Evangélikus Élet, 2010. január-június (75. évfolyam, 1-26. szám)
2010-01-24 / 4. szám
6 ■m 2010. január 24. KERESZTUTAK Evangélikus Élet Van, aki csak playboy; és van, aki hittérítő is egyben Silvio Berlusconi és Moammer Kadhafi imádja a csinos nőket. A gazdagság és a hatalom mindkettőjük számára kellő lehetőséget kínál arra, hogy körül is vegyék magukat dekoratív hölgyekkel. Az olasz kormányfő híres arról, hogy lengén öltözött szépségeket rendel magához szardíniái villájába, míg a líbiai vezető nemrégiben az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) csúcstalálkozójának afrikai küldötteként Rómában egy olasz hoszteszügynökség révén két estére kétszáz-kétszáz hölgyet kéretett magához. Hogy mi sült ki mindebből? A különcködéseiről ismert Kadhafi csak annyit árult el, hogy beszélgetésre invitálja a meghívottakat. A tábornok több feltételt is szabott. Így a líbiai nagykövetségre tartó különbuszra csak tizennyolc és harmincöt év közötti és százhetven centiméter magas hölgyek szállhattak fel. A kiválasztott jelentkezők az ügynökségtől egy estére ötven eurót, kettőre hetvenet zsebelhettek be.- Egy szőke lány mellett ültem a buszon, aki abban reménykedett, hogy a partin Berlusconi is ott lesz. „Szeretem őt, remélem, találkozom majd vele” - lelkendezett - mondta Paola Lomele újságíró, aki szintén Kadhafi vendége volt. Berlusconit azonban hiába várták, nem ment el. Ő inkább csak magát röpíttette a mennybe a szardíniái birtokon hűsölő lányokkal. Ugyan Kadhafi is félórás késéssel érkezett a maga kétszáz hölgyéhez, célja mégis más volt. Amikor megjött, azt mondta: „A hölgyekért vagyok, szeretek velük csevegni hazájuk kultúrájáról, bárhová megyek is!’Ezután pedig Líbiáról és az iszlámról tartott előadást. Vendégeit sem étellel, sem itallal nem kínálta meg helyette mindenki egy Koránnal távozhatott. A két férfiban a nőimádaton kívül is van némi hasonlóság és egyben különbség is. Mindketten hatalmukat használják arra, hogy valamit megszerezzenek. Az egyik azonban imádja, ha istenítik. Bár kereszténynek mondja magát, de ennyivel meg is elégszik. A másik viszont isteni autoritását használja arra, hogy vallásváltásra szólítson fel. Az iszlám híveként nem tétlenkedik, és másfelé mutat. Mondjuk ki: a hatalom jegyében Berlusconi testet akar, míg Kadhafi egyenesen a lelkeket. Míg Berlusconi Európa nagyjaként csak a playboyt játssza, és egy magas sarkú cipőtől megőrül, addig az afrikai Kadhafi nem tétlenkedik, és a magas sarkú cipő tulajdonosát az iszlámhoz téríti. Hatalma erejével olyan potenciális anyukákat szeretne megszerezni, akik később muszlim híveket szülhetnek. A tett akár példázatszerű is lehet: míg Európa mulatozik, az iszlám tért hódít. ■ Horváth-Bolla Zsuzsanna (Forrás: evangelikus.hu) Az ökumené nem emberi találmány ► Egyedül Isten képes az egységet létrehívni, a Szentlélek által, aki az egység lelke. Megtapasztaltuk ezt az első pünkösd óta annyiszor - mutatott rá ifi. Hafenscher Károly evangélikus lelkész, a révfülöpi Ordass Lajos Evangélikus Oktatási Központ vezetője egy ökumenikus imatalálkozón. A lelkész édesapja, id. Hafenscher Károly részt vett annak az evangélikuskatolikus vegyes bizottságnak a munkájában, amely 1999-ben közös nyilatkozatban foglalta össze az evangélikusok és katolikusok teológiai alapvetését a megigazulás (a bűneinktől való megtisztulás, a megszentelődés, az üdvösség) kérdésében. „Közösen valljuk - fogalmaz a nyilatkozat -, hogy egyedül kegyelemből, a Krisztus üdvözítő tettébe vetett hitben, nem saját érdemünk alapján fogad el minket Isten, és kapjuk a Szentjeiket, aki szívünket megújítja, és képessé tesz, sőt felszólít a jó cselekedetekre.” A Magyar Katolikus Újságírók Szövetsége egyik 1998-as tanulmányi napjának vendégeként id. Hafenscher Károly beszámolt arról, hogy a teológiai egyeztetés, a párbeszéd során sokszor megtapasztalták a vegyes bizottságban, hogy alig van ellentét teológiai szinten egyházaink között, csupán nyelvi vonatkozásban léteznek eltérő megfogalmazások - vagyis bizonyos teológiai alapfogalmakat eltérő nyelvi terminológiával nevez meg a katolikus és az evangélikus egyház.- Hogy látja a teológiai közeledés jövőjét jó tíz évvel a közös nyilatkozat után az evangélikus és a katolikus egyház között? Folytatja-e édesapja munkásságát a párbeszéd serkentésében? - kérdeztük ifjabb Hafenscher Károlyt.- Édesapám ízig-vérig ökumenikus gondolkodású ember, aki ma, idős korában is jó kapcsolatot ápol különböző felekezetű testvéreinkkel. Én ebbe nőttem bele. Szolgálatom kezdetétől sokféle módon megélhettem az ökumené élményét mind gyakorlati, mind teológiai szinten. Sűrűn jártam katolikus közösségekbe igehirdetéssel és előadással is, és mindig átéltem, hogy sokkal több dolog köt össze minket, mint amennyi elválaszt. Éppen a megigazulás területe az, ami nagyon jól megmutatja számunkra, hogy a közös alap mennyire egységes. S bár fájdalmas tény ma is, hogy az úrvacsorái közösségben még mindig nem lehetünk egyek, nem vagyunk igazi asztalközösségben egymással, mégis van okunk a bizakodásra. Hisz e téren sem az alapvető kérdésekben van ellentét közöttünk - mert mindketten valljuk, hogy ott Jézus Krisztus valóságosan jelen van teste és vére által, s ezt vehetjük magunkhoz a szentségben -, hanem a papi szolgálat kérdésében. De - bár szép lassan és csöndben - már elkezdődött a dialógus e téren is.- Olykor ma is találkozhatunk olyan megnyilvánulással, akár katolikus, akár protestáns részről, amely gátolni próbálja a már szárba szökkent felekezeti közeledést. Hogyan lehet ez ellen védekezni?- Ma olyan világban élünk, ahol a szélsőségek a társadalom minden területén megmutatkoznak, s beszűrődnek természetszerűleg az egyházba is. Ennek ellenére úgy gondolom, hogy a felekezeti párbeszédet, a hitet komolyan vevő emberek tudatosítják másokban is, hogy az ökumené nem emberi találmány, nem az újabb idők egyik mozgalma, amely volt, jött és aztán elmegy, hanem Krisztus szent akarata. Ahogy ő imádkozik azért, hogy övéi eggyé legyenek, nekünk is ezt kell tennünk.- Nemrég liturgikus reform valósult meg az evangélikusoknál, ami többek között visszahozta a keresztvetés, a térdhajtás-térdepelés lehetőségét az Isten előtti tisztelet, hódolat jeleként a liturgiában. Mégis mintha egyes evangélikus közösségek elzárkóznának előle.- Nehéz dolog nálunk is a váltás, a korábbi tradíciók feloldása, különösen a népi kegyességben, mint ahogy a katolikusoknál a II. vatikáni zsinat liturgiái reformjához is évtizedek kellettek, míg gyakorlattá vált. Gátolnak ebben rossz történelmi tapasztalatok is. A lehetőség most felkínálja, hogy újra felfedezzük, mit is jelent Krisztus keresztjével megjelöltnek lenni, azaz Krisztushoz tartozni. Sok idő kell ahhoz, hogy ez belső meggyőződéssé váljon. Sajnos, ma a társadalomban gyakori a negatív identitás, amikor nem tudja az ember megfogalmazni, hogy miért az, ami, csak azt, hogy miért nem az, ami a másik ember. Pedig az, hogy én evangélikus vagyok, nem azt jelenti, hogy nem vagyok katolikus, hanem azt, hogy más módon vagyok katolikus, tehát az egyetemes, vagyis a katolikus egyházhoz tartozó. Ahogy édesapám szokta mondani: „mi wittenbergi katolikusok” vagyunk. De e tudatnak belülről kell fakadnia. A református felekezetű is csak hitében belülről fakadóan élheti ezt meg, biblikus hittel és önelemző módon. ■ Toldi Éva Megjelent a Keresztény Élet című katolikus hetilap január 17-i számában. Üjra megnyílhat a tarsusi Szent Pál-templom Újra megnyithatják a hívők előtt a sokáig katonai raktárként használt tarsusi Szent Pál-templomot - jelentették be január 7-én a török hatóságok. A Törökország déli részén található Tarsus Szent Pál szülővárosa. Az apostol tiszteletére a 12. században emelt templomot a török állam 1943- ban kisajátította, majd évtizedeken át a hadsereg használta raktárként. Később múzeumként működött egészen 2008 nyaráig, amikor a Szent Pál-év alkalmából egy esztendőre megnyitották a keresztény misék előtt. Ezután azonban újra felfüggesztették a szertartásokat, mire Köln érseke, Joachim Meisner bíboros a keresztényekkel szembeni „méltatlan bánásmóddal” vádolta meg Ankarát. Meisner kijelentette: „Ahol a vallásszabadságot ilyen mértékben korlátozzák, ott más emberi jogok miatt is komolyan aggódhatunk.” A török vallási hatóság, a Diyanet megerősítette azokat a sajtóhíreket, melyek szerint az épület újra keresztény templomként működhet. A hatóság szóvivője elmondta: a lépéssel a vallásszabadság bővüléséhez kívánnak hozzájárulni. M MTI Jézus litván kisvárosa A polgárok erkölcsi épülésének előmozdítására Jézus Krisztust nevezte ki „királyának” egy litván kisváros. „Azáltal, hogy Jézus Krisztust városunk királyaként trónra emeljük, ünnepélyesen urunkká és védelmezőnkké nyilvánítjuk” - mondta a hetvenkét százalékban lengyelek lakta délkelet-litvániai Salcininkai polgármestere, Zdzislav Palevic a BNS balti hírügynökségnek. „A városatyák döntése senkinek nem fáj... Ha a lakosságot így a Tízparancsolat betartására ösztönözhetjük, miért ne tegyük?” - hangsúlyozta egy képviselő. M MTI Kultúra napi gondolattöredékek Boldogasszony hava az idén fergeteggel köszöntött ránk. S akik a budakeszi Himnusz-szobornál, V. Majzik Mária monumentális alkotásánál szilveszter éjjelén az esős-szeles időjárás ellenére újévet köszönteni összegyűltek, a felcsendülő harangok játékának hallgatása közben elmerenghettek azon, hogy a reformkor költőjében, Kölcsey Ferencben és versének dallá komponálójában, Erkel Ferencben milyen érzéseket kelthettek hajdan a „magyar nép zivataros századai” Most, 2010-ben a közelmúlt eseményei ismét súlyos teherként nehezednek a társadalomra. A debreceni református kollégium hajdani diákjának örök érvényű gondolatai azonban éppen arra figyelmeztetnek, hogy történelmünk során az egymás közötti viszálykodás, a falurombolások, még a kivégzések modern formái, a gyárbezárások, a lehallgatások, a kilakoltatások, a tömeges munkanélküliség, a megalázottság és reményvesztettség legsötétebb mélységeiből is Isten segítségével mindig képesek voltunk az újjászületésre. V. Majzik Mária művészetében arra a kérdésre keresi a választ, hogyan lehet a természet, a magyar motívumkincs és történelmünk kiemelkedő pillanatainak egységes keretbe foglalásával, az emberi szenvedés előtti főhajtással egy tisztább, magasztosabb világba, a halálból az életbe fölemelkedni. Alkotásaiban együtt jelenik meg az emberi lét esendősége a „magyarnak lenni” fájdalmas gyönyörűségével. A meghaló és föltámadni tudó természet van jelen műveiben. A forradalom áldozatainak súlyos vaslánccal egybefont „egygyökerűségében” éppúgy, mint 56-os domborművén a Magyar Szentek templomában vagy a gyertyaláng lobogó fényében azon a kompozíción, amelyet Jókai Anna Ima Magyarországért című verse ihletett. Himnusz-szobrához ellátogatnak az egykor a világ legtávolabbi pontjaira számkivetett honfitársaink is azért, hogy a reményt sugárzó tavaszi olvadások idején, a perzselő nyár hevében vagy akár a sárguló őszben Erkel Ferenc dallamaival egy pillanatra emlékeikből előhívják, s lelkűkben újra megteremtsék szülőhazájukat, a hajdanvolt Magyarországot. - Lehet, hogy egyszer Budakeszi is nemzeti zarándokhely lesz? S ha igen, felhangzanak-e majd a nemzeti himnusz mellett az új évet köszöntő egybegyűltek ajkáról az olyan régi imádságaink is, mint a Boldogasszony anyánk... vagy a református 90. zsoltár - Tebenned bíztunk eleitőlfogva...?Fogunk-e még emlékezni, unokáink éneklik-e még az Ah, hol vagy, magyarok tündöklő csillaga kezdetű, István királyunkhoz írott himnusz csodálatos, ősi dallamait, vagy akár a székely himnuszt, amelyek nélkül - valljuk be - sokkal szegényebbek lennénk? Húsz éve annak, hogy a Himnusz születését a magyar kultúra, s negyvenöt éve, hogy József Attila születésnapját a költészet napjaként tartjuk nyilván. Az új év most is alkalmat kínál a megújulásra, de vajon maradt-e hely, talpalatnyi föld széles e hazában, ahol tiszta szívvel ünnepelhetünk? A szobor kis harangjai mindenesetre - „Isten, áldd meg a magyart!...” - negyedik éve már, hogy kongva, csengve-bongva hívogatják, akinek még van füle a hallásra. ■ Galgóczy Zsuzsa
