Evangélikus Élet, 2009. július-december (74. évfolyam, 27-52. szám)
2009-09-20 / 38. szám
Evangélikus Élet élő víz 2009. szeptember 20. » 11 Lelki megújulásom a háború utáni ébredésben ■ Szenczi László Bizonyára sokan vagyunk, akik hisszük: Isten elhozza népünk számára a lelki ébredést. Ezért annak egykor megtapasztalt csodálatos lelki megújító erejéről szeretnék bizonyságot tenni. 1951 márciusában áldott evangélizációs héten vettem részt Ambrózfalván és Szegeden, hogy lelkileg megerősödjem, és legyen erőm a szegedi egyetemi évek „kereszttüzeiben” való helytálláshoz. Ambrózfalván Sréter Ferenc volt az igehirdető az evangélizációs héten. Többen minden este kerékpárral mentünk Tótkomlósról, hogy részesei legyünk az igehirdetés áldásainak. Az ott elhangzottakat feljegyzésekben rögzítettem, és ezek a morzsák még ma is áldásul szolgálhatnak sokak számára, ezért igyekszem közreadni ezeket a gondolatokat. Az igehirdető arról beszélt, hogy minden kérésünk őelőtte van (íján 5,15), de Isten nem mindig hallgatja meg. Miért? Mert nem jót vagy nem jól kérünk tőle. Az első dolgot nem az első helyre tesszük, nem lelkieket kérünk, ami elsősorban fontos lenne számunkra. Sokszor kénytelen e világi dolgokat elvenni, hogy megadhassa az ennél fontosabb lelkieket. Várja, hogy meddig kell még szorongatni népünket, hogy odaadhassa neki a legdrágábbat, és képesek legyünk azt elfogadni. A gondviselésből még nem következik az üdvösségünk. Sokszor azt bünteti az Úr, akit szeret. Egyformán felhozza napját mind a jókra, mind a gonoszokra. Ha valakinek nagyon jól megy a földi sorsa, nincsenek hiányai, igen jól érzi magát e földi életben, nincs gondja, baja (de csak látszólag), akkor félő, hogy Isten végleg levette kezét róla. Isten nem hallgatja meg imánkat, mert mi sem hallgatjuk meg őt (Zak 7,11). Milyen fordított kereszténységünk van: mi szeretnénk Istent irányítani, tanácsolni, miképpen lesz jó nekünk, hogyan tegyen velünk. Mi azonban őt nem hallgatjuk meg. Az nem tetszik, ahogy ő akarja, pedig az van a mi javunkra. Nem hallgatja meg az imánkat, mert bálványaink vannak. Ha mégis meg akar hallgatni, kénytelen elvenni a bálványokat. Egy tanulságos példát is említett az evangélizátor. Egy anya orvoshoz viszi a gyermekét. Nagyon félti, kéri az orvost, csak édes orvosságot adjon neki. Az orvosság nem használ. Visszamegy az orvoshoz, s most már engedi, hogy keserűt is adhat neki. Ez sem használ. Kétségbeesetten fut újra az orvoshoz, és rimánkodik, hogy tehet vele, amit csak akar, megoperálhatja, injekciókat adhat, csak az életét mentse meg. így van Isten is velünk. Először szelíden, majd keményebben ostoroz, míg végül nem kímélve semmit, büntet, csakhogy megmentsen az örök élet számára. Képes összetörni, megalázni, de szeretetből, kegyelemből. Az evangélizáció nagy hatással volt rám. Végiggondoltam addigi életemet, felrémlettek a bűneim, és észrevettem, hogy nem vagyok olyan jó, amilyennek képzeltem magamat. Még akkor sem, ha naponta olvastam is a Szentírást, de Istennek általa közölt figyelmeztetéseit nem vettem komolyan, olvasását csak felületesen, csupán megszokott teendőmnek tartottam. így Istennel való kapcsolatom felületessé vált, az ige nem lett élővé számomra. Éreztem, hogy ezen sürgősen változtatnom kell. Ehhez kértem a segítséget mennyei Atyámtól. Arra indított, hogy egy szegedi evangélizációs sorozaton vegyek részt zsúfolt egyetemi elfoglaltságom ellenére is. Valóban mindennap ott is voltam. Nem bántam meg, mert ez a naponként megismétlődő találkozás Istennel sok további bűnömre is rámutatott. Ráébredtem arra, hogy milyen vagyok. Nem kellett az ige sem igazán. Irtóztam tőle, mert mindig fájó sebeket szakított fel, amikor belenéztem. Eljutottam a kétségbeesésig. Nem is tudtam, mi van velem. Csak így mondtam másoknak: nem ismerek magamra. Befelé fordultam. Elzárkóztam mindenkitől és mindentől. így akartam enyhíteni a kínt. Nem sikerült. Ekkor Isten csodálatos szeretetével megkeresett magányomban, és szelíden megfogta a kezemet. A Gál 5,19-21-ben felsorolt bűnök közül különösen az irigység, a patvarkodás, a versengés szorítottak nagyon. Isten nem engedte, hogy így éljek tovább. Naponként odavezetett, és erőt adott hozzá, hogy mindig ott legyek a heti alkalmakon, ahol aztán levetkőztetett teljesen. Az evangélizáció Jn 1,49 versével folytatódott - „... láttalak téged...” Az Úr látott mindent az életemben. Minden magamban rejtegetett bűnt. Amelyek nyilvánvalóak voltak, azok még valahogyan magyarázhatók azzal, hogy én ilyen természetű vagyok, nem tehetek róla; de a belső, titkos bűnök, ezeket csak ő látja. Ez borzasztóan hangozhat, de így van jól. Madagaszkár szigetén - mondta az evangélizáló lelkész - az egyik jelentés szerint a lakosság 15 százaléka él az úrvacsorával. Ugyanakkor Szegeden még egy százalék, sőt annak a fele sem. Elmondta, hogy milyen a kereszténységünk. Gandhi annak idején azt mondta, hogy neki Jézus kell, de az európaiak kereszténysége nem. Közülük arra sokan gyávák, hogy megtagadják Krisztust, de úgy bűnözni, úgy irigykedni, úgy civakodni, úgy paráználkodni, úgy gyűlölni senki sem tud, mint az európai keresztények. Sem hideg, sem hév - langymeleg kereszténység. Azt hiszi, van Istene, holott nincs. És a bűn úgy marokra szorítja a szívüket, hogy kiprésel belőle minden szeretetet, alázatot, szelídséget, hálát... A bűn kilúgozza a gondolatainkat, és marad a szenny, a piszok. Az egész gondolatvilágot úgy meg tudja rontani, hogy azután az ember már nem különb az állatnál. Isten ebben a romlásban és mások megrontásában akar megállítani. Belém markolt az a gondolat is, hogy nem lehet egyedül bűnözni, mert az én bűneim másokat is megrontanak, távol tartanak, elidegenítenek Istentől. Ó, hány lélek riadt el, maradt éhesen, vagy éppen botránkozott meg rajtam! Ilyenkor feltör az ember szívéből: mit lehet most már tenni? Van mentség? Van segítség? Van, Jézusnál. Térj meg! A következő napon Lk 18,13 került sorra: „Isten, légy irgalmas nékem, bűnösnek!” Légy irgalmas nékem, szakadt fel belőlem is a kérés. Amikor már összeroskad az ember, kétségbeesve csak ennyit mond: megadom magam. Akkor jön Isten a kegyelmével, és az ilyen megadott életeket magához veszi. Uram, én most már nem mehetek sehová se, nincs helyem rejtőzködni, ismersz, látsz. Mit tegyek, mit tehetek...? Uram, megadom magam a te kegyelmednek. Azután Isten szólt Mt 9,13 által: „Irgalmasságot akarok és nem áldozatot. Mert nem igazakat hívogatni jöttem, hanem a bűnösöket a megtérésre” Most már nincs szavad őellene. Várod őt, mert irgalmasságot akar. Vedd észre, hogy amikor kiáltoztál Isten ellen, amikor szégyenteljesen a bűnben voltál, akkor a sátán akarata volt az. De Jézus győzött, és kegyelmével elfogad téged. Valóban el is fogadott, megújította az életemet. Csupán néhány gondolatot ragadtam ki a délvidéki ébredési mozgalom evangélizációiból, amelyek akkor helyreigazították lelki életemet, megújulást és megerősödést jelentettek számomra. Újra teljes szívvel és lélekkel igyekeztem az igével naponként táplálkozni, keresni, kutatni és cselekedni az én Atyám parancsait, megújult lélekkel igyekeztem szolgálni őt. Ezért magam is részt vettem a tanyai missziói szolgálatokban a nyári szünidőben. Ezek az alkalmak voltak számomra a legáldottabbak, melyek szorossá tették szövetségemet az én megváltó Jézus Krisztusommal. Ez adott erőt az egyetemi éveim sikeres befejezéséhez. Hálatelt szívvel gondolok ezekre az alkalmakra, és kívánom, hogy népünk szorongattatott helyzetében lelki megújulást hozzanak el ma is. Könyörögjünk érte! Hiába szól az ige? Minden istentiszteleten halljuk: „Boldogok, akik hallgatják és megtartják Isten beszédét.” Ez Jézus szava, ezért igaz. De hogyan fest ez a gyakorlatban? A templomba járók szívesen hallgatják az igét, csak a megvalósítással van baj. Hogy ez nem is olyan könnyű, azt alighanem tudjuk, de a következő két példa elmélyítheti ezt a tudásunkat. Közvetlenül a háború után, még 1945-ben Szegeden kezdtem első segédlelkészi szolgálatomat. A járdán néhol erre az odameszelt furcsa feliratra lettem figyelmes: „Járj mezítláb!” Aztán hallottam, hogy egy lelkes fiatalember ezzel a jelszóval akar mozgalmat szervezni, és köztéri előadásokat is tart ebből a célból. Én nem vettem részt ilyenen, de hallottam, hogy egy alkalommal nagy hallgatóság előtt hosszasan fejtegette a mezítláb járás egészséges és igen hasznos voltát. Figyelemmel hallgatták, talán meg is tapsolták. Az előadás végén felszólította az embereket, hogy akkor most vessék le a cipőjüket. Az emberek azonban mind cipőben mentek tovább. így történt-e vagy nem, nem tudom. De mi történik ma? Vége az istentiszteletnek. Az emberek a kijáratnál mosolyogva fognak kezet a lelkésszel dicsérve a szép igehirdetést. De vajon hányán vannak, akik „levetik a cipőt”? A másik példa még jobban az elevenünkre tapint. Ki-ki ellenőrizheti saját magán. Ezt a történetet egy német naptárban olvastam. „Legfontosabb a türelem” - mondta egy férfi a barátjának, amikor azt egy magas hivatal vezetésével bízták meg. A barát megígérte, hogy megfogadja a jó tanácsot. „Ne felejtsd el - ismételte a férfi -, legfontosabb a türelem.” Barátja egyetértőén bólintott. A férfi harmadszor is megerősítette: „Az a legfontosabb, hogy az ember sose veszítse el a türelmét.” Erre a barátja bosszankodva kifakadt: „Hát gyengeelméjűnek tartasz engem?! Hagyj már békében az ostoba fecsegéseddel!” „Na látod, máris elvesztetted - szólt a férfi -, pedig háromszor is megmondtam neked, hogy a türelem a legfontosabb.” (Neukirchener Kalender, 2009. augusztus 18.) Mosolygunk ezen a történeten, vagy egy kicsit magunkra ismerünk benne? Ne szóljon hiába az ige! ■ Marschalkó Gyula HETI ÚTRAVALÓ Minden gondotokat őreá vessétek, mert neki gondja van rátok. (íPt 5,7) Szentháromság ünnepe után a 15. héten az Útmutató reggeli és heti igéi gondviselő Istenünk szeretetét hirdetik, s figyelmeztetnek: csak egy urat lehet szolgálni. Nekünk, a keresztény hitet vallóknak „mindennél jobban kell Istent félnünk, szeretnünk és benne bíznunk” (Kis káté). „Áldott az Úr, napról napra gondoskodik rólunk szabadításunk Istene.” (Zsolt 68,20; LK) Ne csak aratási hálaadó ünnepen jusson eszünkbe, milyen jó hálát adni az Úrnak, de mindenkor: „Keressétek először az Isten országát és az ő igazságát, és mind hozzáadatnak nektek ezek, alleluja!” (GyLK 731) Urunk Hegyi beszédében háromszor figyelmeztet: „Ne aggódjatok - mert ez hitetlenség Istennel szemben, ő gondot visel rólunk -, és ne mondjátok: Mit együnk? - vagy: Mit igyunk? - vagy: Mit öltsünk magunkra? Mindezt a pogány ok kérdezgetik" (Mt 6,31-32) Luther szerint: „Gondját a keresztyén ember szívével együtt az Isten vállára veti. Néki van hozzá jó erős válla, hogy elhordozhassa. Hiszen neked is azt ígérte, hogy minden gondodat, terhedet elhordozza.” - Mindet odaadtad? Vezérigénkben Péter is felszólít erre a gondtalanságra, de alázatosságra és józan vigyázásra is, „mert ellenségetek, az ördög mint ordító oroszlán jár szerte, keresve, kit nyeljen el: álljatok ellene a hitben szilárdan!” Senki sem szolgálhat két úrnak! Újjászült gyermekeit a minden kegyelem Istene megerősíti: „Övé a dicsőség és hatalom örökkön-örökké” (íPt 5,8-9.11a) A gyülekezet gondoskodását köszöni meg Pál: „Tudok szűkölködni és tudok bővölködni is” - „Mégis jól tettétek, hogy közösséget vállaltatok velem nyomorúságomban" (Fii 4,12.14) S a tévtanoktól és pénzimádattól minket is óv, mert „valóban nagy nyereségű kegyesség megelégedéssel”. Amin a te szíved csüng, az a te istened; mert „minden rossznak gyökere a pénz szerelme, amely után sóvárogva egyesek eltévelyedtek a hittől. Te pedig Isten embere, kerüld ezeket” (íTim 6,6.10.11) Pál gondviselő Istene szavának hitt, s útitársait bátorította: „Egyetek, mert az is megmeneküléseteket szolgálja. Mert közületek senkinek sem esik le egyetlen hajszál sem a fejéről” így történt, s „mindnyájan szerencsésen kimenekültek a szárazföldre" (ApCsel 27,34.44). Mária és Márta története arra tanít, hogy „kevésre van szükség valójában csak egyre” (Lk 10,42). Mindnyájunknak az Úr Jézusra van szüksége: miért aggódsz és nyugtalankodsz oly sok mindenért? Ő hív: „Jöjjetek énhozzám mindnyájan. .." (Mt 11,28) Halála előtt Jézus zárszámadást tartott tanítványaival: „Amikor elküldtelek titeket erszény, tarisznya és saru nélkül, volt-e hiányotok valamiben? »Semmiben« - válaszolták” (Lk 22,35) Ha Jézus a mi Urunk, s őt szolgáljuk, akkor kijelenti nekünk: „Boldogok vagytok, amikor gyűlölnek titeket az emberek (...) az Emberfiáért. íme, nagy a ti jutalmatok a mennyben.” (Lk 6,22-23) így ujjonghatunk: „Boldog vagyok, mert Jézusom szeret. (...) Értem meghalt a kereszten, / Jézusé vagyok!” (EÉ 557,1.3) Te is? ■ Garai András
