Evangélikus Élet, 2010. január-június (75. évfolyam, 1-26. szám)
2010-03-28 / 13. szám
2 -m 2010. március 28. FORRÁS Evangélikus Élet Oratio oecumenica Áldott légy, Istenünk, hogy Jézus Krisztus Urunk bevonult Jeruzsálembe, vállalva a legvégső konfrontációt. Egyértelművé téve azt, hogy ő a Messiás. Ő a várva várt Király, a Főpap, a Próféta, aki megérkezett. Most, amikor a jeruzsálemi eseményekre emlékezünk, kérünk, segíts, hogy felismerjük Jézus Urunkban a világ Megváltóját, a mi személyes megmentőnket! Urunk, kérünk, erősítsd bennünk a vágyat, hogy Megváltónk elé járuljunk, s őelőtte leborulva ügyes-bajos dolgaink és egész életünk gyógyulását kérjük tőle! Hagyjuk, hogy ő szabadítson meg lekötözöttségeinkből, bűneinkből, elhibázott tetteinktől, vétkes kapcsolatainktól és érzéseinktől! Urunk, te mindent megtettél a mi üdvösségünkre. Add, hogy tanuljunk alázatodból, és mi is szelíden és alázattal tudjunk szolgálni, és hűséges tanítványaidként tudjuk hirdetni szabadító evangéliumod örömhírét ebben a világban! Urunk, segíts, hogy ne csak hozsannát kiáltani legyünk készek, de el is tudjuk fogadni azt a szükséges megtisztító, erős isteni kezet, amely nélkül nem gyógyulhatunk. Segíts, hogy el ne fussunk Királyunk életünkbe, szívünkbe való tisztító és gyógyító bevonulása elől! Irgalmadba ajánljuk a betegeket, a megfáradtakat és mindazokat, akiknek már kiáltani sincs erejük. Mutasd meg gyógyító jelenlétedet minden embernek, hogy a próbák és terhek között is megerősödjön a szív, és tenálad nyugodjon meg a lélek. Könyörgünk most a te népedért, egyházadért. Könyörgünk az előttünk álló ünnepért. Légy velünk a nagyhét alkalmain. Add, hogy valódi ünneppé legyen emlékezésünk azáltal, hogy találkozhatunk veled, és te megerősítesz bennünket a hitben, a szeretetben és a reménységben. Könyörgünk, Urunk, minden ember üdvösségéért. Azért, hogy minél többen ismerjenek meg téged úgy, mint aki Jézus Krisztusban személyes Megváltót és Szabadítót adtál minden ember számára. Hallgass meg minket, Urunk, hiszen te vagy a mi kegyelmes mennyei Atyánk. Könyörülj rajtunk, irgalmazz nekünk, és add nekünk békességedet a te szent Fiad, a mi Urunk Jézus Krisztus által. Ámen. SEMPER REFORMANDA „Sóvárgó szíved támaszkodjék az igére, s hagyatkozzál annak megigazító ígéretére. Ezen állva csak lépj Isten elé, mondván: Uram, való igaz, én nem vagyok méltó, hogy nálam szállj, de én szükségemben kegyelmedet sóvárgom, ha talán mégis megigazulhatnék. Nem is jövök más jogon, hanem mert édes igéket hallottam az imént, mikor asztalodhoz hívtál. Én jó Uram!, a te igéd igaz - nem kétlem -, s én erre eszem, iszom veled; legyen nékem akaratod és igéd szerint. Ámen.” M Luther Márton: Jer, örvendjünk, keresztyének! (Szabó József fordítása) BÖJT HATODIK VASÁRNAPJA (PALMARUM) - JN 18,33-38 A VASÁRNAP IGÉJE ígéretesen induló párbeszéd. Kérdésre kérdés, majd viszontkérdés a felelet. Mai élethelyzetekben is gyakorta előfordul hasonló, csak más tónusban, más céllal, tényleges információ és őszinte érdeklődés nélkül. „Mit nézel? Hozzám beszélsz? Keménykedni akarsz?” Ideális módszer az indulatok elszabadulásához és az elkerülhetetlenül bekövetkező testi erőszakhoz. A nemesnek épp nem nevezhető párviadal végén aztán kiderül, valójában „ki a király”. Evangéliumi jelenetünkben azonban nem két, nagyjából azonos felépítésű és hasonló adottságokkal rendelkező, egyenlő esélyekkel induló férfi kakaskodik egymással, hogy összemérje erejét. Itt egy formális - még ha álságos és látszat szerinti is - bírósági tárgyalás zajlik, ahol az egyik fél teljesen kiszolgáltatott, a másik pedig élet és halál uraként áll felette. Pilátus ahhoz képest, hogy a korabeli elvárásoknak megfelelően kemény - sőt véres - kezű vezetőként töltötte be tisztét, Jézus esetében mégis bizonytalankodik, zavarban van, és szeretné elkerülni, hogy meghozzon egy olyan döntést, amilyet egyébként naponta hozott meg tömegszámra. Talán személyében vagy pozíciójában érezte sértve és megalázva magát, hogy ez esetben nem rajta állt a halálos ítélet kimondása, hanem valósággal követelték, sőt zsarolták, hogy meghozza. Ráadásul pont az általa megvetett és lenézett zsidók. „Te vagy a zsidók királya?” - talán ez a lehetőség ad reményt Pilátusnak arra, hogy mégis kéjes borzongással hozhassa meg az ítéletet, ha már egyszer úgyis meg kell hoznia. Ha ugyanis egy igazi messiást feszíttethetne ke-Ki a király? resztre - a zsidók királyát -, az mennyivel értékesebb fogás volna, mint egy olyan szerencséden megölésében részt venni, akit még a saját fajtája sem vállal. Egy király felett ítélkezni valódi méltóság. Most megmutathatná, hogy ki is az igazi király. De ha saját népe nem ismeri el királyaként Jézust, akkor miért olyan fontos nekik mégis? Ha legalább közönyt mutatnának iránta! De ők éppenséggel nem közönyösek, hanem nagyon fontos számukra. Jobban követelik Pilátustól Jézus halálát, mint azt, hogy Barabbást szabadon engedje. Most nem valaki életét, hanem valaki halálát kívánják. Pilátus sarokba szorítva érzi magát a szokatlan helyzetben. „Nem találok benne semmiféle bűnt” - micsoda álszent mondat! Mintha eddig bárkinek az esetében is számított volna, hogy bűnös-e vagy ártatlan. Mintha szempont lett volna egy ítélet meghozatalakor, hogy mit tett az illető. Mintha létezett volna más szempont, mint a birodalom hatalma és dicsősége látszatának fenntartása, amely Pilátus személyes jólétének és karrierjének is záloga volt. „Mi az igazság?” Túlértékelnénk Pilátus filozófusi hajlamait, ha valami elgondolkodó, távolba révedő tekintetet sejtenénk e szavak mögé. Sokkal valószínűbb, hogy a gyakorlatias, két lábbal a földön járó ember hétköznapi bölcsessége fogalmazódott meg ebben. Pilátus esetében ez így hangzik: „Ugyan milyen igazság van azonkívül, ami Róma érdeke?” - mintha csak Messalának, Ben Húr gyermekkori játszópajtásának hangját hallanánk, aki érett férfikorára már eljutott a felismerésre, hogy ábrándozás az élet megrontója, és valóságtól elrugaszkodott eszmékből, legyenek bármilyen szépek, nem lehet megélni. Ennek megfelelően a „nem találok benne semmiféle bűnt” kijelentés sem valami magasztos morális igazság megfogalmazása, csupán annyit akar közölni a helytartó, hogy Jézus, ez a szerencsétlen alak egyáltalán nem veszélyes Rómára nézve. Tekintve, hogy amint az igazság csak az lehet, ami Rómának érdeke, úgy bűn csak az, ami ezzel szemben áll. A gyilkosság, a rablás és az erőszak bármilyen formája is csak akkor bűn, ha Róma ellen irányul. De mint látható, még egy rablógyilkos, Barabbás is kaphat kegyelmet, ha az ünnepre készülő nép úgy kívánja. És az ő kívánságuk is csak azért fontos ilyenkor, mert ennek kielégítése is Róma nagyságát szolgálja. Róma nemcsak erősnek, de jóságosnak is szeretne látszani. Ez a bizarr lehetőség még a kegyetlen náci haláltábor-parancsnok, Amon Göth számára is kihívást jelentett, amikor a magát barátjaként feltüntető Oscar Schindler betette a bogarat a fülébe, hogy a gyilkolás hatalmánál sokkal nagyobb lehet az irgalom hatalma. Másnap, hogy újonnan szárnyra kapott mohó szenvedélyének hódoljon, majdnem meg is hagyta az egyik rab életét. Pilátus talán mégis megérzett valamit abból, hogy Jézussal folytatott párbeszéde nagyon egyenlőtlen, és nem azonos erővel bíró felek közt zajlik? Hogy míg ő élet és halál urának képzeli magát, addig az, aki vele szemben védtelenül és kiszolgáltatottan áll, valóban élet és halál ura? Hogy nem ő tartja markában ezt a szerencsétlen, kiszolgáltatott embert, hanem az őt? Hogy a másik ember sorsa felett nem akkor rendelkezik igazán, ha bírja a hatalmat életének kioltására? Nem is akkor, ha elhiteti magával, hogy irgalmas, jótevő, könyörületes, és a másik neki köszönheti az életét, a jólétét, a karrierjét? Hogy talán az volna az igazi, ha egyáltalán nem akarna a másik ember sorsa felett rendelkezni? Ha ereje és hatalma, rátermettsége és fontossága tudatában is abban élné meg a másik ember megmentése érdekében kapni vélt küldetését, hogy van mersze békén hagyni a másikat? Akkor is, ha lelke mélyén nagyon is bosszantja, hogy az láthatóan sokkalta nemesebb lelkű, igazabb, tisztább és érdemesebb, mint ő? Vagyis hogy a másik a király? Hiszen épp ez az, ami meghaladja emberi képességeinket! Ez a bűnünk lényege. És ez az, amiből megszabadít Jézus, áz egyetlen igazi király. Az alázatos király. Amilyenekké minket, mindnyájunkat formálni akar - szeretetével, irgalmával, türelmével. ■ Bartha István Imádkozzunk! Uram, királyom, Jézus! Te ártatlanul szenvedtél gyávaságom, kivagyiságom, lustaságom és túlbuzgóságom miatt. Pedig milyen egyszerű volna az élet, ha rád hallgatnék, téged követnélek, és nem akarnám sem magamat, sem másokatfeláldozni semmilyen nemesnek és jónak hitt ügy oltárán! Kérlek téged, formáld át gondolkodásomat, hogy a te igazságodat ismerjem fel, és azt kövessem minden körülmények között! Ámen. Bódás János Virágvasárnap Csak hulljatok, virágok, pálmaágak, csapongjon a piros szárnyú öröm s higgyétek, hogy Dávid utódja jön szabadságszerző, győzelmes királynak. Ő... látja már, hogy messze mint a felleg, fekete átkok varjúraja vár és szárnyra kap, s hogy nemsokára már káromkodnak, akik most énekelnek. Ő... tudja már, hogy egyedül lesz s hitvány, ijedt szívvel fut szét a sok tanítvány, nem marad bennük se remény, se hit... S egy szürke fa a borzongó erdőbe’, mintha tudná, hogy kereszt lesz belőle, ÚJ SOROZATUNK ELÉ ► Jövő héttől, húsvét ünnepétől kezdve immár harmadszor indul Cantate néven egyházzenei rovat az Evangélikus Életben. CANTATE Eged lilén diczeriin Az elmúlt négy évben volt olyan sorozatunk, amely az istentisztelet központi énekét, a graduáléneket mutatta be; olvashattak olyan cikkeket, melyek egy zenei stílusba tartozó énekeket tárgyaltak; találkozhattak személyes beszámolókkal is egyházzenészek tollából. Legutóbb a Gyülekezeti liturgikus könyvnek, énekeskönyvünk kiegészítő kötetének az anyagát tettük közkinccsé e lap hasábjain. Most azok az énekek kerülnek sorra, amelyek - az Útmutató heti igéjére alapulva - egy-egy hét lelki tartalmát alapozhatják meg (az EvÉletben hétről hétre megjelenő két énekszám közül ez a második). Újdonság, hogy a cikkek majdan két részre tagolódnak. Az első rész olyan lesz, mint annak idején a graduálénekeknél láthattuk: az ének keletkezésének részletei, a szöveg és a dallam rövid elemzése. Ezt egyházzenészek írják. A második rész viszont új műfaj: rövid meditáció az adott ének szövege alapján, úgynevezett Liedpredigt. Erre a feladatra sikerült lelkészeket megnyerni. Ezek az írások nem csupán egyéni hitéletünkben, hanem például bibliaórán, baráti összejövetelen felolvasva is jó szolgálatot tehetnek. Általuk elmélyedhetünk egyházunk legfontosabb tanításaiban, és jobban megismerhetjük énekeskönyvünk értékeit is. Cantate Domino canticum novum - Énekeljetek az Úrnak új éneket! (Zsolt 149) A címadó zsoltárral várja az érdeklődő olvasókat a rovatvezető: ■ Ecsedi Zsuzsa Hibaigazítás. Lapunk múlt heti számának 2. oldalán néhai dr. Kékén András lelkészt a tőle származó idézet forrásmegjelölésében tévesen neveztük püspöknek. A gépelési hibáért olvasóink elnézését kérjük. - A szerk.