Evangélikus Élet, 2010. január-június (75. évfolyam, 1-26. szám)
2010-06-06 / 23. szám
Evangélikus Élet élő víz 2010. június 6. » ii Az igéhirdetés nehéz mesterség. Leginkább az igehirdetők tudják ezt. De tudjuk mi, laikusok is, akik hallgatjuk a prédikációkat. A tisztelt Olvasó is tapasztalta már, hogy némelykor, talán nem is ritkán hiányérzete van egy-egy igehirdetés után. Miként azt is, hogy épp az ellenkezőjével találkozik: mintha egyenesen hozzá beszélt volna a lelkész, s a prédikációs gondolatkör foglalkoztatja napokon át. Van, amikor provokál bennünket a prédikáció, van, amikor megerősítő, vigasztaló hatását érezzük. Miért van ez? Mert felkészült vagy felkészületlen volt a prédikátor? Mert antennánk nem volt fogadásra beállítva? Megtisztelő a feladat, hogy ajánló sorokat írhatok e prédikációgyűjtemény elé. A prédikációgyűjtemény mint műfaj miatt is, meg a szerző miatt is. Mert a „jó hír”-re, az evangéliumra persze hogy szüksége van az embernek. De azért is, mert jól ismerem a szerzőt. Hallgathattam is, főként pedig olvastam és olvasom igehirdetéseit. Könnyű dolgom van tehát, mert pontosan tudom, hogy Gémes István életével is éli meggyőződéses hitét, tudós, sokirányú érdeklődéssel megáldott lelkész, hiteles, szókimondó ember, élete csupa szolgálat. S miért fontos ez itt és most? Azért, mert a jó igehirdetés legfontosabb „eleme” az igehirdető. Ha ugyanis emberként és teológusként nem hiteles a pap, prédikálhat, amit akar, nem veszik komolyan: hogyan vezethetne ilyen ember bárkit is hitre? Nem maradhat említetlen: az 1953- ban Szarvason fölszentelt, 2008-ban Károli Gáspár-díjjal kitüntetett lelkész Magyarországon, Dániában, Svédországban, Brazíliában és Németországban is szolgált, s ma már nyugdíjasként, de széles körű aktivi-Ajánló sorok tással szolgál továbbra is Németországban, szoros kapcsolatot tartva a magyarországi egyházzal. Jézus- és Pál-kutatóként, folyóirat-szerkesztőként és kiadóként (Útitárs, Koinonia), a rádiómisszió negyedszázadon át tevékeny munkatársaként, a Külföldön Élő Magyar Evangélikus Lelkigondozók Munkaközösségének (KÉMELM) tíz éven át volt elnökeként, tudományszervező és -népszerűsítő lelkészként, több mint ezer kötet, tanulmány és cikk szerzőjeként sok-sok hiteles tapasztalat és tudás aranyfedezetével írta meg azokat az igemagyarázatait, amelyek ebben a kötetben helyet kaptak. Az ige közvetítésének eszköze a nyelv. Gémes István szuverén módon bánik a nyelvvel, anyanyelvével. Nem követi az ájtatos stílust, amellyel a mai posztmodern korban nem sokra menne. De idegen is tőle ez a stílus. A valóságban mindig is két lábbal a földön járó lelkészként változatos, célratörően pragmatikus nyelvezetet használ. Stílusával is képes lekötni a figyelmet, pontosabban fogalmazva stílusát ügyesen használja a figyelemfelhívás eszközeként: a stíluslehetőségeket a célnak és helyzetnek megfelelően alkalmazva ébreszt gondolati és érzelmi visszhangot. Mesteri módon tudja beleszőni mondataiba azokat a művelődéstörténeti és szómagyarázatokat is, amelyek a Biblia világának a megértetéséhez szükségesek. Nem feledkezik meg arról sem, hogy hallgatósága (és olvasói) milyen világban élnek: a jelen bizonyos ismert eseményeire utalva teremt kapcsolatot a bibliai mondanivaló és napjaink életfolyása között, s vonja be a hallgatót és olvasót a továbbgondolkodás folyamatába. Magától értődik: a hosszú lelkészi pálya s a több országban végzett szolgálat Gémes István esetében is bőven kínál muníciót arra, hogy személyes tapasztalás tényeivel színesítve segítse megértetni a szakrális üzenetet. A lelkész magvető. A prédikációkkal is magot vet. Ez a könyv is magvetés egyrészt, másrészt a sarjadás erősítése. Örömmel és abban a meggyőződésben ajánlom a tisztelt Olvasó szíves figyelmébe a kötet prédikációit, hogy olvasva őket lelki épülésben lesz része. Budapest, 2009. IX. 5. ■ Dr. Kiss Jenő egyetemi tanár, az MTA tagja Cfé/u-es ístvdiA, FELLEL LENTETT FÁT Y OL A cica döbbeneté Van egy macskám. Gyönyörű," okos, koromfekete cica. Sok örömöt szerez, de időnként előfordul, hogy „összeakasztjuk a bajuszt” Újabban azért, mert rendre hordja nekem az egereket. Azzal nincs bajom, hogy járja a határt, és elcsípi a kis rágcsálókat, hiszen ez a dolga, ezt kódolta belé a Teremtő. De az már szörnyen kiborít, ha elhozza nekem a szerzeményeit. Lelkesen beszalad az előtérbe, szájából kilóg az élő egér, és így célozza be a lakásajtómat. Szerencsére eddig mindig sikerült útját állni, a lépcsőig se jutott el. Söprűvel és heves szívdobogással (merthogy nagyon félek az egerektől) próbálom meg ilyenkor kifelé terelni. A cicus persze nem érti, mi bajom van. Döbbenten néz rám, és szinte hallom a gondolatait. Miért nem örül a gazdi, mikor ő ilyen ügyes volt, és tette a dolgát? Macskám értetlenkedése eszembe juttatja, hogy mi, emberek is gyakran élünk át hasonlót. Amikor kedveskedni akarunk valakinek, s a legjobb szándékkal teszünk valamit, talán pont az ellenkezőjét érjük el: a másik nem örül, megbántódik, érezteti, hogy terhére vagyunk. Amikor felköszönt az unokánk, és hoz valami drága ajándékot, mi talán azt mondjuk: minek költöttéi, inkább segítenél bevásárolni vagy takarítani! Amikor barátunk életét próbáljuk könnyíteni azzal, hogy megóvjuk egy kudarctól, ő nehezményezi, amiért beavatkoztunk az életébe. Vagy amikor Istennek szeretnénk a kedvében járni: olyan döntéseket hozni, olyan véleményt képviselni, olyan úton járni, amely az ő akaratával egyezik, de ez nem sikerül... Mi a gond? Hol hibáztunk? „Bizony, a ti gondolataitok nem az én gondolataim, és a ti utaitok nem az én utaim - így szól az Úr. Mert amennyivel magasabb az ég a földnél, annyival magasabbak az én utaim a ti útadóknál és az én gondolataim a ti gondolataitoknál” (Ézs 55,8) A macska nem érti: nem az a baj, hogy megfogta az egeret, s még csak nem is az, hogy ezt büszkén megmutatja a gazdájának, hanem egyszerűen arról van szó, hogy a rágcsálónak semmi keresnivalója nincs a lakásban. Úgy tűnik, hiába próbálom ezt megértetni vele. Képtelen felfogni. Túl magas ez számára. Isten gondolatai, útjai is sokkal magasabban vannak, mint a mieink. Sokszor mi sem értjük. Erőlködünk, értetlenkedünk, igyekszünk, vitatkozunk, imádkozunk, de mindez meghaladja értelmünket. Alázattal be kell ismernünk, hogy a Mindenható dolgai túl magasak számunkra. Mit tegyünk hát? Ismét a cicus viselkedése igazít el. Egy-egy ilyen utcára való kipenderítés után is mindig visszajön. Én örömmel fogadom, ő pedig lelkesen fészkeli be magát az ölembe, és lökdösi a kezemet jelezve, hogy itt az ideje a simogatásnak, fejvakarásnak... Nem esem kétségbe, ha azt tapasztalom, hogy a másik ember nem úgy fogadta kedveskedésemet, ahogy szerettem volna - akkor is odamehetek hozzá, megölelhetem, szerethetem. S nem roppan meg a hitem, ha szembesülök azzal, hogy az én gondolataim nem azon a szinten vannak, mint az Úréi - akkor is hívogat, és szeretetével átölel. Hisz a gyermeke vagyok, és Fiát adta értem. ■ Hulej Enikő Napfényes nappalon, sötétlő éjjelen Légy velem, ne hagyj el, édes jó Istenem. Kísérgess utamon vezérlő kezeddel, Ha fejemet lehajtom, álmomat ne vedd el. Éreztesd lelkemmel Szentlelked erejét, Láthassam munkámnak kedvező sikerét. Ha belső bánattól elsötétül orcám, Legyen vigasztaló, kedves szavad hozzám. Boldogítsd magadnál, akik már pihennek! Ó, áldd meg azokat, kik drágák szívemnek! Azt is áldd meg, Uram, ki sebet vág szívemen! Légy velem, ne hagyj el, édes jó Istenem. Ámen. Kovács Gáspárné (Lajoskomárom) imádsága HETI ÚTRAVALÓ Krisztus mondja: „Aki titeket hallgat, engem hallgat, és aki titeket elutasít, engem utasít el’.’ (Lk 10,16) Szentháromság ünnepe utáni első héten az Útmutató reggeli és heti igéiben - miként az egyházi esztendő most kezdődő második felében is mindenkor - Isten hív minket. Hittel figyeljünk a hívó szóra; s mert Jézus egylényegű az Atyával, aki őt elutasítja, „azt utasítja el, aki elküldött engem” (Lk 10,16b). „Áldott az Isten, a mi Urunk Jézus Krisztus Atyja, aki megáldott minket minden lelki áldással a Krisztusban.” (Ef 1,3; LK) „Minden hű keresztyén csak Krisztusban bízzék, mert tudja, hogy Krisztus néki örök oltalma.” (GyLK 700) Az üdvösség nem pénz, de hit kérdése, s jobb kenyeret koldulni e földön, mint vizet koldulni a pokolban. így figyelmeztet Urunk a névtelen gazdag és az Isten és Ábrahám előtt jól ismert Lázár történetével. A hívők atyja üzeni népének: „Ha Mózesre és a prófétákra nem hallgatnak, az sem győzi meg őket, ha valaki feltámad a halottak közül’.’ (Lk 16,31) Jézus feltámasztotta a másik Lázárt, ezért a nagytanács elhatározta megölését, pedig nem csak Mártának mondta: „Én vagyok a feltámadás és az élet, aki hisz énbennem, ha meghal is, él; és aki él, és hisz énbennem, az nem hal meg soha.” (Jn 11,25-26) János így tanít: „Isten szeretet, és aki a szeretetben marad, az Istenben marad, és Isten is őbenne"; ezért „aki szereti Istent, szeresse a testvérét is” (íjn 4,i6b.2i). Mindezeket dr. Luther így összegzi: „Hit nem lehet szeretet nélkül; mert ha hitemmel megismerem, hogy mennyire szeret engem az Isten, a szív a felebaráti szeretethez lát hozzá.” Jézus kiküldte hetvenkét (!) tanítványát, így: „Gyógyítsátok az ott lévő betegeket, és mondjátok nekik: Elközelített az Isten országa’.’ (Lk 10,9) Egy „ó” példa Isten igéjének elutasítására: Jeremiás leíratja jövendöléseit Bárókkal, de Jójákim király elégeti a tekercset. A próféta újból lediktálja beszédeit, s ebben ez az Úr Isten döntése: „Elhozom rájuk mindazt a veszedelmet, amit megmondtam nekik, de nem hallgattak meg!’ (Jer 36,31) Pál Krisztus apostolaként nyíltan hirdette Isten evangéliumát, „és kérve kértünk titeket: éljetek az Istenhez méltó módon, aki az ő országába és dicsőségébe hív titeket” (iThessz 2,12). Péter megbízatása Jézus nyájának legeltetésére és őrzésére szólt, ennek előfeltétele az Úr hívásának való engedelmeskedés: „Kövess engem!” (Jn 21,19) Az Úr Jézus mindegyikünkről jól tudja, hogyan, milyen (filia vagy agapé) szeretettel szeretjük őt viszont. Ő előbb szeretett minket, s önmagát adta értünk, így szolgált nekünk. Ennek fényében milyen méltatlan minden versengés az ő mindenkori követői között! Ezért „aki a legnagyobb közöttetek, olyan legyen, mint a legkisebb, és aki vezet, olyan legyen, mint aki szolgál” (Lk 22,26). Pál fogsága is az evangélium elterjedését szolgálta. „Mert miről is van szó?Egyedül arról, hogy Krisztust hirdetik, és én ennek örülök’.' (Fii 1,18) „Jézus hív: »Jertek énutánam! / Hűségesen kövessetek!« (...) / Kövessük őt, a drága Mestert!” (EÉ 438,1.5) Jövök! ■ Garai András
