Evangélikus Élet, 2010. július-december (75. évfolyam, 27-52. szám)
2010-10-10 / 41. szám
EVANGÉLIKUS HETILAP 75. évfolyam, 41. szám ■ 2010. október 10. ■ Szentháromság ünnepe után 19. vasárnap Ára: 250 Ft „Kifelé menet megmutatja nagy kiterjedésű gazdaságát és a roppant fóliasátrakat. A kert végében még ott a sok homokzsák, a Sajó nyári áradásának mementójaként. Igen, az árvíz sem ismer határokat.” „Merre jártál, püspök testvér?” W 5. oldal „A reformkori Pesten, az egész gyorsulási folyamat kezdetén még az evangélikus áramlat is a meghatározó trend egyik mozgatója volt, mára azonban nagyjából beleszürkült a városképbe.” Pesten a lélek !► 7. oldal „Azoknak, akik a protestánsok számára is jó lelkiismerettel vállalható, közelebbi zarándoklatra vágynak, vonzó célt jelenthet a németországi Szász-Anhalt tartományban található Luther-út.” 2017felé W- 8. oldal „Padprédikáció” !► 5. oldal Interjú Schmidt Egon ornitológussal W- 6. oldal Bajor-magyar emlékek !► 9. oldal Új év az egyetemiben 10. oldal Közelebb az Élethez !► 11. oldal Tanítványok közössége !► 13. oldal „Ébredj, bizonyságtévő lélek!” Megkezdődött az Október a reformáció hónapja rendezvénysorozat Reformáció 2010: retró vagy intró? ► A hónap első napján, október 1- jén, pénteken kezdetét vette a protestánsok ünnepi hónapja. A rendezvénysorozat nyitóalkalmára idén is a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa (MEÖT) budapesti székházának kápolnájában került sor a protestáns egyházak vezetőinek, lelkészeinek, delegáltjainak részvételével. A templomi együttlétet sajtótájékoztató előzte meg, melyen - többek között - a MEÖT főtitkára, dr. Bóna Zoltán ismertette a hónap - lapunk múlt heti számában közölt - főbb programjait. A 2010-es mottó - „Ébredj, bizonyságtévő lélek!” - önmagáért beszél. A 18. századi ének misszióra, hitünk bátor megváltására, meghirdetésére biztat. Az ünnepi hónap nyitó istentiszteletén az igehirdetés is ezt az üzenetet helyezte a gyülekezet szívére. Bóna Zoltán köszöntő szavai után a régi ébredési időszakra való emlékezéssel kezdte Ef 5,14 és 2Tim 1,8-9 alapján tartott áhítatát a MEÖT elnöke, D. Szebik Imre. A nyugalmazott evangélikus püspök utalt arra, hogy az „Ébredj, bizonyságtévő lélek!” kezdetű éneket nem egy lelkész, hanem egy laikus író-költő, Bogatzky Károly (1690-1774) adta közre. Bár az éneket indító mondat ilyen formában nem szerepel a Bibliában, üzenete mégsem idegen a Szentírástól: tanúságtételt hordoz. „Ébredj! - kérdezhetnénk: miből?” - tette fel a kérdést Szebik Imre. Nyilvánvalóan a lelki halálból, melyben a legtöbb ember él. Egyedül a Szentlélek tud ébreszteni, s ezért kell imádkoznunk; a közöny sötét éjszakájából ébredni csak általa lehet. A magyar nép többsége közönyösen nézi, mi történik a társadalomban, mit tesznek az egyházak. Ébredésre van szükség a hitetlenség homályából is. Ébredjünk - mire? Tanúságtételre, martüriára. Ma nem meghalni kell Krisztusért, hanem élni és tanúskodni róla! S az tud tanúskodni, akinek felragyogott Krisztus, aki találkozott vele. Fölragyogott-e nekünk is a Krisztus? Hiszen csak akkor lehetünk hiteles tanúságtevők, ha ez megtörtént az életünkben. Akkor nem fogunk félni, és nem fogjuk véka alá rejteni azt, amit tőle kaptunk. Végezetül: miértfontos a tanúságtétel? Azért, mert hallatlanul nagy a tudatlanság a lelkekben a kereszténységről, a reformációról. Szólni kell a „nagy tudatlanság idején” amikor „a napok gonoszok” azaz az idő múlik, s a kairosz, az alkalmas idő elszalad - fejtette ki a püspök. A negyvenes években az evangélizációkon énekelték az idei ünnepségsorozat mottójául választott éneket. Akkoriban sokszor laikusok hirdették az igét. Hol vannak ma gyülekezeteinkben ezek a laikusok? A reformáció egyik alapigazsága, az egyetemes papság elve alapján mindenkinek szabad tanúságtevőnek lenni, mégis mintha elnémult volna ez a bizonyságtevő hang. Töltsön el minket újra belső erővel a reformáció szelleme, hogy fölébredjünk tanúságtételre, a bizonyságtétel belső kényszerére - zárta igehirdetését D. Szebik Imre püspök. Az áhítat után a Baár-Madas Re^ formátus Gimnázium növendékei többszólamú kánonokkal, verssel, klasszikus zeneművel, furulyaszóval, hárfajátékkal szolgáltak. A délután második felében három - más-más szakterületről, élettapasztalatból, nézőpontból megfogalmazott - előadás hangsúlyozta a teológiai szemlélődés fontosságát, gyakorlati életben megvalósuló hasznát: a felszólalók a MEÖT 1925-ben alapított folyóiratát, a Theologiai Szemlét köszöntötték. Elsőként dr. Kádár Zsolt egri református esperes, a folyóirat szerkesztőbizottságának elnöke méltatta a negyedévente megjelenő lapot (képünkön), majd - főszerkesztőjeként - dr. Bóna Zoltán átadta a szót Szászfalvi László egyházi, nemzetiségi és civil kapcsolatokért felelős államtitkárnak, aki Teológiai szemlélődés a politikatudományban címmel tartott előadást. Hívő ember, református lelkész bizonyságtételét hallhatták a megjelentek, valamint vallomást arról, hogy a politikai változások közepette hogyan lehet az egyedüli biztosra, az istenhitre támaszkodni. A politikus hangsúlyozta: az emberi felhatalmazásnál sokkalta nagyobb jelentőséggel, egészen más minőséggel bír az isteni elhívás ténye, az isteni felhatalmazás tudata. !»> Folytatás a 4. oldalon ■ Korányi András Egyre inkább divatos, ami régen volt divat: a „retró” lassanként kultikussá válik. A polcokon a régi papírba visszabújtatott csokoládé, az évtizedekkel ezelőtti stílusú, de még száradó lakkozású fadobozba szerelt rádió, a televízióban a fél évszázaddal ezelőtti Budapest vagy balatoni nyár, a hatvanas évek kiállítása a kis múzeumsarokban. Mintha nemcsak a múlt tárgyai, formái és eseményei bukkannának fel, hanem az erőteljes visszavágyás is a „csak a szépre emlékezem” jegyében. Ez volt az ifjúság, az indulás, egy sokszor végletesen leegyszerűsített és - talán vörösesből - rózsaszínre festett világ. A reformáció hónapja szinte kínálja ugyanezt a lehetőséget, életérzést. Térjünk vissza nagyszüleink, dédszüleink lelki gyökereihez, tegyünk egy-egy hangulatos kirándulást a múltba: a templomba, egy-egy régi időket idéző előadásra, emlékező istentiszteletre. Vagy akár ássunk mélyebbre is, hiszen ott olyan őseredeti kincsekre bukkanhatunk, mint Bach vagy Mendelssohn zenéje, Cranach vagy régi oltárképfestők remekei, a kezdeteknél lángoló reformátor atyák írásai, prédikációi, személyes életüknek, személyiségüknek eddig rejtett titkai, intimitásai. A retró hangulata mintha itt is mindent egy csapásra könnyebbé tenne, hiszen a régi receptből főzni, az ősi titkot keresni, a régi kottából énekelni a kellemes zamat mellett még nagyobb biztonságérzetet is ad. És ebben az emlékezésben, múltidézésben nemcsak - sokszor leegyszerűsített és idealizált - vigasz van, de olykor valódi erő is. Csakhogy. Előző nemzedékek hite, hagyománya, életformája éppen úgy nem lesz elegendő, mint ahogy a nagypapa kényelmes tévénéző karosszéke sem teszi könnyebbé vagy kellemesebbé a képernyőről rám törő horrorfilm vagy erőltetetten laza és személyes intimitásokban gázoló sztárműsorok nézését. A reformáció ugyanis nem pusztán örökség, legyen az bármi fényes, felemelő vagy hangulatos. Mint ahogy a templom sem elsősorban műemlék, a prédikáció sem patinás életbölcsesség, és az úrvacsora sem valamiféle felemelő emlékvacsora. Olyan rossz pedig mégsem lehet a helyzetünk, hogy a múlttal játszadozva festegessük el minden rózsaszín árnyalatunkat - sőt a kontraszt kedvéért egységes, kékes mélyszürke hátteret is adva az összképnek -, hogy a múltban nyerjünk menedéket. Egyházunknak, gyülekezeteinknek ugyanis nemcsak múltja és jelene, hanem jövője is van. A zsinat minapi ülésén kaphattunk ismertetést azokról az összegyűjtött adatokról, amelyek az elmúlt húsz esztendőnkről sok tekintetben tanulságos és hasznos összképet adnak. Népmozgalmi adatok, elvégzett szolgálatok, az egyházfenntartás gazdasági számai gyülekezetekre, me-Háromszázezer evangélikus a népszámlálás szerint, kétszázezer ismert egyháztag, százezer egyházfenntartó. Ismételten visszaköszönő arányszám: reálisan 2,5 százaléknyi evangélikusról beszélhetünk ma Magyarországon. gyékre, kerületekre bontva tartanak elénk tükröt. Háromszázezer evangélikus a népszámlálás szerint, kétszázezer ismert egyháztag, százezer egyházfenntartó. Ismételten visszaköszönő arányszám: reálisan 2,5 százaléknyi evangélikusról beszélhetünk ma Magyarországon. És a sokféle adaton túl a sokkalta több feladat, lehetőség, amely ezekből a számokból és ábrákból következik... Hiszen meg kell tanulnunk úgy látni és érteni magunkat, hogy nemcsak a múlt tényeihez viszonyított jelen miatti csüggedésről beszélünk, hanem a jövőnk iránti lelkesedésről is! Milyen jó lenne, ha a reformáció ünnepe és hónapja nemcsak visszatekintés lenne, ha az ötszázadik évfordulóra készülés 2017 felé nem csupán keveseket lelkesítene, hanem megnyílnánk a jövő, a saját jövőnk felé. Ha múltunk nemcsak „retró”, hanem „intró” is lenne, azaz igazi, tudatos belépés a tervezésbe, az építésbe, a cselekvésbe. Hiszen a reformáció örökségében például azt is felfedezhetjük, hogy a Szentírás nem valamiféle ősi szöveg, amelyhez visszatérhet a múltra szomjazó, hanem azzal a Lélekkel olvasva, amellyel megírták, a jelenből a jövő felé vezető Isten szava. Az úrvacsora sem valamiféle kedves, konfirmációi emlék felelevenítése, hanem a jelen levő Krisztussal való közösség. Az istentisztelet, a liturgia és a keresztény élet sem egyszerű hagyományos formakeresés, hanem vallomás az élő Istenbe vetett reménységünkről és bizalmunkról. Ennek szívbeli eldöntése az a kapu, amely megválaszolja azt a kérdést is: retró- vagy intrókeresztények vagyunk-e? Azaz múltban élő vagy a jövő felé is nyitott evangélikusok? A szerző egyháztörténész, az Evangélikus Hittudományi Egyetem docense
