Evangélikus Élet, 2010. január-június (75. évfolyam, 1-26. szám)

2010-04-11 / 15. szám

Evangélikus Élet KULTÚRKÖRÖK 2010. április íi. » 7 ■ Zsirai László Tavasz van... Tavasz van megint, érzem. A téren diák­lányok várakoznak a HÉV- szerelvényre. Két fiú közeledik feléjük, fagylaltokat hoznak. Egyikük karján kék, kapucnis kabát. Az évszakhoz képest meleg van. A jókedvű fiatalok harsány kacagása könnyen száll a friss levegőben. Unokáit fényében fürdető, aranyos nagyanyó most a nap. (Ha emlékezetem nem csal, egy nepáli király mondta valahol a következőt: „A napot azért szeretem, mert felvidítja az embereket.”) Körömcipők kopogását hal­lani s apró, tompa kísérő kop­­panásokat. Középkorú nő ér­kezik óvatos lépésekkel. Meg­­megáll. Arcát az ég felé tartva kívánja a nap érlelő csókjait. Figyelem ezt az arcot s a le­hunyt szempillák fegyelmét. Bőrén lassan kirajzolódnak a mosoly virágainak vonalai. Vi­dámsága, ha szerény-szelíd is, ünnepi. Mindenképpen életöröm. Közben a járda szé­léhez ér. Fehér botjával igyek­szik tájékozódni. Átkísérem a zebrán. A túloldalon halk sza­vaival mond hálás köszönetét. Arcunkba süt a nap. Mosolyog ismét, s ez a mosoly nagyobb gazdagságot jelent most a szó­nál... Aztán ő balra folytatja útját, én meg jobbra lépek. A távolodó nő után pillant­va véleüenül meglökök valakit a könyökömmel. Azonnal el­nézést kérek. „Emberek va­gyunk” - hallom a megbocsá­tó hangsúlyú kijelentést, s mindketten különösebb zak­latottság nélkül haladunk to­vább. A tavasz emberséget növel, és békét áraszt. Gyenge szél kap a járókelők hajába, a látóhatárt felhők szegélyezik. Szeretem a boldog embereket s ezért a napot is, hiszen sajátos tulajdonsága nem a tündöklés, hanem az érdek nélküli szolgálat. Az önzetlenség őszinte példája a nap. Kár, hogy ezúttal csupán néhány órán át tartott kora délutáni jelenléte. Nemsoká­ra gyakrabban és sűrűbben, huzamosabban érkeznek hoz­zánk sugarai. Ismét tavasz van, érzem. Naponta vártam, szomjaztam újraébredését, hogy hétköznapjainkba idéz­ze a boldogság ünnepi méltó­ságát, a szeretetet. * * 9> Mesteri hasonlatok. Olvas­tam persze népszerű regé­nyeit, mégis az Én magam című könyvében megjelent jegyzeteivel, bölcs és szép gondolatgyémántjaival lopta be magát igazán a szívembe Gárdonyi Géza. Az egyik ilyen: „A tudós azt keresi, ami igaz. A művész azt, ami szép. Mindenki más azt, ami neki hasznos.” A költészet napja táján szí­vesen idézem hasonlataiból a következőket: „A mélybe le­szálló bányász magával visz mindenféle szerszámot egy bőrtarisznyában. És egy lám­pást csatol a fejére, hogy vilá­gítson magának. így száll az emberi lélek is a Földre. A Gyógyító szavak nn r * 1 , fi np /• 1 ♦ „tájolt a tragédia Orosházán is telt ház előtt játszotta Madách Imre legfőbb mű­vét az Evangélium Színház társulata március 20-án, szomba­ton este az evangéli­kus gyülekezetben. Az ember tragédiája a kö­zelmúltban a kassai Thália Színházban ara­tott kirobbanó közön­ségsikert. Az Udvaros Béla művészeti vezető által színpadra állított előadást legközelebb április 14-én, szerdán délután 14 órakor Ta­tán, a Pápai Református ü Kollégium Tatai Gim­­g náziumában mutatják g be. Az úgynevezett táj- I előadások után a nagy ö sikerre való tekintettel I— £ április 16-án, pénteken este 18 órakor és 17- én, szombaton délután 15 órakor Budapesten, a Duna Palotá­ban (V, Zrínyi u. 5.) is megismétlik a darabot. M EvÉlet-infó ÁPRILIS 8. Merkúr a kora esti égen nagy költő nagy rendeletre jött nagy bányász. Tudja, hol a rejtőző kincses ér, amelynek vagy alatta, vagy fölötte, vagy mellette gyanútlanul járkál el a többi. Már korán kibontja képességeit. Korán, gyermek­korban, ösztönösen. S lámpá­sa nemcsak magának világít, hanem nemzetének is, és a nemzet határain túl elvetőd­nek a sugarai. De az emberek nem értik készülődéseit, mint ahogy a tyúk nem érti, miért rohan be­le a kiskacsa a vizes tálba? Csak később, mikor már az élet munkája be van fejezve, akkor mondogatjuk: Munká­csy már inaskorában tarkára festette a temetőkaput, Cano­­va vajból oroszlánt formált, Petőfi már az elemi iskolában verset faragott. A regényt elolvasom - elve­tem. A verset szívembe elte-' szem.” A fenti idézet a művészet­ről szól, míg az alábbiban a kritikusok kapnak eligazítást: „A bányász rátalál egy arany­rögre. Bizonyára nem a sarat vizsgálja, amely rátapadt, ha­nem az arany értékét. A kriti­kusnak is csak az aranyat kell keresnie az irodalmi termelés­ben” S ez nem csupán a kriti­kusoknak intő figyelmezte­tés... A hétköznapi emberek életében szintén boldogság lehet „aranyra” lelni. Szinte önmagát igazolja Gárdonyi jelzett könyve: „Minden könyv, amelynek tar­talma érc, s hangja tiszta, át­­kondítja zengését a jövendő századokba.” * * * Menedék. Felemelő olvas­mányélmények Áprily Lajos versei. A természet hű króni­kásának szelíd hangjából annyira józan emberség árad, hogy jólesik fürödni tiszta su­garaiban. Nemes érzelmeiről értesü­lünk rokonszenvesen tömör négysorosaiból is. Hitének erejét példázza a következő: „S mikor völgyünkre tört az ára­dat / s már hegy se volt, mely mentő csúccsal intsen, / egyet­lenegy kőszikla megmaradt, / egyetlen tornyos sziklaszál: az Isten.” Az ilyen írásokat tartós haj­nali harmatban mosdathatta a lélek!... * * * A legerősebb biztonság. Ke­zembe került nemrég a Képes Újság évtizedekkel ezelőtti számainak egyike, amelyikben Tolnay Klári, a népszerű szín­­művésznő nyilatkozata olvas­ható. Őszintén, találóan fogal­mazza meg a szeretet lénye­gét, korunkhoz illő módon: „...És lehet persze háborogni azon is, hogy a fiatalok discó­­ba járnak, galerikbe tömö­rülnek - de mennyivel könnyebb ítélkezni, mint megérteni, hogy ezek a fiata­lok azért verődnek csordá­ba, mert félnek! Hisz a szere­tet a legerősebb biztonság. Ki ezt nem ismeri - az fél...” A tanulság sem marad el: „Többet kellene olvasni, többet beszélni a jónak győzelméről is - és talán egyre többen megértenék, hogy a példa­adást minden embernek ön­magával kell elkezdeni. Felten­ni a kérdést: azt akarom, hogy béke legyen körülöttem? Előbb önmagámban kell azt megteremtenem. Képes va­­gyok-e kiegyensúlyozni egy diszharmóniát? Van-e ben­nem elég méltóság ahhoz, hogy a felém áradó indulatot lefegyverezzem?... mit tettem az emberekért...?” Örülök, hogy végre nem pletykaéhséget csillapító tör­ténetekről olvashattam egy művészinterjúban, hanem a tartalmas, szép létre való tö­rekvés példáját visszhangoz­hatták az iménti sorok. * * # Bánffy. Színművész, aki ké­pes többet nyújtani önmagá­nál, mert hivatásával párhuza­mosan - napjainkban is - a szép magyar beszéd apostola, annak idején a magyarorszá­gi vadászok legfőbb intézmé­nyének elnöke és országgyű­lési képviselő is tudott lenni. Egyik-másik elhivatottságát a mai napig, nyolcvanharma­dik életévében is gyakorolja. Tekintély és becsület övezi, ahol csak megjelenik. Gene­tikusán örökölt képességé­nek szolgálatába álltak szere­pei, azok az általa alakított hő­sök, akik - mint Széchenyi, mint Bolyai - mindenkép­pen igazították kitartóan ma­gyar jellemének kiteljesítésé­ben és következetes megőrzé­sében. A Bánffy név fogalom a magyar közéletben. Megnyi­latkozásaiból egyértelműen kiviláglik, hogy tisztában van az érzelmi hatás fontosságá­val, amely a művészek határo­zott célja abban a korban is, amelyben éppen az érzelmek hatástalanítása látszódik kife­jeződni. Bánffy Györggyel évtize­dekkel ezelőtt az Országos Dohányfüstmentes Egyesület ülésein találkoztam szemé­lyesen, vagyis jó és értelmes cél, az egészséges emberi élet érdekében tevékenykedő kö­zösségben. Józan, mérsékelt elveiért, kiemelkedően szép versmondásáért, kiegyensú­lyozott művészi és emberi magatartásáért becsülöm és kedvelem. A Nimród vadászújság 2007. júliusi számában nyolc­vanadik születésnapja alkal­mából így fejezte be a vele ké­szült interjút: „Rendületlenül hiszek abban, hogy a polgári Magyarország az élet vala­mennyi területén igazságo­sabb, emberibben és jobban élhető rendszert alakíthat ki magának, mint a nemzetközi tőke uralma.” # * * Fásítás, jó szándékkal. Meg­látogattam a falusi kőművest. Azt terjesztik róla, hogy na­gyon rendes, jószívű ember. I Erről meg is győződtem. Szí­vesen segít másokon. Ami­kor kikísért, a következőket mondta a kertkapuban: „Azért ültettem a körtefákat ide az árokpartra, hogy az erre járó szomját olthassa néhány szem gyümölccsel. Kosárba nem szabad szedni ezekről a fákról. A vándorembereknek terem­nek meg a gyerekeknek...” Azok a körték, ott a kőmű­vesmester háza előtti fákon, az őszinte emberség gyümölcsei. * * * Üzenet. Megvallom, a kiszol­gáltatottság gondjaival kez­dődött számomra ez az évez­red. Hónapok óta lappangó betegségeim árnyékot vetettek az évforduló jeles ünnepei­nek külsőségeire: a szokásos­nál szerényebb karácsonyt szelídebb szilveszter követte, majd reménykedésben gaz­dagabb újév napja... A kiadók alaposan elkéstek tiszteletdí­jaim postázásával, s néhány írásom ígért megjelentetése szintén halasztást szenvedett. Elkeseredésre alkalmas helyzet, amelyet a rokonok és barátok által küldött aján­dékok csak részlegesen tudtak feledtetni. És akkor, a távolság miatt az ünnepi levéláradattól kissé leszakadva, de pont jókor érkezett Belgiumból Farkas Páltól, az ottani magyarok irodalmi szemléjének főszer­kesztőjétől egy kedves jókívá­­natokat kifejező üdvözlőkár­tya, hátlapján múlt századi, ám örök érvényű üzenettel: „Pénzt, egészséget és sikert / Másoknak, Uram, többet ad­tál, / Nem kezdek érte mégse pert, / És nem mondom, hogy adósom maradtál.” Az idézet Tóth Árpád Isten oltó-kése cí­mű versének üzenetét közve­títette, leghatékonyabb ajándé­komul vigaszt nyújtva és még a télben előrevetítve az alko­tás termésben gazdag tavaszát. Megtapasztaltam, hogy a gyógyító szavak megerősítő hatása hasonló, mint a napsu­garaké. Hála érte! Az egykori feljegyzések sze­rint minden idők egyik legna­gyobb hatású csillagásza, a napközpontú világrendszer titkának megfejtője, Koper­nikusz sohasem látta a Mer­kúr bolygót. Nemhogy távcső­vel - hiszen azt csak évtize­dekkel később fedezték fel, és használták csillagászati cé­lokra -, de szabad szemmel sem. A dolog magyarázata az, hogy a Merkúr kizá­rólag nap­nyugta után és napkelte előtt látható, de központi égitestünk­höz való kö­zelsége miatt igencsak rö­vid ideig. Fé­nyessége pe­dig jóval el­marad a nép­­nyelvben „Esthajnal­csillagnak” nevezett - és a Szentírás­ban konkrétan említett egyet­len - bolygótól, a Vénusztól, így megtalálása nem is olyan könnyű feladat. Idén március vége és ápri­lis eleje a legkedvezőbb idő­szak a Merkúr megpillantásá­ra. Legnagyobb naptávolsá­gát április 8-án éri el. A nyu­gati égbolton, közel a hori­zonthoz, szabad szemmel fé­nyes csillagként látszik. Csil­lagászati távcsővel vizsgálva kisméretű korongja a Hold­hoz, valamint a Vénuszhoz és a Marshoz hasonlóan fáziso­kat mutat. Megtalálásához a Vénusz nyújt segítséget, fénye­sebb bolygótestvérként kézen fogva kisebb és halványabb kis öccsét. Azt a bolygót, mely Naprendszerünk központi csillagához legközelebb rója köreit. Emiatt napsütötte olda­lán közel félezer fokos pokol uralkodik, árnyékos felén pe­dig majdnem mínusz kétszáz fok a hőmérséklet. Tengely körüli forgása igen lassú, három fordulata alatt kétszer is megkerüli a Napot, így ottani időszámítás sze­rint egy Merkúr-esztendő mindösszesen másfél Mer­­kúr-napigtart. Ha létezné­nek értelmes élőlények a felszí­nén - valójában primitív orga­nizmusok sincsenek arrafelé -, másfél naponta ünnepelnék születésnapjukat. A bolygó külső megjelené­sében megtévesztésig hason­latos a Föld Holdjához. Ugyanúgy kozmikus sebhe­lyek borítják felszínét, melye­ket a Naprendszer életének korai szakaszában bekövet­kezett intenzív kisbolygó- és meteoritbecsapódások okoz­tak. Ezek közül a Caloris-me­­dencét kialakító olyan pusztí­tó volt, hogy az 1300 kilomé­ter átmérőjű óriáskráter mel­lett a szilárd bolygófelszínen végigfutó hullámok az égitest átellenes pontjában találkoz­va kaotikus felszíni formákat hoztak létre. Bármily furcsán hangzik, a Merkúrnak van magyar vonat­kozása is: felszínén Lisztről, Bartókról és Jókai Mórról ne­veztek el egy-egy krátert. ■ - REZSABEK -

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom