Evangélikus Élet, 2010. január-június (75. évfolyam, 1-26. szám)

2010-05-30 / 22. szám

Evangélikus Élet »PRESBITERI« 2010. május 30. »- 13 KERÜLETI VISSZATEKINTŐ Hazai evangélikus egyházunk kétségkívül legjelentősebb évenkénti eseményei közé tartoznak a missziói napok, melyeket idén Salgótarjánban, Kissomlyón és Bonyhádon rendeztek meg má­jus 15-én az egyházkerületek. Az összesen mintegy háromezer főt megmozgató eseményről már természetesen jelentettünk meg „párhuzamos tudósításokat” ám a pünkösdi lapszám terjedel­mi korlátái viszonylag rövid beszámolókra adtak csupán lehetőséget. Hogy azonban ezúttal se pusztán egy-két további fényképfelvétel közlésével elevenítsük fel a nem kis előkészítő munkát igénylő egész napos alkalmat, a rendezvények szervezéséért elsősorban felelős kerületi missziói lelkészeket kértük meg arra, hogy néhány mondatban maguk is összegezzék benyomásaikat... Észak felől... Az északi egyházkerületi missziói nap egyik szervezőjeként a nap szá­momra kicsit mást jelentett, más hangsúlyokat hordozott, mint más­nak. Pontosabban fogalmazva: az én élményeim meghatározója fő­ként a feladat volt. Nehezen számolhatnék be azon él­ményeimről, hogy vajon az igehirde­tésben mi volt számomra megszólí­tó, vagy hogy a pódiumbeszélgetés három meghívott előadójának bi­zonyságtételei hogyan csapódtak le bennem. Ugyanis annyi háttérmun­ka, „lótás-futás" intézkedés hárul a szervezőre, hogy arra nem nagyon adatik alkalom, hogy bármelyik prog­­rampontban mint egyszerű né­ző/hallgató vegyen részt. A szervezés oroszlánrésze az együttlét előtti he­tekben zajlik, de bőven van levezé­nyelni és simítani való a finisben is. Mindezt persze nem keserűséggel mondom, hiszen a szervező felada­ta az, hogy szervezzen, mindig min­denben képben legyen, s ha netalán be nem tervezett, váratlan akadály je­lentkezne, azonnal intézkedjen a megoldás érdekében. Mint mindig, természetesen most is voltak váratlan események, amelye­ket hirtelen kellett megoldani. De mi­lyen jóleső volt a sóhajtás utána: si­került! Milyen jóleső volt konstatál­ni, hogy bár közel nyolcszáz ember megmozgatása, egész napos prog­ramjuk bölcs megszervezése nem kis feladat, de azért nem lehetetlen! Ugyanígy jóleső - bár néha fejcsóvál­va történik - a tanulságok levonása is: megint tanultunk valamit, mit kell legközelebb máshogyan vagy éppen hasonlóan tervezni, szervezni. Olykor egészen váratlanul adatnak ötletek új szolgálati lehetőségekre is. A kerületi missziói napok főleg kö­­zépkorúakat, időseket mozgatnak meg, de ugyanekkora, sőt talán ke­vesebb szervezéssel megoldható len­ne egy országos, kifejezetten ifjúsá­gi nap sok zenével, határozottan megtérésre hívó, evangélizáló jel­leggel! Istenünk tárháza minden bi­zonnyal kifogyhatatlan! ■ Blatniczky János Dániel kerületi missziói lelkész Nyugat felől... Évek óta egyik szervezője vagyok a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület missziói napjának. A több hónapot igénylő előkészítő munka után az adott napon nekem általában a tar­talmi és logisztikai izgalom szokott osztályrészül jutni. A sok fontos ap­ró részletben sokszor bizony nemigen jut idő a nap lényegének átélésére. Most azonban valahogy másképp történt. Pedig bőven lett volna okom a korábbi ritmusnak megfelelően iz­gulni az egyébként csodálatos környe­zetben fekvő, de infrastrukturálisan szerény kissomlyói helyszín miatt vagy az egyik beteget jelentő előadónk miatt vagy a minden lehetséges infor­mációs csatornán beígért ítéletidő mi­att vagy a hétszáz lelkes vendégsereg miatt - és akkor a magam répcelaki, száz testvért számláló küldöttségéről még nem is beszéltem. Isten tudta, hogy ez túl sok lenne izgalomból, ezért rögtön az elején az igehirdetésben megszólított. Azon­nal rájöttem, hogy én nem szerve­zője vagyok ennek a napnak, hanem egyik olyan résztvevője, akinek szük­sége van erre a napra. Ki is enged­tem a kezemből az eseményeket, pontosabban átengedtem Isten ke­zébe, és úgy volt jó minden, ahogy volt. Az Úr összeszövögette a törté­nések szálait, amíg kellett, bezárta az ég csatornáit, parancsolt a szelek­nek, és parancsolt nekem is valamit, amit persze régóta tudok: „Ne aggód­jatok életetekért (...) a ti mennyei Atyátok pedig tudja, hogy szüksége­tek van minderre. De keressétek elő­ször az ő országát és igazságát, és ezek is mind ráadásul megadatnak nektek” (Mt 6,25.32-33) Mert végül is a missziói nap Isten országának kereséséről szól! ■ Verasztó János kerületi missziói lelkész Dél felől... A misszió Istenének Krisztusban re­ményt ébresztő hálójában akadtunk fenn csaknem ezren Bonyhádon. Ezen a különlegesen sokszínű „szige­ten” az új atlétikai centrumban fél éve még géptorzók porosodtak - most Isten éltető igéje és sokak közös imája templommá szentelte a meg­újult csarnokot. A hangnem, a légkör újszerűén oldott és közvetlen volt. A terheket oldó, kockázatos tanít­­ványi életre hívó, a saját cölöpjeink helyett a mennyei erőre támaszkodó vízen járásra kaptunk biztatást Gáncs Péter igehirdetéséből. Majd a hálózat­kutató professzor, dr. Csermely Péter vallott konfirmációs Bibliája nagy­atyai ajánlásáról, angyali körökről, a depresszív természetünk elleni harc esélyeiről és a hosszú távon tervező, együttműködésre kész hívek szerepé­ről a világban. Szinte ezt példázta tartalmában és formájában a nap további kínálata. Példaértékű összhang sugárzott a helyi evangélikus iskola és gyülekezet közös munkájából, az egész nap ola­jozottan zajló vendéglátásból. Talán először frissült fel délben ennyi evan­gélikus méltányos kereskedelemből származó kávéval hazánkban. A missziói szervezetek standjainál pe­dig tucatnyi szolgálati ág mutatkozott be cigánymissziótól a Válóhálóig. A délután kínálatából három öböl vonzotta a legtöbb érdeklődőt: a zu­luföldi ébredést átélő, itthon új bel­­missziós bázist építő Orbán Attila lelkész szolgálata, a helyi gyülekezet fiataljai és énekkara által nagy siker­rel bemutatott Eredendő bűn című K ' w jbl m m v1 m HP V LI / M könnyűzenei oratórium és Mangasi Sihombingnak, Indonézia nagyköve­tének előadása, amelyet étel és tánc­­bemutató (képünkön) is kísért. Kicsi szórványok és patinás régi gyüleke­zetek tagjainak, őszülő halántékú öregeknek és érdeklődő fiataloknak, valamint a hatalmas kék matracok­ról magasba rugaszkodó gyerekeknek a szemében is ugyanaz az öröm csil­logott a nap végén. Mint akik fenn­akadtak a bizalom és remény krisz­tusi hálóján. „A hit pedig a remélt dol­gokban való bizalom” (Zsid 11,1a) ■ Aradi György kerületi missziói lelkész

Next

/
Oldalképek
Tartalom