Evangélikus Élet, 2009. július-december (74. évfolyam, 27-52. szám)
2009-07-26 / 30. szám
Evangélikus Élet elő víz 2009. július 26. » 11 Szálka és gerenda „Miért nézed a szálkát atyádfia szemében, a magad szemében pedig miért nem veszed észre még a gerendát sem? Vagy hogyan mondhatod akkor atyádfiának: Hadd vegyem ki szemedből a szálkát! - mikor a magad szemében ott a gerenda. Képmutató, vedd ki előbb saját szemedből a gerendát, és akkor majd jól fogsz látni ahhoz, hogy kivehesd atyádfia szeméből a szálkát” (Mt 7,3-5) Ó, hányszor, de hányszor érzem, hogy amit csinálok, az - ha nem is szemtől szembe sértőn-bántón kimondott módon, hanem csak magamban pufogva-fortyogva, de - már megint „szálkanézés” És közben, felsőbbrendűség-tudattal megspékelve, kárörvendőn-gúnyosan „Bezzeg én!”-t súg a belső hang... Enyhe „vigasz”, hogy azon nyomban megszólal a másik belső hang is, és megfeddi az elsőt, figyelmeztetveemlékeztetve arra, hogy bizony ő sem tökéletes, sőt. Miközben arra vágyunk, hogy bárcsak tényleg tökéletesek lehetnénk, minden alkalmat „megragadunk” ahhoz, hogy - önigazolásképpen? - azt mondhassuk: lám, a másik sem az. Tesszük ezt talán pont azért, mert tisztában vagyunk saját tökéletlenségünkkel (is), és tudjuk, hogy egyébként is elérhetetlent „céloztunk meg”... De ha elérhetetlen, akkor bele sem érdemes kezdeni, meg sem érdemes próbálni?! Akkor „elég” ha a szálkanézéssel hagyunk fel - de közben a gerendát nem „bántjuk”? A lelkünk mélyén tudjuk - és a lelkem mélyén én is tudom -, hogy nem elég... Csak éppen a gerendát kivenni olyan nehéz...! Mert a szálka ugyan fájdalmasan tud szúrni, de parányi lévén könnyen eltávolítható, és alig ejt sebet. A testes-megtermett gerenda ellenben - tartópillér. Méghozzá - legalábbis ezt gondoljuk róla - fontos, nélkülözhetetlen, kicserélhetetlen tartópillér; az tesz bennünket olyanná, amilyenné. Ha kivesszük - minden összedől... Elég erősek, bátrak vagyunk-e ahhoz, hogy hagyjunk mindent összedőlni - és a romok helyébe valami újat, igazi gerendából állót építeni...? ■ Vitális Judit Mennyei GPS navigál a keskeny úton A Szentlélek mint globális helymeghatározó rendszer Az elmúlt hetekben egy nyári autós kirándulás során először használhattam a modern technika egyik viszonylag új eszközét: ismeretlen úti célom elérése érdekében rábíztam magam egy magyarul is tudó GPS-re. Sablonmondatai előbb csak szórakoztattak, de miután többször is hallgatnom kellett ezeket az információkat, önálló életet kezdtek élni gondolataimban, és a címben megfogalmazott asszociációkra késztettek. Jól tudom, hogy minden hasonlat sántít, de egy mai fiatal számára talán segítenek annak megértésében, mit is jelent a Szentlélek állandó jelenléte és munkálkodása az újjászületett keresztények földi életében a mennyei hazába vezető úton... Tegyünk egy képzeletbeli „próbautat”! Az indulás előtt a legfontosabb a cél meghatározása. Ha eldöntötted szívedben, hogy követed Jézust, nincs visszaút! Mivel hiszel benne, és megvagy visszatértél hozzá, Atyád lett az Isten, aki szent igéje és Szentlelke által újjászül, s elindít a keskeny úton, hazafelé az ő országába. De nem hagy egyedül: Jézus is megígérte a Pártfogót, vigasztalót, bátorítót, aki vezet; általa hallod Urad szavát. Mint egy mennyei GPS (= Global Positioning System, globális helymeghatározó rendszer), akkor szól, ha szükséges, de ha nem fogadod meg a tanácsát, az életveszélyes lehet a számodra! Tehát beírtad a célt: Isten örök országa. Jelenlegi pozíciódat, térbeli és időbeli helyed rögtön kiírja a mindent tudó globális helymeghatározó rendszer. Ő még Ádámot és Káint is megtalálja, te sem rejtőzhetsz el színe elől! De a legfontosabbat, hitbeli koordinátáidat is leplezetlenül eléd tárja, hogy tisztában légy önmagaddal, s hogy kire is számíthatsz valójában! Utadat már születésed előtt elrendelte, s most, amikor a startnál a kereszt tövéből elindulsz a zarándok útján a mennyei város felé, számot kell vetned jelenlegi képességeid-del, adottságaiddal, mint a toronyépítő embernek, nehogy valamilyen hiány miatt meghiúsuljon a kitűzött cél elérése. Ne hagyd ki a számításból: plusz Jézus! Az első üzenet: „Kövesd az utat, amelyen haladsz!” De tudnod kell, hogy a keskeny út nem nyílegyenes, ezért figyelembe kell venned út közben, hegyes-völgyes szakaszokon keresztül haladva az aktuális figyelmeztetéseket, nehogy lesodródj, vagy tévutakra juss! „A következő lehetőségnél fordulj jobbra vagy balra!" Körforgalomban nagy a veszélye, hogy nem a célunknak megfelelő kijáraton haladunk át. De a mennyei GPS konkrét eligazítást ad. Esetleg ezt: „Haladj át egyenesen a körforgalmon!” Isten igéje mindig egyértelmű, csak mi szoktuk kiforgatni, félreértelmezni, a saját képünkre és hasonlatosságunkra magyarázni a Szentírás igéit. Ahogy a kijáratok egymás mellett szorosan vannak a körforgalomban, úgy a helyes és a tévutak között is kezdetben igen kicsi a különbség. A hajszálnyi jobb- és baloldali elhajlásokat ekkor még észre sem vesszük. De ha esetleg túllépve a sebességhatárt, másokat leelőzve száguldunk, hamar idegen tájakon találhatjuk magunkat. Nem is kellenek nagy, látványos bűnök ahhoz, hogy elszakadjunk Urunktól! Pedig hallhatnánk, ha lenne fülünk a hallásra: „Túllépted a sebességhatárt!” Isten szeretettörvényét is áthágtad, átgázoltál az jócskán eltévedhettünk, eltérhettünk eredeti célunktól. Mit tegyünk hát, ha eltévedtünk a mennyország felé félúton? Isten nem hagy magunkra! Van mentő ötlete a mennyei GPS-nek, amely csupán egyetlen szó: „Újratervezés!” Isten számára nincs olyan elrontott élet, amelyet ő meg ne tudna váltani, olyan mélysége a bűnnek, ahonnan ő ki ne tudna emelni, olyan életveszélyes helyzet a sátán markában, amelyből ő ki ne tudna szabadítani! Van Megváltónk és Szabadítónk, ő tervezi újra tékozló, elveszett életünket, teszi újjá egészen, tisztítja meg minden bűntől, hogy újra engedelmes, szavára hallgató, az ő útján járó christianusok lehessünk. S ha visszataláltunk az elhagyott keskeny útra, folytathatjuk, mert van kegyelem, s ma még lehet, ma még szabad; borulj le a kereszt alatt! Ez a nulla kilométerkő, csak innen folytathatod az utad, de most már a saját bőrödön megtapasztalva: e keskeny út a mennybe visz, de sok rajta a zord tövis! Ámde célhoz érhetsz ezen az ösvényen, mert szánt és szeretett minket: a Mester arra ment! Nem szaporítom tovább a szót emberi együttélés minden szabályán, erkölcsi normáin; a kárhozatba rohansz, a szakadék vár az út végén, ezért: „Az első lehetőségnél fordulj vissza!” Ismerjük mi a KRESZ szabályait, nyílt autópályán nem lehet csak úgy megfordulni, el kell menni a legelső lehajtóig, de addig már ezen a képzeletbeli „próbaúton”; már csak az utolsó, számomra legkedvesebb utasítás van hátra. Minden útitársamnak azt kívánom, hogy földi zarándokúba végén a mennyei GPS e szavait is meghallhassa: „ Megérkeztél a célhoz!” ■ - GARAI -Rohanunk, rohanunk?! Hogy vagy?... Választ sem várva siet tovább... Ha ráérnénk hátranézni, látnánk a sátánt ostorral kezében loholni még a hívők után is... Gondnok házaspár fontos gyülekezeti ügyben autózott a püspökhöz, aki érkezésük után leütötte a homokórát, mondván: „Tíz percük van!” (Nem a mi egyházunkban történt.) Sírva távoztak a gondnokék... Jézus gyalog járt... Volt ideje meghallgatni, lehajolni, porba írni, soha nem késettel... _ Túróczy püspök időbeosztása példa lehet a családlátogatásban... Akit érdekel, annak szívesen elmondom. „Most nem sietek, most nem rohanok, / most nem tervezek, most nem akarok, / most nem teszek semmit sem, / csak engedem, hogy szeressen az Isten.” (Túrmezei Erzsébet) Balázs Béláné (Kozármisleny) IX0YC HETI ÚTRAVALÓ Nem vagytok többé idegenek és jövevények, hanem polgártársai a szenteknek és háza népe Istennek. (Ef 2,19) Szentháromság ünnepe után a 7. héten az Útmutató reggeli és heti igé- _____ iben az örökkévaló Isten a hit ajándékával örök életre hívja háza népét - a Bárány menyegzőjének ünnepi vacsorájára. „ízleljétek meg, és lássátok, hogy jó az Úr: boldog az az ember, aki benne bízik.” (Zsolt 34,9; LK) Isten az egész föld királya, ura, ezért „örvendezzetek az Istennek vigasságnak szavával!” (GyLK 708) A pogányokból s a zsidókból lett keresztények egyaránt teljes jogú polgárai Isten újonnan teremtett népének, mert szentek, az ő gyermekeivé lettek. S heti vezérigénk indoklása szerint: „Mert ráépültetek az apostolok és a próféták alapjára, a sarokkő pedig maga Krisztus Jézus..!’ (Ef 2,20) Isten háza népe nem éhezik, mind a négy evangélium tanúsítja. Az Úr Jézus maga vendégelte meg az ötezer férfit és a családtagjaikat: „...vette a kenyereket, hálát adott, és kiosztotta az ott ülőknek; ugyanúgy osztott a halakból is, amennyit kívántak’.’ (Jn 6,11) Ez jel volt; ám nem akart kenyérkirály lenni! De ki is ő? „Bizony, bizony, mondom néktek: aki hisz (bennem), annak örök élete van. Én vagyok az élet kenyere” (Jn 6,47-48) És az első gyülekezetben, „amikor házanként megtörték a kenyeret, örömmel és tiszta szívvel részesültek az ételben. Az Úr pedig napról napra növelte a gyülekezetei az üdvözülőkkel” (ApCsel 2,46-47). Ezékiás megtisztította a templomot, helyreállította az istentiszteletet. „Azon kezdték, hogy eltávolították Jeruzsálemből az oltárokat”, a bálványokat. „Azután levágták a páskabárányt. (...) Azután megtartották a kovásztalan kenyerek ünnepét’.’ (2l<rón 30,14-15.21) A mennyország királya menyegzőt készített fiának, de csak a harmadik meghívásra telt meg a lakodalmas ház vendégekkel: „Mert sokan vannak az elhívottak, de kevesen a választottak!’ (Mt 22,14) Isten boldog jövendőt szánt választott népének: „...úgy határoztam, hogy jót teszek Jeruzsálemmel és Júda házával. Ne féljetek!” (Zak 8,15) Gyülekezetéről sem felejtkezett el; a Fia által elrendelt szentségben Isten kettős közösséget hozott létre. „Az áldás pohara, amelyet megáldunk, nem a Krisztus vérével való közösségünk-e? A kenyér, amelyet megtörünk, nem a Krisztus testével való közösségünk-e?” (lKor 10,16) Luther válasza: „A kenyér és bor szentségében a Krisztus és minden szentekkel való közösség és egy testté levés bizonyos jegyét vesszük. - Ez az igazi egység, és ez az úrvacsora szentségének valódi értelme.” Jézus utolsó páskáját azonnal követte az első úrvacsora: „...többé nem eszem ebből a húsvéti vacsorából, amíg csak be nem teljesedik ez az Isten országában!’ Adja a testét és vérét, hogy „ezt cselekedjétek az én emlékezetemre” (Lk 22,16.19). »írd meg: Boldogok, akik hivatalosak a Bárány menyegzőjének vacsorájára!" (Jel 19,4-9) S addig: „Őt, Isten Bárányát zengi új énekem, / Őt áldja megváltott életem (...) Hadd áldják milliók énvelem!” (EÉ 386,3) Te is? ■ Garai András
