Evangélikus Élet, 2010. július-december (75. évfolyam, 27-52. szám)
2010-10-17 / 42. szám
8 -41 2010. október 17. GYERMEKOLDAL Evangélikus Élet ► Most induló ötrészes sorozatunkban az állatok, különösképpen is a madarak nagy barátja és ismerője, Schmidt Egon bácsi mesél a körülöttünk élő állatokról. Minden alkalommal két állatról olvashattok, közülük az egyik madár. A Budai Tibor gyönyörű rajzaival illusztrált ismertetés végén mindig találhattok majd három-három kérdést. A helyes válaszoknak utána kell keresnetek. A megfejtéseket gyűjtsétek össze, és küldjétek be szerkesztőségünk címére (1085 Budapest, Üllői út 24.). A borítékra írjátok rá: „Mesélnek az állatok”. Vörösbegy Egyik kedvencem ez a narancsos mellényű kismadár. Nemrég az erdőszélen találkoztunk. Alacsony ágon ült, tolláit vörösbegyszokás szerint kissé felfújta, gömbölyded alakjával úgy nézett ki, mintha valaki egy barna labda egyik oldalát tréfából pirosra festette volna. Megálltam, és néztem. A távcső egészen közeire hozta, jól láttam nagy, sötéten csillogó szemeit, amelyekkel inkább kíváncsian, mint félénken pillantott felém. Aztán hirtelen leugrott a fűbe, felkapott egy - balszerencséjére éppen arra járó - pókot, jóízűen lenyelte, aztán halk „cik-cik” hangokkal a bokrok közé suhant. A vörösbegy a rigófélék családjába tartozó madár, bokros alj növényzetű erdőkben, parkokban, nagyobb kertekben bárhol találkozhattok vele. Hím és tojó azonos színezetű. Óvatos, de nem félénk természetű madarak, a sétálókat néha egészen közeire bevárják. Szeptemberben-októberben vonulnak dél felé. A Magyarországon jelölt, gyűrűzött vörösbegyek főként Olaszországban kerültek kézre, ahol sajnos még ma is fogják és eszik a legszebb hangú énekesmadarainkat. De találtak Magyarország-Kedves Gyerekek! Az óvatos bika csak ekkor jött utánuk. Hallottam, ahogy agancsa az ágakhoz ütődik, aztán kilépett a tisztásra. Gyönyörű agancsát hátravetette, orrlyukaiból pára szállt a levegőbe, amikor hangosan bőgni kezdett. Ezzel hirdette, hogy ő a király a gemenci erdőben. Távolabbról más bikák feleltek neki, ilyenkor ő mindig hangosan válaszolt. Aztán egyikük közeledni kezdett, mind közelebbről hallottam, végül kilépett a fák közül. Neki is szép nagy agancsa volt, és látszott rajta, hogy küzdeni, harcolni akar a tehenekért. Alig látta meg a hárembika - így hívják a tehenekkel lévő állatot -, nyomban feléje fordult, és hangosan, kihívóan bőgött egyet. A trónkövetelő lassan közeledett, és most már mindketten hallgattak. Végül már egymás mellett álltak. Olyan volt, mintha csak két jó barát találkozott volna. Ekkor azonban hirtelen szembefordultak, agancsukat egymásnak feszítették, és nyögve, lihegve nyomták, taszították egymást. A tehenek oda se néztek, nyugodtan csipegették a füvet. Egy idő után látszott, hogy a hárembika bírja jobban erővel. Egyre hátrább szorította a trónkövetelőt, amely végül feladta, megfordult, és futva indult az erdő felé. A másik nem üldözte. Mindössze néhány lépést tett mögötte, aztán mennydörgő diadalkiáltása messzire szállt a fák között. Győzött, és a gemenci erdő királya maradt. Kérdések • A világ mely területein élnek gímszarvasok? • Milyen súlyú egy kifejlett szarvas? • Hol szerepel a mitológiában a gímszarvas? ról indult vörösbegyet Franciaországban, Spanyolországban, sőt akadt, amelyik Észak-Afrikába is átrepült. Az elköltözőitek helyére aztán észak, északkelet felől, például Svéd- és Finnországból, Ukrajnából, Oroszországból érkeznek hozzánk vörösbegyek. Többségük továbbrepül dél felé, de egy részük itt marad, és kertekben, parkokban várja meg a tavaszt, amikor újra visszarepülnek a költőterületeik felé. így aztán télen is találkozhattok ezzel a kedves, narancsos mellényű madárral. Lehet őket etetni apróra vágott sajtdarabkákkal, húsreszelékkel, főtt tojással, de szívesen csipegetik a félbevágott almát és a diótörmeléket is. Élelmes és találékony madár a vörösbegy. Évekkel ezelőtt egyikük valahogy besurrant az állatkerti pálmaházba, és ott töltötte a téli hónapokat. Nagyszerűen érezte magát a kellemes melegben, a trópusi növények között, ahol pókokra, rovarokra vadászott. Egy alkalommal, ami7 kor a sétány mellett ugrált, lisztkukacot dobtam eléje. Nyomban odaröpült, felkapta, lenyelte, aztán úgy nézett rám, mintha csak azt kérdezte volna: ez finom volt, de mikor kapom a következőt? Nem sajnáltam tőle a lisztkukacot, és a végén már az ujjaim közül is kikapta a sárga lárvát. Ekkor azonban saját merészségétől MESÉLNEK AZ ÁLLATOK a szél. Abban a pillanatban egyszerre kapták fel a fejüket valamennyien, beszívták a levegőt, az öreg koca dühösen röffent egyet, és futva indult az erdő felé. A többiek, megint csak libasorba rendeződve, követték. Valahol mögöttem szajkó kiáltott recsegő hangján, levelibékák brekegtek a fák ágain. Egyiküket sikerült megtalálnom a távcsővel. Levélen ült, és hanghólyagját hatalmasra fújva brekegett. A levelibékák gyakran másznak a fák koronájába, ott va-. dásznak legyekre és más rovarokra. Ujjaik végén tapadókorongok vannak, ezekkel biztosan kapaszkodnak meg, ha egyik levélről a másikra ugranak. A levegőben rétisas keringett, a közeli fán széncinege keresgélt, és kíváncsian pillantott felém. A nap már lefelé hajlott, amikor végre megérkeztek a szarvasok. Először a tehenek léptek a tisztásra. A szemközti erdőből jöttek, a szél szerencsére megint felőlük lengedezett. Akár a disznók az imént, ők is hosszasan szimatoltak, és csak amikor úgy látták, nem fenyeget veszély, kezdtek el legelni. megijedhetett egy kicsit, mert csőrében a kukaccal gyorsan a növények sűrűjébe menekült. Néha énekelt is, gyöngyöző hangja az erdei patakok csobogását idézte. Márciusban, amikor odakint már tavaszodni kezdett, és dél felől megérkeztek az első visszatért vörösbegyek, kiszökött egy nyitva felejtett ajtón, és visszatért az erdőbe. A vörösbegypárok évente kétszer költenek, egy-egy alkalommal hat-hét fiókát nevelnek. A frissen kirepült fiatalok színruháján még egyetlen piros tollacska sincs, névadó mellényüket csak az első vedlés után kapják meg. Ekkor lesznek „igazi” vörösbegyek. Kérdések ♦ Milyen színű és súlyú egy vörösbegytojás? ♦ Szoktak-e a vörösbegypárok kakukkot nevelni? ♦ Melyik országban tekintik nemzeti madárnak a vörösbegyet? Gímszarvas Szeptemberben Gemencen, a Duna alsó szakaszának gyönyörű, holtágakkal szabdalt erdeiben jártam. Ez a terület messze földön híres nagy agancsu szarvasbikáiról, de él ott sok más állat - vaddisznók, őzek, rókák és persze madarak is. Szeptember a szarvasbőgés ideje. Esténként körben orgonáltak a bikák, de láttam őket napvilágnál, késő délután is. Egy nagy tisztás szélén, a fák közé épült magaslesen ültem, ’és kezemben a távcsővel vártam. Először vaddisznók érkeztek - egy koca már süldő malacaival. Libasorban jöttek ki a sűrűből, aztán a koca megállt, és hosszasan, gyanakodva szimatolt minden irányba. A szél szerencsére felőlük fújt, így nem vehettek észre. Rövidesen meg is nyugodtak, turkálni kezdtek, erős orrukkal szinte felszántották a gyepet, ahogy édes gyökereket, rovarokat kerestek. Legalább fél óráig figyelhettem őket, amikor is megfordult Útra készen ► Közös tábortalálkozóra invitálták a résztvevőket az evangélikus Napvető gyerektábor, az Életfonal életvezetési és a Téli berek hitépítő tábor szervezői október 1. és 3. között a piliscsabai Béthel Evangélikus Missziói Otthonba. Kelényi Zsolt vezetésével közel negyven 3-12. osztályos gyerek és a táborok lelkes szervezői gyűltek össze, hogy felidézzék a közös emlékeket, az elmúlt év táborainak üzenetét és erejét. A szervezők szándéka áz volt, hogy a tanév nehézségeinek és az év zordabbik felének kezdetén gyerekek és felnőttek Krisztus szavaiból és szeretetéből meríthessenek erőt, hogy hazatérve könnyebben szembenézhessenek a kihívásokkal, feladatokkal és a rájuk váró új utakkal. Számos régi barát látta viszont itt egymást, de elsősorban Téynssal találkozhattak mindannyian az áhítatok csendjében, az éneklés dicséreteiben, az egymásról való gondoskodásban és az őszinte gyermeki játékban. A csípős hideg sem szegte kedvüket, hogy kirándulni induljanak, majd a Béthel barátságos melegében alkalmuk volt elméjük pallérozására az Ön dönt! című bibliai akadályverseny és a kastélyjáték keretében. ■ Pellionisz Petra FOTÓ: KOVÁCS ÁRON
