Evangélikus Élet, 2010. július-december (75. évfolyam, 27-52. szám)
2010-08-22 / 34-35. szám
28 « 2010. augusztus 22-29. KRÓNIKA Evangélikus Élet F, mint fecske Ha a naptárt nem néznénk, csak az eget szemlélnénk, akkor is tudnánk, hogy augusztus van, mert az égbolt már olyan kék, amilyen csak ilyenkor szokott lenni, a nyári melegben is figyelmeztetve bennünket a közelgő őszre. Augusztus második felében pedig útra készülődnek a fecskék, a villanyvezetékeken és drótkerítéseken gyülekeznek, és óriási csiviteléssel beszélik meg a hosszú út előtti teendőket. A diákok kicsit sajnálkozva, de azért már várakozással tekintenek a szeptemberi iskolakezdésre. S amikor a kis elsősök a fecskevonalat rajzolják az „eff” betű írásának előkészítéseként, az igazi fecskék már messze járnak... Nem tudom, húsz év múlva rajzolnak-e fecskevonalat a kisiskolások, az viszont könnyen meglehet, hogy igazi fecskét csak elvétve vagy egyáltalán nem lát majd az eget kémlelő. Ugyanis olyan ütemben fogy e madárpopuláció, hogy a pesszimista jóslatok szerint húsz év múlva teljesen eltűnnek hazánk égboltjáról e kedves kis madarak. Éppen ezért a Magyar Madártani Egyesület 2010- ben, a biodiverzitás nemzetközi évében az év madarának választotta a fecskét, hogy felhívja a figyelmet a madárfajok fogyatkozásának jelenségére és veszélyeire. Amikor fecskékről beszélünk, tulajdonképpen három, hazánkban fészkelő fecskefajra kell gondolnunk. A füstifecske, a molnárfecske és a partifecske egyaránt hosszú távú vonuló faj, vándorlási útvonalaik átszelik a Szaharát, ismert telelőterületeik Közép- és Dél-Afrikában vannak. Hazánkban a legveszélyeztetettebbek a partifecskék, amelyeknek az állománycsökkenése éves viszonylatban akár húsz százalék is lehet, de a füstifecskéé és a molnárfecskéé is öt-hét százalék között mozog. Az őszi és tavaszi vonulás, a telelő- és fészkelőterületeken eltöltött hónapok alatt a madarakat érő negatív hatások jelentős része az időjárási összepiszkítják a házak környezetét, pedig a fecskepelenka alkalmazásával ezt el lehet kerülni, és a kellemetlenségeknél sokkal nagyobb hasznot hajtanak a rovarok összeszedegetésével. Az állattartás mára oly mértékben visszaszorult a falvakban is, hogy ez jelentősen meggyorsítja a fecskekolóniák elnéptelenedését, hiszen a fiókaetetési időszakban nincs elegendő táplálékuk. A mezőgazdaságban alkalmazott egyre több vegyszer pedig nemcsak a fecskék és más állatok létét veszélyezteti, hosszú távon ránk is veszélyes. Vajon észre tér-e valaha az ember? Rádöbbenünk-e, hogy a kényelmes, modern élet illúziójáért sokkal nagyobb áldozatot kell hoznunk, mint azt valaha felmérni, de akár felfogni is tudnánk? Sok következményt nem látunk, nem tapasztalunk még közvetlenül. A fecskék nagymértékű fogyása azonban intő jel lehet számunkra, hogy átgondoljuk a teremtett világhoz való viszonyunkat, és nagyon gyorsan elkezdjünk tenni a biológiai sokféleség megőrzéséért. Nem nagy dolgokról van szó. Szeressük a madarainkat, köztük a fecskéket, ne pusztítsuk el a fészkeiket, és ha van rá lehetőségünk, a könnyen beszerezhető műfészkekkel még támogatni is tudjuk letelepedésüket. Nemcsak a falvakban élőket érinti ez, hiszen például a molnárfecske kifejezetten a városi környezet madara, a nagyvárosokban még a panelházak esőtől védett részein is szívesen épít fészket. A Keleti pályaudvar épületén kilencvenkét fecskefészek található, ennek azonban ma már csak tíz-tizenkét százaléka lakott. Akár három-négyszáz madár is repkedhetne, de sajnos csak harminc-negyvenet láthat az érdeklődő madármegfigyelő. Vegyük észre a fecskéinket! Gyönyörködjünk abban, ahogy tőlünk néhány centire félelmetesen gyorsan elcikázva kapkodják össze a rovarokat, vagy ahogyan ezrével gyülekeznek a anomáliákkal, viharokkal, a hetekig tartó hűvös, csapadékos időjárással vagy éppen a nagy szárazsággal együtt járó kánikulával és táplálékhiánnyal függ össze. Emlékezzünk a múlt évre, amikor a hűvös, esős időszakban ezrével hullottak el az éhező és kihűlt fecskék, és bár sokat sikerült megmenteni, nagyon nagy volt a veszteség. Az időjárás viszontagságai mellett azonban mi, emberek is veszélyeztetjük e kedves kis madarakat! Sokan esztelenül leverik fészkeiket, mert hosszú vándorút előtt! Reménykedjünk, hogy jövő tavasszal minél többen visszatérnek hozzánk, és minél több kis fecskefióka dugdossa majd ki fejecskéjét a fészkek nyílásain! így talán húsz év múlva, amikor az elsősök az „eff” betű kanyarítását tanulják majd, ők is tudni fogják, hogy az „eff” úgy ül a füzet vonalán, mint a fecskék a villanydróton. A fecskékről és védelmükről sok információ található a www.mme.hu oldalon. ■ Sánta Anikó Ackner György lelkész és természettudós emlékezete Az erdélyi szászok nyolcszáz esztendős története a 12. században magyar királyi hívó szóra történő betelepüléssel kezdődött, majd a 20. század során a román kommunista-nacionalista politika szomorú következményeként fejpénzért történő kiárusítással, egy fejlett kultúra tudatos szétzüllesztésével végződött. Az egységes vallású és kultúrájú, viszonylag homogén szociális összetételű etnikai közösség virágzásának alapját sok generáción át a családi kötelékeket szorosra fűző famíliák, illetve falusi és városi kisközösségek adták. Ezek, mint pillérek, napjainkban Németországban is megvannak, nyomtatott kiadványokban és internetes weboldalakon szólnak családfákról és családtörténetekről, elhagyott településük históriájáról, már csak nyomokban létező kulturális értékeiről, pusztuló műemlékekről, ódon evangélikus erődtemplomok lelkekben visszhangzó harangzúgásáról. E dinasztiák tipikus sorsát példázza a történetét 1570-ig visszavezető, lutheránus lelkészek generációit kinevelő Ackner család, melynek tagjai közül a kétszáz esztendeje elhunyt Ackner Györgyre emlékezünk az alábbiakban. Ackner György (Georg Ackner) 1747. január 9-én született, a család leszármazási tábláján sorban a negyedik Györgyként, az ősökhöz hasonlóan szoros evangélikus egyházi kötődéssel. Dédapja (1631-1713) Luther tanait hirdető prédikátor, nagyapja (1682-1748) evangélikus lelkész, egyházi tisztséget viselő esperes, édesapja (1718-1764) lutheránus lelkipásztor. Négy testvére volt, de csak ő érte meg a felnőttkort. Szülőfaluja Fületelke (németül Felldorf; románul Filitelnic) volt. Az egykor majdnem tisztán németek lakta falu napjainkban a Maros megyei Balavásárhoz (Bladenmarkt, Báláu$eri) tartozik, döntően román, a székelyföldi kapcsolódás miatt nagyobb arányú magyar és nyomokban létező szász lakossággal. Ackner a családi hagyományokat folytatva a lelkészi hivatást választotta. Először az erdélyi szászok egyik legfontosabb vallási, kulturális és gazdasági központjában, Segesváron (Schäßburg, Sighi^oara) szolgált. Magánélete is szorosan a településhez kötötte. Első feleségével, Göőz Sára Katalinnal 1773-ban kötött házasságot. Gyermekük, a későbbi kincstári tisztviselő, György Leopold 1780. augusztus 9-én itt született. Második hitevésével, Artzt Mária Erzsébettel 1778-ban kelt egybe. E frigyből született 1782. január 28-án szintén Segesvárott a legismertebb Ackner családtag, a polihisztor Mihály János evangélikus lelkész, tanár, régész, matematikus, csillagász, geográfus, mineralógus. Mária Erzsébet asszony adott életet az 1790-91-ben Homoródbenén született, felnőttként hivatalnoki pályára lépő Józsefnek is. Ackner Györgynek két házasságából további három - a korszak közegészségügyi viszonyai miatt - ifjúkorában elhunyt gyermeke született. Bene, a későbbi Homoródbene (Meeburg, Beia) nemcsak József fiának szülőhelyét, hanem papi működésének Segesvárt követő állomását is jelentette. (A jelenleg a Brassó megyei Kaca - Katzendorf, Caja - községhez tartozó falut valaha kétharmadában evangélikus németek, egyharmadában görögkeleti vallású románok, kis részben magyarok lakták, napjainkban pedig szinte kivétel nélkül románok élnek leromlott állagú épületeiben, látják az össze-Bissrieo evang. — Evőiig. Kirch« fl. B, omlás szélén álló, erődített evangélikus vártemplomát.) Az akkoriban még virágzó faluban Ackner nemcsak hitéleti szempontból volt a közössége hasznára. Fia, Mihály János tőle örökölte természettudományos vénáját, a lelkészi szolgálat mellett ő maga is „tudós csillagász és mathematikus" hírében állott. A családi tűzhely melegénél gyakran kerültek elő asztronómiai és természetrajzi kérdések apa és fia között, és amellett, hogy az idősebb Ackner csillagászati helymeghatározásokat végzett Erdélyben, igen jelentős, ezen diszciplínákkal kapcsolatos kéziratos műveket hagyott munkásságát folytató fiára. Az evangélikus lelkész, matematikus, csillagász, természettudós férfiú életének hatvannegyedik esztendejében, 1810. április 4-én Homoródbenén hunyt el. ■ Rezsabek Nándor A homoródbenei evangélikus templomról készült képeslap ERŐS VÁRAK Csesznek vára Hétpecsétes vártúrák néven 2009-ben pecsétgyűjtő játékot hirdetett a Veszprém Megyei Várak Főkapitánysága Alapítvány. A kiváló turisztikai marketingfogás jelentősen hozzájárul az egyetemes magyar épített és kulturális értékek megismertetéséhez, történelmi ismeretekkel szolgálva a látogatók számára az eredeti helyszíneken. A játék lényege, hogy az erre szolgáló füzetkébe három éven belül össze kell gyűjteni a megadott hét Veszprém megyei vár pecsétjét. A hiánytalanul teljesítők sorsoláson vesznek részt, és értékes díjakat nyerhetnek. Az egyik pecsétgyűjtő hely Csesznek szabálytalan alaprajzú, belső tornyos vára. Az erődítmény magja a tatárjárás után, IV. Béla időszakában, a 13. század második felében épült. Ekkor a befolyásos Csák nemzetség birtokolta. Hatalmuk megtörése után Károly Róbert királyi kincstárához került. A 14. század végén hűbérbirtokként ismét magánkézbe adták. A 15. században a tulajdonos Garaiak építtették ki, mind hadászati, mind művészi értelemben. 1594-ben Győr elestének hírére őrsége elhagyta, és török kézre került, de a százötven éves oszmán hódoltság idejéhez képest csak pillanatokra, N \A.' hiszen a hadiszerencse fordultával 1598-ban a magyarok visszavívták. A Bakony hegység sziklagerincén álló építmény birtokosai 1636-tól az Eszterházyak voltak. A Rákóczi-szabadságharc alatt kuruc fennhatóság alatt állt. 1740 táján a főúri család barokk várkastéllyá alakíttatta, de jelenlegi állapotában látogatói ennek semmi nyomát nem láthatják: szépen konzervált maradványai középkori állapotát idézik. 1780-ban az Eszterházy család cseszneki ágának új kastélya épült, így elhagyták a várat. Az ekkor már magányos építmény pusztulását az egyik legjelentősebb károkat okozó magyarországi földrengés, az 1810-es földmozgás, majd 1820-ban tűzvész okozta, melyet egy villámcsapás váltott ki. ■ - REZSABEK -
