Evangélikus Élet, 2009. július-december (74. évfolyam, 27-52. szám)
2009-12-20 / 51-52. szám
Evangélikus Élet élő víz 2009. december 20-27. ► *7 Hazafelé- Csend legyen! Próbálj meg viselkedni! Alig léptünk ki, te máris megszólalsz! - súgta mérgesen N. a mellette lévő D.-nek. És hogy nyomatékosítsa kérését, meg is szorította a fiatalember kezét. Két lépés után azonban D. ismét megszólalt:- Csodálatos volt ez az este. Nem is gondoltam volna, hogy ennyi minden történik velünk a mai napon - lelkendezett, és szinte sugárzott az arca a boldogságtól. Ő volt a legkisebb a csapatban. Még gyermekként került a pásztorok közé, és úgy óvták, védték és persze nevelték a többiek, mint ahogyan a kis bárányokat oltalmazzák.- Nem szeretem, amikor ennyire cserfes vagy. Illetlen dolog a vendégségben sokat beszélni. A kismamának és a babának is nyugalom kell, nem tesz jót nekik a sok felesleges fecsegés - folytatta N., aki mindig tudta, hol hogyan kell viselkedni. Tisztelettudóan, csendben hallgatta a pusztában is az üzenetet, majd a köszönésen kívül szinte egy szót sem szólt az istállóban.- Tudjátok, már Ézsaiás is írt a gyermek születéséről: „Gyermek született nékünk, Fiú adatott nékünk...” - idézte J. a szent könyvből. Habár egyszerű pásztorember volt ő is, mindig kitűnt a többi közül műveltségével. Kiválóan ismerte a Tórát, rendszeresen meg is osztotta felismeréseit a többiekkel, amikor hosszú órákon keresztül ücsörögtek a pusztában a nyáj mellett.- Kicsit hosszúra nyúlt ez az este. Amióta ennyi állatra kell vigyáznunk, minden naplementekor majdnem összeesek a fáradtságtól. Én már alig várom, hogy otthon legyek. Talán nem is kellett volna eljönnünk, van nekünk épp elég dolgunk. Pont erre érek én rá: vadidegen csecsemőket látogatni! - morgott az orra alatt S. Ő precíz munkavégzéséről volt híres. A város leggazdagabb emberei ezért legszívesebben őrá bízták állataikat. Emellett felelősségteljesen gondoskodott családjáról is, házában mindig rend és tisztaság volt. Most is azon törte a fejét, hogy otthonában milyen munka vár még rá.- Hálát adhatunk az Istennek, hogy részünk lehetett ebben - mondta csendesen É., a legöregebb. Ritkán szólalt meg. A jászolnál is csak mosolygott, és érdes kezével megsimogatta a kisded arcocskáját. Nyugalom áradt a szemeiből, látszott rajta, hogy megérintette mindaz, ami este velük történt.- Nem mindennapi esemény volt, az biztos. Bár amikor a pusztán énekeltek, mintha hamis hangok is csúsztak volna a dalba. Ráadásul az istállóban sem volt olyan rend, mint amilyennek egy újszülött kisgyermek mellett kellene lennie - értékelt Á., az örök kritikus, majd így folytatta:- József is csak hebegett-habogott. Nem a szavak embere ez az ács... A hűvös szél megcsapta a társaságot. Gúnyájukat kicsit jobban összefogták mindannyian. Csendben haladtak egymás mellett, miközben a csillagok barátságosan mosolyogtak rájuk. D. a holdat megpillantva visszaidézte Mária arcát. Az anya meleg szeretettel tekintett rá színes kendője alól, ő pedig érezte, hogy valóban szívébe fogadta őt, a legkisebb pásztort a kismama. * * &- Végre tényleg megtanulhatnád, hogy kell ilyen helyen viselkedni. Nem vagy már annyira pici gyerek, hogy ne lennél tisztában az illem alapvető szabályaival. Semmi mást nem kértem tőled, csak hogy legyél csendben. Csak tudnám, miért kell neked mindig mindenhez hozzászólni! Mindenki csak azt hallgatta, hogy egyfolytában járt a szád - korholt N., és szúrós pillantást vetett D.-re.- De hisz annyira szép volt ez az este! A hely, az ének, a mécsesek! - védekezett a legfiatalabb. - Ezért szeretem a karácsonyestét — folytatta, és a zsebébe nyúlva megvizsgálta, nem hagyta-e el a templomajtóban kapott igés lapot és szaloncukrot.- Akkor is viselkedj komolyan az istentiszteleten, mert legközelebb otthon maradsz! - zárta le a vitát N.- Telemann egyik karácsonyi kantátája kezdődik azzal az igével, amiről a lelkész prédikált - okoskodott J., merthogy nemcsak a teológiában, hanem az egyházzenében is otthon volt. Majd latinul vázolta fel az istentisztelet elemeit, kiemelve az evangélikus és katolikus szertartás közötti különbségeket.- A lényeg, hogy minél hamarabb otthon legyek. Holnap még vendégek is jönnek, én pedig még azt sem tudom, mit teszek az asztalra. Nem érek én rá az efféle szertartásokra. Évente erre az egy órára is alig tudok elszakadni otthonról - fejtette ki S., majd el is köszönt a többiektől, és sietősen lekanyarodott a kereszteződésnél.- Ez az új pap még prédikálni is alig tud. A kántor pedig folyamatosan mellényúlt az orgonánál. Ráadásul a gyerekek betlehemes műsora sem volt annyira gördülékeny, mint kellett volna. Az oltárra pedig igazán tehettek volna szebb virágot is. Tudom, hogy tél közepén vagyunk, de minden virágboltban kapni már üvegházi rózsákat - szólalt meg Á.- Nekem így is tetszett minden. Különösen szép ilyenkor a templom. Főleg az elején, amikor még csak a kis gyertyák világítottak a padok végében. És találkoztam két osztálytársammal is - lelkendezett a gyerek, de az apján kívül az utolsó mondatát senki nem hallotta, mert az utca végén mindannyian más irányba fordultak. É. lassan lépdelt a csendes éjszakában. Mikor végiggondolta a témplomban hallottakat, kis könnycsepp csillant meg a szemében. Nagyokat szippantott a párás levegőből, majd magában imádkozni kezdett. Megköszönte a betlehemi gyermek születését, és azért fohászkodott, hogy a templomból hazafelé igyekvők mindannyian megérezzék a karácsony örömét. Majd hangosan még ezt is hozzátette:- Add, Istenem, hogy a kis D. egész életében így örüljön a veled való találkozásnak! ■ Jenő Adventi várakozás a szülőszobán Hideg, decemberi hajnal van. József fel-le sétálgat a szülőszoba előtti folyosón. Feleségével, Máriával nemrég érkeztek meg a kórházba. A mentőautó gyorsan behozta őket vidékről. Ahogy telnek-múlnak a percek, Józsefnek eszébe jut a karácsonyi történet: igen, milyen fura az élet, az a másik József és az a másik Mária egészen más környezetben volt akkor. Nem volt ott kórház, nem volt orvos, nem volt semmi más, csak a szamár, a fogadós, no meg az istálló. Vajon mire gondolt ott és akkor József, Jézus apja?Hogyan segédkezett, mit csinálhatott ott a barmok közt, az istállóban? Vajon mit tudott tenni gyermeke születésének küszöbén Máriáért? Biztosan biztatta, bátorította, és az is biztos, hogy imádkozott... József leült egy fehérre festett, hideg kórházi padra, majd mélyen elmerült imádságos gondolataiban.- Kérem, fáradjon be, most be szabad jönnie a feleségéhez - szólt ki később egy kedves nővér.- Igen, azonnal megyek. Reggeledik. A kórház ablakán beragyognak az első napsugarak. Mária fájdalmai egyre sűrűsödnek. Mária, ahogy ott fekszik az ágyon, Jézus édesanyjára gondol: vajon mit tudott tenni az a szegény asszony abban a szutykos kis istállóban? Hogyan lehetett ott egyáltalán szülni? Ma már szinte alig lehet elképzelni, hogy valaki ilyen fertőzésveszélyes helyen szüljön. Itt a kórházban biztonságban van, felügyelet, orvos, szülésznő, gyógyszerek... Ezek hiányában vajon milyen lehetett Máriának? Biztosan imádkozott, és úgy kapott erőt Istentől. Mária összetette két kezét a női klinika fertőtlenítőillatú ágyán, és halk imádságot mondott. József Máriát a szülőágyon találta, imádságra összekulcsolt kézzel. Közben vajúdott - ha jött a fájdalom, összeszorított szemmel és foggal viselte, egy hang nélkül. József megfogta felesége kezét, simogatta, ott állt egészen szorosan mellette. Majd figyelte a műszerek halk kattogását, a szívhangot, majd Mária arcát, szemét nézte, mélyen, áhítattal. Benne látta az örömöt, a boldogságot, de a fáradtságot, a fájdalmat és a kimerültséget is. így biztatta:- Itt vagyok melletted, szeretlek, már alig várom, hogy megpillantsam kisgyermekünket, halljam a sírását. Mária boldogan tekintettférjére, majd így szólt:- Már én is nagyon várom... Ez maga a Teremtő csodája, ahogy egy kisgyermek megszületik... A szomszéd szobából hirtelen feltört egy most született csecsemő sírásának hangja. Mária elsírta magát az örömtől. Milyen csodálatos volt ezt hallaniuk! József közel hajolt szerelméhez, és letörölte azt a pár csepp kis könnyet Mária arcáról.- Add a kezed, szeretnék most veled pár szót imádkozni... Teremtő Urunk, ahogy Fiad érkezését várta Mária és József, úgy várjuk most mi is kisgyermekünket. Amikor Jézus a világra készült jönni, választottaid szíve tele volt örömteli várakozással. Most ők nekünk példaképeink, hisz nevünk is - fura mód - az, mint az övék. Hadd várjuk szívünkben mi is úgy a gyermekünket, mint ahogy ők várták: hadd kapaszkodjunk Teremtőnkbe, hadd bízzunk akaratában, hadd kérjünk mi is erőt, bátorítást... És néhány óra múlva a női klinikán megint gyermeksírás hallatszott, aztán szépen csendben megnyugodott, lágyan elhalkult... ■ Balog Eszter Zsirai László Nem felejtheted... Nem felejtheted a jászolt, mert dédelgetve átölelt; a birkát, mert jéghidegben rád lehelt; a pásztort, mert ünnepelve énekelt; a mirhát, mert illata víg táncra kelt; s a csillagot, mert örömteli hírt hozott. Nem felejtheted a mintát, mert úgy őrizte meg titkát, hogy példát adott örökségül inkább, mint bánatot, mert tanított jó életet; a szeretet nevelte kisdedet; a boldogságos éveket, mit emberekre ráhagyott. Nem felejtheted az álmot, a kiszínezett terveket; a mosolyt, a nevetgélő lelkeket; nem álnok szívben rejtőző szenteket; az áldott imára kulcsolt kezeket; a Napot, a gyümölcsöző kerteket. Nem felejtheted a csendet, az áhítatos lét szavát; a kincset, mit nem aprópénzre vált; a rendet, józan, őszinte színre szánt kegyelmet; karácsony gyöngy ajándékát: a teremtett, felejthetetlen éjszakát! HETI ÚTRAVALÓ Az Ige testté lett, közöttünk lakott, és láttuk az ő dicsőségét. (Jn 1,14) A karácsony utáni héten, egyben a polgári óév utolsó és az újév első napjaiban az Útmutató reggeli és heti igéi bátorítanak: napjaink Isten kezében vannak a kegyelem fogyó idejében is! „Taníts minket úgy számlálni napjainkat, hogy bölcs szívhez jussunk!” (GyLK 728,13) A békességet szerző Isten szövetsége nem rendült meg, ő megkönyörült rajtunk, és Simeon is megláthatta az Úr Krisztusát. így énekelt: „Most bocsátód el, Uram, szolgádat beszéded szerint békességgel, mert meglátták szemeim üdvösségedet..!’ (Lk 2,29- 30) Luther szerint: „A kegyes Simeon azt szeretné, ha belátnánk, hogy Megváltóra szorulunk. Ha szilárdan hisszük, hogy a Gyermek az Istentől jött Megváltónak, magától jön a békesség, és se bűn, se halál nem rettent többé; hiszen éppen ezek ellen van Megváltónk.” János is szemtanúja lehetett az élet igéje megjelenésének: „Mert megjelent az élet, mi pedig láttuk, és bizonyságot teszünk róla, és ezért hirdetjük nektek is az örök életet...” (íjn 1,2) Az újszülött gyermeknek Egyiptomba kellett menekülnie, hogy beteljesedjék Isten szava: „Egyiptomból hívtam el fiamat’.’ (Mt 2,15) Csodásán cselekedett; ő a szeretet! „És mi láttuk, és mi teszünk bizonyságot arról, hogy az Atya elküldte a Fiát a világ üdvözítőjéül. Ha valaki vallja, hogy Jézus Isten Fia, abban Isten marad, ő pedig Istenben..!’ (íjn 4,14-15) Krisztus méltósága nagyobb az angyalokénál - ő Isten! „A te trónusod örökké megáll, ó, Isten”, s egylényegű az Atyával, ezért „esztendeid nem fogynak el” (Zsid 1,8.12). A mi időnk eliramlik, éveink sietnek, de átélhetjük napról napra: „Irgalmas és kegyelmes az Úr, türelme hosszú, szeretete nagy!’ (Zsolt 103,8) Jézus vigyázásra inti tanítványait az elmúló év utolsó órájában: „Ti is legyetek készen, mert abban az órában jön el az Emberfia, amikor nem is gondoljátok!” (Lk 12,40) Pál meggyőződött róla, „hogy sem halál, sem élet (...), sem jelenvalók, sem eljövendők (...) nem választhat el minket az Isten szeretetétől” (Róm 8,38.39). A ma kezdődő új esztendőben is igaz, hogy „a mi segítségünk az Úr nevében van, aki teremtette a mennyet és a földet” (Zsolt 124,8; LK). S tanácsolja mindazoknak, akik már felöltözték az új embert: „Amit pedig szóltok vagy cselekesztek, mind az Úr Jézus nevében tegyétek, hálát adva az Atya Istennek őáltala’.’ (Kol 3,17) Jézus, a világ reménysége Názáretben evangéliumot hirdetett, mert Isten Lelke felkente őt: „...hirdessem az Úr kedves esztendejét’.’ (Lk 4,19) Legyen 2010 az Úr Isten kegyelmének nagy örömünnepévé mindannyiunk számára! Nem tudhatjuk, mit hoz a holnap, ezért így szóljunk: „Ha az Úr akarja és élünk, és ezt vagy azt fogjuk cselekedni.” (Jak 4,15) Élete végén a sikemi országgyűlésen Isten cselekvése állásfoglalásra késztette Józsuét: „...én és az én házam népe az Urat szolgáljuk!” Mondjuk: „Mi is az Urat akarjuk szolgálni. Bizony, ő a mi Istenünk!” (Józs 24,15.18) Kérjük: „Jézus, hitünket erősítsd, / Nevedet bennünk dicsőítsd. / Ez esztendőt veled kezdjük, / Add, hogy veled is végezzük!” (EÉ 178,5) ■ Garai András
