Evangélikus Élet, 2010. január-június (75. évfolyam, 1-26. szám)

2010-05-16 / 20. szám

Evangélikus Élet élő víz 2010. május 16. *• 11 Keletről indultunk, hogy meghalljuk az idők szavát Amikor megláttam az Evangéliku­sok Közössége az Evangéliumért csendesnapjának programjait, több film is eszembe jutott. Felvillant az Időzsaru képe, aki akadály nélkül járkált az időben, vagy azok a filmek, amelyben vissza lehet menni jóvá­tenni valamit a múltban. A május 8-i csendesnap témája ugyanis az idő volt. Kora reggel azonban az autó­buszban zengő ének és bibliai igék szén álljunk Isten szavának megérté­sére és befogadására. Az első téma „Az idő ura az Úr!” volt. Erről Adámi László nyíregyhá­zi lelkész beszélt Gál 4,4-5 alapján. Is­ten az, aki az időt megteremtette, és nála, egyedül nála van a segítség, ho­gyan osszuk be azt neki tetsző módon. Tóth Eszter Az elfolyt idő foglyai­ból a kegyelem idejében élőkké válni! címmel íPt 4,3.7 alapján szólt. Pogány terelték a gondolatainkat, hisz négy­órás utazás várt a nyírteleki gyüle­kezet tagjaira, hogy megérkezze­nek a csendesnap helyszínére, a pestszentlőrinci evangélikus temp­lomba. „Együttérzően” álltunk azok mellé, akik tizenöt-húsz perc alatt, ám testvéri közösség nélkül érhet­ték el az alkalmat... A csendesnap programját Györfi Mihály nyírteleki lelkész vezette, Stanka Erika pedig harmóniumon kí­sérte a szép számmal összesereglett résztvevőket. Erővel szólt a szívet le­csendesítő és felemelő ének, hogy ké­az, aki számára Isten nem mérvadó, akinek az Úr nem tényező - állapí­totta meg. Hamis sáfároknak bizo­nyulhatunk, ha az Istentől kapott időt elpazaroljuk, ha nem az Úr van éle­tünk középpontjában. Bálványimá­dókká leszünk magunk is, ha kedv­teléseinknek élünk. Az igehirdetések után életteli bi­zonyságtételek áldása áradt ránk. Mindnyájunk szíve felhevült, mikor a Filadelfia Evangélikus Egyházköz­ségből kiálló csoport énekkel szolgált, és életükről, valamint szolgálatukról beszéltek. Megrázó volt hallani, hogy Isten milyen mélységből hozta ki ezeket a cigány testvéreinket: kusza életekből, súlyos bűnökkel, börtön­­büntetésekkel terhelt életutakról, melyeknek megoldásai itt a templom­ban még világosabban látszottak. Jézus Krisztus minden ember számá­ra szükséges ajándékát különböző kö­rülmények között tapasztalhatták meg a testvérek. Jézus életújító Meg­váltó lehetett az életükben. Tradíciókba szűkült és a „szúnyo­got szűrni” szerető keresztények szá­mára az Úr éles kontrasztot állított. Mindenki úgy érezte, térdet kell haj­tani az Úr előtt, mert méltó rá, hogy dicsőíttessék a neve! Az úrvacsorá­ban mindez kézzelfoghatóan meg­mutatkozott. Ott térdelt egymás mellett cigány és magyar, ifjú és öreg, régen hitre jutott és frissen megtért. Sokak szemében ott csillo­gott az öröm és hálaadás könnye. (Az úrvacsorával még nem élő három ci­gány fiatal az utolsó körben áldásért térdepelt az Úr oltárához.) Mindezekhez Gál 6,10 alapján lel­ket emelő igehirdetéssel szolgált a zá­ró istentiszteleten Győri Gábor espe­res, helyi lelkész. Hangsúlyozta, az idő szorításából csak Isten kegyelmé­vel lehet megszabadulni. Jézus ma­ga a személyes példa arra, miként osszuk be úgy az időnket, hogy végül is az Úr elé állva azt mondhassa ne­künk: „Jól van, jó és hű szolgám, a ké­vésén hű voltál, sokat bízok rád ez­után!’ (Mt 25,21) Hazafelé ismét négyórás közössé­gi alkalom várt ránk... A csendesnap résztvevői közül sokan már régen ha­zaértek, amikor a mi autóbuszunkon még folyt a lelki beszélgetés és az éneklés. A gitáron kíséretet játszó uj­­jai elzsibbadtak, az éneklők hangszá­lai elfáradtak, de az arcokon boldog békesség látszott. „Holnap az isten­tiszteleten találkozunk - hangzott a búcsúszó -, délután pedig közös szolgálat Kisvárdán. Jó pihenést!” ■ Magyarósiné Berecz Annamária A kedves gesztus csendesítő ereje Néhány évvel ezelőtt feleségem­mel a kedvenc éttermünkben ünne­peltük az évfordulónkat. A vacsora végén a pincér egy nagyon szép tor­tát hozott. A tortát régi ismerősünk, Lily küldte nekünk, akit korábban mi is észrevettünk az étteremben. Mivel a múltban igazán nem voltak kellemes emlékeink Lilyvel kap­csolatban, különösen meglepett minket váratlan nagyvonalúsága. Az étteremből kifelé jövet elisme­réssel beszéltünk Lily újonnan meg­tapasztalt kedves tulajdonságáról, amelyet korábban nem is vettünk észre. A munkahelyünkön már mind­nyájan megtapasztaltuk, hogy kap­csolataink bizony nem ritkán fe­szültséggel terheltek, és sokszor el­kap minket az indulat. Előfordul az is, hogy a feszültségek végül a konflik­tusokból „kreatív módon” pozitív eredményt hoznak ki, de gyakran in­kább versengés, irigység, féltékeny­ség vagy gyűlölködés van az embe­rek között, pusztán azért, mert na­gyon eltérő személyiségek, mások az értékeik, és mások a céljaik. Habár ál­talában véve ezeket az eseményeket mindennaposaknak tekinthetjük, mégsem hagyhatjuk figyelmen kívül. Ha nem kezeljük megfelelően az ilyen eseteket, nagyon ártalmassá válhatnak. Meg kell tanulnunk, ho­gyan nézzünk szembe ezekkel a kér­désekkel, és hogyan oldjuk meg őket, ha fenn szeretnénk tartani a haté­kony, hosszú távú munkakapcsolata­inkat. Térjünk vissza Lily esetéhez. Eszem­be jutott egy rész a Bibliából, ponto­sabban az Ószövetségből. Péld 21,14 így tanítja: „A titkon adott ajándék el­fordítja a haragot és a kebelben va­ló ajándék a kemény búsulást." (Ká­­roli-fordítás) Ez így nagyon leegysze­rűsítettnek tűnhet, de néha a kimu­tatott kedvesség és nagylelkűség - például egy ajándék formájában - le­csendesítheti a haragot. Ha tudod, hogy van olyan kapcsolatod, amelyet némileg „el kell simítani”, akkor ér­demes az ajándék hatalmán elgondol­kodnod. Ez persze nem jelenti azt, hogy mindig törekednünk lehet - vagy kell - arra, hogy „megvásároljuk” a kiutat egy-egy személyes konfliktusból. Gyakran az a legjobb, ha egész egy­szerűen közeledünk ahhoz az ember­hez, akivel nézeteltéréseink vannak, és megkíséreljük megvitatni a prob­lémát emberi, tapintatos módon. Egy másik bibliai idézet azt mondja nekünk: „Aki megtartóztatja beszé­dét, az tudós ember, és aki higgadt lel­kű, az értelmes férfiú!’ (Péld 17,27) Másutt ezt olvashatjuk: „Ha a fa el­fogy, kialuszik a tűz; ha nincs rágal­mazó, megszűnik a háborgás!’ (Péld 26,20) Ha képesek vagyunk a vitáin­kat és konfliktusainkat kiváltó okok megfelelő kezelésére, anélkül hogy olajat öntenénk a tűzre, akkor képe­sek leszünk meggyógyítani a sérült kapcsolatainkat is. Van egy közhely, mely szerint a tett hangosabb, mint a szó. A szóbeli bocsánatkérés és a kibékülésre való törekvés mellett egy kis kedvesség­gel is megerősíthetjük szándékunk őszinteségét. Ugyanúgy, ahogyan Lily tette az ő kis meglepetésajándé­kával. Vagy lehet ez egy egyszerű kár­tya, illetve egy kis üzenet az illetőnek, amelyben kifejezheted a vágyad, hogy szűnjön meg a viszály köztetek. Ha nem teszel egy kedves gesztust, akkor a konfliktusod elhúzódhat a végtelenségig. Péld 18,19 erre emlé­keztet: „A felingerelt atyafiú erősb az erős városnál, és az ilyen versengések olyanok, mint a vár zárja!’ Ha van bármilyen megoldatlan nézeteltérésed, most van itt az ide­je, hogy hozzáláss a rendezéséhez! ■ Rick Boxx (Forrás: Monday Manna) HETI ÚTRAVALÓ Krisztus mondja: „Ha felemeltetem a főidről, magamhoz vonzok mindene­ket!’ (Jn 12,32) Húsvét ünnepe után a 6. héten, pün­kösd böjtjében az Útmutató reggeli s heti igéi a Szentlelket ígérik, mert az Úr Isten meghallgatja erőtlen népe, e földön szolgáló gyülekezete kiáltá­sát. Az Úr Jézus nem hagyja magára egyházát, hanem Isten jobbján szün­telenül közbenjár érte. Vezérigénk szerint - a keresztre, majd a mennybe va­ló felemeltetése után - Lelke s evangéliuma által vonz minden bűnöst, aki a nagy mélységből így kiált hozzá: „Halld meg, Uram, hívó hangomat! Kö­nyörülj rajtam, hallgass meg engem!” (GyLK 687,6) „Az Úr gazdagon meg­áld mindenkit, aki őt segítségül hívja.” (Róm 10,12; LK) Jézus váltsághalála előtt megígérte: „Amikor eljön a Pártfogó, akit én küldök nektek az Atyától, az igazság Lelke, aki az Atyától származik, az tesz majd bizonyságot énró­­lam...” (Jn 15,26) A Szentháromság jelenlétét Pál igéiben is felfedezhetjük: „Ezért meghajtom térdemet az Atya előtt (...): adja meg nektek (...), hogy ha­talmasan megerősödjék bennetek a belső ember az ő Lelke által; hogy a Krisz­tus lakjék szívetekben a hit által..!’ (Hí 3,14.16-17) Csak az ismerheti meg Jé­zus Urunk szeretetét, kiben ő él (lásd Gál 2,20). Ez azért lehetséges, „mert szívünkbe áradt az Isten szeretete a nekünk adatott Szentlélek által’’ (Róm 5,5). Erről prófétáit a bálványimádás bűne miatt elhurcolt és szétszóratott népének Ezékiel. Isten megígérte visszatérésüket: „És ha hazaérkeznek, (...) új lelket adok beléjük, eltávolítóm testükből a kőszívet, és hússzívet adok ne­kik, hogy rendelkezéseim szerint éljenek..!’ (Ez 11,18-20) A nagy megpróbál­tatásról jövendölte Jézus: „...ez alkalom lesz nektek a tanúságtételre’.’És ak­kor,^« adok nektek szájat és bölcsességet” (Lk 21,13.15); „nem ti vagytok, akik beszéltek, hanem Atyátok Lelke szól általatok” (Mt 10,20). Urunk így báto­rít minket is vallástételre: „...ne aggódjatok amiatt: (...) mit mondjatok, mert a Szentlélek abban az órában megtanít majd titeket arra, amit mondano­tok kell!’ (Lk 12,11-12) Csak az káromolja örökre megbocsáthatatlanul a Szent­leiket, aki őt nem Isten Lelkének, hanem Belzebubnak, az ördögök fejedel­mének tartja (lásd Mt 12,22-32). Pünkösd böjtjében az apostolok előbb imád­koztak: „Urunk. ..,te jelöld ki..., akit kiválasztottál magadnak...”, és sorsot ve­tettek: „...a sors Mátyásra esett, és a tizenegy apostol közé sorolták őt’.’ (Ap- Csel 1,24.26) íme, Jézus végrendelete a keresztről anyjának: „Asszony, íme, a te fiad!”; szeretett tanítványának: „íme, a te anyád!” (Jn 19,26.27) Pünkösd küszöbén már felcsendül az ünnep igéjeként is Isten cselekvést, történést, létezést munkáló szava: „Nem hatalommal és nem erőszakkal, hanem az én lelkemmel!- mondja a Seregek Ura’.' (Zak 4,6) Ezért kérhetjük: „Jövel, Szent­lélek Úristen, / Töltsd be szíveinket bőven..., halleluja!” (EÉ 229,1) Dr. Lu­ther szerint: „A Lélek ezt a kettőt akarja elérni és megteremteni minden ke­resztyénben: először bizonyosodjék meg a szívünk, hogy kegyelmes Istenünk van; azután legyünk képesek magunk is segíteni másokat könyörületesség­­gel.” Veni Creator Sancte Spiritus! ■ Garai András HIRDETÉS Pünkösdi evangélizációs napokat tartanak május 17-e és 19-e között Rozs­nyó szórványgyülekezetében, Csúcsomban a rozsnyói, a berzétei és a szi­lied gyülekezetek, valamint a Firesz-Fix közös szervezésében. A helyi kul­­túrházban naponta 18 órakor kezdődő alkalmakon Szeverényi János, a Magyarországi Evangélikus Egyház országos missziói lelkésze szolgál ige­hirdetéssel. HIRDETÉS Meghívó AIV. evangélikus férfikonferenciát június 18. és 20. között, péntek ebéd­től vasárnap ebédig tartjuk Piliscsabán, a Béthel Missziói Otthonban (Szé­chenyi u. 8-12.). Jelentkezni lehet Koháry Ferenc férfimissziói referensnél e-mailben a kohary@enternet.hu címen vagy telefonon a 96/360-013-as vezetékes és a 20/824-7122-es mobilszámon, illetve az Evangélikus Missziói Központ­nál (1164 Budapest Batthyány Ilona u. 38-40., e-mail: evmis@lutheran.hu, tel:. 1/400-3057). A részvételi díj a teljes időre 6 000 forint + 500 forint ágynemű-hasz­nálati díj.

Next

/
Oldalképek
Tartalom