Evangélikus Élet, 2010. január-június (75. évfolyam, 1-26. szám)
2010-02-28 / 9. szám
Evangélikus Élet élő víz 2010. február 28. » 11 \ Hogyan segíti lelki életünk fejlődését a Biblia tanulmányozása? Elsőként arra a kérdésre válaszoljunk, hogy miért fontos a Biblia tanulmányozása. Egyrészt azért, mert a bibliatanulmányozás által Isten önmagát jelenti ki nekünk. Jézus azért jött, hogy kijelentse az Atyát, akit emberi szem nem látott: „Aki engem látott, látta az Atyát’.’'Ezért hívja fel a figyelmet arra, hogy „tudakozzátok az írásokat..., amelyek bizonyságot tesznek rólam”. (Jn 5,39; Károli-fordítás) Továbbá azért is fontos, mert önmagunkat igazi természetünkkel állítja szembe. Robert P. Wilder így fogalmaz a Missziói elhívás című könyvében: „A Biblia nemcsak feltárja előttünk az isteni és az emberi természetet, hanem meg is mutatja, hogy a tökéletlen és bűnös ember hogyan kapcsolódhat be az isteni életbe.” Megjegyzi: „A Szentírás nemcsak harcászati kézikönyv, hanem fegyvertár is, ahonnan felszerelhetjük magunkat a lelki hadjárathoz szükséges fegyverekkel.” Hogyan készüljünk fel a Biblia tanulmányozására? Azzal a komoly szándékkal fogjunk hozzá, hogy minden kijelentett igazságot gyakorlatban érvényesítünk, emlékezve Jézus szavaira: „Aki tehát hallja tőlem ezeket a beszédeket, és cselekszi azokat, hasonló lesz az okos emberhez...” (Mt 7,24) Alázatosan emlékezzünk meg arról is, hogy Isten az, aki ennek a könyvnek lapjain keresztül szól hozzánk. Éppen ezért tanulmányozásunkat kezdjük imádsággal: „Nyisd meg az én szemeimet, hogy szemléljem a te törvényednek csodálatos voltát.” Wilder gyakorlati kérdéseket is felvet. Többek között azt, hogy jó, ha a tanulmányozáshoz papírt és ceruzát teszünk magunk mellé, hogy azonnal feljegyezzük tanulmányaink eredményét. így nagyon sok hasznos igazság birtokába juthatunk, amelyek segítik lelki életünk helyes irányú fejlődését, sőt ezeket az igazságokat bátran adhatjuk tovább másoknak is. Felvetődik a kérdés, használjunk-e lelki tartalmú könyvet is a csendesóráinkon. Wilder erre így válaszol: „Nagyon sok segítséget és ösztönzést nyertem ilyen könyvekből, de csendesórámon nem szeretek magam előtt mást látni, csak a Bibliát.” Egyszer Luther Márton azt kívánta - írja Wilder -, hogy bárcsak minden elmélkedés, melyet írt, megsemmisülne, mert úgy találta, hogy népe ezeket a könyveket a Szentírás mellőzésével olvassa. Hálásak vagyunk, hogy Luther kívánsága nem teljesült, mert könyvei közül sokat még ma is áldással olvasunk. Igaz, hogy az Istentől nyert igazságok sokkal többet érnek, mint a lelki könyvek útján vett gondolatok. Célszerűbb ezek olvasását a csendesórán kívüli időre hagyni. Mikor legyen a tanülmányozás ideje? Legcélszerűbb a napot ezzel az órával kezdeni, mert okosabb a lelki fegyverzetet felölteni, még mielőtt a napi harcok elkezdődnének, és a küzdelemben sebet kapnánk. E korai időpont a legalkalmasabb az Istennel való találkozásra, mert később már nehéz zavartalan időt biztosítani a lelki elmélyülésre. Gordon kínai tábornokról azt mondták, hogy mindennap meghatározott időben Istennel volt egyedül, és ez alatt senki sem háborgathatta. Hogyan tanulmányozzuk a Bibliát? Egyéni tanulmányozásainkban sokféle módszer lehetséges. Valaki nagyon helyesen mondta: „A Biblia nem kezelhető úgy, mint egy farakás, ahonnan valaki elvihet egy csomót, de úgy sem, mint a szükségben való fegyverzet, hanem csak úgy, mint aminek belső szerkezete van.” Legcélszerűbb tehát a Bibliának egészében való tanulmányozása. Mindezek után arról szeretnék szólni, hogy én hogyan tanulmányozom a Szentírást. Abban a kedvező helyzetben vagyok, hogy már hatvan évvel ezelőtt, Isten gyermekeként, diakónusi szolgálatra készültem a háború utáni felvidéki éveim alatt. E szolgálatra való felkészüléshez Csukás Zsigmond lelkipásztortól kaptam segítséget. Tanácsokat adott, hogyan készüljek a feladatra, de megjegyezte: „Mindezeknél persze sokkal fontosabb a személyes lelki élet.” Tanácsait és a közölt programját elfogadva hűséggel készültem a lelki szolgálatra. Már ekkor megismerkedtem Robert P. Wilder fentebb említett könyvével. Igyekeztem alaposan tanulmányozni. Mindezek komoly elméleti és gyakorlati útravalót adtak lelki növekedésemhez. Arra a meggyőződésre jutottam, hogy Isten gyermekeinek missziói szolgálatot is kell végezniük. Ezért a napi lelki harcok megvívásához alapos elméleti és gyakorlati felkészültséggel kell bírni. Naponként újra és újra szükségem van arra a lelki erőforrásra, amely erőt ad, és segíti a csendesóráimon Istentől kapott feladatok megértését és végrehajtását. További segítséget nyújtottak Balia Rebeka diakonissza testvér harmincévnyi szolgálatának lelki tapasztalatairól írott, A csendesórák gyöngyei című naplójegyzetei. Ezek naponként világítják meg az olvasott igéket, és a gyakorlati értelmezésüket is megadják. Ez azt bizonyítja, hogy hasznos a múlt lelki értékeivel is megismerkednünk. A bibliatanulmányozás áldásai A csendesóra naponkénti megtartása mély lelki lélegzetvételt jelent, ezért elhalaszthatatlan. Javaslom minden bibliaolvasó testvérem számára. Az, aki Istennel való szorosabb közelségre vágyik, alaposabb bibliaismeretre is vágyik. Ezért igyekszik minél jobban megismerni mennyei Atyánkat. Csodálatos közelségébe juthatunk ezáltal. A naponkénti bibliaolvasás szembesít emberi természetünkkel, bűneinkkel, de megvilágítja a kegyelem útját is. Ezáltal csodálatos lelki békességgel kezdhetjük napunkat. Megtapasztalhatjuk, hogy a Szentírás valóban olyan fegyvertár, ahonnan felszerelhetjük magunkat a lelki hadjárathoz szükséges fegyverekkel. Azzal a komoly szándékkal érdemes tanulmányoznunk a Bibliát, hogy minden kijelentett igazságát gyakorlatban is érvényesítsük. Azzal a céllal érdemes tanulmányozásainkról feljegyzéseket készíteni, hogy csendesóráink áldásai megmaradjanak utódaink számára. A lelki tartalmú könyvek olvasása során is sok áldást kapunk, de ez ne szorítsa háttérbe a Biblia alapos megismerését. A Bibliát egészében tanulmányozzuk, amelyhez segítséget adnak a különböző igemagyarázatok. Ezek gyakran tesznek fel megválaszolandó kérdéseket is. A napi igével kapcsolatos gondolkodtató kérdések minden bibliaolvasótól választ várnak. Nem szabad elfelejtenünk, hogy ezek tulajdonképpen Isten kérdései, amelyekre ő várja válaszunkat. Gyakran alázatra, gondolkodásra vagy éppen elhatározásra serkentenek. Ezáltal megújul a lelki életünk. Több évtizedes tapasztalatom alapján Isten előtti felelősséggel állíthatom, hogy a komolyan vett igeolvasás áldott napi útravalót ad, és segíti lelki életünk elmélyülését. Kívánom, hogy sokan tapasztaljuk meg ennek áldásait! ■ Szenczi László Légy hűséges sáfár! Egyszer egy üzletember csekkfüzetet adott át egy jó barátjának, Chipnek: ötezer dollárt bocsátott a rendelkezésére, hogy segítsen a rászorulókon. Az üzletember úgy gondolta, hogy nagylelkűsége jobban érvényesül, ha Chip - aki nagy tiszteletnek örvendő lelkész és rádióműsorokban igemagyarázó volt - dönti el, hogy ki kapjon anyagi segítséget. A közöttük létrejött megállapodás része volt az is, hogy bizonyos időközönként rendszeresen találkoznak, Chip részletesen beszámol, hogyan használta fel a pénzt, majd újra feltöltik a segélyalapot. Nem sokkal azután, hogy Chip nekilátott a szokatlan megbízás teljesítésének, meglepő következtetésre jutott. Úgy látta, hogy az üzletember csekkfüzetét jobban kezeli, mint a sajátját, mert tudta: számon kérik tőle, hogyan költötte el a pénzt. Hadd kérdezzek tőled valamit, kedves olvasó: vajon befolyásolná-e a döntéseidet az, ha a csekkfüzetedet és egyéb anyagi forrásaidat más birtokolná, és te ugyanakkor tudnád, hogy időnként el kell számolnod, hogyan használtad fel a pénzt? Valójában semmi sem a miénk, amit birtokolunk. Néhány évvel ezelőtt meghalt egy nagyon gazdag vezető üzletember. A temetési szertartáson valaki odament az elhunyt igazgató könyvelőjéhez, és megkérdezte: „Mennyi értéket hagyott maga után?” A könyvelő tétovázás nélkül válaszolt: „Mindent.” Mint ahogyan a bölcs Salamon király megállapította: „Ahogyan világra jött anyja méhéből, mezítelenül, úgy megy el ismét, ahogy jött; semmit sem kap fáradozásáért, amit magával vihetne.” (Préd 5,14) De van itt egy még fontosabb „tulajdonjogi” kérdés is, amelyen el kell gondolkodnunk. A Biblia szerint Isten mindent birtokol: „Tied, Uram, a nagyság a hatalom és a fenség a ragyogás és a méltóság bizony minden, ami a mennyben és a földön van! Tied, Uram, az ország magasztos vagy te, mindenek feje! Tőled ered a gazdagság és a dicsőség te uralkodsz mindenen. A te kezedben van az erő és a hatalom, a te kezed tehet bárkit naggyá és erőssé.” (iKrón 29,11-12). Ha ez így van, akkor nekünk mi a szerepünk? A Szentírás azt mondja, hogy nekünk kell gazdálkodnunk a ránk bízott vagyonnal, vagyis mi vagyunk a „sáfárok” Ahogy Pál apostolnak a Korinthusiakhoz írt első levelében áll: „Márpedig a sáfároktól elsősorban azt követelik, hogy mindegyikük hűségesnek bizonyuljon” (4,2) Jézus azt mondja, hogy nekünk is el kell számolnunk (mint ahogy Chip is felelősséggel tartozott barátjának), és ennek megfelelően nyerjük el jutalmunkat: „Jól van, jó és hű szolgám, a kévésén hű voltál, sokat bízok rád ezután, menj be urad ünnepi lakomájára!” (Mt 25,21) Mennyire más is lenne, ha reggelente felébredve rádöbbennénk arra, hogy minden a mi gondjainkra van bízva - otthonunk, autónk, pénztárcánk, üzletünk, időnk és tehetségünk -, de nem úgy, mint birtokosokra, hanem mint sáfárokra, akik az Úr, az igaz Tulajdonos megbízásából gazdálkodnak! Emlékezz arra, hogy a csekkfüzeted nem a sajátod! Csak kölcsönkaptad Istentől. Hűséges leszel? ■ Rick Boxx (Monday Manna) HETIÚTRAVALÓ „Isten abban mutatta meg rajtunk a szeretetét, hogy Krisztus már akkor meghalt érettünk, amikor bűnösök voltunk’.’ (Róm 5,8) Böjt második hetében az Útmutató reggeli és heti igéi az Úr Szolgájának érettünk elvégzett szolgálatáról szólnak, aki szeretett minket, és vére által megszabadított bűneinktől. „Isten Fia szolgai formát vett fel, és emberekhez lett hasonlóvá, megalázta magát, és engedelmes volt mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig.” (Fii 2,7.8; LK) Dr. Luther Márton szerint értünk volt engedelmes. „De nagyon is szeretett minket a Krisztus! Jézusban örömöt és békességet nyertünk. Istennél nincs más, csak kegyelem, mellyel táplál, hordoz s megtart.” Kérd: „Emlékezzél meg, Uram, a te irgalmasságodról és a te jóvoltodról, melyek öröktől fogva vannak.” (GyLK 686,5) Jézus a saját sorsáról szólt a gonosz szőlőművesek példázatában. A gazda végül szeretett fiát küldte a neki járó termésért. „A munkások azonban ezt mondták maguk között: Ez az örökös, gyertek, öljük meg és mienk lesz az örökség!” (Mk 12,7) Péter így szólt róla: A názáreti Jézus „lett a sarokkő, amelyet ti, az építők, megvetettetek, és nincsen üdvösségsenki másban...’’ (ApCsel 4,11-12) Pál Isten megelőző szeretetét hirdeti, mely szívünkbe áradt a nekünk adatott Lélek által. S heti igénket folytatva felsorolja, mit tett értünk Isten: megigazított, megbékéltetett, és üdvözíteni fog Fia élete által (lásd Róm 5,9-10). Az Úr Szolgájának a sorsát előre jelzi a próféta is, aki Isten aktuális igéjét hirdette az Úr házában, ezért elfogták, s meg akarták ölni. „Jeremiásnak azonban pártját fogta Ahikám, Sáfán fia; ezért nem adták a nép kezébe, és nem ölték meg!’ (Jer 26,24) Ám Fiát egy szempillantásig elhagyta az Atya a kereszten, hogy rajtunk örök irgalmassággal könyörülhessen (lásd Ézs 54,7-8; Károli-fordítás). A feddhetetlen, becsületes Jób betegségében is istenfélő maradt. A hamuban ülve, rosszindulatú fekélyekkel a testén vallotta: „Ha a jót elfogadtuk Istentől, a rosszat is el kell fogadnunk’.’ (Jób 2,10) Isten nem hagyta el zúgolódó népét a pusztában sem, s így szólt Mózeshez: „Én majd ott állok előtted a sziklán, a Hóreben. Üss a sziklára! Vízfakad belőle, és ihat a nép’.’ (2MÓZ 17,6) Pál írja: „... mindnyájan ugyanazt a lelki italt itták, mert a lelki kősziklából ittak (...). Az a kőszikla pedig a Krisztus volt’.’ (íKor 10,4) Egyetlen közbenjárónk is az Atyánál „az igaz Jézus Krisztus, mert ő engesztelő áldozat a mi bűneinkért” (íjn 2,1-2), s az ő szeretetéből élhetünk. Ha megvalljuk bűneinket, vére megtisztít minket minden gonoszságtól. Az Úr Szolgája azonosítja magát a legkisebbel: „Aki befogadja ezt a kisgyermeket az én nevemért, az engem fogad be; és aki engem befogad, azt fogadja be, aki engem küldött'.’ (Lk 9,48) Az Atya és a Fiú befogadásának misztériumáról Pál így vall: „Mert én meghaltam a törvény által a törvénynek, hogy Istennek éljek. (...) hitben...” (lásd Gál 2,19-20) „Már veled megfeszíttettem, / Nem én élek, / Te élsz bennem, / Aki engem úgy szerettél, / Hogy értem halálra mentél.” (EÉ 190,6) - Érted is, hogy érted is?! ■ Garai András
