Evangélikus Élet, 2010. január-június (75. évfolyam, 1-26. szám)
2010-06-27 / 26. szám
„Azon túl, hogy kiadványukkal sikerült nevemet beszennyezniük, mindez számomra alapjaiban kérdőjelezi meg annak hitelességét. (...) Remélem, a Mindenható megkíméli Önöket attól, hogy az Önök nevét valamikor is hasonló módon ország-világ előtt rágalmazzák és lejárassák." Hálóba gabalyodva !► 8-9. oldal „A keresztény hit nem arra indít, hogy sopánkodjunk a riasztó helyzeteken és statisztikákon, hanem arra buzdít, hogy az örömteli, de felelős szexualitást pártoljuk.” Mit tanít egyházunk...? !► 10. oldal „Egy-két példa a szóáradatából. »Jézus magyar volt!!!« »A keresztény Bibliák a sátán koholmányai!« »Még a legalja (így!) cigányember sem hagyná, hogy a párja istállóban szüljön...«” EvÉl&levél !► 15. oldal Tízéves a hatodév 3. oldal Fajátékok között beszélgetve 5. oldal Múzeumok éjszakája !► 6. oldal Árt-e hitnek a bibliatudomány? W ii. oldal Színház az egész világ !► 11. oldal Megerősödvén a kegyelemben !► 13. oldal W- Őrhajó - a magyarföldi ökumenikus fatemplom szenteléséről beszámolónk a 4. oldalon. Megfáradás és újrakezdés IV. férfikonferencia Piliscsabán Az Ágostai hitvallás ► Férfias sport - súlyos acélgolyók gurítgatása - kovácsolta össze a negyedik evangélikus férfikonferencia résztvevőit. Az ebédet követő nyitóprogram után az első alkalommal megjelentek is csakhamar úgy érezhették magukat, mint akik már régóta a közösséghez tartoznak... A június 18-20. között megrendezett konferencia résztvevői ezúttal is a már évek óta megszokott helyszínen, a piliscsabai Béthel Evangélikus Missziói Otthonban gyűltek össze. Az érdemi együttlét első előadója Balicza Iván budavári lelkész volt, aki a férfimisszió gyülekezetépítésben betöltött szerepéről beszélt. Előadását egy költői kérdéssel kezdte: Csak a templomokban kevés a férfi? Mintha mindenütt többen lennének a nők - a csonkán maradt családokban többnyire ők nevelik a gyermekeket, egész szakterületek nőiesedtek el. Egyre több a női vezető, ami nem baj, de hol vannak a férfiak? Az egészséges állapothoz az kellene, hogy a férfiak is minél több helyen ott legyenek. A másfél éve alakult budavári férfikor is arra törekszik, hogy a gyülekezeti alkalmakon minél több férfi jelenjen meg, illetve minél többen vállalkozzanak közülük szolgálatra (például családlátogatásra). Az este folyamán a sárbogárdi, a tatabányai és a szombathelyi férfikor képviselői számoltak be tevékenységükről, majd az Egy csipetnyi mennyország című svéd filmet tekintették meg és értékelték a jelenlévők. A másnapi fő előadást a piliscsabai lelkész tartotta Kivetítés és hárítás - A bűnbeeséstől a Hegyi beszédig címmel. Kézdy Péter érdekes példákon keresztül mutatta meg, hogyan igyekeztek a Biblia ismert szereplői elhárítani (például Adám Évára és magára Istenre) a felelősséget, avagy Dávid életmódjának megváltozása miként vezetett a Betsabével történtekhez és azon túl férjének, Úriásnak a megöletéséhez. Az Újszövetségben a betesdai gyógyítás a hárítás jó példája, amikor a beteg nem válaszol Jézus kérdésére - akar e meggyógyulni -, hanem azt mondja, hogy nincs, aki segítsen neki. Folytatás a 3. oldalon ■ Dr. Reuss András Még nem is olyan régen eleink ágostai hitvallású evangélikusnak mondták magukat. Ma már ritkán lehet ezt hallani, ha egyáltalán lehet, és a világ legtöbb evangélikus egyházának elnevezéséből is elhagyták az Ágostai hitvallásra utalást. Az a négyszáznyolcvan év persze, amely névadó hitvallásunk keletkezése óta eltelt, irdatlanul sok. Ezért könnyen belátható, hogy kortársainknak hosszasabb magyarázgatásra van szükségük, hogy megértsék, miről is van szó. Az évforduló kapcsán töröljük hát le a port e dokumentumról, és lapozzunk bele! Alaposan felbolygatta Németországnak és szinte egész Európának nemcsak egyházi, hanem társadalmi és politikai életét is a reformáció, amelynek kezdetét a 95 tétel 1517. október 31-i kiszögezéséhez kapcsoljuk. A jó évtizedig tartó vitákat kívánta lezárni a németországi Augsburg (régi magyar nevén Ágosta) városába összehívott birodalmi gyűlés. A birodalmi átokkal sújtott Luther nem lehetett jelen, ezért Philipp Melanchthonra hárult a feladat, hogy olyan iratot készítsen, amelyet a jelen levő protestáns fejedelmek, valamint a birodalmi városok képviselői a sajátjukként elfogadnak és előterjesztenek. Hetekig tartó egyeztetések után hét fejedelem és két város nevében terjesztették elő és olvasták fel az iratot 1530. június 25-én. Nagyszerű eredmény, hogy a robusztus és harcos Luther sem talált kivetnivalót a finom és megbékélést kívánó Melanchthon szövegében. Siker volt az is, hogy az akkori Európa legmagasabb közjogi fórumán sokféle vitájukat félretéve a protestánsok közösen tudtak megszólalni. Önmagában mindez mégis jelenthetne csupán annyit, hogy nagyszerű egyháztörténeti esemény történt és nagyszerű irat keletkezett négyszáznyolcvan évvel ezelőtt. Ám az Ágostai hitvallás azon - nem túlságosan nagy számú - iratok közé tartozik, amelyek annyi évszázad után még mindig közkézen forognak, amelyekkel érdemes foglalkozni. Szándéka és szavai szerint egyetemes keresztény hitvallás, amely nem a kereszténység egy részének vagy felekezetének másokétól eltérő sajátos tanítását kívánta előadni, hanem az egyetemes keresztény hitet. Katolikus hitvallás akart lenni abban az értelemben, hogy nem új tanítást képvisel, és tételei a Szentírás alapján szilárdan megállnak, annak helytálló kifejtései. Ezt ismerték el római katolikus teológusok 1980-ban, amikor a négyszázötvenedik évfordulóra készülve maguk is fontolgatták az Ágostai hitvallás hivatalos elismerését. S abban az évben több jelentős római katolikus dokumentum megértésre törekedve értékelte hitvallásunkat. Mindmáig példás az az együttműködés, amellyel a hitvallás megszövegezésén a Melanchthon vezette teológusok együtt dolgoztak a világiakkal, akik eközben nagy teológiai hozzáértésről tettek tanúságot. A hitvallás mégsem csak teológiai ismeretekkel rendelkező beavatottak foglalatossága volt, akik valamilyen új teológiai elmélettel álltak elő, hanem arról vall, amit a gyülekezetek nagy egyetértéssel vallanak, vagyis ami az igehirdetés tartalma és a gyülekezetek hite. Isten igéjének kétféleképpen is jelentős szerepet tulajdonít a hitvallás. Egyrészt minden külön indoklás, magyarázat vagy vitatkozás nélkül abból indul ki, hogy a keresztény igehirdetés és tanítás legfőbb mértéke csakis a Szentírás lehet. Másrészt az egyház ereje, létezésének egyedüli alapja a hirdetett evangélium, amelynek hirdetésére rendelte Isten az egyházi szolgálatot (V. cikk), és az egyház a szentek gyülekezete, amelyben az evangéliumot tisztán tanítják, és a szentségeket helyesen szolgáltatják ki (VII. cikk). Példaértékű teljesítménye a reformáció kezdetének - és ennek egyik dokumentuma az Ágostai hitvallás -, hogy az igaz hit ügyéhez egyedül az igét és az igehirdetést tekintették nemcsak méltónak, hanem alkalmasnak is. Nem fegyvereikben, nem politikai játszmákban, nem anyagi gyarapodásban, hanem az ige 480 eves meggyőző erejében bíztak (XXVIII. cikk). Ha arra a kérdésre kellene válaszolni, hogy mit tartalmaz az Ágostai hitvallás, akkor kézenfekvő lenne felolvasni a tartalomjegyzékben a huszonnyolc cikk címét. De amilyen logikus, annyira félrevezető is lenne ez a megoldás. A hitvallás ugyanis nem huszonnyolc kérdést tárgyal, hanem egyetlenegyet, és ez az egyetlenegy az evangélium tartalma: az Isten Fia, az értünk emberré lett, megfeszített és feltámadott Jézus Krisztus az, aki kiengesztel az Atyával, és megszentel, valamint vezeti, megeleveníti és védelmezi a benne hívőket (III. cikk), ezért nem saját erőből, saját érdemekből vagy cselekedeteink alapján, hanem ingyen, Krisztusért, hit által igazulunk meg (IV. cikk). Az összes többi cikk rávezetés erre és az ebből folyó következmények végiggondolása. Mivel a Szentírásnak ezt az értelmezését, vagyis ezt a hitvallást semmiféle újabb elmélet nem vonta és nem is vonhatja kétségbe, ezért az Ágostai hitvallás ma is mértékadó megfogalmazása az evangéliumnak. Azzal pedig, hogy hitvallásunk az evangéliummal szembesít, önvizsgálatra hív. Először mint evangélikusokat: őseink tiszteletre méltó példája és hagyománya vagy a Krisztus evangéliuma adja-e egyházunk életének és szolgálatának meghatározó alapját és erejét? Azután minket mint 21. századi embereket: földi gyarapodástól és sikertől vagy a Krisztus evangéliumának felemelő és újjáteremtő erejétől várjuk-e életünk értelmét és boldogulásunkat? S végül az ökumenikus mozgalom vonatkozásában is: a szekularizáció külső kényszere, a múlt felejtése vagy inkább a Krisztus ismeretében való elmélyedés és növekedés viszi-e egymáshoz közelebb a keresztény egyházakat? Négyszáznyolcvan év elteltével is valljuk meg bátran, hogy ágostai hitvallású evangélikusok vagyunk. S tanuljuk meg és éljük is, amit ez jelent! A szerző az Evangélikus Hittudományi Egyetem professor emeritusa Könyvbemutató a Párbeszéd Házában Felvételünkön Prőhle Gergely országos felügyelő köszönti a Háló 1. - Dokumentumok és tanulmányok a Magyarországi Evangélikus Egyház és az állambiztonság 1945-1990 című dokumentumkötet budapesti bemutatójára összesereglett érdeklődőket. A jezsuita rend Párbeszéd Háza elnevezésű épületében rendezett június 21-i ankét asztalánál (balról jobbra) Kendeh K. Péter, a Luther Kiadó igazgatója, Kertész Botond történész, Csepregi András teológus, Mirák Katalin sorozatszerkesztő, Szabó Csaba történész, a Magyar Országos Levéltár főigazgató-helyettese, Ittzés Ádám történész és Balás István jogász. Egyházunk tényfeltáró bizottságának ténykedéséről összeállításunk a 8-9. oldalon Jótékonysági koncertek az árvízkárosultak javára • Június 27., vasárnap, 17 óra, Budapest, Kossuth tér - Rajkó zenekar és tánckar, Pándy Piroska. ♦ Június 27., vasárnap, 20 óra, Budapest, Petőfi Irodalmi Múzeum (V. kerület, Károlyi M. u. 16.) - Kaláka, Muzsikás, Söndörgő és Vujicsics együttes.
