményei lehetnek. Aki figyelembe veszi a jelzést, az képes visszatalálni a helyes irányba, arra az útra, amelyiken elindult. Aki viszont nem fogadja el a hibára való figyelmeztetést, az rossz útra téved, talán olyanra, amelyről már vissza sem lehet fordulni. „Gonosz dorgálás jő arra, a ki útját elhagyja; a ki gyűlöli a fenyítéket, meghal’.’ (Péld 15,10) és ,A mely fül hallgatja az életnek dorgálását, a bölcsek között lakik. A ki elvonja magát az erkölcsi tanítástól, megutálja az ő lelkét; a ki pedig hallgatja a feddést, értelmet szerez’.’ (Péld 15,31-32) A korrekció elvetése végső soron azt jelenti, hogy elfordulsz a bölcsességtől. Ha úgy döntöttél, „engem ez nem érdekel”, akkor már nagyon nehéz elfogadnod a javítást, még akkor is, ha a javadat szolgálja. Pedig úgy visszautasítani valamit, hogy meg sem vizsgálod, hogy jó-e, többnyire butaság. „Nem szereti a csúfoló a feddést, és a bölcsekhez nem megy!’ (Péld 15,12) A javítási javaslatok figyelembevétele segít a tervezésben, a célok tisztázásában. A tervek, célok értékelésének egyik módja, hogy megkérdezed a barátaid, kollégáid véleményét és tanácsát. Azzal, hogy az ő véleményüket is figyelembe veszed, még valószínűbb, hogy a helyes következtetésre jutsz, hiábavalók lesznek a gondolatok, mikor nincs tanács; de a tanácsosok sokaságában előmennek’.’ (Péld 15,22) Ahhoz, hogy megfelelő módon fogadjuk, ha kijavítanak bennünket, alázatra van szükségünk. Az életünk nagy része abból áll, hogy tanulunk, és megértjük, amit tanultunk - néha ez ázt is jelenti, hogy alázatosan beismerjük: korántsem tudunk mindent. Az alázat leghatalmasabb cselekedete az, amikor alávetjük magunkat Istennek, és elismerjük az ő uralmát az életünk felett, még akkor is, ha ez azt jelenti, hogy személyes vágyainkat fel kell adnunk. ,Az Úrnakfélelme a bölcsességnek tudománya, és a tisztességnek előtte jár az alázatosság!’ (Péld 15,33) ■ Robert J. Tamasy (Forrás: Monday Manna) HETI ÚTRAVALÓ „így szól az Úr, a te teremtőd: Ne félj, mert megváltottalak, neveden szólítottalak, enyém vagy!” (Ézs 43,1) Szentháromság ünnepe után a hatodik héten az Útmutató reggeli és heti igéiben Isten a sötétségből világosságra, a keresztség ajándékával megtérésre hív, melyben bűnbocsátó szeretetének zálogát adja. „Krisztus szereti az egyházat, és önmagát adta érte, hogy megszentelje, és megtisztítsa a keresztséggel az ige által.” (Ef 5,25.26; LK) És: „Jézus Krisztus a világ világossága, nála van örökké az élet forrása.” (GyLK 699) Isten a gyermekeit az ő dicsőségére teremtette, formálta s alkotta (lásd Ézs 43,7). Ő mindenkor bátorítod: „Ne félj, mert én veled vagyok!” (Ézs 43,5) Az apostolok kiküldésekor Jézus Urunk megparancsolta: „Menjetek el tehát, tegyetek tanítvánnyá minden népet, megkeresztelve őket az A tyának, a Fiúnak és a Szentiéleknek nevében!” (Mt 28,19) Pál ezt tanítja: „A keresztség által ugyanis eítemettettünk vele a halálba, hogy amiképpen Krisztus feltámadt a halálból az Atya dicsősége által, úgy mi is új életben járjunk!’ (Róm 6,4) Reformátorunk számára megerősítést jelentett hitharcaiban e tény: „Meg vagyok keresztelve!” „Izráelfiai szárazon mentek be a tenger közepébe, és a víz jobbról-balról falként állt!’ (2MÓZ 14,22) Ez a keresztség előképe is volt, mert „hit által keltek át a Vörös-tengeren, mint valami szárazfóldön” (Zsid 11,29). Pünkösdkor mondta Péter az igehirdetése által szíven találtaknak: ti is „térjetek meg és keresztelkedjetek meg valamennyien Jézus Krisztus nevében, bűneitek bocsánatára, és megkapjátok a Szentlélek ajándékát” (ApCsel 2,38). Pál és Szilász pedig ezt tanácsolta a filippi börtönőrnek: „Higgy az Úr Jézusban, és üdvözülsz (...).Ő pedig (...) azonnal megkeresztelkedett egész háza népével együtt!’ (ApCsel 16,31.33) Jézus Urunk az alázatos és hívő, együgyű gyermekeket állította példaként tanítványai elé: „...ha meg nem tértek, és olyanok nem lesztek, mint a kisgyermekek, nem mentek be a mennyek országába.” (Mt 18,3) Az egész élete, halála s feltámadása hitelesíti az általa elrendelt két szentséget. „Amikorpedig Jézushoz értek, mivel látták, hogy már halott, az ő lábszárcsontját nem törték el, hanem az egyik katona lándzsával átszúrta az oldalát, amelyből azonnal vér és víz jött ki’.’ (Jn 19,33-34) ».A vérben és a vízben a hit az üdvösség és az üdvadományok képét látja. (...) Az óegyházban szerették a víz jelentését a keresztségre, a vérét az úrvacsorára vonatkoztatni.” (Lásd: Biblia - Magyarázó jegyzetekkel, 1290. o.) Mit mond dr. Luther Márton? „Krisztus a keresztségbe minden időre belevegyítette ártatlan piros vérét. Miért? Mert a szent keresztséget is ugyanaz a vér szerezte meg nekünk, amely értünk kiomlott és bűneinkért megfizetett.” Ő ma is minden élő halottnak ezt üzeni: „...térj meg!” „Aki győz, azt öltöztetik fehér ruhába, annak a nevét nem törlőm ki az élet könyvéből!’ (Jel 3,3.5) „Szent keresztségünk a váltság pecsétje, / Üdvösségünknek első záloga. (...)/ Építsd meg népedet, Szendélek Isten!” (EÉ 245,4) Úgy legyen! B Garai András
