Evangélikus Élet, 2009. július-december (74. évfolyam, 27-52. szám)
2009-11-22 / 47. szám
„Az advent első vasárnapjára meghirdetett országos offertórium lehetőséget ad mindnyájunknak arra, hogy a Sztehlo Gábor által alapított és fájdalmasan méltatlan körülmények között működő Sarepta Budai Evangélikus Szeretetotthonra, ezen belül a fogyatékkal élők otthona javára adakozzunk.” Égtájoló !► 3. oldal „...ebben az időszakban az ország népességének 6,4 százalékát kitevő evangélikusság tartotta fenn az ország gimnáziumainak 23 százalékát.” Luther Otthon !► 4. oldal „Azt pedig szeretném a leghatározottabban leszögezni, hogy teológiai és gyakorlati szempontból egyaránt elképzelhetetlennek tartom azonos nemű párok házasságának vagy élettársi kapcsolatának egyházi megáldását, illetve homoszexuálisok ordinálását.” Közgyűlések hétvégéje 13. oldal Angyalok - kosárral !► 2. oldal Hatvanadik évfordulók !► 3. oldal Interjú Benyhe Jánossal 7. oldal Értéket adni !► 6. oldal Az ember tragédiája !► 10. oldal „Örökkévaló házunk" !► 11. oldal Közösségből erőt merítve Száz éve kezdte meg működését a Luther Otthon Demens embereknek nyitnak otthont Albertirsán ► Bentlakásos intézményt hoz létre az idős, demens betegek számára a Magyarországi Evangélikus Egyház. A százmilliós beruházás várhatóan a jövő év végére készül el Albertirsán. A projekt a Pest megyei település evangélikus szeretetházában valósulna meg, mely jelenleg az idősek bentlakásos otthonaként működik - mondta el Buda Annamária, az egyház országos irodája diakóniai osztályának vezetője múlt szerdán nyíregyházi sajtótájékoztatóján. Közlése szerint az otthonban először a nappali ellátás feltételeit alakítanák ki a szellemi képességek maradandó hanyatlásában szenvedő embereknek, majd megépülne a bentlakásos szolgáltatást nyújtó központ. Az osztályvezető elmondta: a kialakítandó intézményben egyszerre próbálnak segíteni a demens embereken és hozzátartozóikon. Célként olyan lakókörnyezet megteremtését jelölte meg, melyben a gondozottak otthonosan tudnak mozogni, közvetlen környezetük pedig megtanulja a „segítő bánásmódot” illetve azt, hogy miként élhetnek velük együtt. A terv kidolgozásának finanszírozásában részt vett a Szociális és Munkaügyi Minisztérium, a tényleges beruházást azonban az evangélikus egyház kizárólag saját forrásaiból finanszírozza. Buda Annamária tájékoztatása szerint a projekt teljes összege eléri a százmillió forintot. Ezt az egyház pénzéből, a helyi gyülekezet adományaiból, valamint pályázatokból finanszírozzák. Az evangélikus egyház a gondozásban megszerzett tapasztalatait is bővítené. Ennek érdekében együttműködési megállapodást kötött a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzattal, melynek fenntartásában működik a többi között a hodászi gondozó-ápoló otthon. Seszták Oszkár, a megyei közgyűlés elnöke a szerdai aláírás előtt azt mondta: az évek alatt felhalmozott tudást kívánják átadni az egyháznak. M Forrás: MTI ► Első tanéve elindulásának századik évfordulóját ünnepelte a Luther Márton Szakkollégium, közismertebb nevén Luther Otthon. A november 13-i emlékkonferencia a kollégium eredeti helyén, a Magyarországi Evangélikus Egyház budapesti, Üllői út 24. szám alatti épületében volt, amelynek falán tábla hirdeti, hogy egykor - igaz, mindössze néhány hónapig - Maiéter Pál, az 56-os szabadságharc mártír minisztere is lakója volt az intézménynek. A hallgatóság soraiban két különböző, de az otthon iránt érzett belső elkötelezettségben azonos korosztály tagjai foglaltak helyet: az egykori Luther otthonos „öregdiákok” és a mai egyetemi, főiskolai hallgatók. A megjelenteket Barthel-Rúzsa Zsolt, a szakkollégium lelkész-igazgatója köszöntötte. Az igei alapot dr. Szabó Lajos teológiai professzor, a kollégium igazgatótanácsának elnöke adta Ap- Csel 5,38 alapján, hangsúlyozva, hogy az igazán jó ügyet sosem kell félteni, s ez a mi legnagyobb reménységünk. Akik valaha is lakói voltak a Luther Otthonnak, ezzel a szóval jellemezték emlékeiket: „befogadtak” Közösségben éltek, és a befogadás élményéből tudtak később is erőt meríteni. Prőhle Gergely több pontba foglalva fogalmazta meg gondolatait az értelmiség helyéről és szerepéről. Az egyház és a közélet tágabb összefüggéseibe helyezve a témát vizsgálta az evangélikus értelmiség mibenlétét, hagyományait, nemzeti kötődését, kitérve a német és a szlovák gyökerekre is. Egyházunk országos felügyelője részletesen szólt az Élő kövek egyháza - Az evangélikus megújulás stratégiája című dokumentum vonatkozó fejezeteiről, a Vízió címűt részletesebben is ismertetve. Összegzésképpen Prőhle Gergely hangsúlyozta: a 21. század szekularizált társadalmában az egyháznak a spiritualitás és az intellektualitás erősebb kapcsolatára kell törekednie. Előadások idézték fel a kollégium működésének több korszakát, az alapítástól a bezárásig, illetve az 1995. évi újraindulás óta eltelt időszakot. A Luther Otthon történetét Adamis Géza egykori senior és dr. Kertész Botond történész elevenítette fel, illetve - Barthel-Rúzsa Zsolt igazgató moderálása mellett - a kollégium jövőjéről is beszélgetett Derne Kornél diákpresbitériumi és Csobán Csaba szakkollégiumi elnök. A centenáriumi ünnepi konferencia fogadással zárult. ■ Kőháti Dóra Összeállításunk a 4. oldalon Hétfőn vette kezdetét Révfülöpön a Lutheránus Világszövetség (LVSZ) 1984-es budapesti nagygyűlésére emlékező jubileumi konferencia, amelyet a Magyarországi Evangélikus Egyház, az LVSZ és a Martin-Luther-Bund közösen szervezett. A tizenhat országból érkezett több mint hatvan résztvevő számára az Ordass Lajos Evangélikus Oktatási Központban rendezett konferencia célja a közös emlékezés, valamint az előretekintés a 2010. évi stuttgarti nagygyűlésre. Az eseményről bővebben az Evangélikus Élet következő számában olvashatnak. ■ László Virgil felvétele Örökkévalóság - most! ■ Garai András Az egyházi esztendő utolsó hetében az eljövendő örök életről hallhatunk igehirdetéseket, összhangban a Niceai hitvallás utolsó mondatával. De egész évben szinte minden prédikáció az örök üdvösség reménységével zárul. Elgondolkodtam ezen: mi lenne, ha legalább néha azzal kezdődne?... Az örökkévaló Isten ugyanis a teremtéskor hozzá hasonlóvá, örökkévaló életre alkotta az embert; a poklot pedig az ellene feltámadt s ezért elbukott angyaloknak és vezérüknek szánta. A keresztények - ha nem csak névleg Krisztus követői - hisznek az ő cselekvést, történést és örök létezést munkáló igéjében. Ezért annak tudatában élhetnek e földön, hogy ők már az örökkévalóság polgárai; még ha testük fizikailag meghal is, Isten számára nem halnak meg soha, mivel ő az élők Istene, és az ő számára mindenki él! Tehát már most az örökkévalóság részesei a feltámadott és élő Krisztusban hívők az örök Vagyok kijelentése szerint. Örökkévalóság - most! Ha ezt teljes hittel valljuk, akkor e legfontosabb tény fényében mindennek át kell(lene) értékelődnie életünkben. Akkor kezdődhet ezzel a kijelentéssel minden igehirdetés, mert minden további gondolatunkat, szavunkat, tettünket ennek a bizonyosságnak kell meghatároznia. Ismerjük Luther e kijelentését: ha tudná, hogy holnap meg fog halni, akkor még ma elültetne egy almafát. Tehát az örökkévalóság tudata az élet munkálására kell, hogy indítson mindnyájunkat, hiszen nem a halálé az utolsó szó. Mivel az Úr Isten maga is örökkévaló, kívül és felette van az emberi tér és idő korlátain. S mi emberi dimenzióink keretei között nem is tudjuk érzékelni és elképzelni sem az örökkévalóság lényegét, mégis hihetjük a mindenható Úr Isten Szentírásban kijelentett igéi alapján, hogy annak vagyunk részesei. Örökkévaló életünk abban a pillanatban elkezdődött, amikor az „arany evangélium” (Jn 3,16) ígérete alapján hittünk Jézusban; más megfogalmazásban: megtértünk őhozzá, mert engedtünk hívásának, és ugyanekkor a Szentháromság mindhárom személyével élő kapcsolatba kerültünk. Isten újjászült minket szent igéje és Szentlelke által, s így nemcsak teremtő, de megváltó és megszentelő Istenünkké lett. S azóta bennünk lakozik az Atya-Fiú Lelke által, így váltunk az uralma alatt álló örökkévalóság részeseivé. Hiszen a „kezdetben” kifejezés mind az Ó-, mind az Újszövetség elején csak emberi értelmünknek szól, mivel csak a menny és föld teremtésének és az időnek van kezdete és vége; ám odaát idő sem lesz többé, csak Isten lesz minden mindenben, mint a kezdet előtt, mivel ő mindent újjáteremt. Mindezek tudatában értelmetlenné válik az a filozofikus kérdés is, hogy földi halálunk a kezdet vége vagy a vég kezdete-e számunkra. Mennyország vagy pokol lesz-e örök sorsunk - ennek a kérdésnek itt, e földön kell eldőlnie, és mindenki saját maga dönti el, hol tölti az örökkévalóságot! Mert „folyt, köv”! Az örök élet vagy örök halál egyedül a Krisztusba vetett élő hit meglététől függ. Ám aki nemcsak hírből hallott az Úr Istenről, hanem saját lelki szemeivel is látta, mert Fiában megismerhette őt mint mennyei Atyját, az a benne élő Lélek munkája nyomán hiszi és vallja: az örökkévalóságban Isten azt készítette el az őt szeretőknek, amit ember szeme meg sem láthatott, füle meg sem hallhatott, szíve meg sem sejthetett, és értelme fel sem foghatott. Az örökkévaló Isten az örökkévalóságban örökkévaló szeretettel szereti gyermekeit! S mi már most részesei vagyunk ennek a magához vonzó és körülölelő, örökre megtartó atyai szeretetnek - mert Isten: szeretet! Az örökkévalóság elkezdődött! Hiszed-é ezt? SEMPER REFORMANDA „Hanem Isten igen megbünteti ellenségeinket és az árulókat, és bosszút áll zsarnokságukért, hogy víg szívvel és bátor tekintettel nézhetünk szembe az Antikrisztussal, a zsarnokokkal és a meghasonlást szítókkal, és megállhatunk kevélységük előtt, mert biztosak lehetünk abban, hogy már nem sokáig szántogatnak, aratni pedig bizonyosan nem fognak, hanem (az Antikrisztushoz és minden árulóhoz hasonlóan) érdemük szerint kapják fizetségüket; és a rájuk mért büntetések jó része már be is teljesedett, és napra nap szaporodik, még ha ők megátalkodott vakságukban erre ügyet sem vetnek. De ez már nem a mi gondunk: kóstolgassák csak, amit főztek. Adja a mindenható Isten, mivel ők nem akarnak változni, hogy gyorsan és hamar történjék mindez, szent nevéért és országának épülésére, minden megszomorodott és az ördög és az Antikrisztus birodalmában fogságban sínylődő szív megvigasztalására. Ámen.” M Luther Márton: Előszó a Makkabeusok első könyvéhez (Szita Szilvia fordítása)
