Evangélikus Élet, 2009. július-december (74. évfolyam, 27-52. szám)
2009-10-04 / 40. szám
Evangélikus Élet élő víz 2009- október 4. *■ 11 Fénylik titka keresztfának A kereszt a legrégibb keresztény jelképek közül való. Egyetemes szimbólum, mindenféle kultúrában megtalálható. Már ott látható a kőkorszak barlangábrázolásai között is. Egy mexikói pogány templomban a spanyol gyarmatosítók legnagyobb meglepetésére ott volt a kereszt. De az ázsiai és afrikai ábrázolásokban is felfedezhető. Amikor a katakombák keresztényei felkarcolták a föld alatti járatok sziklafalára a keresztet, az első renden nem Krisztus szenvedését, a golgotái keresztet jelentette számukra, hanem az Emberfia jelének (Mt 24,30) tekintették. Őt várták vissza, hogy feltűnik majd keresztjele a horizonton, s akkor eljön majd ítélni élőket és holtakat. A kereszt jelezte számukra Isten jóvoltának szélességét és hosszúságát, mélységét és magasságát (Ef 3,18). Először a 4. században kezdtek feltűnni azok a keresztek, melyek arra utaltak, melyen a keresztre feszített Mester meghalt. Kezdetben a kereszt nem a halálra, hanem éppen a győzelemre, a világfelettiségre utalt. Ahogy egy 10. századból származó ír kereszt mutatja, a fent és a lent, a szélesség és a magasság összefogója maga Krisztus, áld soha le nem nyugvó napként áll mindenek középpontjában. Egy másik ír ábrázolás, a kerékkereszt szerint a világ a maga függőleges és vízszintes kiterjedésével együtt bele van foglalva Isten szeretetébe, gondviselésébe. A keresztény Jusztin filozófus a 2. században ezt írta: „Figyelj meg mindent, ami a világban van, vajon a kereszt alakzata nem ott van mindenben? A tengert nem szelheted át, ha nem ez a győzelmi jeled a vitorla képében. A földet nem szánthatod fel az eke »keresztje« nélkül; a sírásó és a kézműves eszközei mind hordozzák ezt a jelet formájukban; az ember testi alkata abban különbözik minden más élőlény alkatától, hogy kezeit kitárhatja, »terpeszállásban« tökéletesen emlékeztet a keresztre.” Amikor a keresztények ezt a jelet már a magukénak tekintették, akkor ők is felismerték és elismerték benne a világ szélességét, amelybe Isten felülről alászállott, hogy ember lévén a halál horizontját is megossza velünk. S felismerték a keresztjeiében azt az országot, amelyben végezetre Krisztus egyszer megítél majd minden hatalmat, erőt, élőlényt, és jelenséget, amely ehhez a világhoz tartozik. Ez lesz majd az az óra, amikor beteljesednek az angol John Bowring sorai: „Áll a Krisztus szent keresztje / Elmúlás és rom felett, Krisztusban beteljesedve látom üdvösségemet.” (230. dicséret, 5. vers) ■ Békefy Lajos „Gondold csak meg: amikor az okos SEMPER REFORMANDA szajha, a természetes ész, amelyet a pogányok követtek, amikor a legokosabbak akartak lenni, a házas életre néz, fintorgatja az orrát és így szól: Ó, ringatnom kell a gyermeket, pelenkát kell mosni, ágyat rendbe rakni, büdöset szagolni, virrasztani, amikor sír, ránézni, kiütését és fekélyét gyógyítani, utána az asszonyt ápolni, táplálni, dolgozni, itt is gondoskodni, ott is gondoskodni, ezt tenni, azt tenni, ezt szenvedni és azt szenvedni, és még mindazt a bosszúságot és fáradságot, amit a házasság megkíván. Ejnye, hát kell ennyire fogolynak lennem? Ó, te nyomorult, szegény férfi, megházasodtál, itt van a jajgatás és a bosszúság. Jobb szabadnak maradni és gond nélkül nyugodt életet élni. Pap leszek vagy apáca, gyerekeimet is erre buzdítom! Mit szól erre a keresztyén hit? Kinyitja a szemét, és mindezeket a jelentéktelen, kellemetlen és megvetett munkákat a Lélekben szemléli, és észreveszi, hogy valamennyit az isteni jótetszés a legdrágább aranyként és drágakőként díszíti, s ezt mondja: Ó, Istenem, mivel bizonyos vagyok, hogy te teremtettél engem férfivá, és az én testemből a gyermeket nemzetted, tudom, bizonyos lehetek, hogy ez neked mindennél jobban tetszik, és megvallom neked, nem vagyok méltó a gyermeket ringatni, pelenkáit mostni és édesanyjáról gondoskodni. Hogyan is jutottam érdem nélkül abba a méltóságba, hogy bizonyossá lehettem: a te teremtményednek és a te legjóságosabb akaratodnak szolgálok? Ó, milyen szívesen akarom ezt tenni, még ha jelentéktelenebb és megvetettebb lenne is. Nem bosszant hát sem fagy vagy hőség, sem fáradság vagy munka, mivel bizonyos vagyok, hogy így tetszik neked.” N Luther Márton: A házas életről (Reuss András fordítása) „Meghamisítottuk”az énekeskönyvet Otthonunkban az a szokás alakult ki, hogy minden étkezés után feleségemmel együtt sorra vesszük énekeskönyvünk énekeit. Most, házasságkötésünk 61. évfordulóján előbb örömmel olvastuk az Útmutató aznapi igéit: Zof 3,14.15 és íPt 2,24 verseit, majd a közös hálaadó imádság után a soron következő 93. éneket: „Hadd áldlak teljes szívből..!’ Éneklés közben jöttünk rá arra, hogy ezt az éneket úgy is lehet énekelni, hogy egyes szám helyett többes számot énekelünk: Hadd áldjunk teljes szívből..., és így tovább. Ezt a felfedezést aztán folytattuk ebéd után a 94. ének esetében is: Dicsérünk, Urunk, tégedet... sőt a korai vacsora utáni 95. éneknél sem zavart meg minket, hogy ez valójában reggeli ének: Tenéked mondunk hálát... De azért az évfordulóra való tekintettel újra elénekeltük a nemrégen már sorra került 61. éneket is a már kipróbált „hamisítási” módon. Hozzátartozott még ehhez a naphoz a soron következő ige a naponta használt áhítatoskönyvből: Mt 11,29, melyben Jézus igájának fölvételéről van szó. Hallottam már olyan magyarázatot erről - először Túróczy Zoltán püspöktől -, hogy a kétnyílású iga jelentheti azt is, hogy Jézus velem együtt húzza az igát, de ebben a magyarázatban most azt olvastuk: minden ökörpárnál van egy vezető, és Jézus vállalja a vezetést. Ezek szerint ökörpár vagyunk a házasság igájában? Nem valami szép köszöntés egy házassági évfordulón. De eszünkbe jutott Isten szava: „Az ökör ismeri gazdáját... de Izrael nem ■ ismer, népem nem ért meg engem’.’ (Ézs 1,3) Bizony, nemegyszer az oktalan jószágnál is oktalanabbak voltunk, amikor egymás segítése helyett egymást bántottuk. Mi is lett volna velünk, ha nem Jézus igájában lettünk volna, és ha nem ő lett volna erős kezű - bűneinkért átszegezett kezű - igavezetőnk? Talán az, ami a mai szabad (?) világban történik, amikor emberek sokasága nem akarja vállalni a házasság igáját, vagy hosszabb-rövidebb idő múltán ledobja magáról, talán nem is egyszer. Hűséges Jézusunk! Vezess tovább azon a rövidke úton, amely előttünk van még ebben a földi életben, és légy könyörületes a házasságban élőkhöz! ■ Marschalkó Gyula Regionális felügyelői konferencia Kecskeméten ► Két éve Orosházára, tavaly Szarvasra, az idén, szeptember 26-án pedig Kecskemétre, a Luther-palotába invitálták a Kelet- és a Nyugatbékési, valamint a Bács-Kiskun Egyházmegye felügyelőit. Közel negyvenen érkeztek a hívó szóra, helyettesként gondnokok és egyéb tisztségviselők is. A cél az volt, hogy minden egyházközség képviseltesse magát. Elgondolkodtató, hogy az anyagyülekezetek körülbelül egynegyedéből senki nem élt a lehetőséggel. Az összejövetel Kis János helyi lelkésznek a napi igék (íSám 7,12 és 2Tim 4,17) alapján tartott áhítatával kezdődött. Radosné Lengyel Anna egyházkerületi felügyelő köszöntőjében kiemelte az elkötelezetten végzett egyházi munka fontosságát, majd Szigeti László kecskeméti felügyelő bizonyságtételét hallgatták meg a jelenlévők: „ Jézus Krisztussal indulok el minden reggel” - mondta. Az ilyenkor szokásos egyenkénti bemutatkozás után Győrf Károly vitaindító előadása következett Hogyan él mega kis gyülekezet? címmel. Az óbudai gyülekezet felügyelője alapos képet festett arról, mik a presbiter és a felügyelő napi munkájának súlypontjai, elemezte saját, hatszáz lelkes, kétlelkészes gyülekezetének tapasztalatait. Fontos, hogy a felügyelő és a lelkész között állandó párbeszéd legyen, a felügyelő tudjon együtt gondolkodni a lelkésszel. Szólt az előadó a hitéleti munka világi feltételeinek megtervezéséről, a presbitérium összetételéről, a 2006. évi tisztújítás tapasztalatairól is. Csak olyan elkötelezett, tenni akaró és tenni is tudó presbiterek kerüljenek a következő választáskor a testületbe - emelte ki -, akik képesek a szolgálatra, a munkára és a hitbeli gyarapodásra is. A presbitérium inkább legyen kisebb létszámú, de hadra fogható, mindenkinek legyen személyre szóló feladata. Napi kötelességünk a lelki megújulás, mások megszólítása. Mikor magunk épülünk, egyúttal másokat is építsünk - hangsúlyozta. Az előadást követően egymás után sorjáztak a hozzászólások, megnyíltak az egészen más adottságú kisebbnagyobb gyülekezetek képviselői. A délelőtt másik előadását dr. Mekis Viktória, az országos iroda igazgatóhelyettese tartotta. Szólt a 2010-es költségvetési törvény egyházunkat is érintő adatairól, megemlítve, hogy még nincsenek végleges számok, folyamatos egyeztetésre, tárgyalásra van szükség. Elemezte az egyház szerepvállalását az oktatási és a diakóniai munkában, ahol várhatóan csökkenni fognak az állami támogatások. Arra kell törekednünk, hogy hosszabb távon is érvényesüljenek egyházunk szempontjai, tervezhető jövőképünk legyen. Kérte a jelenlévőket, hogyha bármilyen gondjuk van, vegyék fel a kapcsolatot az országos iroda osztályaival. Délután nagy érdeklődéssel kísérte a hallgatóság dr. Tőkéczki László történész, református egyházkerületi főjegyző Van-e bizalom az egyházak iránt Magyarországon ? című, kitűnő felkészültségről tanúságot tevő, szuggesztív erejű, humorral fűszerezett előadását. „Bizalom csak akkor van, ha van hitelesség!” - állapította meg a történész. Sok érdekes történeti és egyháztörténeti összefüggésre irányította az egybegyűltek figyelmét, közöttük Békés megyei sajátosságokra is. A jó hangulatú, szellemi és lelki tartalomban gazdag találkozó Vladika Zsófia hatodéves lelkészjelölt imájával zárult. ■ Koszorús Oszkár 50 éves a vasasi „rendelő” Közel százan adtak hálát szeptember 26-án a vasasi templomért, melyet 1959-ben Káldy Zoltán püspök szentelt fel. Az ünnepi istentiszteleten Missura Tibor nyugalmazott esperes íKir 8,22-30 alapján tartott prédikációjában úgy fogalmazott: a mindenható Isten, aki a mennyben lakik, a templomokba helyezte a „rendelőjét”, hogy mi is közel érezhessük magunkat hozzá, sőt az úrvacsorában személyesen velünk is találkozik. (Az alkalomról bővebben a www.evangelikus.hu honlapon olvashatnak. - A szerk.) HETI ÚTRAVALÓ „...az a győzelem, amely legyőzte a világot, a mi hitünk’.’ (íjn 5,4) Szentháromság ünnepe után a 17. héten az Útmutató reggeli és heti igéi a Jézus-hit győzelmét s egységét hirdetik. Krisztusban egy az egyház; mert „...egy a Lélek (...) egy az Úr, egy a hit, (...) egy az Istene és Atyja mindeneknek” (Ef 4,4.5.6). „ímé, mily jó és mily nagy gyönyörűség / Az atyafiak közt az egyenesség” (GyLK 765); „ha a testvérek egyetértésben élnek!” (Zsolt i33»i) Ez csak a „christianusok” hite győzelmeként és azért lehetséges, „mert egy az Isten, egy a közbenjáró is Isten és emberek között, az ember Krisztus Jézus, aki váltságul adta önmagát mindenkiért” (íTim 2,5-6). O főpapi imájában kérte, „hogy mindnyájan egyek legyenek” (Jn 17,21). A gazdag nem őbelé vetette hitét; „Isten azonban azt mondta neki: Bolond, még ez éjjel elkérik tőled a lelkedet, kié lesz akkor mindaz, amit felhalmoztál? Így jár az, aki magának gyűjt, és nem Isten szerint gazdag’.’ (Lk 12,20-21) De mit jelent ez? Aki igazi, kifogyhatatlan kincset szerez a mennyben, hogy hitben gazdag legyen, tudja: ha bőségben él is e földön, örök életét akkor sem a vagyona biztosítja (lásd Lk 12,33.15; Jak 2,5)! „Az Istennek pedig van hatalma arra, hogy minden kegyelmét kiárassza rátok (...), és bőségben éljetek minden jó cselekedetre” (2l<or 9,8) Az adakozás áldása: „Nem fog szűkölködni az, aki ad a szegénynek'.’ (Péld 28,27) A tizenkét éve vérfolyásos asszony meggyógyítása a merész hit győzelmét hirdeti: „Leányom, a hited megtartott téged: menj el békességgel, és bajodtól megszabadulva légy egészséges.” (Mk 5,34) A felülről való bölcsességet kérjük Istentől, és ő bőségesen megadja mindenkinek. „De hittel kérje, semmit sem kételkedve”! (Jak 1,6) A kapernaumi százados és szolgájának a története Luther szerint „kétféle, illetve kettős csodáról szól. Egyiket Krisztus teszi, másikat a százados. Azt olvassuk, hogy Jézus elcsodálkozott a százados nagy hitén. Igaz, hogy Jézus ritkán tesz testi csodát, de azok a csodák, mint a római százados erős, igazi hite; folytatódnak s mindvégig megmaradnak.” így hangzott a századosról Urunk véleménye: „Mondom nektek, Izráelben sem találtam ekkora hitet’.’ (Lk 7,9) Gamáliél tanácsa ez volt az apostolok által történt sok jelet, csodát és csodálatos szabadulásukat látva: „hagyjátok békén ezeket az embereket, és bocsássátok el őket. Mert ha Istentől való ez a szándék (...), úgy sem tudjátok megsemmisíteni őket!’ (Ap- Csel 5,38-39) Jézus halála Isten akarata szerint történt, ezért tudta tökéletesen beteljesíteni a róla szóló írást. A kereszten végül ezt mondta: „Elvégeztetett!” (Jn 19,30), s átadta lelkét Atyjának. Péter vágya: utánozni, követni Mesterét (imitatio Christi), a vízen járásban is! De ez neki, s a mai tanítványoknak is csak teljes hittel lehetséges! „Kicsinyhitű, miért kételkedtél?” (Mt 14,31) S te is a világot legyőző Jézus-hiteddel vallhatod csak:,Valóban Isten Fia vagy!” (33. v.) Ám kérheted: „Jövel, Jézus, lelkem hő szerelme! (...) Ha elhamvad hitem mécsvilága, / Szentlelkedet, Uram, fuvalld rája! / Lobogjon újra, / Hogy e Jiideg szívet lángra gyújtsa.” (EÉ 383) ■ Garai András IX0YC
