Evangélikus Élet, 2009. július-december (74. évfolyam, 27-52. szám)
2009-07-12 / 28. szám
2 -m 2009. július 12. FORRÁS Evangélikus Élet Oratio SZENTHÁROMSÁG ÜNNEPE UTÁN 5. VASÁRNAP - APCSEL 4,32-35 Fel nem oldható feszültség oecumenica Szerető Istenünk! Hálát adunk azért, hogy ma is megtapasztalhattuk a közös igehallgatás, közös éneklés örömét és erejét. Add, hogy közös imádságunk se legyen élettelen, hanem tükrözze azt, hogy valódi beszélgetés igényével fordulunk hozzád világunk sokféle gondjával. Kérünk, láttasd meg velünk azokat a lehetőségeket, amelyeken keresztül aktívan kapcsolódhatunk be gyülekezetünk mindennapi életébe. Hadd legyünk igédnek cselekvői, hogy ezáltal is növekedjen dicsőséged. Tedd olyan közösséggé gyülekezeteinket, ahol szeretik egymást az emberek, és a bajba jutottak segítőkre találhatnak. Bátorítsd azokat, akik eddig nem találták meg a közösséghez vezető utat, és te jelölj ki olyanokat, akik nem utasítják el azokat, akik ily módon hozzád igyekeznek. Őrizd meg azokat, akik szolgálatodban állnak, hogy tetszésed szerint örömmel és lelkesedéssel, a Szentlélek erejével végezzék mindazt, amit rájuk bíztál. Rád bízzuk családjainkat. Bár te jónak teremtetted ezt az apró közösséget, ma mégis azt tapasztaljuk, hogy egyre nehezebb megvédeni azoktól a hatásoktól, amelyek szétzilálják ezt a biztonságot nyújtó fészket. Ne engedd, hogy konfliktusok idején a látszólag könnyebb utat válasszuk, s csak későn döbbenjünk rá arra, mennyi szenvedést okozott viselkedésünk családtagjainknak. Adj megértést a házastársak között, hogy a gyereknevelés teendői között se feledkezzenek el egymásról és arról a szeretetről, amelyet házasságkötésükkor egymásnak ígértek. így áldd meg azok pihenését, akik az előttünk álló héten töltik szabadságukat akár itthon, akár távol az országtól. Adj felüdülést azoknak, akik az év során elfáradtak a munkában. Nyisd fel a szemüket, hogy olyan benyomásokat szerezzenek, amelyekből a következő év során lendületet meríthetnek. Kísérd azokat is, akik a földművelés fáradságos munkáját végzik, várva arra, hogy te is közbeavatkozz napsütéssel, frissítő esővel. Kérünk, adj annyi termést, hogy asztalunkra kerülhessen a mindennapi kenyér. Fordítsd figyelmedet azokra is, akik betegségben szenvednek, akiknek életük próbás szakaszba érkezett, akik lassan elvesztik a gyógyulás reményét. Te senkit sem hagysz szenvedni erején fölül, ezért bízunk abban, hogy végül minden úgy történik, ahogyan te akarod. Szomorúan bár, de elfogadjuk azt a döntésedet is, hogy egyszer el kell engednünk szeretteink kezét, sőt egyszer mi is elhagyjuk ezt a világot. Köszönjük, hogy te ekkor sem hagysz magunkra, hiszen abban reménykedünk valamennyien, hogy egyszer elérjük országodat. Add, hogy ez a remény bizonyossággá érjen azok szívében is, akik a halál révén állnak, és azok szívében is, akik a gyász terheit viselik. Végtelen szeretetedben bízva könyörgünk hozzád, tudva azt, hogy mindent megtettél, ami üdvösségünkre van. Ámen. füsjLuther www.myluther.hu Bizony, nehéz tompítani textusunk élét. Nehéz a történelmi korok közötti különbségre, az eltérő gazdasági, szociológiai körülményekre hivatkozva felállítani azt a tételmondatot, hogy ami egykor működött az ősgyülekezetben, az ma nem működhet - mert más időket élünk, és persze más a gyülekezetek közössége is. Az egyszerű lukácsi leírásban igenis megütközést kellene keltenie annak, ahogy teljes közösségben éltek egykor Krisztus követői. Igenis botránkozást kellene keltenie, hogy Krisztus mai követőinek közösségében csak nagy-nagy jóindulattal találhatjuk nyomát az ilyen jellegű, az egyes emberek vagyonát is érintő közösségvállalásnak. Mert bár büszkén valljuk mindannyian evangélikus keresztény voltunkat, és büszkén vállalunk közösséget lelki értelemben és némileg anyagi felelősség tekintetében is gyülekezetünkkel, egyházunkkal, ma mégis teljesen anakronisztikus gondolat, hogy a hónap elején megkapott nyugdíjunkat, fizetésünket, segélyünket - úgy, ahogy van - elvigyük a lelkészi hivatalba, hogy majd a presbiterek döntése értelmében megkapja mindenki azt, amire valóban szüksége van. Teljesen elképzelhetetlen egyrészt az ilyen mértékű lemondás a saját anyagi függetlenségünkről, másrészt az ilyen mértékű bizalom a közösség vezetői irányában. Még a legradikálisabb keresztény közösségek is csak a tized gyakorlatáig merészkednek el; ezt mi, „történelmi egyházakhoz” tartozók irigykedve nézzük - persze akkor, amikor a testvér tizedéről van PRÓFÉCIÁK ► A reformáció egyik nagy vívmányaként keletkeztek a Szentírás tanításait széles körben terjesztő népnyelvű gyülekezeti énekek. A GyLK 802. éneke Ézsaiás próféta jövendölését formálja verssé. Énekünk annak a lutheri teológiai gondolatnak a jegyében keletkezett, mely szerint a prófétai könyvek Krisztus királyságáról tanúskodnak. Az eredetileg 36 versszakos karácsonyi énekből Schulek Tibor és Sulyok Imre szerencsés módon azt a - nagyrészt összefüggő - 13 versszakot emelte ki, amely Ézs 11,1-10 és 9,5-6 alapján készült (RMIÉ 26). A GyLK ezt a változatot vette át, míg a reformátusok ettől kissé eltérő szöveggel éneklik 1948 óta. Az ének kezdete a képzőművészetben is sokat ábrázolt jövendölés: „Szent Ézsaiás így ír Krisztusnak szent születéséről, / Hogy egy vesszőszál felnövekedik Jessze gyökeréről.” Dávid törzséből származik a Megváltó (Mt 1,16; Jessze Dávid apjának, Isainak a névváltozata). Énekünk kitűnően példázza a reformáció korának összetett versszerző gyakorlatát; a szó szerinti vagy összefoglaló bibliai idézetek váltakoznak a reformátori magyarázattal. Ézs 11,1-5 és 9,5-6 nyomán készült például a 2-3. szó, de eközben csendesen örülünk annak, hogy a magunk pénzéből, vagyonából nem kell tíz százalékot a gyülekezet, az egyház céljaira szánnunk. Hatalmas öntudattal tudunk fellépni, amikor úgy érezzük, hogy az állami támogatások, normatívák kifizetésében hátrány ér bennünket, intézményeinket, de hallgatunk, amikor azzal kell szembesülnünk, hogy gyülekezeteink, intézményeink, egyházunk fenntartási költségeinek csak milyen csekély töredéke az, amit mi adunk a közösbe. Persze mondhatjuk, alapvetően változott meg a világ berendezkedése, a pénz, a vagyon szerepe, és természetes, hogy a megváltozott körülményekhez képest változott az egyének magatartása is ebben a kérdésben. A tizedet meg sem közelítő egyházfenntartói hozzájárulás gyakorlatát pedig olyan szépen hangzó frázisokkal tudjuk megindokolni, amelyek még biblikusnak is tűnnek. „Mi nem vagyunk pénzsóvárak, a pénz, a vagyon számunkra csak eszköz és nem cél, nem a pénzünktől várjuk a megmentésünket, nem rajta csüngünk, így nem a mammon az istenünk, és különben is, nem áldozhatjuk fel vagyonúnkat gyermekeink, unokáink kárára mégoly magasztos oltáron sem, mint gyülekezetünk, egyházunk közössége.” „A hívők egész gyülekezete pedig szívben és lélekben egy volt!’ (32. vers) Ennek a mondatnak minden átvezetés nélküli folytatása a teljes vagyoni közösség leírása. Jó látnunk, hogy ők sem olyan korban éltek, amikor a vagyonközösség általános lett volna. A kétezer évvel ezelőtti Ró-és 6-7. versszak, melyben az úgymond és mondja szavak hangsúlyozzák, hogy itt idézésről van szó; „Ennek gyökerén egy virágocska, úgymond, nevelkedik, / Kin az Istennek, ő szent Atyjának lelke megnyugoszik. // Győzedelmesnek, nagy hatalmasnak, irgalmasnak vallja, / A kegyelemmel és igazsággal őt teljesnek mondja.” A bibliai idézetbe beékelődik a 4-5. versszak keresztény magyarázata: „Ezáltal lehet az Úristennel nékünk békességünk, / Mert közbejárónk szent Atyja előtt ő lesz majd minékünk. // Drága jószágot és örökséget szerez ő minékünk, / Adósságunkat nagy gazdagsággal megfizeti értünk.” A 8. strófa bibliai idézete (Ézs 11,6) utáni versszakok ismét a Krisztusba vetett hitről, bizalomról szólnak: „Általa lészen, hogy a bárányok a farkassal laknak, / Semmi hántások oroszlánoktól nem lészen juhoknak. // Semmi félelmük keresztyéneknek ördögtől már nem lesz, / Kinek Krisztusban van bizodalma, reménye el nem vesz.” Külön érdemes kiemelni a 12. versszakot, amelyben múlt-jelen-jömai Birodalom világa ugyanúgy gazdagokra és szegényekre, vagyonosokra és nincstelenekre tagolódott, mint a mai világ. Ugyanúgy alapvetően határozta meg az érvényesülés, a befolyás lehetőségét a vagyon, mint a mi világunkban. Ugyanúgy természetellenes és idegen volt abban a világban a gyülekezet gyakorlata, mint ahogyan ma az lenne. A jövőre, az utódokra gondolva az emberek akkor is ugyanúgy félre akartak tenni, mint ahogy ma szeretnénk. (Anániás és Szafira meg is tette - Péter az Isten előtti hazugságnak, az Úr Lelke megkísérlésének nevezi ezt, és a házaspár halállal lakolt bűnéért, mint az ApCsel 5,1-11-ben olvashatjuk.) Hogyan oldhatjuk fel hát a feszültséget? Sehogy. Ezt a feszültséget nem szabad feloldani egészen addig, ameddig a teljes közösség nem valósul meg. Akár az ősgyülekezet gyakorlatának a leírása, akár Jézus gazdag ifjúnak mondott szavai ott állnak örökös jelként mindannyiunk életében: nem úgy és nem olyan közösségben élünk, ahogy és amilyenre Jézus elhívja tanítványait. És bár a világ szemében a vagyoni közösség megszűnése elfogadhatóbbá, életképesebbé tette az egyház közösségét, de ezzel nem ahhoz közeledtünk, amire elhivattunk. Azt pedig kár is megemlíteni, hogy a vagyoni közösség megszűnésével a szívben és lélekben való egység sem erősödött... Továbbra is igaz: az, amire Jézus hív, természetellenes, nem szalonképes ebben a világban. Ellene mond az érdekek, a gazdasági, szociológiai körülmények józan meggondolásának. Az „oszd szét a vagyonodat” vagy a teljes vő együtt jelenik meg. Ézs 11,10; „Azon a napon Isai gyökeréhezfognak járulni a népek, mert zászlóként magaslik ki a népek közül, és székhelye dicsőséges lesz.” - 12. vsz.: „Az ő zászlóját felemelteti ő szent egyházában, / És szent igéjét prédikáltatja e széles világban.” Az utolsó versszak pedig nemcsak keretbe foglalja a verset, és visszakapcsol az 1. strófa jövendöléséhez, hanem egyben a vers csúcspontjaként kimondja az örömhírt is: „Nagy vigasságunk, örvendezésünk légyen e gyermekben, / Mert üdvösségünk vagyon minékünk szent születésében.” Az ének 1566 előtt keletkezett. Szerzője az előbb eperjesi, kassai, majd debreceni és egri református lelkész, Szegedi Gergely (1537-1566). Énekeskönyvet is szerkesztett, amelyben a helvét elveknek megfelelően első helyen állnak a zsoltárfordítások. Költészete, zsoltárparafrázisai Balassi Bálintra is hatottak. Népszerű karácsonyi éneke szinte valamennyi protestáns énekeskönyvben megjelent 1566-1806---------------in—r-} K----------------------K-j—H-r r W m m ^ J i '-------------— 1—Lf— • Szent É-zsa-i-ás így ír Krisztusnak szent szü-le-té-sé-ról, Hogy egy vesszó'szál fel-nö-ve-ke-dik Jessze gyö-ke-ré - ról. Szent Ézsaiás így ír Krisztusnak szent születéséről A VASÁRNAP IGÉJE vagyonközösség parancsát nem lehet szalonképesebbé, kevésbé kihívóvá tenni. Megmarad ugyanolyan radikális, a világgal szembemenő hívásnak és parancsnak, mint ahogy egykor megszólalt és megvalósult. A hívásnak, a parancsnak való engedelmesség pedig ugyanolyan ésszerűtlen és lehetetlen, mint ahogy egykor az volt a gazdag ifjú vagy Anániás és Szafira számára. Ha mást nem is tehetünk, annyit legalább meg kell tennünk, hogy belássuk: az, ahogy ma éljük meg kereszténységünket, Krisztushoz tartozásunkat, messze van attól, aminek a hívásra, a parancsra adott válaszból következnie kellene. Ha ma éppen ilyen mércénk adatott, akkor meg is fogalmazhatjuk elmaradásunk mértékét: a száz százalékhoz képest egy-két-három százalékkal „büszkélkedhetünk” és az előrelépés a tíz vagy akár a száz százalék felé ugyanúgy elképzelhetetlen, ésszerűtlen és lehetetlen, mint bármikor. És ugyanúgy elképzelhetetlen, ésszerűtlen és lehetetlen, hogy a hívó szót kimondó Krisztus képes testének tekinteni az egyházat, a mi közösségünket. Ugyanúgy elképzelhetetlen, ésszerűtlen és lehetetlen, hogy Krisztus ehhez az egyházhoz köti magát - itt szólal meg igéje, itt adja az újjászületés ajándékát, itt vendégel meg testével és vérével. Ha mást nem is tehetünk, legalább döbbenjünk meg, ütközzünk meg, „botránkozzunk meg” a krisztusi szeretet elképzelhetetlenségén, ésszerűtlenségén és lehetetlenségén. Legalább Krisztus szeretete ne hagyjon nyugodni. Ez az első, a mindenkori első lépés. ■ Kendeh K. Péter CANTATE 'eff, Eged Itten diczcriinc. között. 36 versszakos terjedelme, két hosszú, 16 szótagos sorból álló versszakai alapján egyes kutatók feltételezik, hogy a karácsonyi istentiszteletnek olyan önálló része lehetett, mint a passió éneklése a nagypénteki istentiszteletnek. 16. századi használatának érdekes példáját nyújtja Bornemisza Péter 1582-es énekeskönyve. Itt ugyanis a vers címében a következő olvasható: Értsd meg: ez éneket három ünnepre nemesen rendelheted, ha csak egy kevés igékkel megváltoztatod: a Krisztus születésére, feltámadására és mennybemenésére. A margón pedig Bornemisza megadja a szövegváltozatokat, így például húsvétkor az ének így kezdődhet: „Szent Ézsaiás így ír Krisztusnak nagy dicsőségéről”; a GyLK szerinti utolsó versszakának változata pedig: „Nagy vigasságunk, örvendezésünk légyen a Krisztusban, / Mert üdvösségünk vagyon minékünk feltámadásában.” Az 1744-es kolozsvári énekeskönyv alapján megadott mixolíd dallamot ritmusa alapján szláv eredetűnek tartják. Az első nagy sor az alaphangról indulva, fokozatos emelkedéssel a harmadik motívumnál éri el a csúcshangot, majd visszafordul; a második sor lépcsőzetes ereszkedéssel érkezik a záróhangra. Ez az arányosság teszi kiegyensúlyozottá és jól énekelhetővé az éneket. ■ H. Hubert Gabriella
