Evangélikus Élet, 2010. július-december (75. évfolyam, 27-52. szám)
2010-09-12 / 37. szám
Evangélikus Élet »PRESBITERI« 2010. szeptember 12. » 13 Reflexiók Kovács Viktor gondolataira Zarándokének - újra Évről évre... Gyülekezeti csendesnap Tállyán Bár vitaindító cikkemet (EvÉlet 27. szám) tulajdonképpen nem az egyházi könnyűzene ellen, hanem a gyülekezeti ének védelmében írtam, úgy tűnik, hogy a vita mégis ebbe az irányba halad. Ezért még egyszer leírom, hogy elfogadom az egyházi könnyűzene létét, de csak mint alkalmi/ifjúsági énekeket a gyülekezeti ének mellett és nem helyett. Eredeti elképzelésem szerint azt reméltem, hogy azok is megszólalnak majd, akik szóban egyetértésükről biztosítottak, és a lap hasábjain nem maradok ilyen fájdalmasan egyedül. Nem is szándékoztam mindenkinek külön-külön válaszolni, de Kovács Viktor cikke (EvÉlet 33. szám) olyan gondolatokat ébresztett bennem, amelyeket nehezen tudnék magamban tartani. Mindenekelőtt arra a megállapítására szeretnék reagálni, amely szerint „lutheránus fa lutheránus gyümölcsöt terem”. Nem tudom, hogy testvérem ezt maga találta ki, vagy idézte valahonnan, de ez így biztosan nem igaz. Ha igaz lenne, akkor gyülekezeteink fogyása nem haladná meg a magyar népesség fogyását, hiszen nálunk a gyermekvállalási kedv magasabb, mint az átíag. Ha pedig csak szellemi gyümölcsökről szólunk, akkor sem igaz: szellemi termékeim döntő többségének nincs köze lutheránus voltomhoz (és ezzel valószínűleg más lutheránus világi testvéreim is így vannak). Némileg ellent is mond Lk 6,44-nek, amely szerint „minden fa az ő tulajdon gyümölcséről ismertetik meg” Tehát sokkal inkább az énekek árulkodnak szerzőjükről, semmint hogy szerzőjük lutheránus voltából automatikusan következnék az énekek lutheránus jellege. Amikor Kovács Viktor az Evangélikus énekeskönyvet emlegeti (több helyen is), elfelejti, hogy ezt az énekeskönyvet én is inkább kritizáltam, semmint védelmeztem. Erre való hivatkozással tehát érvei erőtlenek az én érveim ellenében. A Zarándokének gyűjteményt nem ismerem, sőt - az Új énekkel ellentétben - még csak nem is láttam, így pusztán arra reagálok, amit Kovács Viktor tartott fontosnak elmondani róla, ezért bátran nevezhetjük előítéletnek is azt, amit most leírok, mégis fontosnak érzem megemlíteni. Nem tartom szerencsésnek a címét: a zarándoklat elsősorban nem a mi egyházunkra jellemző. Az a tény pedig, hogy a szerzők mindössze egy évtizedre vállalnak garanciát rá, azt sejteti, hogy ez is a fogyasztói társadalom egyik rövid életű terméke: az eldobható zsebkendő, eldobható palack, eldobható kapcsolatok, eldobható életek mintájára - eldobható énekek (talán van közöttük teljesen „kipróbálatlan” is). Éppen ezért talán nem is kellett volna nyomtatott formában megjelentetni, mivel fiataljaink, akiknek szánták, sokkal inkább kimásolnak énekeket az ilyen gyűjteményekből, semmint megvásárolják azt (a Fraterneten számoltak be erről ifjúsággal foglalkozó testvérek). Az internetről letölthetőek gyülekezeti énekeink és egy ökumenikus énekeskönyv is, úgy gondolom, hogy egy rö-. vid időre szánt gyűjtemény esetén ez még inkább indokolt lett volna. Az egyházi könnyűzenéről vitapartnereim is azt állítják, hogy az ifjúság számára való. De mit fognak ezek a fiatalok énekelni, ha felnőnek, és nem tanulták meg a gyülekezeti énekeket? Pál apostol írja (lKor 13,11): „Mikor gyermek valék, úgy szóltam, mint gyermek, úgy gondolkodtam, mint gyermek, úgy értettem, mint gyermek: minekutána pedigférfiúvá lettem, elhagytam a gyermekhez illő dolgokat’.’ Úgy gondolom, hogy Pál apostol szellemében ezt kiegészíthetjük azzal, hogy: elhagytam az ijjúsághoz illő énekeket, és felnőtt férfiúhoz/nőhöz illő énekeket énekelek. Éppen ezért a fiatalokat arra is fel kellene készíteni, hogy egykor majd megöregszenek: meg kell nekik tanítani a gyülekezeti éneket is a Miatyánkkal és az Apostoli hitvallással együtt. Az egyházi könnyűzenét csak a gyülekezeti ének mellett lenne szabad tanulni/használni, ahogyan mi is fiatalkorunkban a kánonokat a gyülekezeti énekekkel együtt tanultuk, és istentiszteleten nem használtuk. Idős embereket nem kellene ifjúsági énekek tanulására és éneklésére kényszeríteni. Mulatságosnak tartom Kovács Viktor cikke elején az említett anekdotát, de azért a jelen vitában kicsit félrevezető: a Biblia régi és új fordítása között koránt sincs akkora szakadék, mint a lutheránus korái és az egyházi könnyűzene között. Keresztény lehet valaki gyülekezeti jelleg nélkül is: fiatalabb éveimben megfordultam olyan közösségekben, amelyekben semmilyen felekezethez tartozónak sem vallották magukat mély lelki életet élő keresztény testvéreim (több különböző felekezetből jöttek eredetileg). Ha viszont vállaljukfelekezeti hovatartozásunkat, akkor nincs választási lehetőségünk: magunkénak kell vallanunk felekezetűnk meghatározó hagyományait! Leírtam már, de most megismétlem, hogy a gyülekezeti ének - az egyházi könnyűzenével ellentétben - nem ízlés kérdése. Az evangélikus korái - hozzáértő egyházzenészeink egybehangzó véleménye szerint - lutheránus ember számára olyan, mint az anyanyelv. Ha tisztességgel tanítanánk, akkor - anyanyelvűnkhöz hasonlóan - szeretnék is azok, akik megtanulták. Kovács Viktor írja a könnyűzenei énekekről: „...bent vannak a templomban, és evangélikus hívek százai (megkockáztatom: ezrei) énekelnek egy-egy ifjúsági éneket vasárnaponként’.’ Szerencsére azért nem ennyire tragikus a helyzet, legalábbis nem minden istentiszteleten vannak jelen ezek az énekek, amelyeket én korábban istentiszteleti használatra alkalmatlannak minősítettem. Nem tudom, hogy hányán éneklik ezeket valóban szívből, és hányán csak azért, mert rájuk kényszerítették, és hogy akik szívből éneklik, tisztában vannak-e azzal, hogy mit énekelnek. Tisztában vannak-e azzal, hogy a közel öt évszázadot átvészelt korálok koporsójába verik a szögeket, és saját lutheránus gyökereiket pusztítják? Figyelemre méltó Kovács Viktor megállapítása, amely szerint „ ifjúságunk egyre többet énekel más felekezetek, egyházak énekes gyűjteményeiből”. Vajon fiataljaink mekkora hányada tartja fontosnak evangélikus voltát? Identitástudatuk elvesztése vajon mennyire függ össze az „énekkincs” felhígulásával? Kovács Viktor írja válaszul arra a kijelentésemre, hogy a gitár és az orgona nehezen férnek meg egymással: „Elsiklok afelett, hogy mi van akkor, ha van orgonista, kórus és fúvószenekar együtt egy istentiszteleten, mert gondolom, 'ez nem probléma’.’ Ez valóban nem probléma, mert az orgonista, a kórus és a fúvószenekar önálló szolgálata nem gyülekezeti ének. Ezek feladata az ige szavakban megfogalmazhatatlan üzenetének továbbadása, a gyönyörködtetés, az istentisztelet pompájának növelése, nem pedig a közösségteremtés. Ezekben a gyülekezet passzívan, csak hallgatóként vesz részt. Itt csak arra vigyázzunk, hogy lutheránus istentiszteleten lutheránus zene hangozzék! Egyetértek Kovács Viktor testvéremmel, amikor így ír: „Mert nem a l’art pour l’art ének a lényeg hanem a közös ima, Isten közös dicsőítése és közösség egymással’.’ Ahhoz azonban, hogy ez megvalósuljon, olyan énekekre van szükség, amelyeket mindenki ismer. A könnyűzene erre alkalmatlan, hiszen egyrészt testvérem véleménye szerint is egy évtized múlva újakat kellene tanulni, és - hála Istennek - ennél általában hosszabb ideig élünk, másrészt ezek testvérem véleménye szerint is ifjúsági énekek, gyülekezeteink nagy része viszont nem fiatalokból áll. Ezzel szemben a lutheránus korái évszázadokon keresztül megmaradt, szerzői nem évtizedes távlatban gondolkodtak, kifejezi lutheránus identitásunkat, ismerete megkönnyíti az erre épülő egyházi komolyzene (J. S. Bach, Buxtehude, Telemann stb.) megértését és ezzel kultúránk, hagyományaink ápolását, összeköt nemcsak szüléinkkel, de Lutherig visszamenőleg minden lutheránus elődünkkel. Aki szívből tudja énekelni, hogy „Mélységes mélyből kiáltunk”, vagy „Jövel, Szentlélek Úristen”, vagy „Erős vár a mi Istenünk”, az érzi ezek megtartó erejét. A korálok tanulása és tanítása létkérdés egyházunk számára, az egyházi könnyűzene pedig az „egyházi bulik” (kirándulások, ifjúsági bibliaórák, kötetlen együttlétek) hangulatteremtő segédeszköze. Mindkettőre szükség van, de óvakodjunk attól, hogy összekeverjük őket! ■ Herényi István ► Immáron majd huszadik esztendeje rendezik meg a Hajdú-Szabolcsi és a Borsod-Hevesi Egyházmegye közös, nyár végi csendesnapját, amelyet idén (az Északi Egyházkerület lelkésztalálkozója miatt) nem augusztus utolsó, hanem szeptember első szombatján tartottak meg a Tállya-Abaújszántó-Tokaj-Sátoraljaújhelyi Missziói Evangélikus Egyházközség tállyai templomában, amely nem mellesleg Európa - állítólagos - mértani középpontját is jelöli. A csendesnap közös énektanulással kezdődött. A gyülekezet ez évben kiküldött lelkésze, Asztalos Richard tartotta a nyitóáhítatot, melyet Sándor Frigyes borsod-hevesi esperes köszöntője követett. A térség lakossága testközelből tapasztalta meg az idei ár- és belvíz okozta rombolást, ezért különösen nagy örömöt jelentett számukra, hogy körükben köszönthették dr. Mikos Borbála Haitit is megjárt főorvos asszonyt, aki útinaplójának részleteivel tarkított vetített képes beszámolójával nyújtott betekintést az ottani állapotokba. A továbbiakban Molnár József diósgyőri lelkésszel beszélgetett arról, mi is indította arra, hogy a földrengés sújtotta karibi országba induljon segítséget nyújtani a bajbajutottaknak. A csendesnap programját a helyi Kővirág népdalkor és a miskolci IHS (In His Steps) dicsőítő zenekar előadása színesítette, majd - a közösen elfogyasztott ebéd és a helyi nevezetességek megtekintése után - úrvacsorás istentisztelettel zárult a gyülekezeti találkozó, melyen Sándor Frigyes esperes végezte az igehirdetés szolgálatát. ■ Asztalos Richárd * beosztott lelkész Felújítják az orosházi „meszes kis közt” Az üzletek bérlői pozitívan értékelik a változásokat Orosházán az utóbbi évtizedekben nagyon sok régi épületet lebontottak, így különösen fontos a meglevők megóvása. Ennek jegyében az Orosházi Evangélikus Egyházközség - önkormányzati támogatással - lassan teljesen felújítja „meszes kis közként” ismert ingatlanát. Ez a „bazársor" az egyik utolsó olyan épületegyüttes, amely a város első világháború előtti hangulatát idézi. Az egyházközség és a bérlők tapasztalatai alapján elmondható, hogy egyre több orosházi érzi át ennek a munkának a fontosságát, s fejezi ki elismerését. Az eredeti arculat visszaállítása nemcsak a tulajdonos - az orosházi evangélikus gyülekezet - számára volt fontos, hanem a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal számára is. Megkísérelték a régi állapotokat a legapróbb részletekig rekonstruálni. Olykor csak egy-egy ajtón vagy ablakon maradtak meg az eredeti vasalatok, de ezek alapján az összes üzlet régi kinézetét vissza lehetett állítani. Az egységes arculat megmaradásának elengedhetetlen feltétele, hogy a cégtáblák egyformák legyenek. Ez nemcsak lehetősége, hanem kötelessége is a bérlőknek, hiszen szigorú előírásokat léptettek életbe. (Csak egységes, azonos méretű, formájú és betűtípusú táblákat lehet majd kihelyezni.) A munka a templom felőli oldalon is nagy lendülettel folyik, itt is jelentős lesz a változás. A jelenleg pizzériaként üzemelő üzlet homlokzata teljesen átalakul, az oda később beépített kirakatokat és ajtókat eltávolították, helyüket a régiekkel megegyező nyílászárók veszik át. Az átadás után a következő lépés az értékesítés lesz, több felújított üzlet is van, amely bérlőre vár. Van közöttük kisebb és nagyobb alapterületű, sőt az épület sarkán egy impozáns kinézetű és méretű üzletet is kialakítanak. A hamarosan elkészülő új belvárosi főtér közelében ezeknek az üzleteknek a forgalma - a bérlők reménysége szerint - nőni fog. ■ Deák László Forrás: laci73.blog.hu Continental Singers-koncert a Művészetek Palotájában Idén ünnepli fennállásának huszonötödik évfordulóját a magyar Continental Singers. Az évforduló alkalmából jubileumi koncertet szerveznek szeptember 14-én a Művészetek Palotájában. A Continental Singers neve az egyik leghíresebb és legrégibb nevek közé tartozik a magyar modern keresztény zenei életben. Dalaik komoly mondanivalót hordoznak, változatos stílusokban, szokatlanul igényes zenei köntösbe öltöztetve. Most először nyílik lehetőség arra, hogy itthon nagyzenekari felállásban szólaltassák meg az együttes negyed évszázados történelmének és tíz albumának legsikeresebb dalait. M Forrás: www.reformatus.hu
