Evangélikus Élet, 2010. július-december (75. évfolyam, 27-52. szám)
2010-10-10 / 41. szám
12 •« 2010. október io. IFJÚSÁGI OLDAL Evangélikus Élet Eurázsia és Észak-Amerika határán, avagy a bonyhádi gimnazisták izlandi kalandtúrája ► „Tanár úr! Mikor megyünk már Izlandra?” - bombáztak diákjaim ugyanazzal a kérdéssel az utóbbi másfél évben. A nyomásnak nehezen tudtam ellenállni, és Fábián Tamás barátommal, a Szegedi Tudományegyetem oktatójával - s nem mellesleg legautentikusabb világutazójával - végül csak belevágtunk az általunk évek óta tervezett izlandi körút szervezésébe. Kezdetben komoly akadályokba ütköztünk, ugyanis számunkra megfizethetetlen árajánlatokat kaptunk. A helyzetet csak bonyolította, hogy a 2009-es válság majdnem teljesen felborította a szigetország nemzetgazdaságát. Végül azonban siker koronázta kitartó szervezőmunkánkat. Egy túraegyesület segítségével és iskolánk - a Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium - vezetésének pozitív hozzáállásával 20x0 júliusában nekiveselkedhettünk a nagy kalandnak. Az előzményekről csupán annyit, hogy az út meghirdetésétől számított egy héten belül megtelt a keret, ami szintén a komoly érdeklődést mutatta mind a diákok, mind pedig a nagy (nem csak anyagi!) áldozatot vállaló szülők részéről. A teremtett világ titkai ► Háromnapos fizikaversenyt rendeztek Nyíregyházán az evangélikus iskolák tanulói számára. A házigazda Evangélikus Kossuth Lajos Gimnázium diákjain kívül az aszódi, a békéscsabai és az orosházi középiskola nevezett, illetve a helyi református általános iskola is képviseltette magát. A kis fizikusok múlt péntek esti ismerkedése után szombaton Tóth Katalin iskolalelkész nyitóáhítatával és Tar Jánosné igazgató köszöntőjével kezdődött az I. Szalay Sándorfizikaemlékverseny. Szalay Sándor (1909-1987) nem véletlenül lett az, aki: a Nyíregyházi Evangélikus Kossuth Lajos Gimnázium öregdiákja hozta létre 1954-ben a Magyar Tudományos Akadémia Atommagkutató Intézetét (Atomki), amelynek 1976-ig volt igazgatója. Újabb atomtudósa egyelőre még nincs a nyíregyházi evangélikus gimnáziumnak, ígéretes tehetségekben azonban bővelkedik. Ékes bizonyítéka ennek, hogy a kossuthosok számos tantárgyi megmérettetésen - az országos középiskolai tanulmányi versenyen, a Jedlik Ányosról, a Mikola Sándorról, a Wigner Jenőről elnevezett fizikaversenyeken - ott vannak a dobogósok között. Mivel az ugyancsak méltán világhírű Szalay Sándor emlékére még nem szerveztek versenyt, a magfizikus egykori alma matere tantestületének természettudományi munkaközössége hívta életre - hagyományteremtő szándékkal - az október első hétvégéjén lezajlott fizikaversenyt. Nem szem elől tévesztve a névadó munkásságának mához szóló üzenetét, a verseny jellegének meghatározásakor a kísérletező fizikát és a tudományágak közötti együttműködést állították előtérbe. A résztvevők három korcsoportban, kétfős csapatokban mérhették össze elméleti és gyakorlati tudásukat, hogy természettudományos jelenségek, folyamatok elemzésével jussanak közelebb a teremtett világ titkainak megismeréséhez. A nyolc versenyző csapat önálló munkán alapuló prezentációt, kísérleti bemutatót tartott, ezekhez kapcsolódó teszteket oldott meg, majd a következő fordulóban újabb kísérletek és újabb tesztek következtek. Messze több ez, mint amit korábban joggal várhattak el az ötösért a fizikatanárok, mindez már a pedagógiai gyakorlat megújulásának, a kompetenciaalapú oktatásnak a hozadéka, egyszersmind ösztönzés, hogy a fiatalok kíváncsisága ismét a természettudományok felé forduljon. Ezt szolgálták azok az előadások is, melyeket a verseny fordulóinak szünetében neves tudósok tartottak a versenyzőknek. Hogy miért kék az ég, azt dr. Hadházy Tibor kandidátus, főiskolai tanár tette érthetővé, s hogy a csillagok milyen csodálatra méltó vegykonyhái a természetnek, arról az Atomki főmunkatársa, dr. Györki György beszélt. A háromnapos rendezvény fővédnöke dr. Kovách Ádám, az Atomki korábbi tudományos főmunkatársa, az Eötvös Loránd Fizikai Társulat alelnöke volt, aki a zsűri elnökeként is figyelemmel kísérte a versenyt. A résztvevők, valamint felkészítő tanáraik és a gimnázium diákjai vasárnap közösen koszorúzták meg a verseny névadójának az intézmény falán elhelyezett emléktábláját. ■ - veszprémi -A budapesti indulást koppenhágai átszállás követte, s néhány óra elteltével már Izland tájaiban gyönyörködhettünk - egyelőre madártávlatból: alattunk a Vatnajökull hatalmas jégtömege, a peremeiről „lecsordogáló” gleccserek s a hordalékanyagok által feltöltött déli, kiterjedt sandurok vidéke. A keflavíki landolás után mikrobuszainkba „málháztunk”, majd nekivágtunk a mintegy 3700 kilométeres kalandtúrának. (A buszokat az út során hárman vezettük felváltva.) Tizenhat napon keresztül róttuk az utakat autóval és gyalogosan, komppal és kétéltűvel. Részletes beszámolót nem engednek a terjedelmi korlátok; álljon itt csupán egy rövid kedvcsináló - helyenként a kimondhatatlannak tűnő izlandi földrajzi nevekkel. Sarki csérek, lundák és vízesések A szigetország - több mint kilencven százalékban evangélikus - lakóinak száma nemrégiben haladta meg a háromszázezer főt. Ez abból a szempontból meglepő, hogy egy Magyarországnál tízezer négyzetkilométerrel nagyobb államról van szó, ugyanakkor ne felejtsük el, hogy a terület az Északi-sarkkör peremén helyezkedik el. Az északnyugati fjordvidék lenyűgöző tájait látogattuk meg először, ahol a tengervíz által elborított egykori gleccservölgyeket kerülgettük. Útba ejtettük Flatey szigetét, amely öt (!) állandó lakójával s a fiókáikat védő, igen harsány és harcias sarki csérekkel hívja fel magára a figyelmet. A nyugati „csücsökben" elhelyezkedő Látrabjarg hullámok ostromolta, négy-ötszáz méter magas, meredek szikláinak peremén pedig már Izland papagájcsőrű madarainak, a lundáknak a szokásait tanulmányozhattuk. Az embertömegek által eddig nem háborgatott állatok - amelyek a lélegzetelállító falak fűcsomói alatt fészkelnek, illetve az év felét a nyílt tengeren töltik (!) - olyan szelídek, hogy néhány centiméterre megközelíthettük őket. A közelben fekvő Raudasandurnál már a szigetországban ritkaságszámba menő, sárgás színű, kagyló- és csigahéjból származó tengerparti homoksíkságban gyönyörködhettünk. A vízesések sorát a Dynjandi „fátylával” kezdtük. Izland nemcsak a „tűz és jég”, de a vízesések földje is. Ennek megfelelően több zuhatagot is meglátogattunk, így a Goda-, a Detti-, a Sei-, az Aldeyjar-, a Gull-, a Hengi- és a Skógafosst (foss = vízesés), hogy csak néhányat említsünk. A nyugati területek érdekessége még Amerika felfedezőjének, a „huncut” viking Leifur Eirikssonnak a szülőháza. A Vatnsnes-félsziget fókatelepével s különösen a keleti part mentén megbúvó Hvítsekkur tengervízből kiemelkedő, dupla sziklakapujával hívja fel magára a figyelmet. Az északi területek Felfölddel (Izland belső területeinek elnevezése) határos zónáiban hihetetlenül szép szurdokvölgyek húzódnak. A Skjálstrandafljót folyó völgyében és a Jökulsárgljúfur Nemzeti Parkban és környékén eltöltött napok örökre bevésték magukat emlékezetünkbe. Itt található az „Istenek vízesése" (Godafoss), a bazaltoszlopok között lezúduló Aldeyjarfoss, s a legmonumentálisabb vízesés, a Dettifoss is. Utóbbit közvetlen közelről szemlélhettük. A másodpercenkénti kétszáz köbméteres vízhozamú folyó óriási robajjal zúg a párával borított, s szivárvánnyal keretezett mélységbe. Bálnales a Grönlandi-tengeren Ha valaki bálnalesen szeretne részt venni, mindenképpen a Húsavík környéki partokat szegélyező Grönlandi-tengert ajánlanám. Itt jó eséllyel találkozhatunk az emlősökkel, illetve delfinekkel. A mulatság nem túl olcsó (45-50 euró/fő), de egyszer mindenképpen megéri kipróbálni. (Ha nem látunk bálnát, a cég visszafizeti a részvételi díjat!) A Myvatn-tó és környéke álkrátereiről, salakkúpjairól, lávafolyásairól és kénes kigőzölgéseiről híres. A közeli Krafla területe jelenleg Izland „legfüstölgőbb” része. A szolfatárák, a forró vizes feltörések s az iszapfortyogók látványa alig engedi tovább az odalátogatót. Ugyanakkor e területen hatalmas geotermikus erőműrendszer épült ki. A keleti part fjordvidékén keresztül „kanyarodtunk vissza” kiindulópontunk felé. A déli partok közelében még számtalan csoda kápráztatott el. A Jökulsárlón tóba kétéltűekkel merészkedtünk, a Vatnajökullból származó jéghegyek között „szlalomoztunk” s ezeréves jeget kóstoltunk. A közeli Skaftafell Nemzeti Park különös látványossága a Svartifoss és a gleccser, ahonnan nem kell sokat utaznunk, hogy Dyrholaey tengerparti szikláit láthassuk. Rövidesen megérkezünk a 2010 tavaszán kitört és Európa légi közlekedését jó időre megbénító Eyjafjall vulkán előterébe, amelynek hamujából a Skóga-vízesésnél gyűjthettünk. A kimondhatatlan nevű Landmannalaugar színes vidéke igen nehezen megközelíthető, de mindenképpen „megér egy misét”. A számtalan színben pompázó hegyvonulatokon kívül a környék meleg vizes forrásai érdemelnek említést, amelyek egyikében (nem először utunk során) megmártózhattunk. Nem csodálom, hogy sokan ezt tartják a sziget legszebb tájának. Füstölgő öböl Landmannalaugart elhagyva a gejzírvidékre érkeztünk, amely talán minden izlandi út (egyik) csúcsa. A névadó (Geysir) már nem működik, a mellette elhelyezkedő Strokkur viszont néhány perces periódusokban lövelli ki víztömegét huszonötharminc méteres magasságba. Ha valaki nem figyeli a szélirányt, bizony könnyen „megázhat”.. (így jártak néhányan közülünk is...) A Gullfoss-sal zártuk a vízesések sorát, hogy utána a Thingvellír Nemzeti Parkba látogassunk, ahol a 900-as években a világ első parlamentje ülésezett. A találó nevű Reykjavik („füstölgő öböl”) roppant hangulatos, igazi emberközeli város, barátságos utcákkal, tiszta levegővel, sok parkkal, izgalmas látnivalókkal. A módosabb turisták a közeli, Kék Lagúna elnevezésű geotermikus fürdőben csobbanhatnak egyet a repülőút előtt - mi ezt objektív okok miatt nem tettük. Két és fél hét után hazafelé indultunk, s az átélt élményeket még a koppenhágai reptéren eltöltött fárasztó éjszaka és délelőtt sem tudta elhomályosítani. Tunézia, Törökország, Korzika, egy olasz vulkántúra s a tavalyi háromhetes marokkói kiruccanás után az izlandi tanulmányút igazi desszert - de lehet, hogy inkább a főfogás - volt. Iskolánk „utazó tagozata” újabb jelentős területet járt be, és természetesen nem maradtunk ötletek nélkül az elkövetkező tanévet illetően sem... ■ Gruber László tanár
