Evangélikus Élet, 2010. január-június (75. évfolyam, 1-26. szám)

2010-01-10 / 2. szám

EVANGÉLIKUS HETILAP 75. évfolyam, 2. szám ■ 2010. január 10. ■ Vízkereszt ünnepe után 1. vasárnap Ára: 250 Ft „Az ökumenikus mozgalomnak a közelmúltban ta­pasztalt - teológiai értelemben vett - krízise min­dennél világosabban hívja fel a figyelmünket arra, hogy az eredményesség érdekében új utakat kell keresnünk.” Interjú dr. Wagner Szilárddal !► 5• oldal „Mondhatnánk, magára vessen, aki nem számojt azzal, hogy bár a zsidók templo­ma 70-ben leromboltatott, a kufárok a helyükön maradtak.” Zarándokcipőben a Szentföldön W- 8-9. oldal „Ez a testvéri kötelék hús-vér emberek gyümölcsöző kapcsolatából született: el­sősorban Csepregi Béla és Paavo Viljanen lelkészek hosszú, hűséges barátságából.” Fogadott testvérek !► 13. oldal Sóvá lenni !► 2. oldal Kálvin-„évutó” !► 6. oldal Hála az írásért és az írásért !► 11. oldal Megpróbáltam szemedbe nézni... !► 11. oldal Pax Hungarica »► 12. oldal In memóriám Gáncs Aladár 14. oldal • Hangverseny Óbudán Húsz évét ünnepelte koncerttel a Mandák kórus Jubileumi hangversenyére hí­vott december 30-án a Man­dák kórus, amelyet húsz évvel ezelőtt szervezett meg Ha­fenscher Károly és Ecsedi Zsu­zsanna a fóti kántorképző tanfolyam énekelni szerető hallgatóiból. Az egykori alapító tagok és a mai aktívak a kórus jelenle­gi karmesterei, Abaffy Nóra és' Balás István vezényletével ve­zették végig hallgatóikat az egyházi esztendőn. Praetorius, Bach és mások koráljai, dalla­mai csendültek fel, és a közel százfős vegyes kar lélekemelő, szép előadásának jóvoltából az óbudai evangélikus templo­mot zsúfolásig megtöltő kö­zönség igazi csoda részese le­hetett: megszólalt a zene. Megszólalt az ige is. Gáncs Péter püspök Pálról és Szi­lászról beszélt, akik a fogság­ban is tudták énekszóval di­csérni az Istent. „Napjainkban szinte mindent a külső körül­ményektől várunk, pedig aki Isten szabadítását átéli, az lesz igazán szabad, és ez változtat­hatja meg a külső körülménye­ket is” - hangsúlyozta a Déli Egyházkerület lelkészi vezető­je. Ezt élhették át mintegy két évtizeden át a kórus tagjai a fó­ti kántorképző tanfolyamo­kon is, ahol nemzedékek talál­koztak nemcsak az egyházi zenével, hanem Isten szabadí­tó erejével is. Ez az erő velünk van, és hisszük, hogy holnap is velünk lesz - énekelt a Szaba­­dítóról húsz éven át a Mandák kórus az ország kis és nagy gyülekezeteiben... A jubileumi hangversenyen Balás Ildikó konferált, az estét Németh Csaba igényes orgona­játéka foglalta méltó keretbe. Záróimádságában Bálint­­né Varsányi Vilma óbudai lel­kész sokak nevében köszönte meg mindazt, amit a kórusban Istentől kaptunk a mögöttünk lévő évtizedekben. ■ K.G. írásunka kórusról a3. oldalon Poznani magvetés Európai ifjúsági találkozó harminckettedszer ► A Taizéi Közösség hagyományos európai ifjúsági találkozóját legutóbb Poznanban tar­totta. Abban a városban, ahol az első lengyelországi keresztény templomot emelték, ahol az első lengyel királyok sírhelye található, és ahol - ahogyan Stanislaw Gqdecki, Poz­nan római katolikus püspöke fogalmazott - Lengyelország szíve dobog. !► Folytatás a 4. oldalon Az új év kezdetén temetésről, halálról Ribár János De Jézus így szólt hozzá: „Kö­vess engem, és hagyd a halot­takra,hogy eltemessék halot­taikat!” Máté evangéliuma 8. fejeze­tének 22. verse szerint szólt így Jézus: kövess engem, hagyd a halottakat a halottak­ra. Közvetlenül a Hegyi be­széd örök értékű tanítása után szólt így Jézus. A híres példázat, az építkezés pél­dázata után szólt így. Ezt a beszédét fejezte be azzal a képpel, hogy aki hallgat az ő szavára, az kősziklára épí­tette a házát, és a szilárd alap miatt semmiféle (élet)vihar nem árthat élete épületének, de aki nem hallgat rá, az olyan, mint aki homokra, bi­zonytalan, gyenge talajra épí­tett, és mivel a viharok kike­­rülhetetlenek, nagy lesz az összeomlása (Mt 7,26 kk.). Ilyen nagy összeomlás, nagy életvihar a haláleset is. Talán a legnagyobb. Drámai a betegség és a vele járó fájda­lom is, a lelket hasogató ma­gány is, vagy amikor a házas­ság válik pokollá, de a mun­kahely elvesztése is, a min­dennapi kenyér elfogyása. Mégis - visszafordíthatat­lansága miatt - a legnagyobb összeomlás a halál, és annak keserű gyümölcse, a gyász. A volt marxista cseh filozó­fus, Milan Machovecz éppen azért siránkozott, hogy könnyű az egyháznak, mert amikor az ember a halállal szembesül, megretten. Ilyenkor akarata ellenére, óhatatlanul mégis­csak az Istent keresi. Ha sike­rült is egy életen keresztül el­kerülnie az Isten egyházát, a halál miatt mégiscsak színe elé kerül, mert másképpen nem tudja feldolgozni az élet értelmetlenségét, csak ha a haláltól sújtott gyászoló előtt valamilyen transzcendens (a láthatón túlnanra mutató) valóság sejlik fel. Mindaddig, amíg Oroshá­zára nem kerültem lelkészi szolgálatra (1993-ban), elhit­tem a marxista Machovecz állítását: igen, a végső kérdé­sek felvetik számunkra az élet értelmének súlyos kérdé­sét, és az ember - kényszer­ből, de mégis - kénytelen az istenkérdéssel foglalkozni. S amikor orosházi lelkészként szembesültem a hivatalun­kon keresztülgyalogoló gyá­szolókkal, akik Istent, egyhá­zat, igét, imádságot eluta­sítva úgynevezett társadalmi temetést kértek, egyre job­ban megrendültem. Mégsem működnek a végső kérdé­sek? Emberek nem gondol­kodnak? Tekintettel arra, hogy a tanatológia (a halállal kapcso­latos konkrét lélektani kuta­tások és elméletek) tudomá­nyával foglalkoztam intenzí­ven, igyekeztem megtudni, hogy mi lehet az ilyen embe­ri lelkekben, hogy még a ha­lál valósága sem gondolkod­tatja el őket. A híres anekdota szerint két tudós vitatkozott. Az egyik istenhívő volt, a másik tagadta Istent. S egyszer az is­tenhívő ezt mondta a tagadó­nak: „Gondolj bele, de ha mégis igaz!? Ha mégis igaz, hogy van Isten és elszámo­lás?” Mert - a logika szerint - erre ötven százalék esély van! S a megkérdezett fogta a fejét: igen, igaz, hogy ötven százalék esély van! Erre is, ar­ra is. Mivel érdekelt, hogyan gondolkodnak erről a kérdés­ről, kérdőívet készítettem, majd két éven keresztül, 1998-99-ben több mint két­százat töltettem ki a lelkészi hivatalban a társadalmi te­metést kérőkkel. Az ív utol­só kérdése a társadalmi te­metés okára vonatkozott. S ekkor következett a meg­döbbenésem. A válaszok nél­külöztek mindenféle meg­fogható tartalmat. Erre a kér­désre egyszerűen nem volt értelmes, értékelhető válasz. A legtöbben azt mondták, hogy „ez volt az elhunyt utol­só akarata”. Emberi sors szerint én is el­temettem a szüléimét. Édes­apámat 2003 januárjában, édesanyámat 2009 júliusá­ban. A gyász fájdalmában mégis békesség volt (és van) a szívemben, mert végtelenül hálás vagyok az én Megvál­tómnak, az Úr Jézus Krisztus­nak. S ennek egyik oka az, hogy ő azért született bele eb­be a világba, hogy elhozza számunkra a bűnbocsánatot és az örök életet. Az Úr Jézus megbocsátó kegyelmébe he­lyezhettem el a szüléimét. Az életből önként távozó , édesapámat, a hosszadalmas betegségtől megkínzott édes­anyámat. Tudhatom, hogy Jézus Krisztus azért szüle­tett, hogy megbocsátó ke­gyelmébe vegye őket, és az ő irgalmas szeretete minden bűnnél nagyobb és hatalma­sabb. A földi élet legnagyobb ajándéka, amikor a múlandó­ság kellős közepén ragyogni kezd a világ világossága, vagy­is az Úr Jézus Krisztus meg­váltó szeretete. Természetes, nekem is könnybe lábad a szemem, amikor megállók szüleim sír­ja mellett, és felidézem alak­jukat, sok küzdelemmel járó életüket, de szükségtelen bár­mit is hazug módon megszé­pítenem, mert elég csak arra gondolnom, hogy az Úr Jézus Krisztus azért született meg, hogy nekünk bűnbocsánatból fakadó üdvösségünk legyen. Az ő irgalmába ajánlom újra és újra a szüléimét. így gyá­szolva hálás szívvel magasz­talom Istent, és megköszö­nöm neki a karácsonyt, hogy az Ige megtestesült, és el­hozta nekünk az örök világos­ság fényes hírét. Szent kará­csony fényében látom e földi életből távozó szeretteinket, éppen ezért mégis boldogság­gal, evangéliumi boldogsággal gondolok rájuk és arra is, hogy előbb vagy utóbb nekem is el kell mennem innen. De Krisztus által helyünk van Isten országában! Természetesen ma is fáj (mert Isten szolgájának fáj, hiszen látó vagyok), hogy na­gyon sokan elvesztették a hi­tüket, és üres formalitássá lett a temetés, de Jézus szava tanított meg Mt 8,22 szerint, hogy miért történik itt ez így. S megértettem Jézus szavát: gyászodban te kövess engem, és hagyd a többit. A karácsony örömüzenetét átszövi a bizonyságtétel az örök életről, üdvösségről. A gyász fájdalmában is boldog ember az, akit megérint ez a szent üzenet. A gyász fájdal­mában is Immánuel az Úr Jé­zus neve, ami azt jelenti, hogy „velünk az Isten!” (Mt i.23). „Üdvözítő született ma nek­tek, aki az Úr Krisztus, a Dá­vid városában!’ (Lk 2,11) Az Üdvözítő szó jelentése a dön­tő karácsonyi üzenet: üdvös­ségre vivő! Az örök élet aján­dékozója. Fogadjuk el ezt a csodálatos ajándékot! A szerző evangélikus lelkész, a Nyugat-békési Egyházme­gye esperese

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom