Evangélikus Élet, 2010. január-június (75. évfolyam, 1-26. szám)
2010-05-16 / 20. szám
„Vannak, akiknek több, és vannak, akiknek talán kevesebb testvérért, kortársért kell Isten előtt felelősséget viselniük.” Missziói nap előtt és után w 3. oldal „Miért lehetséges az, hogy olyan valakit, aki még börtönt is vállal a hite miatt, akinek igazi bűnözők között kell éveket eltöltenie, ki lehet csúfolni, gúnyolni, nevetni?” Vajon miért? 5. oldal „Mániám, hogy egy (földrajz)tankönyvben mindenképpen legyen egy csomó »hülyeség« is, hiszen az érdekli legjobban a gyerekeket. Én a »Nehogy elolvasd!« címet adtam volna az ilyen anyagoknak, végül No de ilyet! lett a címük.” Beszélgetés Gruber Lászlóval 12. oldal A Déli Egyházkerület díjazottjai W 8-9. oldal Tárlat az evangélikus múzeumban 7. oldal Az „ideális tartótiszt” ► 10. oldal Gyógyítás zenével 7. oldal Jegyzetlapok 6. oldal 25o éve halt meg Zinzendorf !► 5. oldal Tízéves a börtönlelkészi szolgálat Rondella Mihály felvételén a Váci Fegyház és Börtön udvarán a Börtönlelkészek Magyarországi Szervezetének elnöke, Roszík Gábor fogadja Sólyom Lászlót. A köztársasági elnök május 5-én személyes látogatásával tisztelte meg a börtönlelkészi szolgálat egy évtizedes fennállása alkalmából rendezett találkozót. Beszámolónk a 4. oldalon Egyházüldözés a Kádár-korszakban Ökumenikus egyháztörténeti konferencia evangélikus könyvbemutatóval ^ Magyarországon a kommunista diktatúra idején ténylegesen volt egyházüldözés - nemcsak politikai, gazdasági, de szellemi síkon is- mutatott rá Szabó István, a Dunamelléki Református Egyházkerület püspöke a katolikus, a református és az evangélikus egyház által közösen szervezett kétnapos konferencia megnyitóján. A budapesti Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskolája május 6-7- én tartott rendezvény Egyházüldözés és egyházüldözők a Kádár-korszakban címet viselte. Katolikus részről Erdő Péter bíboros, érsek, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke, a Magyarországi Evangélikus Egyház nevében pedig az országos felügyelő köszöntötte a tanácskozás résztvevőit. Prőhle Gergely - egyebek mellett- ismertette azokat az érveket, amelyek egyházunk zsinatát 2005 májusában tényfeltáró bizottság felállítására késztették. E bizottság munkájának első nyilvános gyümölcseként épp e konferenciára időzítve jelentette meg a Luther Kiadó a Magyarországi Evangélikus Egyház és az állambiztonság 1945-1990 közötti kapcsolatát feltáró könyvsorozat bevezető kötetét. A nyolc-kilenc részesre tervezett sorozat Háló című kiadványa kordokumentumokat és tanulmányokat egyaránt tartalmaz, miként a kétnapos konferencia előadói is beszédes tényekkel illusztrálták mondandójukat. A húsz előadás a legkülönbözőbb szempontból járta körül a témát, jóllehet a rendezvény házigazdájaként Szabó Csaba, a Magyar Országos Levéltár főigazgató-helyettese ugyanakkor rámutatott: a fókuszba ezúttal nem annyira a beszervezett ügynököket, sokkal inkább a korszak adta sajátosságokat, illetőleg a „másik oldalt” (például a tartótiszteket) helyezték. 1^ Folytatás a 10. oldalon Prőhle Gergely, Erdő Péter, Szabó István és Várszegi Asztrik pannonhalmi főapát a konferencia megnyitóján Az egyház - lelki vagy szociológiai valóság? ^ A mai kor gyakran felül kívánja írni - időnként nem is sikertelenül - mindazt, ami az egyház tanításában évszázadok óta örökségként nekünk adatott, vagy ami még veszedelmesebb: belülről, a szívünk mélyéből fakasztja fel a kérdéseket, és a tanúságtétel nagy felkiáltójeleit kérdőjelekké görbíti. Ezzel kezdte előadását Ittzés János elnök-püspök az Evangélikus Belmissziói Baráti Egyesület (EBBE) május 6-i, az országos iroda földszinti termében tartott alkalmán, amelynek címe Mit tanít egyházunk az egyházról? volt. A püspök közel egyórás előadásából e rövid tudósításba csak néhány gondolat fér. A teljes előadás meghallgatható az evangélikus honlapon (www.evangelikus.hu). A nyitóáhítatban dr. Fabiny Tibor Ef 5,21-30 alapján rámutatott, hogy ez az ige valójában nem a férjnek és a feleségnek, hanem Krisztusnak és az ő menyasszonyának, az egyháznak a kapcsolatáról szól. Nagy titok, misztérium ez, melynek alapja és ereje az, hogy Krisztus önmagát adta egyházáért és annak tagjaiért. Az előadó rámutatott, hogy a Szentlélekről szólni egyet jelent azzal, hogy az egyházról teszünk bizonyságot. A Szentlélek és a szentek közössége, az egyház összetartozik. Furcsa, hogy olykor éppen a Szentlélek áldásaira hivatkozva tagadják meg a Szentlélek által teremtett egyházat, azt az egyházat, amelyet Jézus a mi javunkra és a benne élő közösség életének biztonsága érdekében életben tartott, bűnök ellenére megmentett, és hisszük, hogy az idők végezetéig kézben tartja, megújítja és megőrzi. Hiszünk a Szentlélekben, de nem az egyházban, hanem az egyházat hisszük. Tanúságot teszünk arról az egyházról, mely hibái és hiányosságai ellenére is Krisztus Lelkének működési területe. Az egyház egysége hitbeli valóság. Ezzel azt valljuk, hogy van a tapasztalat fölött, mögött valami más: Krisztus maga. Az Újszövetség képeket használ, mikor az egyházról szól. Amikor Isten szántóföldjeként említi, akkor gondoljunk a példázatbeli magvető fáradozó alakjára, amikor Isten épületeként említi, gondoljunk a nekigyürkőző kőművesre. E két kép azt mutatja, hogy az egyház nem könnyű munka az Úristennek. E képek is az értünk küzdő isteni szeretetről szólnak. Nem mindig könnyű, ami lehetséges. Istennek könnyű volt szavával világot teremteni, de az egyházat szülő bűnbocsánat, bár nem lehetetlen, de halálosan nehéz. Ezért volt annyi vér, fájdalom és könny a Golgotán. Az egyház Isten temploma. Valóban így van, Isten jelenlétének ígéretét hordozzuk. Nem önmagát építette föl az apostolok közössége. Krisztus vállalta, hogy a rücskös, ronda, félrerúgott köveket megtisztítsa, összehordja és hajlékává emelje. Isten temploma az egyház, itthon szeretne lenni köztünk. Titok, misztérium, hogy eddig miért nem vonult még ki közülünk?! Az egyház Isten népe. Minden néphez és fajhoz tartozók közössége, melynek tagjaivá a keresztség által leszünk. Aki a keresztség által ennek a közösségnek tagja lett, az Jézussal egy közösségben él. Sem ideológiai, sem teológiai érvet nem lehet felhozni arra, hogy miért nem vállalunk vele közösséget. A szekularizáció kaszáját az tette igazán hatékonnyá, hogy a Krisztushoz tartozók egy családon belül a keresztség ügyében hajba kaptak. Az egyház Isten népe, nem emberi szándék szerint, hanem Isten hívása alapján. Kár, hogy az evangélium summája: kegyelembe fogadottságunk háttérbe szorul emberi tradíciók és emberi vélemények mögött. Az egyház Jézus Krisztus teste. Nem hasonlat ez, hanem kinyilatkoztatás, amint Jézus „Én vagyok...” kezdetű mondatai sem bemutatkozások, hanem az isteni fenség mélybe hajló szeretetét kinyilatkoztató igék. A keresztségbe betagozottak valóságosan Krisztus teste. Nem azért, mert látjuk vagy érezzük, hanem azért, mert megígérte. A naponkénti megtérés a keresztség kegyelmének naponkénti fölfedezése. Szólunk, tanítunk, bizonyságot teszünk arról, hogy Jézus Krisztus teste úgy él, hogy beleszületünk a keresztség által, és az úrvacsorának és az élet igéjének kenyerével tápláltatunk. Az úrvacsora koinónia, teljes azonosság: Jézus részünkké lett, hogy mi az övéivé és testének tagjaivá legyünk. Az egyház Krisztus teste, melyet Krisztus tart meg, őriz, táplál, és az önmagával való közösséget gondozza. Nem majd, az út végén lesz ez így, hanem már most jelen van ez a közösség. Kicsi és hagy gyülekezetben egyaránt. Az egyház nem statisztika kérdése. Ahol tisztán hirdetik az igét, a keresztséggel és az úrvacsorával Krisztus rendelése szerint élnek, ott az egyház teljessége van jelen. Az egyház lényege szerint egy Krisztusban. O maga is ezt az egységet szeretné látható formába öltöztetni. Folytatás a 3. oldalon
