Evangélikus Élet, 2010. július-december (75. évfolyam, 27-52. szám)
2010-10-03 / 40. szám
Evangélikus Élet PANORÁMA 2010. október 3. » 9 KÉSZ, avagy közösséget éltető szeretet ► Nyolc budapesti gyülekezet tartott közös alkalmat szeptember 25-.én délután a zuglói evangélikus templomban. A Kérdéseket ébresztő színház (KÉSZ) nevet viselő rendezvény a belvárosi gyülekezetek összefogását, közös munkáját volt hivatott elősegíteni. Egymás jobb megismerését szolgálta a közös étkezés, a játékos csoportbeszélgetés és a találkozó fő programját képező interaktív színjáték is. Az Ötvös András által rendezett, Lázár feltámasztásának történetét feldolgozó darabban a részt vevő gyülekezetek lelkészei, lelki munkásai alakították a főbb szerepeket. A közönség nem passzív nézőként, hanem egyik helyszínről a másikra vándorolva, a saját problémáit, élettörténetét is beleszőve követhette nyomon az eseményeket. A Koczor Tamás által elmondott narratív betétek segítették a személyes kérdések megfogalmazását, a szereplőkkel való együtt gondolkodást. Előjöttek a szenvedés, a gyász, a halál mindenkit érintő témái. A dramatikus játék végén mindenki mélyebben megérthette Jézus sírból kiszólító szavának erejét, a feltámadás és az új élet valóságát. A délután folyamán sor került a Pesti Nyolc logópályázatán részt vevő alkotók megajándékozására is. A győztes, Ármay Szabó Bernadett emellett lehetőséget kapott tizenkét munkájának bemutatására a zuglói templom terében; A kiállítást - amely október 31-ig látható - Barabás Márton festőművész nyitotta meg. Méltatásában kiemelte, hogy a díszítő funkciójú rajzok és tusfestmények lelki tartalmakat fejeznek ki. Alkotójuk számára fontos, hogy az alapvető keresztény szimbólumokat megjelenítő művek ne csak gyönyörködtessenek, hanem szolgáljanak is. A gyülekezetek együttlétét zenés áhítat zárta Gáncs Péter püspök szolgálatával, az Anima Musicae kamarazenekar és Simon Barbara őrlő gonaművész közreműködésével. ■ Adámi Mária Misszió és ► Öröm és megtiszteltetés volt a magyarországi Lepramisszió számára, hogy Geoff Warne, a Nemzetközi Lepramisszió főigazgatója három éven belül másodszor találkozott a vezetőséggel és a támogatókkal. A szervezet szeptember 27-i őszi csendesnapja keretében, valamint az azt követő kuratóriumi ülésen került erre sor. A főigazgató Gillian Phillipsszel, a Lepramisszió szervezeti átalakítását előkészítő munkacsoport egyik tagjával együtt érkezett. Ezekben a hetekben a világszervezet minden tagországának kuratóriumával találkoznak, és előzetesen kiadott konzultációs anyag alapján gyűjtik össze a tagszervezetek kérdéseit, véleményét, javaslatait. Mindezek felhasználásával készül majd el az a dokumentum, amely - reménység szerint jövő év júniusában - egy egészen új formációt jelent a százharminchat partnerség éves misszió további szolgálatában: a globális partnerséget. A csendesnapon Lk 8,1-3 versei alapján tartott áhítatában Warne rámutatott, hogy Jézus nemcsak munkatársakkal, hanem támogatókkal is végezte szolgálatát. A misszióban ma is egyformán szükségesek az imádsággal és az anyagiakkal támogatók, valamint a jó munkatársak. Egyik sem több vagy kevesebb a másiknál. Ez a felismerés az alapja a Lepramisszió partnerséggé alakításának, melyben nem lesz különbség az anyagi hátteret biztosító és a programokat megvalósító országok között. Ugyanakkor sokkal több önállóság és kreativitás is elváratik majd a tagországoktól és vezetőiktől. Mindennek eredményeképpen pedig remélhetően sokkal nyitottabb kapcsolatok alakulnak ki a tagországok között is, mint az eddigi, központi vezérlésű szervezetben. Gillian Phillips színes, képes beszámolót tartott az indiai Purulia lepramissziós kórházban tett látogatásáról. Ebből is láthatták a jelenlévők, hogy folyamatosan milyen nagy szükség van minden támogatásra, hiszen általuk életek változhatnak meg, és kaphatnak testi, lelki gyógyulást. A délutáni kuratóriumi ülésen sok kérdés és hozzászólás hangzott el. A megbeszélés során különösen azt üdvözölte minden kurátor, hogy a tervezet milyen bátor és világos hitvallás alapján fogalmazza meg a Lepramisszió küldetését. A pogány világban csak akkor lesz továbbra is Isten áldása a Lepramisszió gyógyító-bizonyságtevő szolgálatán, ha ezentúl sem szégyelli Krisztus evangéliumát. ■ Riskóné Fazekas Márta református lelkész, a Lepramisszió igazgatója ;is falu nagy elképzelései Markóc égi perspektívából ők nem tervezik meg a saját életüket, akkor megtervezi helyettük más, de abban nem lesz köszönet. Szerencsére a közösség jelentős része ezt meg is értette. Nagyon fontos ez a gondolat. Ezt tartom a vidékfejlesztés alapjának is. Ezért akarunk mi is önellátóak lenni. Ha nem vagyunk azok, ki vagyunk szolgáltatva, és más rendelkezik velünk, úgy irányítanak bennünket, ahogy akarnak. Egy éhező emberrel mindent meg lehet tenni, és egy éhező faluval is. De ha az alapvető szükségleteinket megtermeljük magunknak, és függetlenné válunk a nagy ellátó rendszerektől, akkor megvan a lehetőség arra, hogy a saját kezünkbe vegyük a sorsunkat. Ha sok ilyen falu lesz, az egy önálló kistérséget épít fel. Sok önellátó kistérség pedig egy autonóm nemzetet. De nemcsak ezért fontos az önellátás, hanem azért is, mert ez lehet a megoldás a nyilvánvalóan közelgő ökológiai válságra is. A családok nagy része egyébként mindig komplex gazdaságot művelt errefelé: saját felhasználásra tartott állatot és termelt gyümölcsöt, zöldséget, gabonát, a fölösleget pedig értékesítette. A falu irányítása sosem szólt ebbe bele. Most viszont kifejezetten mi inspiráljuk, hogy ez tudatosodjon és erősödjön, illetve hogy a mindehhez szükséges szemléletváltás kialakuljon. Vállalkozásunk sikere ugyanis elképzelhetetlen egyfajta erkölcsi megújulás nélkül. Mivel az Ormánságban sokáig meghatározó protestáns kultúra jelenleg romokban hever, beléphetett helyére a rendkívül káros urbánus fogyasztói szemlélet, ami rövid távon gondolkodik, és teljesen önközpontú. Ha pedig az individualizmus uralkodik, akkor teret nyer az irigység, az értelmetlen versengés, a másik letiprása - ezek mind gátolják a sikeres együttműködést. Szükség van tehát egy egészségesebb gondolkodásmód újjáépítésére. A közös hit az összetartó erő- Mindebben nagy szerepe van a vallásnak, az istenhitnek. Fontos, hogy az emberek higgyenek valamiben, hogy legyen egy közös alap, ami összeköti őket - folytatja a polgármester. - Ezért hoztuk rendbe a falu református templomát - amíg én nem voltam polgármester, tizenhat éven keresztül állt kihasználatlanul -, és azóta újra vannak istentiszteletek. Sajnos nem minden héten, mert a falunak nincs saját lelkésze, de a szomszédos Drávafokról átjár hozzánk az ottani lelkipásztor. Havonta egyszer pedig bibliaórát tartunk a könyvtárban, ahol az olvasott ige kapcsán fontos kérdésekről beszélgetünk ugyanennek a lelkésznek a segítségével. Ezek az alkalmak olyan hangulatosak szoktak lenni, hogy a szomszédos falvakból is átjárnak rájuk. Természetesen én is mindig jelen vagyok. Nemcsak azért, mert érdekel, ami ott történik, hanem mert lényegesnek tartom a példamutatást is. Nagyon számít, hogy a lelkész vagy a polgármester mit valósít meg a saját életében, mert ők egy közösség életének fontos szereplői. Ahogy mondani szokás: a fejétől bűzlik a hal. Ez fordítva is igaz: ha az arra hivatottak rendet tartanak a saját életükben (a fejükben, a családjukban, a kertjükben...), nagyobb rend lesz a közösségben is. Ezért amikor én azt mondom, hogy önellátó módon célszerű gazdálkodni, akkor természetesen én is ebbe az irányba törekszem a családommal együtt. Mi is baromfit tartunk, gyümölcsöst telepítettünk, sok élelmiszert saját magunk készítünk: ecetet, lekvárt, pálinkát, befőttet, aszalványt, kenyeret. Fizikai munkát is végzünk: én például kaszálok, ráadásul gépi segítség nélkül, hogy bizonyítsam a falubelieknek abbéli meggyőződésemet, hogy a kézi kaszálás olcsóbb és eredményesebb. Összességében annyit mondhatok, hogy mindent megteszünk, amit tu-A markóciak nagyot kaszálnak... dunk, hogy önálló életre keltsük a falut, és ezt látják is az emberek. Nem követi ugyan a példánkat mindenki, de legalább elgondolkodnak rajta. Hosszú még az út, de már jó irányba megyünk - fejezi be beszámolóját a polgármester, aki nemcsak a fő motorja a Markócon elindult virágzásnak, hanem arról is meggyőzött, hogy mindennek van jövője, és nem csak a múltba révedő romantikus elvágyódáson alapszik. A faluban ugyanis éppen most épül egy kézműves ház is, ahol a lakosok kitanulhatják majd a kézművesség csínját-bínját. Vessző- és kosárfonást, fazekasságot, fával való munkát és így tovább.- Nem múzeumot akarunk, hanem olyan helyet, ahol tényleg használati tárgyakat tudunk készíteni - jegyezte meg erről a polgármester, s ezzel mintha az egész települést is jellemezte volna. Markóc ugyanis nem egy élő kis skanzen, ahol régebbi korok iránti nosztalgiázás folyik, hanem olyan hely, ahol nagyon is reális módon próbálják építeni a kiutat nemcsak a vidék kilátástalanságából, hanem az ökológiai és az emberi értékek válságából is. ■ Vörös Virág
