Evangélikus Élet, 2010. január-június (75. évfolyam, 1-26. szám)
2010-05-30 / 22. szám
Evangélikus Élet MOZAIK 2010. május 30. » 15 Az év madarai a fecskék Még a veréb is talál házat, és a fecske is fészket, ahová fiókáit helyezi oltáraidnál, Seregek Ura, királyom és Istenem! (Zsolt 84,4) Gyermekkorom kedves emlékei közé tartozik a tavasszal az eresz alá költöző fecskepár életének nyomon követése. A korábbi fészek kijavítása, a fiókák etetése, növekedése, kirepülése (és macskák előli menekülése) a szemünk előtt zajlott. A szeptemberi iskolakezdés pedig egybeesett a vonulásra készülő fecskék gyülekezésével. A fészek alá helyezett kis deszkalap (úgynevezettfecskepelenka) talán még most is megvan az eresz alatt, de a kedves kis madarak hosszú évek óta nem térnek vissza. Idén - többek között - a biodiverzitás évében a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) az év madaraiul a fecskéket választotta, felhívva a figyelmet a madárfajok fogyatkozásának veszélyére. A fecskék a hosszú távú - vagyis a Szaharától délre - vonuló énekesmadarak közé tartoznak, melyek között az egyéb fajokhoz képest több a veszélyeztetett, és melyek európai állományai az elmúlt évtizedben csökkenő tendenciát mutattak. A csökkenés hátterében (mely a többi madárfaj esetében is elmondható) a klíma és az élőhely megváltoz(tat)ása egyaránt szerepet játszik. Az eredeti élőhely átalakítása, az őszigyülekezőhelyek felszámolása, a települési szúnyogirtás, az intenzív mezőgazdálkodásból származó környezetszennyezés, a vadászat, a közvetlen emberi zavarás, a fészkek elpusztítása, a klímaváltozás hatására az extrém száraz vagy éppen ellenkezőleg, a csapadékos időszakok gyakoriságának és időtartamának növekedése mind az okok között szerepel. Ezeknek a hatásoknak a kiküszöböléséhez összehangolt környezet- és természetvédelmi akciókra, a gazdálkodási struktúra átalakítására, majd a környezeti rendszerek több évtizedes regenerálódására van szükség. Hazánkban három valódi fecskefaj fordul elő: a füstifecske, a molnárfecske és a partifecske. Ezek közül legveszélyeztetettebb a partifecske, melynek állománycsökkenése éves szinten akár húsz százalék is lehet, de a másik két fajé is öt-hét százalék között mozog. Az elmúlt hetek, napok szokásosnál hűvösebb, szelesebb, csapadékosabb időjárása is kedveződen a madarak számára: veszélyeztetheti a fiókák kikelését, és megnehezíti mind a szülők táplálkozását, mind a kicsinyek ellátását. A madártani egyesület honlapja (www.mme.hu) útmutatást ad, hogyan segíthetünk ebben a helyzetben. Mivel a több napig tartó hűvös, csapadékos idő esetén a táplálékot jelentő rovarok „eltűnnek”, a madarak éhezni kezdenek. Az energiafelhasználás csökkentése végett az idős madarak nem repülnek, védett, belső helyre húzódnak, vagy beülnek a fészekbe. Ilyen esetekben átmeneti-ÜZENET AZ ARARÁTRÓL Rovatgazda: Jerabek-Cserepes Csilla leg a szülőket is táplálhatjuk a közelükben lapos tálkában kihelyezett lisztkukaccal. Az útmutatás szerint a fiókák esetében is jó eséllyel segíthetünk. A táplálékfalatokat csipesszel kínálhatjuk a fiókáknak. (Sőt bátrabbak tartós kedveződen idő esetén a fészekből kivéve kis dobozban tartva őket kézből is etethetik, míg szüleik újra el tudják látni feladatukat! Jó idő esetén az etetést abba kell hagyni.) Fontos megemlíteni, hogy március közepétől elérhetővé vált az MME - negyedik - madármonitorozó weblapja, a fecskefigyelő oldal (www.fecskefigyelo.mme.hu). Ez tulajdonképpen egy lakossági adatbázis, ahová bárki feltöltheti az adott fajra vonatkozó megfigyeléseit, amelyekkel hozzájárulhat a hazai fecskeállomány feltérképezéséhez, kutatásához és védelméhez. Érdekességként említhető, hogy Európa-szerte - többek között Magyarországon is - számos madárfészek mellé webkamerát helyeztek el, melyeken keresztül szinte a nap huszonnégy órájában megfigyelhetjük egyes madarak életét (ezekre szintén rákereshetünk az interneten). ■ Összeállította: JCsCs Hol terem a boldogság? Kedves Barátom! Régen történt, mégis élénken él bennem az a nap, amelyről most mesélek neked. Gyönyörű, simogató tavaszi időben indultunk a játszótérre. Babakocsi, motor, homokozós felszerelés, minden, ami ahhoz kell, hogy megrakott sivatagi tevének érezzem magamat. Nagy mindig előreszaladt pár métert, élvezte a szabadságot, Középső férfiasán, lustán terpeszkedett a kocsijában, végül el is aludt. Kicsi nagyokat rúgott a hasamban, pedig még csak alig félidőnél tartottunk. Mindenkit felvidámítottaz időjárás tökéletessége, az a „se túl meleg se túl hideg” állapot. A nap olyan erősen sugározta az életvidámságot, hogy nem lehetett aznap másként érezni, mint hogy „de jó, de jó, csuda szép ez a világ”. (Vagy valami hasonló, erre nem emlékszem már pontosan.) Beléptünk a játszótér kapuján. Többen túrták már a homokot: készültek a csodatorták csodagyertyával, csodaebédek csodaöntettel. Néhányan motoroztak, hintáztak; felszabadultan tombolt a maroknyi gyereksereg. Nagy rögtön a kakasos várhoz sietett, de hamar megtorpant, mert egy morcos szőke kisfiú állta el az útját.- Ez az én váram - mondta megmásíthatatlanul. Olyan határozottan mondta, hogy jobbnak láttam távol tartani tőle Nagyot.- Nem engedlek be - folytatta -, mert ez az enyém. Jól van. Ennyi bemutatkozás után már láttuk, hogy mi nem sokat fogunk barátkozni egymással. Nagy is így gondolta, és továbblépdelt az elefántos hintához. Majdnem felmászott rá, amikor hátunk mögül indiánüvöltéssel megérkezett a morcos szőke, és kis híján fellökte Nagyot.- Ez az enyém, nem mászhatsz fel rá! - kiáltott barátságtalanul. És rögtön felült a hintára. Jól van. Szép nagy ez a játszótér, találunk még játékokat. Szimpatikusnak tűnt a csúszda, Nagy fellépkedett a lépcsőjén, de a tetején visszafordult, mert a morcos szőke hisztérikusan sikoltozott, és toporzékolva kiabált valamit, amit már nem is értettünk. Körbenéztem, nem hiányzik-e valakinek ez a kis méregzsák, és hosszas keresés után felfedeztem, hogy egy jól öltözött hölgy integet felé. Nem jött közelebb, mert fontoskodva telefonált, láthatólag nem ért rá, csak odaszólt:- Rolandka, nem szabad! Ezzel aztán megtudtuk, hogy Rolandkával állunk szemben, és rögtön el is köszöntünk, hogy „szia, Rolandka” vagy valami hasonló, nem emlékszem pontosan. Visszamentünk a kakashoz, most úgysem volt ott senki, „elfoglaltuk”a várat. Nem uralkodtunk sokáig mert a mi kedves Rolandkánk újra megérkezett, és el akart minket űzni, de most már nem hagytuk magunkat: »- Szia, Rolandka - kezdtem -, szerintem elférünk itt hárman is. Vörös volt már a feje, láthatólag nem tetszett neki jelenlétünk. Mikor már kezdtem volna elveszíteni a türelmem, a jól öltözött hölgy befejezte a telefonálást, és odakiáltott:- Rolandka, nem szabad! Gyere, megyünk fagyizni. Nagyszerű ötletnek tartottam a fagyizást, visszatérhet a nyugalom erre a szép térre. Rolandka elviharzott, de előtte még visszakiabált, hogy ezt még megbánjuk, vagy valami hasonló. Láttuk, ahogy ingerült arccal elvonult, és a fagyizónái nagy balhét csapott, mert a jól öltözött hölgy csak egy gombócot akart neki venni - végül kettő lett belőle. Rolandka azonnal falni kezdte, de pár lépés után az egészet leejtette a földre. Erről pontosan értesültünk, mert az egész környéken őtfigyelte mindenki mint meglehetősen feltűnő jelenséget. A hangzavar csillapítására a jól öltözött hölgy vett neki két újabb gombócot, majd nem várt gyorsasággal kisétáltak az életünkből. Szegény Rolandka! Nem tud örülni semminek: sem a játszópajtásoknak, sem a tavaszi napsütésnek, sem az egygombócosnak, semminek. Rolandka annyira boldogtalan, hogy mindenkiben ellenséget lát, mindenkit megtámad, egyszerűen olyan, mint egy undok kismalac. Utálatos viselkedése ellenére nagyon megsajnáltam. * * # Nagy már nem is emlékszik erre a történetre. De arra igen, hogy milyen gyönyörű a játszótér, amikor kisüt a nap, tavaszillatúak az utcák, és az életvidámság elönti az embereket. Minden kis virág bájos mosolya arra vár, hogy te, barátom, meglásd, és magadba szívd. A nap minden sugara egy apró ajándék aznapra: bontsd ki, és add tovább másoknak is! Hol terem a boldogság? Fűben, fában, fagylaltban, barátban, mindenhol. Szeresd a világot, s az is viszontszeret téged. Remélem, egyszer Rolandka is rájön erre. ■ - MAMASZEK -EVÉL&LEVÉL Az első világháború Lébényben Nagy érdeklődés mellett mutatták be a Lébény az első világháborúban Németh Károly lelkész naplója alapján és A Lébényi Evangélikus Egyházközség története című könyvet április 30-án a Lébényi Önkormányzat házasságkötő termében. A kiadvány megjelentetésével a gyülekezet a múltidézés harmadik állomásához érkezett. 2008 őszén ugyanis előadással emlékeztek meg az első világháború befejezésének kilencvenedik évfordulójáról, majd tavaly, Németh Károly halálának negyvenedik évfordulóján a gyülekezet emléktáblát állított, amely lelkészei nevét örökíti meg. A könyvbemutatón dr. Ferenczi Zoltán nyugalmazott egyetemi tanár, a kiadvány szerkesztője és Hatos János történész, az Országos Műemléki Szakszolgálat munkatársa is részt vett, akik e sorok írójával közösen mutatták be a kötetet a hallgatóságnak. Koháry Ferenc lelkész (Lébény) Gólpassztól a gospelig- avagy egy német-magyar testvérkapcsolat ^ A Csákvári Evangélikus Egyházközség Harmonia Floriana kórusa május 13-tól 16-ig a németországi Pyrbaum St. Georgs-Kirche kórusának vendégszeretetét élvezhette. A két kórus tavaly ünnepelte együttműködésük tizedik évfordulóját. A kapcsolat a két település között jóval régebbi, ugyanis a partnerség ápolásának a nyolcvanas években a két futballcsapat között évente megrendezett rangadó adott formát, azaz a közeledés nem éppen egyházi keretek között indult. Néhány év szünet után a pyrbaumi evangélikus gyülekezet kórusa kereste fel a csákvári gyülekezet frissen alapított kórusát, hogy újra élhessen az együttműködés a két fél között. Ezért minden esztendőben találkozik a két énekkar, évente váltogatva a helyszíneket, így kétévente mindkét fél vendégül látja a másikat. A közös tevékenység azóta gyülekezeti szintre emelkedett: az elöljárók minden alkalommal közös presbiteri ülésen osztják meg egymással tapasztalataikat, élményeiket, terveiket. Ebben az esztendőben a csákvári kórus utazott Pyrbaumba. Mennybemenetel ünnepén utaztunk, a hosszú út után ízletes vacsorával vártak bennünket, amelyet közös presbiteri ülés zárt. Másnap kora reggel indultunk Münchenbe, ahol az ökumenikus egyházi napok rendezvényein vettünk részt. Fantasztikus élmény volt az ortodox rítusú vecsernyét követő úrvacsora - kereken húszezer résztvevővel. (Mellékesen kiváló alkalom a régen látott magyar barátainkkal való találkozásra is...) Koncertünk napján Pyrbaum városát ismerhettük meg alaposabban: a katolikus templom, a helytörténeti múzeum és a belülről teljesen felújított evangélikus óvoda gondos kezek munkáját hirdeti. A délután a pihenés, a koncertre készülés jegyében telt, az este hét órai kezdésre szépen megtelt templom fogadta a fellépőket. Műsorunkban magyar és német szerzők művei mellett egy húsvéti gregorián tétel, magyar népdalok, illetve gospelénekek hangzottak el, ezek közül kettőt a vendéglátó kórussal közösen adtunk elő. Néhány darab kamara-zenekari kísérettel szólalhatott meg. Fuvolakvartett, furulyaconsort, hegedű, zongora, orgona, illetve ütőhangszerek emelték a hangzás fényét. A kórust Szebik Ildikó vezényelte, az áhítatot Klaus Eyselein helyi lelkész tartotta az ökumenikus egyházi napok alapigéje, mottója alapján: „...hogy reménységetek legyen” (íPt 1,21) Exaudi vasárnapjának ünnepi istentiszteletén Szebik Károly lelkész hirdette Isten igéjét német nyelven, az egyesített kórus Mendelssohn két művét énekelte. Az istentisztelet után történelminek mondhStó eseményre került sor: Pyrbaum főterén, egy kis folyó medrét átívelő kőhídon gyűltek össze lelkészeikkel a katolikus és az evangélikus hívek közös éneklésre, imádkozásra, hogy később az evangélikusok lila, a katolikusok sárga színű szövetdarabokat kössenek össze egy hosszú lánccá, ezzel jelképezve a keresztény egyházak és híveik közötti összetartozást és szövetséget. Kora délután rövid beszélgetést, kávézást-süteményezést követően indultunk hazafelé, hogy másnap reggel mindannyiunk a megszokott hétköznapi rend szerint kezdhesse az új munkahetet. Egy kicsit kívülállóként, mégis aktív résztvevőként az ragad meg leginkább ebben a „Partnerschaftban", hogy a két gyülekezet tagjai - a személyes barátságokat nagyon is beleértve - nyílt, őszinte szívvel, szeretettel ápolják a kapcsolatot. Felmerülhet a kérdés, hogy a partnerséget lehet-e fejleszteni, s ha igen, milyen irányban. A jelek szerint a fejlődés iránya a „Bruderschaft” („testvériség”), ennek jellegzetességeit máris érezni lehet a két gyülekezet egymás iránti viszonyán. Jézus Krisztusban már testvérek vagyunk - de hogy Isten mit ki tud hozni egy focimeccsből... ■ Szebik Attila A május 12. és 16. között Münchenben zajlott 2. ökumenikus egyházi napokról ígért összeállításunkat - hely hiányában - lapunk következő számában közöljük.
