Evangélikus Élet, 2010. január-június (75. évfolyam, 1-26. szám)

2010-01-03 / 1. szám

12 « 2010. január 3. GYERMEKOLDAL Evangélikus Élet Január 6-án, vízkereszt ünnepén többek között arra is em­lékezünk, hogy a három napkeleti bölcset a csillag elve­zette Betlehembe, Jézus jászolágyához. A mostani társas­játék segítségével felidézhetitek, mi is történt azóta, hogy Mária és József elindultak Názáretből. A játékhoz bá­bukra és egy dobókockára lesz szükségetek. Az nyer, aki pontos dobással ér be a célba. 1. Mária és József a népszámlálás miatt Betlehembe mennek. Lépj előre két mezőt! Kedves Gyerekek! 2. Egy istállóban volt már csak számukra hely. Itt született meg Jézus. A következő dobásodnál hárommal többet lépj a dobott értéknél! 3. Azon az éjszakán angyalok jelentek meg a pásztoroknak, hogy elmondják nekik az örömhírt. Az angyalok gyönyörűen énekel­tek, a pásztorok pedig áhítattal hallgatták. Egyszer kimaradsz a dobásból. 4. El is mentek, hogy felkeressék az újszülött kisdedet. Lépj elő­re három mezőt! 5. Napkeletről bölcsek érkeztek. Egy csillag jelezte nekik, hogy megszületett a zsidók királya. Lépj előre két mezőt! 6. Megálltak Heródes király palotájában, hogy megkérdezzék, hol is találják pontosan az új királyt. Heródes nem tudta a vá­laszt, de gonoszát forralt. A következő dobásodnál hárommal kevesebbet lépj a dobott értéknél! 7. A csillag elvezette a bölcseket a betlehemi istállóhoz. Lebo­rultak Jézus előtt, és átadták ajándékaikat: aranyat, tömjént és mirhát. Majd kerülő úton tértek haza. Lépj előre egy mezőt!

Next

/
Oldalképek
Tartalom