Evangélikus Élet, 2010. január-június (75. évfolyam, 1-26. szám)
2010-05-30 / 22. szám
EVANGÉLIKUS HETILAP „Az alaphelyzetből fakadóan elmondhatjuk, hogy a bibliaolvasás talán sokkal nagyobb hatást gyakorolt ránk, olvasókra, mint azokra az emberekre, akik hallgatták.” Pünkösdi bibliaolvasás !► 5. oldal „Az Evangélikus Élet 2010. május 9-i számában már megjelent Mózes első könyvének első részlete. A most kézben tartott szöveg ennek a folytatása." Revíziós próbakiadás !► 7-10, oldal „A több hónapot igénylő előkészítő munka után az adott napon nekem általában a tartalmi és logisztikai izgalom szokott osztályrészül jutni. A sok fontos apró részletben sokszor bizony nemigen jut idő a nap lényegének átélésére” Kerületi visszatekintő 13. oldal Az egység modellje W 2. oldal Lelkésziktatás egy 42 fős gyülekezetben ^ 3. oldal Mikszáth Kálmán emlékezete W 5■ oldal Európa kulturális fővárosában !► 6. oldal Az ünnepek rangja !► 11. oldal Jelentkezz idejében a Szélrózsára! 12. oldal SEMPER REFORMANDA „Íme, ez a nagyon kevés, de mégis gazdag tartalmú szó kitűnően eléd festi Isten egész valóságát, akaratát és cselekvését. Benne van minden bölcsességünk, amely meghalad minden emberi bölcsességet, szándékot és értelmet. Mert jóllehet az egész világ teljes igyekezettel kutatta, hogy kicsoda az Isten, mi a szándéka, és mit cselekszik: ebből soha semmit meg nem sejtett. Itt azonban mindezt bőségesen megtalálod. Mert itt, ebben a három hitágazatban ő maga jelentette ki és tárta fel atyai szívének és kimondhatatlan szeretetének legnagyobb mélységeit. Hiszen éppen azért teremtett minket, hogy megváltson és megszenteljen; és miután nekünk adott és ránk költött mindent, ami mennyen és földön van: Fiát és Szentleikét is nekünk adta, hogy velük magához vonjon minket. Mert ahogyan fentebb magyaráztuk: mi sohasem érnénk el azt, hogy megismerjük az Atya jóságát és kegyelmét, ha nem ismertetné meg azt az Úr Krisztusban, aki atyai szívének tükre, akin kívül csupán hangos és félelmetes bírót látunk. Krisztusról pedig nem tudhatnánk, ha a Szentlélek ki nem jelentené.” H Luther Márton: Nagy káté (Prőhle Károly fordítása) Szentháromság ünnepét több mint ezerkétszáz éve tartja az egyház - a nyolcadik század végén már ismert volt egy Szentháromság ünnepi prefáció, 800 körül pedig már önálló miseforma is létezett. Az idők folyamán az ünnep a protestáns egyházakban nagyobb jelentőséget kapott, mint a római egyházban. Szentháromság ünnepe zárópontja annak az üdvösségteológiai folyamatnak, amely adventtői pünkösdig jelenik meg - karácsony az Atya munkája, húsvét a Fiú műve, pünkösd a Szentlélek kitöltése és működése. Ekkor lezárul a liturgikus év azon fele, amely a kinyilatkoztatás történelmi eseményeit vonultatja fel. Szentháromság ünnepe utal az értelemmel felfoghatatlan titokra. Az ötödik században élt, Írország egyik védőszentjévé vált Patrik a szigeten végzett óriási térítőmunkája során a lóherét használta fel ennek a titoknak a megértetéséhez. Tanításában a növény három levele jelképezte az Atya, a Fiú és a Szentlélek háromságát, akik mégis egy létben egyesülnek, mint ahogy a lóherének is egy szára van. Ennek nyomán vált az írek egyik jelképévé a Boda Zsuzsa felvételén is látható lóhere, angolul shamrock. Új lakó a toronyban Harangszentelés Apostagon ► Örömünnepre gyűltek össze május 24-én az apostagi evangélikusok. Gáncs Péter, a Déli Egyházkerület püspöke ezen a napon szentelte fel a gyülekezet templomának új harangját. A templom előtt, a szabad ég alatt kezdődő istentiszteleten Vilmos Andrea helyettes lelkész köszöntötte az egybegyűlteket, a liturgiái szolgálatban részt vett Lupták György, a Bács-Kiskun Egyházmegye esperese is. Miután az új harangot a toronyba emelték, a gyülekezet a templomba vonult, és ott folytatódott a pünkösdi hálaadás. Az ünnep délelőttjén a kerület és az egyházmegye vezetősége Dunaegyházán tartott gyülekezeti fórumot, áttekintve az egyházközség legfontosabb gyülekezetépítési feladatait. Harangozás a trianoni békeszerződés 90. évfordulója alkalmából Az igazságtalan trianoni békedíktátum 90. évfordulóján, 2010. június 4-én 16.30-kor újra megszólalnak a református és az evangélikus templomok harangjai. A harangszó nemcsak arra emlékeztet, hogy Trianon egy egész nemzetet, közösségeket, családokat és egyházakat megnyomorító döntés volt, de az Istennel való találkozásra is hív, aki erősebb minden erőtlenségünknél. A Magyarországi Református Egyház Zsinatának elnöksége A Magyarországi Evangélikus Egyház országos elnöksége „Mennyei dolgokról” - Szentháromság ünnepén ■ Pintérné Nagy Erzsébet A fagyosszentek után fagyos félelem dermesztette az országot. Áradtak a folyók. Baljós előrejelzések születtek: katasztrófa fenyeget családokat, falvakat, katasztrofális kár érheti hazánkat. Árnyék borult a tavasz legszebb ünnepére, piros pünkösd napjára. Nehéz lehetett egykori szolgálati helyünkön, Borsod-Abaúj templomaiban a lelkészeknek örömről, békességről, a Szentlélek erejéről prédikálni - a Sajó, a Hernád áztatta földek látványa mellett. Pedig bármennyire a földre szegezik is szemünket a bajok, a „mennyei dolgokról” beszélni kell! Jézus a Szentírás egyik kulcsfontosságú helyén, a Nikodémussal folytatott párbeszédben használja ezt a megkülönböztető szófordulatot:földi dolgok, mennyeiek. Nikodémus lesújtó bírálatot mond farizeustársairól, akik Jézus tanítását akkor is elutasították, ha egyszerű, hétköznapi témákról szólt. Hogyan várható így tőlük készség a mennyeiek befogadására? Jézus ezzel a kérdéssel valójában Nikodémus hajlandóságát vizsgálta. Isten csodálatos titkait tárta fel előtte: a Szentlélek újjáteremtő munkáját, az üdvösség útját. Az írástudó fogékonysága később derült ki, amikor Jézust eltemették. Vállalta, hogy hozzá tartozik. Nem tántorította el a várható üldöztetés sem. Az is lehet, hogy a mennyei titkok utáni vágyakozás éppen a bajok, szorongások idején nő meg. Ha a jövőnk rettent, ha a holnap kenyerét kell féltenünk, könnyebben nyílik meg fülünk Jézus szavára: „Ne féljetek... Maga az Atya szeret titeket... hajatok szálai is számon vannak tartva’.’ És amikor a puszta szóra megtelik a szívünk békességgel, nincs kétség már, hogy van Isten, van Jézus, van Szentlélek. Hogy lenne másképp ennyi bizonyosság bennem, ha nem a mennyből kapnám?! Mennyei titkok, mennyei látások. Róluk szól karácsony, hűsvét, pünkösd üzenete s mindezek összefoglalója: Szentháromság ünnepe. Kétségtelen, hogy vannak, akik nem tudnak mit kezdeni az ünnepek mondanivalójával. Nem találnak benne semmi kézzelfoghatót. Mint ahogy sokan azzal sem tudnak mit kezdeni: szeresd embertársadat, ne csalj, ne lopj. Jobban hisznek az „élj a mának, élj magadnak” szlogen használhatóságában... A mennyei dolgok arra tanítanak, hogy Isten világának a lelkülete más. Erről a teljes „más-ságról” hármas kinyilatkoztatást adott az Isten. Az első arról szól, hogy mérhetetlen szeretettel vesz körül a teremtő mennyei Atya. Gyermekei vagyunk. A bűnösnek sem azt mondja: megromlottál, nem kellesz, hanem azt: maradj meg a szeretetemben. És Pártfogót állít mellénk: az igaz Jézus Krisztust, szent Fiát, aki esedezik értünk, és engesztelő áldozat lett vétkeinkért. Ez a második a húsvét kinyilatkoztatása. A harmadik a pünkösd csodája. Hogy mindezt el-Nem vagyunk árvák, nem vagyunk egyedül. Maga a Szentháromság Isten őriz, véd és küzd értünk. higgyük, Isten elküldte zálogul szívünkbe Szentlelkét. Ő győz meg minket naponta arról, hogy minden igaz, amit Jézus tett értünk. Nem vagyunk árvák, nem vagyunk egyedül. Maga a Szentháromság Isten őriz, véd és küzd értünk. A „mennyeiek” Isten hármas szeretetéről szólnak. Az Atya-Fiú-Szentlélek hármas szeretetköteléke úgy fonja körül övéit, mint ahogyan a csecsemőt fonja át és tartja éltető melegében a puha pólya. A mennyei dolgok transzcendens, e világon túli üzenetek, melyek Isten tetteiben érkeznek hozzánk, Isten cselekedeteiből olvashatjuk ki őket. Akkor vagyunk bajban, ha arra kényszerülünk, hogy szükségképpen emberi fogalmakba, dogmákba sűrítsük Isten megfoghatatlan lényegét. Ilyenkor mondjuk azt: Isten egy csodálatos lényeg aki egyben három személy: Atya, Fiú, Szentlélek. Egy és mégis három. Nem három Isten, hanem egy. Egy a háromságban, háromság az egységben. Ő a Szentháromság. Mondhatjuk joggal, hogy mindez felfoghatatlan az értelem számára. De hát Isten, az Isten. Az ember pedig olykor legfeljebb megfogalmazni tud valamit, felfogni képtelen. Az a csodálatos, hogy a keresztény, hívő ember mégis úgy jár-kel Isten felfoghatatlan titkaiban, akár a legotthonosabb szobában. Semmi nem idegen, semmi nem félelmet keltő, minden a helyén van, minden felüdít, bátorít. Mint ahogy ismerős lesz a mennyei haza is, amely elkészítve várja Isten gyermekeit. Viszonylag későn, a 14. században került - lezárásképpen - a nagy ünnepek sorába Szentháromság vasárnapja. Mintha az egyházatyák sokáig mérlegelték volna a kérdést: elbírja-e Trinitas üzenetét az egyszerű hívők szíve? Megfellebbezhetetlen válaszul templomok sokaságából hangzik majd fel az ének: „Jó Atyám, imádlak, / Úr Jézus, imádlak. / Szentlélek, úgy várlak, / leborulva áldlak, / szívből szeretlek.”
