Evangélikus Élet, 2010. január-június (75. évfolyam, 1-26. szám)
2010-03-07 / 10. szám
Evangélikus Élet PANORÁMA 2010. március 7. »- 9 Haldoklik az országunk, vagy csupán részeg? Szokolay Sándor „oratorikus látomásai” Csoóri Sándor 80. születésnapjára ■ Dr. Fabiny Tamás igehirdetése (Budapest, Deák téri evangélikus templom, 2010. február 27.) „Amikor pedig ezek elkezdődnek, egyenesedjetek fel, és emeljétekfel a fejeteket, mert közeledik a megváltásotok. Mondott nekik egy példázatot is: ‘Nézzétek meg a fügefát és a fákat mind: amikor látjátok, hogy kihajtanak, már magatoktól is tudjátok, hogy közel van a nyár. így ti is, amikor látjátok, hogy mindezek bekövetkeznek, tudjátok meg: közel van az Isten országa” (Lk 21,28-31) Ünneplő és hálaadó Gyülekezet! Szeretett Testvéreim! Szokolay Sándornak a nyolcvanéves Csoóri Sándort köszöntő zeneműve önkéntelenül is felidézi a költő gyermekkorának fehér falú templomaira emlékező versét: „Énekeltem a vasárnapok tisztaságában, / mint hegyeken futó, gyerekarcú vizek. / A fehér ingnyakú szegények közt / olyan jó volt az ének gyümölcsébe harapni [...]. Templomi falak, közietek emelkedtem / a szegények együgyűbb egébe [...].” (Egy templom falára)-, „Az orgona szólt, mintha az Ég ereszkedett volna közénk.” Hiszem, ma is átéljük az ünnep tisztaságát, és nekünk is jó az ének gyümölcsébe harapni. Mintha ma is közénk ereszkedne az Ég. A lutheránus zeneszerző a Tél végi tavaszváró címet adta most bemutatott művének, amelynek szövegét a kálvinista költő verseiből állította össze. Bár a mai nap némileg már a - minden ellenkező híreszteléssel szemben közeledő - tavaszt idézte, szükségünk van a művész, a művészek „oratorikus látomásainak” biztatására, korántsem csak meteorológiai értelemben. A télből a nyárba vezető utat jártuk az imént végig. A „hideg vasak reggelétől” indultunk, hogy aztán elérkezzünk „pünkösd szép, borzas ünnepéhez”. A hosszú télen mindannyian megismertük „a siető lábak hétköznapját”, amikor fejünk fölött „a hó harangja / a szél tornyában meg-megkondul” (Egy kiáltás a hóesésbe). Igen, „hosszú a tél, nem akar elmúlni soha. / Belerokkantak már az egyéves galambok is. / Elloncsosodva topognak a háztetőkön, / mint leszázalékolt éjjeliőr a fatelepen. // Elmúlt húshagyókedd, elmúlt hamvazószerda, / De hamvas barkabomlás helyett inkább havazik, / Pedig a régi hó még / ott ül a köszvényes bokrok alatt.” (A hosszú tél zsoltára) Sándorral - ezúttal a költő Sándorral - együtt mi is mondhatjuk: „Ideje jött, Uram, hogy kiüljek ide eléd a dombtetőre. / Látom, borul az ég már templomaid fölött. [...]/ Szervezkedik a romlás ellenünk, kár volna letagadnunk.” (Ideje jött) Megrendít, ahogy élethelyzetünket ezzel a metaforával írja le: „...egy fennkölten züllő ország szemével farkasszemet nézve, / fejemben hó emléke, / hó, hó, mintha egy katedrális vakolata / hullna csöndben.” (Hó emléke), ezért aztán vele együtt én is azt mondom, hogy „... ha már hazám se lesz, mert nem lesz erőm vallani róla, / bezárkózom ebbe a havazásba, / mint aki fehér inget vesz föl, / fehér inget az utolsó napon” (A harmadik nap esni kezdett a hó). Szokolay Sándor igényes válogatása nyomán aztán csak eljutunk a télből a tavaszba. Felidéződik virágvasárnap, amikor „tulipán-szájú, kicsi szamárka ordibál” és „parasztok és Jézus király, egymást karolva mulatunk” (Virágvasárnap), majd a nagypénteki passió: „...minden zenében fájdalom; / a szenvedés is jöhet még / illatos nagypénteknapon.” (Illatos nagypéntek-napon) így érkezünk el a feltámadás ünnepéhez, amely korántsem csak az örömről szól, hiszen „húsvét másnapján is kiált a kakas, / pedig te azt hitted már: / túl vagyunk minden áruláson, / túl péteri s júdási éveinken” (Húsvét másnapján). Nem hiába várjuk már a hideg télben is a Szentlélek kitöltését és az azzal együtt járó tüzes érzést, csak elérkezik pünkösd is, „a szép, borzas ünnep” (Pünkösd jön, szép, borzas ünnep). A télből a tavaszba, sőt a nyárba érkezésnek ez a szép álma pedig egybecseng Jézus szavaival az evangéliumban: „Nézzétek meg a fügefát és a fákat mind: amikor látjátok, hogy kihajtanak, már magatoktól is tudjátok, hogy közel van a nyár” (Lk 21,29-30) Ezért vezeti be ünnepélyes evangéliumhirdetését ezekkel a szavakkal: „...emeljétek fel a fejeteket, mert közeledik a megváltásotok’.’ Ne feledjük azonban, hogy Jézus Isten országáról mondja ezt. Régi tapasztalat, hogy az emberek országával kapcsolatban nem mindig teljesül így be. Már Jeremiás próféta is így panaszkodik: „Elmúlt az aratás, véget ért a nyár, és mi nem szabadultunk meg!” (Jer 8,20) Mi is távol voltunk a szabadságtól, egy „idegbajos században”, egy „háborús, kenyérjegyes, emberpróbájú században” (Motyogok). Ha felemeljük fejünket, láthatjuk az elközeledő Isten országát. De mi sokszor nem tudjuk felemelni tekintetünket, és ott lent egészen mást látunk. „Egy ország fekszik előttünk hanyatt a sárban / Dúdolunk neki mint szent falurosszának / Bár nem tudjuk, haldoldik-e vagy csupán részeg.” (Nagy Gáspárnak) Csoóri Sándornak ezek a Nagy Gáspárhoz címzett sorai fájdalmasan aktuálisak ma is. „Haldoklik az országunk, vagy csupán részeg?” Milyen rettenetes alternatíva ez! így aztán mi is tehetetlenül kérdezzük: „Kinek a levetett ruhája ez az ország?” (Estétől reggelig), és sóhajtjuk: „Ország, országom, gazdátlan ország...” (Átengedem magam) A sárban hanyatt fekvő, haldokló vagy részeg ország képe Ezékiel prófétát idézi, aki ilyen megrendítő szavakkal ábrázolja népe hűtlenségét, így olvassuk az Ótestámentumnak ebben a komor könyvében: „Megfürdettelek vízben, lemostam rólad a vért, és bekentelek olajjal. Tarka ruhába öltöztettelek, földíszítettelek ékszerekkel [...]. De elbizakodtál szépséged miatt, és hírhedt parázna lettél. Aki csak elment melletted, övé lettél. [...] Fogtad tarka ruháidat, és rájuk terítetted [...], szépségedet utálatosságra használtad: szétterpesztetted lábaidat minden arra járó előtt” (Ez 16,9-25, kihagyásokkal) Nem mondhatja senki, hogy csak a 20-21. század költőjének merész és meghökkentő a képalkotása. S ahogy Ezékiel meghirdeti a bűnbocsánat lehetőségét az Istenétől elpártolt nép számára, úgy lehet mégiscsak reménye és esélye a mi haldokló vagy részegen fetrengő és nem kevésbé parázna országunknak. Vigaszként hangzik a próféta szó: „De én emlékszem szövetségemre, amelyet ifjúkorodban kötöttem veled, és örök szövetségre lépek veled. Akkor eszedbe jutnak tetteid, és szégyenkezni fogsz. Gondolj erre, szégyenkezz, és gyalázatod miatt ne nyisd ki többé a szádat, ha megbocsátom mindazt, amit elkövettél - így szól az én Uram, az Úr!’(Ez 16, 60-63, kihagyásokkal) A sárban fetrengő részeg képe felidézhet bennünk egy másik bibliai elbeszélést is. Történt pedig, hogy Nóé apánk „egyszer bort ivott, megrészegedett, és mezítelenre vetkőzött a sátrában” (íMóz 8,21). Hám, Kánaán ősatyja meglátta apja szemérmét, és elmondta ezt testvéreinek, így is lehet, világgá kürtölni az apa vagy az anya, országunk vagy egyházunk szégyenét és gyalázatát. Másként tett azonban a két kisebb fiú: Nóé eldobált ruháit vállukra terítették, háttal mentek be a sátorba, elfordították arcukat, és betakarták apjuk szemérmét. Hogy is volt a vers? „Egy ország fekszik előttünk hanyatt a sárban / Dúdolunk neki mint szent falurosszának / Bár nem tudjuk, haldoklik-e vagy csupán részeg.” Itt csak Nóé két kisebb fiának, de még inkább Jézusnak a gesztusa lehet hiteles. A Názáreti is néven nevezte a bűnt, de megbocsátott a bűnösnek. Lehajolt ahhoz, aki bajban és szégyenben volt. Magára vette a másik bűnét. Ezért hát emeljük fel a fejünket, mert közeledik megváltásunk ideje. Emeljük fel a fejünket, mert - jóllehet még csak februárt írunk - közel van a nyár. Emeljük fel a fejünket, mert közel van, közeledik Jézus. Egyik legújabb versében Csoóri Sándor így ír a közeledő Jézusról: Törtet a jövő árkokon-bokrokon át; nagy halak hibátlan csontváza között. Még a városokat is megremegteti. Ilyenkor jó behúzódni a házba s levenni egy-egy álmot a könyvespolcról, mintha a Bibliát emelnéd le: Jézus még kisgyermek, most tanul Járni a vizek fölött, Billeg imbolyog, megtámasztja egy-egy napsugár, nevet, ahogy érdemes nevetni. A halászok észre se veszik, hogy valami elkezdődött. Komorak, mint a hegyek. A lúdbőrös vidékek szívdobogása egyre vadabb. Törtetni kezd a jövő árkokon-bokrokon át. (Törtet a jövő) Halászok, ne legyetek még mindig komorak, mint a hegyek! Vegyétek, vegyük észre, hogy valami elkezdődött, kétezer éve elkezdődött. Egyenesedjetek fel, és emeljétek fel a fejeteket, mert közeledik megváltásotok. Ámen. Felelős és etikus? ► Február 11-én a teljes magyar médián végigfutott a hír: kilencvenöt holokauszt-túlélő (illetve hozzátartozóik) keresetet nyújtottak be egy chicagói bíróságon, s ebben a Magyar Államvasutakat (MÁV) perlik milliárdokra, amiért az közreműködött az 1944-es deportálásokban. Másnap már magyar történészek, jogi szakértők, a Holokauszt Dokumentációs és Kutatóközpont munkatársai is megszólaltak az ügyben, tollat ragadtak az ismert antiszemita publicisták, elemükben voltak a szélsőjobboldali honlapok, és felizzottak az internetes fórumok, ahol - mint várható volt - számtalan gyűlölködő bejegyzésben kommentálták a zsidók pénzéhségét. A beadvány azt állítja, hogy kilencévi kutatómunka és több tízezer dokumentum átvizsgálása előzte meg a felperesek mostani jogi lépését. Ennek azonban nem sok nyomát látni. (nem teljesen valószínűtlen) vélekedés szerint abban bíznak, hogy az amerikai jog útvesztőiben botladozó MÁV-ot könnyű lesz peren kívüli alkuban jókora összeg megfizetésére A végállomás A szövegben a deportálások közismert tényeit foglalják össze, és a téma legismertebb kutatójának (Randolph L. Braham) egyik írására hivatkoznak, ezen túl semmilyen forrást nem idéznek. Komoly tévedések is föllelhetők a szövegben: még ha elhisszük is, hogy a deportálás előtt álló zsidók kézitáskájukban vagyonuk átlag nyolc százalékát vitték magukkal értéktárgyak formájában, akkor is téves az állítás, hogy a vagonokba tuszkoláskor ez mind a vasút birtokába került. Jogi hézagok is akadnak: a hivatkozott „Convention on Genocide” (népirtásról szóló megállapodás) jóval a 44-es események után került az amerikai törvények corpusába. A szövegezők ezután Randolph Braham adatai alapján kalkulálnak tovább. A végeredmény: a deportáltaktól a pályaudvarokon elrabolt vagyon (akkori értéken) 240 millió dollár, ami mai értéken ennek 33-szorosa, vagyis 7,920 milliárd dollár. Ezt követelik, valamint egymilliárd dollárt a nem vagyoni károk fejében. Kilencvenöt magánszemély követel tehát majd kilencmilliárd dollárt a MÁV-tól - a magyar GDP öt százalékát. Hangsúlyozzák, hogy mindezt a holokauszt áldozatai és azok utódai nevében teszik, akik majdan részesedhetnek a megítélt összegből, ha csatlakoznak a beadványhoz. A témával foglalkozó újságírók megpróbálták a beadványt jegyző ügyvédi irodát elérni - e cikk írásának pillanatáig sikertelenül. A HVG izraeli tudósítója azonban több túlélővel is beszélt, akiknek a neve a beadványon szerepel. Kiderült: egyesek nem is hallottak az ügyről, mások ugyan tudják, hogy a nevükben valami jogi eljárás zajlik, de semmi közelebbit. Nem tudták, hogy nevük egy elnagyolt, jogilag és történelmileg is pontatlan, elképesztő összegeket kö- I vetelő beadványon szerepel. Az egyik bírni. Az egymilliárdos nem vagyoni kár egyharmada - reményeik szerint - az ügyvédi irodát illeti majd. S ez nem éppen az önmérséklet jele. Nem olvashatók a beadványon a kárpótlási ügyeket bonyolító, kormányokkal tárgyaló, nagy nemzetközi zsidó szervezetek (WJRO, Claims Conference, World Jewish Congress) nevei. A honi zsidóság képviselői szintén csak a médiából értesültek a beadványról (legalábbis ezt cáfoló információink nincsenek). E szervezetek képviselik a zsidókat kárpótlási ügyekben. Őket megkerülve szólni elpusztított százezrek nevében - megkérdőjelezhető vállalkozás. A holokauszttal kapcsolatos kártérítések ügye olyan roppant kényes, a „holokauszttal pénzt zsaroló zsidók” vádját sokan olyan szívesen kapják elő, hogy ezekben az ügyekben csak a legnagyobb körültekintéssel és a legmagasabb etikai mércével szabad eljárni. A szóban forgó beadvány szerzőiről egyre inkább az ellenkezője kezd kiderülni. Komoly zsidó szervezetek támogatását nem élvező magánszemélyek, elpusztított százezrek nevében, hevenyészett beadványokban követelnek dollármilliárdokat. Ez igen felelőtlen eljárás: a holokausztból eredő erkölcsi tőkét erodálják. Ráadásul arc és cím nélkül, a távolból, irreális követelésekkel a Magyarországon élő zsidók ellen keltenek hangulatot. És etikailag is támadható: elpusztított százezrek vagyonát követeli kilencvenöt ember (vagy inkább: nevükben egy ügyvédi iroda), miközben nem világos, hogy túlélő társaik miképp jutnának hozzá az esetleges kárpótláshoz. ■ Gadó János Megjelent a Szombat zsidó kulturális és politikai folyóirat januári számában
